2000, 2016 (28. évfolyam) március
Margócsy István: „...hány helyen nincsen Petőfi?” - amit a Petőfi-legendák hátteréről tudni lehet
Margócsy István „...hány helyen nincsen Petőfi?" AMIT A PETŐFI-LEGENDÁK HÁTTERÉRŐL TUDNI LEHET „Egyszer mindenki volt Petőfi. / Egyszer mindenki lesz ” „Visszatért Petőfi!” - zengett 2015 nyarán a széles körű propaganda a Barguzinban kiásott tetem újratemetése kapcsán, s valóban: a Kerepesi temetőben megtörtént Petőfi újratemetése (annak a napnak évfordulóján, amikor Barguzinban megtörtént a csoda, a holttest előkerült), s a temetésen és az azt követő esti sportcsarnoki ünnepélyen nem csekély tömeg vett részt, megrendülve a rég várt nagy esemény bekövetkeztén Petőfi, úgymond, visszatért hazájába, s végre méltó sírhelyen várja megigazulását. A temetés egyházi szertartással ment végbe (az evangélikus vallásban született, a vallással nemigen törődő költőt református papok búcsúztatták vagy üdvözölték), s az elhangzott beszédek A cím Jókai Mórtól vett idézet: „Benne irodalmunk egyik legfényesebb csillaga hunyt el. Egy hirtelen meg sem lehet azt mondani, mit vesztünk el benne, csak amint mindig jobban halad egyik év a másik után madárlátta sírja felett: úgy tűnik fel egyenként, hogy hány helyen nincsen Petőfi?...” Lásd: Jókai Mór: Petőfi Sándor élete és költeményei. In: Petőfi Sándor Összes költeményei, kiad. Havas Adolf, 1892.1. köt. LXXI. csodálatos mechanizmussal követték a kultikus retorika (mondhatnánk: liturgia) hagyományát: emelkedett és fenséges szólamokkal vették körül a „búvóhelyet nyert” földi maradványokat. Az egyik lelkész azt a példát hozta fel az újratemetés analógiájaként, hogy hajdan Mózes is elhozta Egyiptomból Józsefnek földi maradványait, s a nagy előd az új hazában négyszáz év elmúltán kapott végső nyughelyét; elhangzott az is, hogy Petőfi a maga rövid életében mintegy megismételte a nagy mintát: itthoni irodalmi élete (1842-től 1849-ig) a hét bő esztendő, szibériai számkivetettsége (1849-től 1856-ig) a hét szűk esztendő példázatát képviselte - a mostani temetés pedig egyszerre minősül nagyszabású lezárásnak, búcsúnak és újrakezdésnek; amint az Erdélyből, Háromszékből érkezett lelkész szavaiban el is hangzott: „én személyesen hívlak Erdélybe - jöjj és hozz lángot közénk - mert a mostani erdélyi költők nem teljesítik küldetésüket”. A temetésre több erdélyi tájról is hoztak földet székely varrottas zacs- 2000 - 47