8 Órai Ujság, 1923. március (9. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-23 / 67. szám
2 Inst komin© utáltak, amely áltólag Wolff Károlytól ered. Eszerint Wolff Károly azt mondotta, Hogy fi és elvbarátai ez időszerint utat keresnek politikájuk megvalósításához. Ezt a közlés mindenesetre messzemenő konibináiiokra adhatja alkalmat, ha egy másik esemény Wolff Károlynak és társainak szándékait nem helyezné egészen más világításba. Ez a másik esemény Wolff Károlynak több mint egy órás tárgyalása Rakovszky Iván belgyminiszterrel. Wolff Károly ma délelőtt fölkereste Rabovszky Iván belügyminisztert a parlamentben levő szobájában és az összes aktuális kérdéseket szőnyegrehozta. Wolff Károly közöle a belügyminiszterrel,hogy szükségét érzi ennek a közvetlen és bizalmas megbeszélésnek", mivel az utóbbi napok eseményei különböző írónői nációim adhatnak alkalmat. Teljesen megbízható helyről nyert értesülésünk szerint a belügyminiszter és Wolff Károly beszélgetését a lehető legbarátságosabb hamu jellemezte., Wolff Károly kategorikusan kijelentette, hogy sem neki, sem pártjának, sem a hozzá egyébként közelállóknak nincs kormánybuktató szándékuk és semmi olyasmit nem terveznek, ami a mai helyzetet felboríthatná. Wolffék elismerik, hogy ma az egyetlen posszibilis ember Bethlen István gróf és az ő személyében kelisi biztosítékát látják a konszolidációs politika lehetőségének. Wolff Károly mindössze arról informálta a belügyminiztert, hogy egy-két konkrétumra kiterjedő óhajtásuk van és ezeket a konkrétumokat szeretnék a kormánynak tudomására hozni és óhajtásaik honorálását fogják kérni. Wolff Károly annak a reményének ■adott kifejezést, hogy e tekintetben kívánságaik realitása folytán nem lesz olyan differencia a kormány és közöttük, hogy az bárminemű konzekvenciákatmnhatna nüiöa után- Kifejezetten hangoztatta Wolff Kárain a belügyminiszternek, Komt ő és pártja határozottan táltra fia fjeik a kormányt. „ellenzéki politikát nem kívánnak csinálni és visszautasítanak minden inszinuációt, amely a puccspolitika vádjaival illethetné őket. Kijelentette Wolff, hogy nem kell felülni a rémihíreknek, mert ő elvei fönntartásával és a már említett néhánykonkrét kívánság előterjesztésével a konszolidációs politikát támogatja. A mai nap eseményeihez tartozikmég az, hogy a különféle kombinációk során új pártalakítás hírét is bedobtáka politikai közvéleménybe. Nevezeteaz intranzigens keresztény csoport köréből kire járt, hogy Huszár Károly a nemzetgyűlés alelnöke új politikai pártot kíván alakítani, amelynek keresztény-liberális színezete volna. Erre nézve kérdést intéztünk Huszár Károlyhoz, aki röviden a következőket mondotta a Lárai Újság munkatársának: " - Az egészből egy szó sem igaz. Eszemágdban sincs új pártot alakítani. Ez a hír azok közé a buta és gonosz machinációk közé tartozik, amelyekkel az utóbbi időben megmérgezték a magyar közvéleményt. Walkó Bajára utazott. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter a bajai kerület egységespárti jelöltje ma több nemzetgyűlési képviselő társaságában a bajai választásra udítofttt I .' •^iátólí i -•!-.. ff a»*a» • «#' . A nemzetgyűlés urai ülését negyed 12 drákói nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Neubauer Ferenc, mint a pénzügyi bizottság előadója, beterjeszti a bizottságjelentését. A gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslat általi nős vitája során nagyatádi Szabó István földmvelésügyi miniszter reflektál az elhangzott kifogásokra. Farkas István és Szeder Ferenc azt kívántják, holott bíráskodást a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalják. Ezzel szemben rámutat arra, hogy a földmivelésügyi minisztériumnak, továbbra is meg kell maradnia föbbbviteli fórumnak, mert a minisztérium mostanáig is liberálisan és humánusan kezelte a munkabérek ügyét. Dénes István folytonosan közbeszól. Berkit Gyulai: Majd ha miniszter lesz, beszéljen! Dénes István: Ha ön kormányfőtanácsos lett, én még lehetek miniszteri (Derülts£g.) Horváth Zolttán: Kivételesen nem zsidó lett. koraványffitanácsos! Propner Sándor: Kellett égj’díszgát! Nagyatádi Szabó látván: A szolgabirákkal szemben elhangzott éles bírálattal szemben hangoztatja, hogy a szolgatírák akadnának arra,, hogy pártatlan ítéleteket hozzanak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezután Csík József és Drózdy Győző kifogásaira reflektál: a törvény végrehajtási utasítása kizárja azokat a visszaéléseket, amelyektől a felszólaló képviselők félnek. Ha a panaszok elbírálását különbíróságra bíznánk, akkor minden egyes ügy a végtelenségig elhúzódna. Dénes István kifogásai csak arra jók, hogy az amúgy is nagy fogalmat még jobban szítsák. Propper Sándor: Mondja ez Gömr-esnek! (Zaif). Nagyatádi Szabó Itván: Ne tessék örökösem kioktatni.• Kéri a javaslat elfogadását. Dénes István személyes kérdés,ben szólalt fel, , Tiltakozik az ellen, mintha ő izgató beadványokat adott volna be a Wolsz, Manfréd-féle uradalom ügyében. Ismerteti beadványának részleteit. Adótt itt a direkegyházi munkásoktól kapta s azok igazak. .A mezőhegyesi uradalomban is olyan rosszak a viszonyok, kétszáz korona napszámot kapnak. Nagyatádi Szabó István: Az, amit Dénes István a mezőhegyesi uradalomról mondott nem felel meg a valóságnak. A Ház elé fogja hozni a kimutatásokat. midvek Dénes állításainak helyességét cáfolják, mert nem engedheti megg, hogy a mezőhegyiesi uradalomról azt mondhassák, hogy az a munkásait kiuzsorázza. Ezután a■. elnök a vitát berekesztette. A szavazásnál általánosságban nagy többséggel elfogadták a javaslatot, Drósda határozati javaslatát elvetették. A részletes tárgyalás során az első szakaszhoz Csik József szólt hozzá. Nem látja semmi gyakorlati hasznát a javaslatnak. Helyesebb megoldás lett volna, ha a bérmegállapítsi bizottságok elnökeit maguk a bizottsági ülnökök választanák meg. A főszolgabírók ítélkezési lehetősége nem felel meg a célnak.Módosítást, nyújt be, hogy a bíróságra bízzák az ítélkezést. Drózdy Győző megismétli tegnap tett javaslatát a szabatossági szempontból kívánja átdolgoztatni az első szakasz szövegét. Farkas István bírósági személyeket szeretne a bizottságok elnöki székében látni. Horváth Zoltán Drezdy felsorolásához csatlakozik. Nem változtatni akar a javaslat szövegén, csak érthetővé akarja tenni a törvény szövegét. Nagyatádi Sibó István földmívelésülfgji miniszter ellenzi Csik József mógdosítását, mert az a gyakorlatban kivihetetlen. Drózdy- szilám kifogásait azért nem akceptálja, mert a javaslat szövegét szakemberek készítették s így kénytelen ragaszkodni az eredeti szöveghez és kéri annak elogadását. A néifizetgyülés többsége az eredeti szöveget fogadja el. . . . A második szakasznál Csik József azt kéri, hogy a vitás kérdésekben ítélkező ülnököket ne a főszolgabíró, hanem a mezőgazdasági bizottság jelölje ki. Erre vonatkozóig módosítást terjeszt be. . Szitba Sándor előadó- az eredeti szöveg elfogadását ajánlja. Nagyatádi Szabó István feltrüikveésügyi miniszter ellenzi Csik József indítványát és kéri a szakasz elfogadását. A nemzetgyűlés a szakaszt eredeti szövegében fogadja el. A harmadik szakaszhoz Szabó Sándor előadó siclláris módosítást ajánl, mely után a szakaszt vita nélkül megszavazta a nemzet A negyedik szakasznál Szakács Andor terjeszt elő módosítást az összeférhetetlenség kezdésében. Nagyatádi Szabó István föhívnvelésügri miniszter részben elfogadja Szakács Andor módosítását Miután ehhez Szakács Andor is hozzájárult, a módosítás megszövegezésére elnök az ülést öt percre felfüggesztette. Szünet után Szabó Sándor előadó indítvány formájában elinterjesíti Szakács Andor módosítását, amelyet elfogadnak. Az 5. szakaszhoz az előadó szitáris módosítást ajánl. Csik József módosítási indítványt terjeszt elő. Nagyatádi Szabó István hozzászólása után eliök US tibét újból felfüggeszti 5 percre. Szabó Sándor Csik József javaslata , értelmében terjeszti elő módosításait. Csik József javaslatának első részét visszavonja. Az ötödik szakaszt az előadó módosításával fogadják el. A hatodik szakaszhoz Rispert Rezső szól hozzá és indítványt terjeszt be az ügyvédi képviselet tárgyában. Felszólalsa közben szóval, tásba keveredik Dános Andorral és Zsilinszky Endrével. Nagyatádi Szabó István helyteleníti Rispert álláspontját, amit a szélsőbaloldalon nagy zajjal fogadnak. Kartus személyes megtámadtatás ■ ■ ... «JIUC1* . CA visszautasítja Rupertnek ellene intézett támadását, majd Zsilinszky Endre ugyancsak személyes megttámadtatás címén reflektál Rupertnek azon állítására, hogy több pénzt kap azért a romboló munkájáért, amelyet végez, mint akármelyik ügyréd. — .ír olyan nagyszájú és népbold,fkifó.— úgymond — mint Rupert, ne beszéljen így. Rupertnek állítását alávaló gyanúsításnak minősíti. A hetedik és nyolcadik szakaszt változatlanul elfogadják és ezzel a javaslatot harmadszori olvasásban is megszavazták. Useity Ferenc, a gazdasági bizott* tág' előadóig terjeszti azután elő agazdasági bizottság jelentését az 1922 —23. költségvetésben mutatkozó fulkiadósokára vonatkozóan. A tulkiadások meghaladják a, 3,2 milliót. —■ .1* ezer szóláim napjait, illetve a képviselők jelenlési díja 10 millió több kiadást jelent. A gazdasági bizottság jelentését egyhangúan elfogadják. "Az elnök" intsítvényozza, hogy április elsejétől kezdve azok a képviselők, akik a Ház plenáris ülésén részt vehetek, az elnöki hivatalban kötelesek jelenlétüket igazolni azáltal, hogy egy kitett ívre nevüket, Írják. Az ülés végén az ivet lezárja. A bizottságok- fj-ait dogozó képviselők a bizottság helyiségében Írják aki az ivet, javasolja, hogy azok a képviselők, akik a névsorolvasásnál nincsenekjelen, ne kapják meg az ezer koronát és hogy kötelesek legyenek távollétüket igazolni. Ezután napirendi indítványt tesz, melynek értelmében a holnapi ülés napirendjére tűzzék ki a gazdasági munkabérekről szóló javaslat harmadszori olvasását: a könyvtári, a mentelmi, a kivándorlási és kérvénybizottság első számú sorjegyzékének felhasását. Az ülés 2 órakor ért véget. EMKE PINCEI ÉTTEREM _________________________| VII., ERZSÉBET-l8 CaUT 2. ft márciusi műsor keretében fellépnek: Jimkun Husit Komlóssy Emma Sándor Stefi Mezei Ilonka Szöllősi Piroska fazekas Erzsi AndóSándor Sándor József Simay István Gabányi László Salamon Bein A zongoránál ül: Contora!: Márkus Alfréd* Thanázzyi Alajos: Az előadás kezdete pont tíz órakor. Előadás kezdeteirg és előadás után Tombalíatosósművészzenekarának hangversenye. Vacsora 0 órától. ■Jegyek válthatók el, u. rj ocitól 3/-,8-ig az Ermke kávéházban, 8 órától a jegy- Xrénztácnál* Te’efon : József 118—71, arany,esüst,pistrns hamisság beváltás. Nagymező ucca 11. Andrássy-ut sarok. nin/fí6ó Ostrom ucca 130. az. Széna-tér mellatti tírkajllay díTFfe g® JOGI SZEMINÁRIUMA | fi 2 S BUDAPEST| SZEGED .. ^ Andrásay-tit 8. | Pallimond-ut3. . .f f35.’ Sikeres előkészítési ügyvédi és « ■ bármely jogi vizsgára! . H ^ Újból Kapható Könyvek! Jókai Mór: Bálványos vár. vaskos kötet ára.................... 67.— K | Jókai ?£ór: Szerelem bolondjai. I A két kötet ára.....................ISII.— £ ■ Kaphatók »• BUDAPESTI HÍRLAP könyvkereskedésében, VlILj József-kőxut Ö P IlMP.il?. |ZAlifU olcsó árusítása w a paplankirálynil VH„ Kertész ucca 35. ..." április elsejétűl iBlBiiü ilü Kapnak a filépiritelik EPagadias a mezőgazdasági munka Hözigizolási rsnaezáséről szám twmywmatof. A nemzetgyftiss mai ülése. —, Saját tudósítónktól. — Amerikai rendszerű snüfögésfat Gyulai Pál acca 14 ÍRóVue-kórház mellett) Arany pótlófogak ...............1000 ff . Szájpadlásnélküli müfog .. .. 1500 K Fehér müfogak . . .. .. 500 K Vidámiek soron Kivált Péntek, 1923 március 23.