8 Órai Ujság, 1922. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1922-10-01 / 224. szám

2 Dimovics volt magyar képviselő Tisza István szerajevói útjáról. A volt délszláv küldöttség vezetője elmondja Tiszával való tárgyalásait. — Dimovics belgrádi cikke meghamisítja Tisza szerepét. — A délszlávok bejelentették, hogy Szerbiához akarnak csatlakozni. Bacsinszky Vladimír volt szerajevói osztályfőnök nyilatkozata. — Saját tudósítónktól. — Dimovics, volt horvát-magyar országgyűlési képviselő a Prepovod című belgrádi lapban „Emlékezések Tisza Istvánra" címen cikket közöl, amelyben ismerteti Tisza István grófnak szerajevói útját, amelynek tudvalevőleg a délszlávokkal való megegyezésvolt a célja. Dimovics cikkében rámutat arra, hogy 1918 szeptember második felében találkozott utoljára Tiszával. Mikor, megtudta, hogy Tisza Horvátországba, Dalmáciába és Boszniába utazik, hogy tárgyaljon az ottani politikusokkal a jugoszláv államjogi kérdések megoldása felől. Dimovics rögtön összehívta barátait, hogy velük tanácskozzék a Tisizával szemben elfoglalandó álláspontról. A helyzet akkor még nemalakult ki, különösen az államioak Jugoszláviával szemben elfoglalt állásfoglalása volt kétes. Mindamellett Pribicseviccsel folytatott telefonbeszélgetés után úgy döntöttek, hogy határozott magatartást foglalnak el Tiszával szemben és megmondják neki, hogy a Horvátországgal szemben elkövetett erőszakosságok Boszniában is rossz vért szülnek. Megállapodtak abban, hogy Tiszával kurtán tárgyalnak és memorandumot nyújtanak át neki, amelynek kidolgozásával Dimovicsot bízzák meg. A délszláv memorandum, Tisza rögtön Serajevóba való megérkezte után magához rendelte Sola képviselőt, aki kitérően válaszolt a mogyar miniszterelnök kérdéseire és mindenben a memorandumra hivatkozott. Tisza, mintha csak sejtette volna, hogy mit tartalmaz az irat, nem akarta azt elfogadni és csak azután fogadta el, mikor Sola határozottan állította, hogy tartalmával meg lesz elégedve. Másnap Tisza Dimovicsot rendelte magához, aki szintén a memorandumra hivatkozott Tisza kérdéseire vonatkozóan. Tisza további kérdéseire kúzta az osztrák közigazgatás és a szoldateszka jugoszláv területen tanúsított viselkedését. Tisza erre azt felelte, hogy hadiállapot van. Elismerte ugyan tíz államjogi újjárendezés szükségességét, de a megoldás módjával nem volt tisztában. Dimovics megjegyezte, hogy a jugoszlávok a központi hatalmak katonai helyzetét nagyon kedvezőtlennek tartják. Tisza ezt tagadta és kijelentette, hogy a helyzet Horvátországban teljesen tarthatatlan, mivel az ország tele van árulókkal és szökevényekkel és az ellenség soraiban nagyíjva, sok szerbhorvát önkéntes van. A jugoszláv célokról Dimovics azt mondta, hogy főcél az összes jugoszlávok egyesítése a monarchián belül (?), vagy ha ez nem megy, annak keretén kívül. Tiszát ez a kijelentés nagyon meglepte, különösen pedig az, hogy a szlovének is résztvennének az egyesülésben. Amikor Dimovics azt mondta, hogy nemcsak a szlovéneknek, de Szerbiának is bele kell kapcsolódnia az új alakulásba, akkor Tisza e szavakkal pattant föl: Potiorek atrocitásai. — Mit, Szerbia! Hiszen ez a háború után olyan kicsiny lesz, hogy Bulgária reggelire megeszi, ha csak megmozdul! A memorandum Dimovics cikke szerint kifejtette, hogy a háború a délszlávok szempontjából nemcsak kifelé való harcot jelent, hanem a monarchia saját polgárai ellen is háborút viselt. Majd fölsorolja a memorandum azokat az atrocitásokat, melyeket a hadsereg szerbekkel szemben, különösen Potyorek tábornok parancsnoksága idején elkövetett. A memorandumban — Dimovics szerint — követelték a politikai elítéltek felmentését, a károsultaknak nyújtandó kártérítést, az alkotmányos jogok helyreállítását, a kormányzatnak olyan férfiak kezébe való átadását, akikben az országgyűlés megbízik. A jugoszlávoknak a magyarokkal való teljes egyenjogúsítását, teljes államjogi önállóságát követelték. Amikor a politikusok másnap Tiszát felkeresték, nagyon ingerült állapotban volt és őket a magyarok legnagyobb ellenségének nevezte. ■— „Tudják meg — mondta — ha a magyarok romlására számítanak, hogy előbb magukat fogják pozdoriává törni." A memorandummal az asztalra vágott és fölkiáltott: ,,Ez ostobaság!" A politikusok erre sarkonfordultak és köszönés nélkül távoztak. Röviddel ezután a sorsdöntő fontosságú jelenet után beteljesedett a monarchia végzete. A volt szerajevói osztályfőnök a délszláv követelésekről. A dolgoknak ez a beállítása, amint Dimovics fent ismertetett cikkében nyilvánosságra hozza Tiszának délszláv tárgyalásait, egészen tendenciózus. Dimovics, idézett cikke a jelenlegi jugoszláv vezetőkörök megtévesztésére készült és egyáltalában mm fedi a valóságot. Alkalmunk volt ebben a kérdésben beszélgetést folytatni Bacsinszky Vladimírral, aki Tisza szerajevói útja idején szerajevói osztályfőnök volt és ebben a minőségében Tisza tárgyalásainál aktív szerepet játszott, sőt Tiszát útjában el is kisérte. Bacsinszky Vladimír dr., volt serajevói osztályfőnök ebben az időben a bosznia-hercegovinai tartomány egyetlen magyar tagja volt és ,igr ő, az egyedi fi, aki teljesen be van avatva az akkor történt dolgok kulisszatitkaiba. Bacsinszky Vladimír ezt a kérdést, amely Tisza nemzetiségi politikájának helyes megvilágítása céljából rendkívül fontosságú, a következőkben ismertette a 8 Órai Újság munkatársával: — Tisza István gróf, mint homo régiós, 1918 szeptember 10-én kapott megbízást Őfelségétől. A megbízatásknak az volt a célja, hogy Tisza István gróf közvetlenül a horvát, szerb és délszláv politikusoknál érdeklődjék az ottani lakosság hangulatáról és felfogásáról. A tapasztaltakról Tiszának jelentést kellett tennie őfelségének. .. Tisza István gróf Horvátországban kezdte meg útját. A horvát politikusok, élükön Dimovics, Pribicsevics Szvetozár, Sunarics Jósa, Rasnica bég és mások, nem voltak elkészülve Treza megérkezésére és így időt akarván nyerni arra, hogy a kérdéseket megtárgyalják, abban állapodtak meg, hogy a tervezett délszláv petitum résztetkérdéseinek pontokba szedésével s követelései megszövegezésével, még várnak. A petitum átnyujtásának időpontját kitolták tehát és elhatározták, hogy csak Szarajevóban adják át a készmemorandumot Tiszának. ,— Tisza Horvátországon, Dalmácián, Montenegrón és Zejenicán át szeptember 18-án érkezett Mostarba, ahol katonai méltóságokom kívül Hercegovina polgári hatóságai se tisztelegtek előtte. Tiszát mint a király képviselőjét, mindenütt a legnagyobb tisztelettel fogadták. Ünnepelték mindenütt, ahol csak megjelent és különösen a muzulmánok és a horvát pártok ismerték el államférfim nagyságát. A mérsékelt délszláv politikusok, akik Stadler érsek körül csoportosultak, Tiszában látták azt az államférfiut, aki a délszlávok érdekeit a monarchia keretein belül megvalósítani hajlandó és arra képes is. Ebben a véleményükben megerősítette őket Tiszának Horvátországgal szemben mindenkor tanúsított benetkáns magatartása, amit egyébként Skerlecz Iván báró, velt horvát bán is bizonyított. De köztudomású tény volt ugyanis, hogy Tisza volt az, aki Zimonynak a szerbek által történt elfoglalása, majd kiürítése után a legerélyesebben követelte a katonai hatóságok által a szrbeken elkövetett atrocitások azonnali megszüntetését és azok megtorlását. Ugyancsak Tisza volt az, aki Terstyánszky hadtestparancsnok azonnali eltávolítását kívánta. A Tisza Mostarból érkezett Szerajevóba, ahol négy napig időzött. IH idézésének második napján fogadta azokat a délszláv politikusokat, akiket az ottani vezetők meghallgatásra ajánlottak Tiszának. A küldöttség Dimovics vezetésével meg is jelent Tisza előtt és átadták azt a memorandumot, amelyben — természetesen kiszínezve és a maguk politikai céljait tartva szem előtt — hosszadalmasan tárgyalták a polgári és katonai hatóságok által elkövetett atrocitásokat. A memorndum távolról sem pengetett olyan enyhe húrokat, mint ahogy azt Dimovics cikkében előadja, hanem az egész szövegezésen meglátszott, hogy fűtve vannak egyfelől az Amerikában és Svájcban emigrált délszlávoktól, másfelől pedig tudomásuk van a londoni és korfui egyezményről is. Meglátszott továbbá úgy a petitum szövegezésén, mint általában a délszláv vezérek által támasztott követelések alapelvein is az a hatás, amelyet Tisza ellenfeleinek, Károlyi Mihálynak és Jászi-féle törzskarának defetista akciója gyakorolt a monarchia területén élő nemzetiségekre. Azok a Jászi-féle cikkek, amelyek megnövesztették a nemzetiségek igényeit és követeléseit, a hírhedt wilsoni elveknek az a térhódítása, amelyet éppen az ántantbarát Károlyi Mihályok politikája terjesztett s végül magának, Károlyi Mihálynak mindenáron felforgatásra törekvő defetizmusa útját szegték a nemzetiségi kérdés megoldási lehetőségének. A délszláv politikusok memorandumukban leplezetlenül kifejtették, hogy ők a Szerbiával való szövetkezés álláspontján állanak. S ha nem is egészen világosan, de éreztették azt, hogy egy délszláv államot akarnak megcsinálni. Követelték azonban azt is, hogy minden olyan terület, ahol szerbek és délszlávok laknak, tekintet nélkül a geográfiai határokra, az újonnan alakítandó délszláv államhoz csatoltassék. Ez például azt jelentette volna, hogy Szentendre is, mivel ott szerbek laknak, délszláv uralom alá helyezendő. Ez a követelés volt az, ami kiváltotta Tisza dühét, ezen bőszült fel annyira, és minden magyar államférfiú közös kötelessége gyanánt hazaárulásnak minősítette az idegen ellenséges államhoz való csatlakozás követelését. Erre jelentette ki Tisza, hogy amíg a monarchia fönnáll, nem engedi meg, hogy ilyen tárgyalások kezdeményeztessenek, azokat pedig, akik idegen ellenséges hatalmakkal tárgyalnak és tanácskoznak, hazaárulóknak minősítette. — Ez volt az oka Tisza kifakadásának.isza nemhogy gyalázta volna a szerbeket szerajevói útja alkalmával* hanem ellenkezőleg azon a banketten* amelyet Sarkovics tartományi főnök rendezett Tisza tiszteletére s amelyet* a küldöttség tagjait leszámítva az öszszes szerb előkelőségek megjelentek, kifejezésre juttatta Tisza azt, hogy ott* járta alkalmából megtanulta a délszláviát megbecsülni. Kifejtette, hogy,, figyelemmel kísérte őket a háborító előtt, de különösen a háború alatt, amikor is a délszlávok, honátok ésszerbia a maliyar bakákkal együtt közös lövészárkokban védelmezték területeinket. Addig nem is voltak az ellentétek, amíg mesterséges akna munkákkal nem kísérelték meg ezt az egyetértést megbontani. Hangsúlyozta Tisza, hogy ismeri a délszlávok ragaszkodását, amely honorálja azt a nagy fejlődést, amelyet kulturális és gazdasági téren egyaránt a monarchia 1. hoz tartozóság adott Boszniának és meg van győződve arról, hogy a délszláv nép továbbra is a monarchiai, védőszárnyai alatt óhajt maradni. — Dimovics előadása teljesen egyoldalú. Cikkjében túlzott fontosságot, tulajdonit önmagának, amit bizonyítít az a körülmény is, hogy Dimovics annak idején kétkulacsos szerepet játszott. , , " Éppen előttem jelentette ki ugyanis Dimovics — folytatta információit a volt szerajevói osztályfőnök, — hogy a memorandumot úgy állították össze, hogy abból szükség esetén engedni is lehessen. " Dimovicséknek kettős politikájukvolt: Az egyik arra az esetre, szolgált, ha a háború a monarchia részére sikerre végződik, a másik pedig arra a* esetre, ha az antant kerekedik felül*' Amikor Tisza Szarajevóba érkezett, a maguk részéről már elveszettnek látták a háborút és így merészebb követelés-' sekkel léphettek föl. " — Tiszának a délszláv kérdésben; esetre, ha az ánátit kerekedik felül, tanúsított konciliáns magatartására jellemző az az út, amelyet Tisza vissszafelé megtett. Mint szerajevói osztályfőnök elkísértem Tiszát a dalmáti határtól a horvát határig. Tisza a kapéban eleinte egy szót sem szólt. Elme- Vasárnap, 1922 október 1.