8 Órai Ujság, 1918. október (4. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-18 / 244. szám

6 Harc egy üres lakásért író, színésznő és kávéház­­tulajdonos — Saját tudósítónktól — Krieshaber Leó, az ismert h­adse­­regszállító elhalálozásval megürese­dett a Nagykoroma­ utca 13. számú házban bérelt öt szobás lakása. Er­re a lakásra megindult az igénylők nagy versengése. Elsőnek Engel Izi­dor, a Parlament-kávéház tulajdo­nosa jelentkezett a lakásért, sőt be­­is költözött ez év május elsején és azóta ott is lakik. Igényt tartott a lakásra még Kiinger Henrik háztu­lajdonos is, áld azzal indokolta ké­relmét, hogy éppen azért vette meg a házat, hogy a Krieehaber-féle la­kásba beköltözhessek. Szerepelt itt és a­z igénylők között özv. Ott Armanyné fölbirtokosnő is, akinek szintén nem volt lakása és kényte­len volt drága bútorait beraktároz­ni. A végszóra megjelent a színté­ren Gombaszögi Frida, a Vígszínház művésznője is, ájd elpanaszolta, hogy elvált­­Rajoay Gábortól, a fér­jétől, vele tovább nem lakhatok, te­hát sürgősen lakásra volna szük­sége.­­ A Laká­shivatal Gombaczögi Fri­­da részére rekvirál­tatta­ a lakást, bár a művésznő legutoljára jelent­­i­kezett igénylőnek. A többi érdekel­ttek előterjesztéssel éltek ezen ha­­tározat ellen, azonban a Lakbérleti­­ Bizottság helybenhagyta ezt az in­­­tézkedést. Engel Izidor felü­lvizsgál­­la­ti kérelemmel élt a belügyminisz­tériumhoz, amely az igazságü­gymi­­inisztériummal egyetértőié® megsem­­­m­­ertette mindkét elsőfokú hatóság­­intézkedését, mert Gombaszögi Fri­­­da­­nem igazolta minden kétséget kizáróan a lakásra való rászorult­­ságát. ( A belügym­­inisztérium felhívta a szakáshivatalt, hogy az igénylők kö­­z is annak részére rekvirálja a lá­ikéit, aki hitelesen igazolt családi­­viszonyainál fogva jogosan igényt­­tarthat olyan nagy lakásra.­­ A Lakáshivatal erre új bérlőül­­Bevai Jenő írót, a Vígszínház dra­maturgját jelölte ki, aki utóbb csat­lakozott az igényével a jelentkezők­­ihöz. Ezen határozat ellen a többi­­­feszes érdekeltek újra előterjesztés­­­sel éltek, azoban a Lakáshivatal Valamennyi előterjesztést visszauta­­­sította, sőt Heltai Jenő kérelmére­­megkereste az V. kerületi rendőr­­kapitányságot is, hogy a lakás bir­tokbavétele céljából karhatalmat bo­csásson az író rendelkezésére. Ezen intézkedést nem vették tudomásul a többi igénynek, újra előterjesztést­­adtak be, amelyet most tárgyalt a­­Lakbérleti Bizottság dr. Jakab­­Zsigmond járásbíró elnökl évvel. d­r. Sapusinszky Gyula ügyvéd Hel­tai Jenő­­ részére kérte a lakást, azonban a Lakbérleti Bizottság­­megváltoztatta a Lakáshivatal hatá­rozatát, valamennyi igénylőt eluta­­sította kérelmével és kimondotta azt, hogy a lakást egyáltalán nem tart­ja rekvirál­hatónak, mert abban Engel Izidor és családja már félév óta bent lakik. Bécsi lótserseséyek­ éső nap. — Csütörtök, október 17. I. Nyeretlen kétévesek versenye. 7000 K, 1000 m­: 1. Gőgös (3, Altmann), 2. Oli­­ver Twist (3, Janek), 3. Távil (4, Varga). Futottak még: Kártyás, Saski­, Beschei­­denheit, Vadrózsa, Dolman. Tót. 36, helyre 10,11, 16, 15. II. Balaton-handicap. 6000 K, 1800­­m: 1. Hansi (6, Esch), 2. Egripo (8, Tam), 3. Burscherl (3, Danek). Futottak még: Harangod, Gallipoli, Olivia, Bester Bats,­­Vitéz, Psylander, Reduta. Tót. 10:63, helyre 10:22, 25, 19. III. Asparni-díj 10.000 K, 1200­0 m: 1. Grastenfel (10, Altmann), 2. Lobogó (3. Janek), 3. Tiszavölgy (2. Danek). Fu­tottak még: Badacsony, Toborzó, Sárga­rigó, Fipa, Árpád T­., Aréna. Tót: 120’, helyre: 10:30, 16: 18. Messiiliik­s* statensista rendszer a m­elanzisban Rotterdam, október 1­1. A Maasbode írja: Németországban a reform művét foly­tatják. Tegnap a szövetségtanács elfogadta az alkotmány 11-ik cikké­nek megszüntetését, amely által megszűnik a csá­szárnak a háború és béke körüli döntés iránti kizárólagos joga és biztosíttatik a népképviseletnek e fon­tos kérdésre gyakorlatoi a befolyása. A szövetségtanács határozatai után senki sem fogja állíthatni, hogy a most behozott parlamenti rendszer csak szükségépítmény, amelyet gyorsan helyreállítanak, hogy a kritikus időkön átjussanak. Az autokrata rendszer Németországban megszűnt és új parlament útján kormányzott Németország tá­mad fel. Wilson azt a követelményt állítja fel, hogy Németországban az autokráciának meg kell szűnnie. A tettel való választ nyomban megadták: az autokrácia megy. Wilson most már döntő elhatározás előtt áll. Vájjon meg fog-e elégedni azokkal a becsületes garanciákkal, amelyeket Németország most neki ad, vagy meghall­gatásra fognak-e találni nála az amerikai sárga sajtó hangjai és azok az engesztelhetetlen hangok, amelyek az antant szövetséges országai­ból származnak. Wilson nehéz elhatározás előtt áll, amely jórészt a­ világ egész jövendő sorsára döntő fog lenni. AsQ Mith a német békeajánlatról Anglia megmentette a világot a német militarizmustól London, október 17. (Reuters) A­s­q­n i­t­h kifejtette a londoni nemzeti szabadelvű klubban elmon­dott beszédében, hogy az ellen­ség ellenállásának ge­rince megtört. Azokat a cé­lokat, amelyekért történelmünk leg­súlyosabb megpróbáltatásait ma­gunkra vettük, elérhetjük, ha csak szándékosan és meggondolatlanul le nem mondunk róluk. Asquith ezután arról a nagy el­határozásról szólt, amellyel a britt kormány 1914 augusztus elején állt szemben és ezt mondta: Mi félreállhattunk volna, de egész Angliában senki sem kívánja, hogy az ország akkor ilyen értelemben döntött volna. Anglia, ami­dőn a lelkiismeretére hallgatott, megmentette a világot. Ha félre álltunk volna, Németország állandó vesze­delmet jelenthetett volna politikai és kereskedelmi tekintetben egész Európának, sőt az egész világnak, az anyagi kár azonban aránylag csekély lett volna azokhoz a végze­tes károkhoz képest, amelyeket az emberiség legfőbb érdekeinek oko­zott volna. Teljes mértékben kife­jeztük szövetségeseinkkel szemben elismerésünket és hálánkat, f­ő­­képen Belgiummal szem­ben, amelynek a német betörés első megro­báná­sait kellett elviselnie és amely ma is kiveszi a részét a szövetségesek harcaiból és sikerei­ből állhatatos jellemű királyának vezetésével. Asquith így fejezte be beszédét: Nekünk biztosságokat kell sze­reznünk afelől, hogy ez a kormány, amely tárgyalásra szólított fel ben­nünket, nem a régi milita­­riizmus demokrata álarc­cal. Ez a nagy kérdés és erre egyes-egyedül csak a németek ad­hatják meg a feleletet. Péntek, 1918 október 18. ben a spanyol nátha miatt a mo­zikra tett korlátozó intézkedések megszüntetését kérte. Ez­egben e budapesti mozgófényképszínháztu­lajdonosok ma küldöttségileg ke­restek fel dr. Bódy Tivadar polgár­­mestert. A polgármester kijelen­tette a mozisoknak, hogy a kérel­mük felett a közegészségi bizotttság legközelebbi ülése fog határozni. A közegészségügyi tanács ülése A közegészségügyi tanács pén­teken délelőtt 11 ók­or a spanyol járvány ügyében ülést tart. Az ülés elé kerülnek a járvány leküzdése érdekében eddig megtett és ezután megteendő intézkedések. Ez az ülés fog dönteni a mozisok kérelme fe­lett, valamint afelett is, hogy az is­kolák október 20-ika után is zárva maradjanak-e. Nagyváradról jelentik: Bihar­megyében különösen a székelyhídi járásban dühöng a spanyol nátha. Szenjob, Biharcsanálos, Kóly, Nagybágya és Bihardiószeg köz­ségeben naponta hat-nyolc a ha­lálesetek száma. Bihardiószegen egymásután meghalt a község két tanítója, Diószeghy János és For­gó Gyula. Az alispán kérésére a belügyminiszter néhány orvostani hallgatót küldött ki járványorvo­sokul a megyébe. Nagyváradon egy előkelő úriasszony, Hillwig Os­­waldné Rock Tucy halt meg spa­nyol náthában, huszonhárom éves korában. A tegnapi napon elterjedt az a hír, amit mi is közöltünk, hogy Kasztriner Miklós Thököly-úti gyógyszerész spanyol betegségben meghalt, megállapítjuk, hogy ez a hír tévedésen alapszik, mert bár Kasztriner súlyos beteg, de minden remény megvan arra, hogy mielőbb visszanyerje egészségét.­­ Sátor­­kői Rohony István, a Pénzintézeti Központ egyik derék főtisztviselője szintén áldozatul esett a pusztító járványnak. Rohony harminc éves volt és holnap délután 3 órakor te­metik a Kerepesi-úti tsz. temető ha­lottasházából. Az elhunytat nagy és széleskörű rokonság gyászolja. Újat 11 Halottin van Budapesten a spanyol náthánál! — Saját tudósítónktól A spanyol influenzajárvány terje­désének még mindig nem sikerült gá­tat vetni. Az összes eddigi óvóintéz­kedések, úgy látszik, hiábavalók vol­tak, mert napról-napra újabb ,és újabb tömegek pusztulnak el a gyil­kos kór következtében. Maga a be­tegség, mint egy rettenetes bizonyta­lanság áll a tudomány előtt. Még mindig nem tudják pontosan az epi­démia mivoltát megállapítani. Csak következtetések, tapogatózások és az eddigi praxis alapján nyert tapaszta­latok nyújtanak némi támpontot az orvosi tudománynak a veszedelmes betegség kezelését illetőleg.­­ A tisztifőorvosi hivatalhoz érke­zett bejelentések szerint a kerületi tiszti orvosok tegnap, október 16-án, 781­­ spanyol­náthás megbetegedést konsta­áltak. A Szent Gellért-kór­­házba 25 férfit és 45 nőt, a Zita-kór­­házba 31 férfit és 93 nőt vettek fel. Az összes megbetegedések száma 975. A kerületekben 34-en haltak meg. A Gellért-kórházban 2 férfi és­ 15 nő, a Zita-kórházban 2 férfi és 11­ nő halt meg. Az összes halálozások száma 72. A Szent Gelért-kórházba 17 férfit és 42 nő , a Zita-kórház­­ból 18 férfit és 91 nőt bocsátottak el, gyógyultan. Az összes kórházi gyó­gyulás száma 168. A Gellért-kór­­■ házban 191 férfi és 596 nő fekszik spanyol­náthában. Az összes kór­házi létszám 1779. A Gellért-kórház­­ban 40 férfi és 50 nő, a Zita-kórház­­ban 57 férfi és 179 nő részére van üres ágy. Az összes üres ágyak száma 326. A pusztító járványnak áldozatul esett ma reggel Karinthy Frigyes író felesége, Judik Etel. Karinthynét két nappal ezelőtt támadta meg a be­tegség, mely nagy lázzal kezdődött. A gyilkos kór ma reggel végzett az erős szervezetű úriasszonnyal. Az elhunyt, mielőtt Karinthy Frigyes nőü­lvette, szinmírvászné volt az Új Színpad és előbb a Thália-társaság­­nak volt oszlopos tagja. Drámai sze­repeiben feltűnést keltő sikerei, vol­tak. Katonaorvosok polgári praxisa * Megírtuk, hogy a polgármester távirati kérésére a hadügyminiszter megengedte, hogy a Budapesten ál­lomásozó katonaorvosok polgári praxist is folytathatnak. A tiszti­­főorvosi hivatalban most folyik az­­ orvosok jelentkezése. A tegnapi nap folyamán 9 közös, honvéd és hadi­tengerészeti orvost fognak polgári szolgálatra beosztani. A mozgófényképszínházak Or­szágos Szövetsége tudvalevőleg kérvényt intézett a tanácshoz, mely­ Kiadóhivatali igazgató: BÁRON BRÚNÓ. Kiadja: Nyolc órai Ujsán l­apkiadó 8. I A Spanyo­látha ellen legjobb óvszer a Lysoform. Kapható mindenütt. ■ .mswmmBamnBHOB I BUDAPEST VI NACYTtCZÓ­U. X} Ma ér mindennap : FHiGIOUA A KÉT JjeLÖLT és a nagysikerű műsor. Előadás kezdete hét órakor. jFories Caprice utca^ie‘^Tecn­on 0^22. Minden este pontban 7 órakor. | A szenes ember Bohém­ 1 így felv. irta ét ' rendezte: Tábori Emil. Eine heikte Sachs ! Bohózat egy terv. Ármin Józseftől. Ren­de­te : Tábori Emil. NEMZETI ROYAL ORFEU /II., Erzsébet-körút 11 .: Telefon: 110 Minden este 7 órakor ,Pá­rtlan menyecske­ f­aragó Jenő és Zeikovitz Béla operettje és a szenzációs varieté-műsor, v­asárnap délután 3-4-kor mértéket holgáraL­a­kai a fényes októberi műsor. 3ÖRKABAR& Elsőrangú konyha. Nyomatott Légrády Testvérek könyvnyomdájának körforgógépein, Budapest, Vilmos császár-ut 73.

Next