8 Órai Ujság, 1920. február (6. évfolyam, 28-52. szám)
1920-02-01 / 28. szám
A hordó idejéről kezdenek leszóltani az urak és ezt lehetlen !de örömmel tudomásul nete venni. A sok felelőtlen nyilatkozat után, amelyek néha már a könnyelmű tettek látszatát keltették, valahogy kezd a lelkiismeret ébredezni, még a leghangosabbakban is. Az országház aranyos márványcsarnoka már előre valami szordinót tesz az eddigi rikoltozásokra, amelyek a korcsmákban s a piactéren hangzottak el a kortes-trombitákon. Annak a fényes és hűvös történelmi teremnek akusztikája, csodálatos légköre valahogy máris letompítja a vezérek szavát, akik láthatólag készülnek rá, hogy a piros bársonyszékekbe egyéniségük megfésülve, jegelőkelősödve és megeurópaisodva ülhessen bele. Bármi is az oka, örülni kell, hogy végre a felelősségérzet órája elkövetkezett és hogy még a legszélsőségesebbek is visszariadnak a meggyűlölt forradalom erőszakos eszközeitől, amelyek az egyéni véleményt az öklök fenyegetésén és a csínyek vakmerőségén keresztül érvényesítették. Mintha egy hosszú kábulatból ébredeznének az emberek, mintha a vérrel futott szemek látni kezdenének. Valami halvány rózsaszínű reménység pirkad a mi éjszakánkban, amelyből, még nem tudjuk mire virradunk. A jelszavak elhalkulnak és mérsékelt tettre válnak s a rideg elméletek beleolvadnak a megértésbe. Lehet, hogy ez csak korai álom, de bizonyos, hogy benn a lelkek mélyén már kifakad a békesség világa és a srandabandázó karok enyhülten nyúlnak a munka szerszáma felé. Ha nem igy volna, igy kellene lenni. Aki ennek az országnak a javát akarja, a jövőjét akarja, a boldogságát akarja, annak le kell vetnie a forradalmi farsang utolsó álarcát és a népbo- rondító demagógia piszkos tógáját s becsületes szándékkal kell a dolgához fogni. Nem kívánja senki, hogy a régi hibákért és a nem is nagyon régi oktalanságokért, a széthúzásért, az izgatásokért, a gyűlölködésekért most bárki is bojtos szőrcsuhát öltsön. De igenis minden államférfitól és államférfi-jelölttől elvárja a nemzet, hogy megigazulva, megtisztulva, a forradalmi idők gonosz hatásaiból kiemelkedve induljanak az új parlament felé. Amikor belépnek az ország házába, úgy érezzék magukat, mintha a templomba mennének: nem olyanba, ahol hecckáplánok izgatnak, hanem olyanba, mikor a hívek imádkoznak. f %«-wr-»761 .Jy 1920 fefaruér 1. Vt. évfolyam 98. sz. ELŐFIZETÉS! ÁRAK F.ág hóra .. .. 15 Korona. | HUm. .. 80 Korona Egyes példányszám ára 60 fillér. K«led(nt .. .2 Korona. | Eifii évit 160 Korona, Szerkesztőség és Kiadóhivatal , Budapest, IV., Muzeum-Körut 3. sz. D'Anmisttio dolgozószobájában. Beszélgetés Fiume parancsnokával. A 8 Órai Újság kiküldött munkatársától, — Fiume, jan. 31. A magyar kormányzók fehér palotájának fényes pompája ma már csak emlék. Bízig lett az előcsarnok gyönyörű márványszobrai, a nehéz csillárok és a sok ezüstneval, amelyek ennek a gyönyörű épületnek a termeit díszítették, mind elvándoroltak, — ki tudja Lóvá? Rossz nyelvek különböző visszaélésekről suttogtak és mikor. Szacsvay határrendőrségi kapitányt (akit az olaszok még d'Annunzio levonulása előtt átvettek,) erélyes lépéseiket tett a százezreket érő tárgyak felkutatására, letartóztatták és később kiutasították Fiuméból. Még a bútorait se vihette magával a szegény, becsületesíttátgyar. . Most már csak a kert pálmái emlékeztetnek valamennyire arra a sok szépségre és a sok műkincsre, ami itt fel volt halmozva. No, meg a falakon a magyar kormányzók diszmunás arcképei hirdetik, hogy itt évszázadokon át magyar elme, magyar munka és magyar kéz teremtett életet, jólétet és kultúrát. A díszmagyaros mágnások közé Viktor Emánuelnek egy szerény arcképe van beékelve: ez a sokszorosítás reprezentálja itt egyedül az olasz malmat és még valami: nagy rendetlenség és vastag porréteg, amelyet már hónapok óta nem tisztítottak el a bútorokról és a falakról. A szobák sarkaiban kiterjedt pókhálók terpeszkednek; minden olyan szomorú, olyan elhanyagolt, olyan piszkos, mint amilyen szomorú és elhanyagolt most egész Fiume. A legutóbbi magyar kormányzó hatalmas íróasztalánál, gróf Wilkenburg arcképének árnyékában egy olasz káplár osztogatja parancsait. Katonák, tisztek szaladgálnak össza-vissza a nagy épületben, amelynek minden ajtajánál szuronyos, rohamkésen „arditi" őrzi a ,,vagy“ d’Antiunztól, Fiumei,, félszabadítóját“. A parancsnok tisztjei olyan mozgékonyak és izgulékonyak, mint a hőmérőben a higany; gyors, hadaró beszédük úgy ront rá a gyanútlan látogatóra, mint váratlan hridegvizes zuhany a meglepett fürdőzőre. . Egy jámbor magyar, akinek alkalma volt a pesti argó-t eltanulni, megjegyezte rájuk: úgy grupirozzák a semmittevés, hogy az lázas tevékenységnek látszik. Mert teendőik, dolgaik' nem igen' vannak, Fiume teljesen megszűnt forgalmas kikötőváros tenni: az élete igenigen csöndes és unalmas, maga d‘Annunzio is halálosan unatkozik. Az életrendje nem igen nyújt alkalmat arra, hogy hosszú alvásnál egyebet se csináljon és némi céltudatosságot legfeljebb az visz bele, ha Zárába, vagy Sebenicába reptet, hogy egy-egy újabb dishirambusának ezerszámra traló ,le-1/órásával -örvendeztesse meg a két, szomszéd város lakóit. D'Aimunzio későn kel és lehetőleg korén fekszik le, 11 órakor reggelizik, 1 órakor ebédel és este 7 órakor már vacsorát sz ül. A vacsorához rendszerint vend ,ii.annak: a sindaco, (polgármester)ligáidé, aki nemrégiben még ékszerász roo); néha Manasteriotti volt magyar miniszteri tanácsos, aki most szinte tüntet magyarbarát érzelmeivel, holott a Consiglio Nationale szolgálatéban ált és a város kereskedelmi ügyeit intézi. Igaz viszont, hogy a magyar Fiuméban, ahogy a konjunktúra kívánta, olaszbarátságával tüntetett. Állandó asztaltársa in'Annunziónak Porro olasz grófnő, aki mindig ajobbján ül és, a parancsnok unalmas óráit édesíti hazafias lelkesedésével. A vacsora rendszerint nagyon egyszerű: d’Anounzio nem barátja a nehéz ételeknek és leginkább halat, meg sajtot fogyaszt. Az étkezések közötti időt rendel elek kiadásával, és a folyó ügyek elintézésével tölti ki Fiume parancsnoka. Egyébként regényt is ír, politikai irányművel, mely — mint maga mondja,— lángoló apelláta lesz a világ lekiismeretéhez az elnyomott kis nemzetek érdekében. — Fiume az a szikra, — mondta nekem, mikor a dolgozószobájában fogadott, — amely lángra fogja lobbantani mindazt a szunnyadó tüzet, amely a világ, elnyomott népeinek lelkében lappang. Az írek, az egyptomiak, az indusok és a többi kihasznált nemzet a fiumei eseményekből erőt fog meríteni és le fogja rázni azokat a rabbincseket, amelyekkel a gazdasági érdekeit erőszakosan keresztülhajszoló imperializmus a kis népek szabadságát gúzsbakötötte.. Sokkal szebben hangzott ez a frázis, mikor d‘Annunzio mondta. Az írott betűk nem tudják visszaadni azt a hangsúlyt, amellyel ez a mondat a költő szájából kiröppent. A gesztust le kellett volna fotografálni, akkor talán némiképpen maga elé képzelhetné az olvasó azt a d'Annnunziot, aki katonáinak ezrei® és hónapokig a fiumei népet is, — amiig a nélkülözés és a jólét megcsappanása ki nem ölték belőle a lelkesedést. —• extázisba tudta ringatni. 'A dolgozónolhája rendkívül egyszerű. Egy'. Íróasztal, egy könyvállvány és egy telefonasztalka; ez az egész bútorzat. Szőnyeg sincs a padlózaton, a parancsnok sarkantyús csizmái nagyot koppannak, mikor a lábával dobogva hangsúlyozza: — Nem megyünk el addig innen, amíg az olaszság legszentebb jogait az etisz világ fenntartás nélkül el nem ismeri. Ön az első magyar ujságíró, akivel a háború kitörése óta alkalmam van beszélni, megüzenheti a magyaroknak, hogy becsüléssel gondolunk arra a nagyszabású kadturmunkára, amellyel ennek a városoknak a fejlődését előmozdították. dfi Fiume a miénk, olaszoké! Az olasz nemzet szuverenitását nem engedjük elalkudni, Fiuménak olasznak kell maradnia és az olasz testvérekké egy testet, egy lelket kell alkotnia. — A gazdasági érdekek, jegyzem meg, parancsolóan követelik, hogy Fiume sorsa a mainál egészségesebb alapokon épüljön fel. Felcsattan: — Fiume mindig olasz volté? olasz is marad! Se Jugoszláviának, se más nemzetnek nem lehet és nincst is joga rá. Wilson, ez a szerencsétlen, balkezű politikus, ez a hamis, csalfa ember, aki az egész világott félrevezette, a fiumei kérdésben is kétszínű játékok űzött. Zára, Sebemen a miénk, az én csapataim tartják a terepet és nem adják ki a kezükből, amig teljes garanciákat nem kapunk, hogy az Adria gyöngyét más nemzet nem fogja bitorolni. — A szisaki terraltón, mondom, király- hu olasz csapatok állanak és csak Nifci intésére várnak, hogy Fiuméba bevert nupjanak. j ] — .te égés- olasz nemzet velemj van! —- kiáltja. —■ És ha olasz c.*a-j patok maradnak is Fiuméban, ki biz-* tositja, hogy néhány hétnalva atral teszik-e rá megint a kezüket Faunéra az angolok és a franciák, hogy a*-' után kiszolgáltassák a jugoszlávoknak? Én nem állok a londoni egyezmény alapján, mert ez az egyezmény nem nekünk ítélte Fiumét, hanem a* önrendelkezési jog álláspontját fog** latom el, annál is inkább, mert Ernámé Olaszországhoz ki van csalta,-* hozni. • 1 .« • ■-•p' 1 — És a legutóbbi fiumei népszava-! zást — kérdem, ' il — .1 fiumei olaszság már leszavazjzott, mikor bevonultam. Olyan lelke- sedéssel fogadtak, amilyen páratlan* a világtörténelemben." Néhány auto-*1 nómista van, ez azonban nem szá-4 mit. Fiume Olaszországhoz kíván tartozni és én ehhez tartom magamat „\ • És rámutatott a kabátjára: sajmtóan-' kitüntetése mellett ott sötétlik egy fekete szövetdarab, amelyből koszorúval körülövezve ezüstösen ragyog ki a felírás: Fiume o morte! Fiume, vagy a halál! Csak másnap este érkezett meg az angol hadihajó, amely a legfelsőbb tanács kiküldöttjeit hozta . . .« KeményvVUnap».