8 Órai Ujság, 1920. június (6. évfolyam, 130-153. szám)
1920-06-01 / 130. szám
Kern., xy20 június 1,3 HÍREK,' — s — Nyag'atUla°yarorBzág• tiltakozott ají elszakitás^ellen. Nagyarányú tünteés keretétől fejezte ki Nyugatmagyarországi népe vasárnap délelőtt Soi^onbafí* tiltakozását a békeszerződés uzírn" határozata ellen, amely Nyugatmagyarország három vármegyéjét elszakítja Magyarországtól. A hatalmas, demonstratív népgyűlés a soproni Széchenyii-téren folyt le. Nyugatin Magyarország minden érdekelt falujának, községének és városának a tiltakozásra küldött népes küldöttségének részvételével. A tiltakozó népgyűlés első szónoka Tharner Mihály, Sopron város polgármestere volt, aki magyar, majd német nyelven egész Nyuadmagyarország nevében tiltakozását jelentette ki a neuillyi békeszerződésellen. Utána Szentiványi Béla kegyesrendi tanár a mosonvármegyeiek nevében jelentette ki tiltakozását, majd Sornhoffer Ferenc a vasmegyeiek hűségnyilatkozatát mondotta el. Az ünnepség Hindu Zoltán doktor, volt országgyűlési képviselő beszédével zárult. Ezután a nagygyűlés résztvevői fölvonulással a Sopronban székelő antantmisszió elé vonultak, hogy látható bizonyságát adják Nyugatmagyarország tiltakozásának. A soproni nagygyűléssel egyidőben a Budapesten lévő nyugat magyarországi liga is tiltakozógyűlést tartott, amelyen Thirring Gusztáv dr., Domanovszky Sándor dr. egyetemi tanár, Prőhle Károly, Nikola Nándor dr., Szortagh Taás, Karaffiáth Jenő és Halász Lincs dr. mondották el tiltakozó beszédeiket. — Gróf Apponyi Albertné beszéde a Nőegyesületek szövetségének gyűléséi." A magyarországi Nőegiesületek szövetsége vasárnap délelőtt a vármegyeház nagytermében gróf Apponoyi Albertné elnöklésével évi közgyűlést tartott. Apponyi Albertné lelkes szavakkal nyitotta meg a gyűlést és ezeket mondotta: K egész szívemből reméltem, hogy a jövő újra összefűzi azelszakadt szálakat és újra alkalmat nyújt az áldásos együttműködésre. Majd az igazi ,keresztény szellem pontosságát és Magyarország régi határainak helyreállítását követelve percekig tartó ünneplésben fejezte be beszédét a grófnő, aki után a közgyűlés az évi jelentéseket hallgatta meg. _ f — A Református-konvent ülése. A magyarországi yd református egyház egyetemes konyháje két évi szünetelés után mosult ismét össze az egyház Alanyi-uicai székházában. A gyűlésen,amelyen Degenfeld József gróf és Bartsár Dezső dr. püspök elnököltek, a kionvensi tagok szép számmal jelentek meg. s Az erdélyi egyházkerületet Bethlen István gróf és Barabás Samu, a Kolozsvárról kiüldözött esperes képviselték. A konvent két napi tanácskozás után, letárgyalta a kilencvenhárom pontból álló napirendet, majd ülésre ült össze a konvent bírósága, amely Zoványi Jenő dr. tanár régóta húzódó ügyében hozta meg a végleges döntést és Zoványit lelkészi jellegétül, valamint egyházi tisztség, vagy hivatal viselésének jogától megfosztotta. A bíróság ezenkívül még Dékán Sámuel debreceni főginmázeumi tanárt a kommunizmus alatt tanúsított magatartása miatt elmozdította állásából. ■ —- tjfolyrdleiaziták. A Színművészeti Akadémia vezs.j^előadásáról legutóbbi számainkban m^^jelent be, záradóra vonatkozólag Tg h Imre igazgató a következők megállapítását kéri: — Az e felén végző növendékek 1917-ben, tehábár az ő igazgatása alatt vetettek föl szabályszerű módon, épp úgy, mint a folyó tanévben az előkészítő osztály növendékei, akiket szintén a tanári kar határozata válogatott ki. Az intézet tanári karával ezekben a kérdésekben is ,mindig, egyetértőleg járt el az igazgató és a legteljesebb mértékben vállalja a felelősséget annak határozataiért, amelyekhez ő is hozzájárult. Amennyiben esetleg a fiatalabb osztályokban több tehetség mutatkoznék, mint a régebbieknél, ennek magyarázata abban keresendő, hogy a bábom alatt sokkal kevesebben jelentkeztek fölvételre, különösen férfinövendékek, vi. ^ J FárfiCmáj. 31. Londonból láttattuk: Lloyd George, aki tegriSTIT'Stirk'len visszatért ide, régebbi elhatározásával szemben azt is a szándékát nyilvánította, hogy egyelőre hosszabb ideig Londonban marad. Ebből azt következtetik, hogy Lloyd George nagy jelentőséget tulajdonít a Krassinnal való , tanácskozásnak Tegnap azonnal minisztertanácsot hívtak össze, amelyen Lloyd George elnökölt és amelynek napirendjén azok a kérdések voltak, amelyeket majd Krasszont a múlt évben, főképpen az idén, a sokkal több jelentkező közül természetesen a tehetségesek száma is nagyobb. Az igazgató kötelességének érzi, hogy elhárítsa azt a dicséretet, mintha a legfiatalabb évfolyam esetleges jobb színvonala egyedül neki lenne köszönhető, mert ez csak valamennyi tanár legteljesebb buzgalommal és szakértelemmel végzett együttes nevelő munkájának eredménye lehet. ^ — SjrUck Miksa meghalt. Egy is-^ mert, gváló festő: Billek Miksa ötvenhétéved korában Tagnap hosszú szenvedés után Bdílapenlen meghalt. münc ig.'akadémián tanult;onnan került Parisba Bennathoz. Itthon Benczúr mellett dolgozott a mesteriskolán, képei a királyi várban és a Szépművészeti Múzeumban vannak. Kedden temetik a kerepesjuli régi református temetőben. Halálra ítélték a gyöngyösi ellenforradalom leverőjét. Az egri királyi törvényszék Gyöngyösre kiszállott Ágyúláslom tanácsa most is érkezett Nemseiz József, a forradalmi törvényszék "elnöke és nyolc társának bűnügyében, akik a gyöngyösi csiífi"forradalmat leverték. A bíróság Nemecz Józsefet kötél általi haládra ítélte, Endrész Józsefet, Csiba Julist, Hersch Izsákot, Nádas Mártont, Kiss Istvánt, Junkhanc Ferencet, Vadász Józsefet és Fenyvesi Gábort egy-hat évig tartó fogházra és a törvény által előírt hivatalvesztésre ítélte. • / . ■ — Felemelték az útlevéldijakat. Mattyepovszk/T Gyöngy főkatpitány előterjesztéséren a belügyminiszter június héttől kezdődőig az útlevéldíjakat felméri. Az új tarifa szerint munkások részére a díj öt korona, másnak 100 korona. Az olasz operatársulat a Városi Szinházban holnap, kedden kezdi meg szerű dalmüjszivel. Borina Nadina, Fleta és Julesehor adják a vezető szerepeket. Szemént Carmen következik Zinaki kisasszonyai. 1. Magyarország karti vívóbajnokságának döntő p^r kűzését a Műegyetem auláifiban tartották meg. Bajnok lett Dannig Bertátul, ki győzelmét megérdemelte. 1.^.Klády (MAC), 3. Mészáros Ervin (giffAC), Kády igen jól verekedett. Mészároson meglátszott, hogy régóta nem versenyzett. Az aula belső részét megtöltötte az érdeklődő közönség, dacára annak, hogy a vasárnap délután ugyancsak nem szityirzkodott sporteseményekben. A Jdvas terroristát kivégezték. Jancsu Gyula huszonöt éves, lakatossegédet, aki említ Terrorista Szamuely Tibtp feslőiztéjéhez tallózott, a budapesti büjszsmetörvényszék halálra itélte- Az'_teitelt kegyelemért folya*nodott, • a kormányzó azonban elutasítot ta a kegyelmi kérelmet. Tegnap délelőtt hirdették ki a kormányzó döntését, majd Jónást ma reggelig külön siralomházzá átalakított cellában helyezték el. A kivégzést a gyűjtőfogház udvarán hajtották végre. . . . . .. — A Vígszínházban holnap, keddena Vauja bácsit, Csehov mestermélyét ismétlik. A hálókocsik ellenőrének légkör vendégszereplését Toscá-k, Puccini nagyzelebi előadása csütörtököneste lesz. Új Országos nyomozóosztály létesíti. Az állam érdekeinek védelmére, a kémkedés megakadályozására és a nagyobb jelentőségű bűncselekmények kinyomozására Dömötör Mihály belügyminiszter a rendőri főeszkoinnal kell megvitatni. A Krassinnal való gazdasági tárgyalások szerdán kezdődnek. Azt hiszik, hogy Lloyd George közvetlenül azután fogadja Krassint. Tegnap Krassin és kis férjji számos előzetes megbeszélést folytattak a gazdasági tanács különböző tagjaival. Jellemző, hogy Wise, a gazdasági tanács angol képviselője, akitől hír szerint az Oroszországgal való gazdasági érintkezés újtól való megkezdésének eszméje kiindult, hosszabb ideig tartó látogatást tett Lloyd Georgenál. (M.T- I.) tály alosztályaként a minisztérium kebelében nyomozóosztályt állított föl. Az új osztály élére a miniszter Czövek Sándor államrendőrségi főtanácsost rendelte ki. A miniiszter a hivatalos lapban felhívja az ország valamennyi rendőrhatóságát, nyomozó szervét, csendőrségét, hogy minden olyan megtörtént vagy készülő eseményről, amelyek az állam épségét, az állami és társadalmi élet rendjét, a közbéke érdekeit sértik, továbbá mindazokat a bűncselekményeket, amelyek szövevényességüknél fogva kiválnak, vagy más szemponttól nagyobb fontosságúak és bűnszövetkezetek garázdálkodását tételezik föl, jelentsék táviratilag vagy telefonon a nyomozóosztálynak. A rendőrhatóságok kötelesek az nyomozóosztály utasításait végrehajtani és munkáját megkönnyíteni. Az országos nyonozóosztály már megkezdte működését / — A tsebegényi.'munkástanács a bíróság előtt. A pest vidéki kir. törvényszéken tül kezdte meg dr. Csengén 14'Mápr táblabiró tanácsa a zebegányi njutikustanács bűnügyének a tárgyalását. A bűnügyben 141 vádlott szerepel.. ,s körülbelül 50 tanút fog kihallgatni a bíróság- ítéletre két hét múlva kerül a sor. — Az Agrárbank beolvad a Magyar-olasz bankba. ti gyár-olasz bank A. olasz csoportos^szindikátust alakított/ amely szinigXrfllus a Magyar agrár- és jradékb.uü£'‘*rt, részvényeseinek önként^réneffuyoeerét ajánl fel. 3 darab agrártüffüd részvény 7 darab Magyarolasz banki részvényre cserélhető. A csere június 1-től június 15-ig bezárólag Budapesten a Magyar-olasz bank rt. Andrássyút 5. és Széchenyi utca 1. számú pénztárainál, Bécsben pedig az Allgemeine Depositenbanknál és az Uunienbanknál eszközölhető. A Magyar-olasz bank rt. ebből a célból június 14-én rendkívüli közgyűlést fog tartani, amelyen a részvénytársaság alaptőkéjének 330 millió koronáról 330 millió koronára való felemelését fogja elhatározni. A Magyar-olasz bank rt. központjának székhelye ,V., Nádor utca, 16. számú házban lesz. A Magyar agrár- és járadékbank rt. folyó hó 21-én megtartott közgyűlési határozata folyton továbbracsak mint missiós intézet fogja tevékenységét folytatni, míg a folyó banküzletet successive megszünteti. — Virralitosok összeütközése. Kerepesiéti és Hungssztruti keresztezésénél aKikepesi és^^helyiérdekű villamosvasutasa, két-Js^fsTia összeütközött. Az összeg ütközés következtében Krepsz Júlia főápolónő és Morvai Emília varrónő súlyosáé, Hedvig István gyógyszerész, Danyák szilvesztia, Gömörszky Margit, ■ Csenger Pálné, Stácz Etel és Mayer Ilona háztartásbeliek könnyebb sérüléseket szenvedtek. / y— Megszűntet „DélmagyarországSzegedrjjt jelentik. A „Délmagyarország“ kiadóhivatala elhatározta, hogy janiur 1-től kezdve a lap megjelent lábőreszünteti. Május22-én múlt az éve, hogy a „Délmagyarország" megindult. vL ■" - ^ 5 — ^f Huszár Károly _ a kenyérért. A Keresztény Npaszeli Egyesülés Pártjajtak intézeéi Bizottsága ma délben fontos*t*Üekezletet tartott, amelyből kiforlyólag elhatározta, hogy a nemzetgyűjlés holnapi ülésén napirend előtt Huszár Károly volt miniszterelnök a gabonafölösleg fölhasználása és a gabonamonopólium kérdésébenföl fog szólalni. Ugyancsak holnap fog fölszólalni Gaál Gaszton is. A kormány részéről valószínűleg nagyatádi Szabó István és Rubinek Gyula fognak felelni a két beszédre., — Házasság. Krausz Lajos nyomdatulajdonos (Budapest) leányát, Böskét ■ eljegyezte Szécsi Ernő (Szabadka). .(Min-den külön értesítés jedyett.) -^-/Olasz utaltotások és csendőrök összeütköztese. Bécsből jelentik: A Abigen-népT jelentik Udinéből, San Micheleden, a Tagliamento mellett, a Te J,iflimento szabályozásánál alkalmazott munkások, akik három hete nem kaptak egy krajcár bért sem, tüntetést rendeztek a községháza előtt. Az egyik kormányhivatalnok egy földbirtokos Lói I tizenötezer lírát kölcsönzött ki, hogy a munkásoknak előlegeket adhasson. Amikor a munkások egy része nem elégedett meg az előleggel és tovább is tüntetett, a csendőrőrmester megfenyegette a tüntetőket, hogy tüzelni fog. Az őrmester két lövést le is adott a munkásokra, akik erre fölgyújtották a községházát, ahová a csendőrök menekültek. A községháza tisztviselői és tisztviselőnői az égő épület erkélyéről ugrottak le. Végül is a csendőrök kény- s télen ők voltak az égő háztól az utcára s kiugranvahol lefegyverezték őket. __gallér István a Tiszántúlon. Halles István, Jibbuszminiszter többek kis#felebesig szombaton este Szegeden át Lijbékra utazott, ahol Ajtay Csanádi főispán üdvözölte a minisztert. A miniszter körútjának második állomása Csanádapátfalra volt. Délelőtt, érkezett a miniszter Csanádpalotára és Békéssy Ferenc, a párt hivatalos jelöltjének támogatására hosszabb beszédet mondott. Hétfőn Hajdúszoboszlón volt népgyűlés, amelyen töb- ben szólaltak fel Dániel Béla támogatására. ij ■— Halálozás. Schtweibert Andrásné, Született ddingrzsebet, május 30-án 64 éves, Lukátrrai elhunyt. — A JzÖVE új helyiségében. A Ma-gyar Országos Véderő Egyesület ezúton is értesíti tagjait ezt hogy úgy a budapesti Ivoszijiljupijie, az Országos Elnökség hivatalos helyiségeit (a szövetkezet és a tiszti étkezde kivételével, melyek régi helyükön maradnak) a VI. Podmaniczky- utca 45. szám alá (Symbolikus Nagypáholy) tette át, hol is hivatalos működését június 1 én megkezdi. Üléseinket és összejöveteleinket e helyen tartjuk, egyúttal közöljük, vidéki bajtársainkkal,hogy egyes tagtársaink részére tízágyas átmeneti szállást rendeztünk be, fejvánkos és fehérnemű nélkül. Anglia tárgyal Szovjetoroszországgal. -1 JptríJiMnst és gyöngyöket hihetetlen magas áron veszek. Aranyatiplatinótó0-100 K-ig Vágó ékszerész, Hpcsi, VIH-1 gépszinház-utca 7. Szintplonkávéház mellett. — Telefon: József 42-29. Hívásra házhoz jövök. Kapható mindenütt! Készíti Humistgyógytár, Budapest, Erzsébet-körút 56. Szumrilitánsokat, gyöngyöket, platinát, ékszereket mindenkinél drágábban Ctef/oroomil ékszerüzlete VII., Király u. 5 vesz aXenoi/ Lulll Teréz templommal szemben ! j ^Teszek használt férfiruhát V legraagasabb árban. Bergrer Béla, Károly-körut 5.1. era. Telefon József 115-57, ' Drilliános Dufflan úr, veszek Singer J. . Egyetem-utca 11. szám. BrilliánsokatBahh iron veszet Friedlander Ármin ékszerész, VII., Dohány-u. 1a * k3bd Dr. F0lEDI4.SSz. BUDAPEST, VII., Rákóczi-út 32. I. Ma^mí■■■ Gramofon* Pathéfon. Eufon. Hang- Budapest, Teréz-körút 4. I lemezújdonságok* Eladás nagyban és kicsinyben. I Varrógépek* Alkatrészek. Javítóműhely | Kerékpárok*