2000, 2018 (30. évfolyam) május
Lengyel László: Hazabüszkeségről
Lengyel László Hazabüszkeségről Mikor volt utoljára büszke Magyarországra? Marianna Birnbaum: „Maga mikor volt utoljára büszke Magyarországra?” Esterházy Péter: „Utoljára a Zsozsó nevű lányomra voltam büszke.” „Az embernek az országához nem azért van heves viszonya, mert az a létezők legjobbika - mondja Esterházy Péter hanem mert az övé.” És ha már elvették tőle? Ha már az őt számkivető, idegennek és ellenségnek bélyegző másoké? Nem török, tatár, német vagy orosz megszállóké, hanem ugyanolyan magyaroké, mint te vagy én? Vagy mégsem olyanoké? Akkor kihez és mihez fűz heves viszony? Mi, magyarok, mindenkitől megtanultunk félni, kivéve magunktól. Az elfedett haza Márai 1942-ben az Ég és földben: „A hivatalos hazában, a történelmi hazában, a címeres és törvénytáras, a rendőrös és katonás, a lobogós és jelszavas hazában mindig, újra, egyre makacsabbul, egyre fájdalmasabb figyelemmel, kitartással, gyöngédséggel és elnézéssel kell megkeresni az igazi hazát, amely talán a nyelv, talán a gyermekkor, talán egy utca, melyet platánok szegélyeznek, talán egy kapualj, ahol álltam valamikor, s egy dallamot hallgattam, mely az emeleti lakás nyitott ablakán át szállongott a világba, talán ez a szó: »esthajnal!...« Mindig keresem ezt a hazát, annál makacsabb szeretettel és figyelemmel, ahogy a másik, a hivatalos és történelmi, a címeres és lobogós, elfedi előlem.”2 Szép. Jó mondatok. De nem tudom feledni, hogy amikor e mondatok születtek 42 januárjában, Thomas Mann már a maga tanárai Részletek Lengyel László Kis politikai erkölcstan című, a Helikon Kiadónál hamarosan megjelenő könyvéből. 2000 / 15