8 Órai Ujság, 1924. április (10. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-17 / 83. szám

2 A szanálási vita utolsó szónokai Ulain a fajvédő politikáról. — Kiss Menyhért megkövette a Házat A nemzetgyűlés mai ülése. — Saját tudósítónktól. -rA nemzetgyűlés mai ülését reggel 7 óra­kor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. A mentelmi bizottság elé utasított Propper Sándort és Nagy Ernőt a vita megkezdése előtt felhívta az elnök, h­ogy a bizottság határozata szerint kövessék meg a Házat. A képviselők nyomban eleget tesznek az elnöki felszólításnak. A szanálási javaslatok általános vitá­ját folytatták ezután. Szeder Ferenc az első szónok. A mező­gazdasági munkások helyzetével foglalko­zik és határozati javaslatot nyújt be a mezőgazdasági munkások baleset és beteg­ség elleni biztosítása, a munkaalkalmak megteremtése és a hadirokkantast ellátása ügyében. Beszéde végén az egyesülési és gyüleke­zési jogról szól és határozati javaslatot­erjeszt be arra nézve, hogy ezt a kérdést­­Silon törvényjavaslattal sürgősen szabá­lyozzák. A javaslatot nem fogadja el. Sz­il­ágyi Lajos a következő felszólaló. Beszédét azzal kezdte, hogy múltkori fel­­szólalása után a 8 Órai Újság részéről olyan brutális támadásban volt része, melyet kö­telessége megemlíteni a nemzetgyűlés előtt, azért, hogy a többségi párt tagjai ne cso­dálkozzanak, ha az ellenzéki oldalról né­melykor vehemensebb módon védik a ma­guk igazát, vagy pedig vehemensebb módon támadják azt az álláspontot, melyet a több­ségi párt tagjai és a kormány velük szem­ben elfoglalnak. — Tény, — folytatta azután, — hogy a 8 Órai Újság cikke azzal a fenyegetéssel végződött, hogy: hol leszünk mink akkor majd, amikor a felelősséget kell vállalni! Ez a fenyegetés olyan burkolt formában történt, hogy semmiféle mód nincs arra, hogy az ember sajtóper útján elégtételt szerezhetne magának érte, a következménye azonban az volt, hogy nyomban utána kaptam egy névtelen levelet, melyben figyelmeztetve lettem arra, hogy nem­­ lesz időm kimenekülni az országból, nem lesz időm emigrálni (Derültség a­­ jobboldalon.), mert majd elintéznek bennünket X-ek és Y-ok. Megjegyzem azonban, hogy ez a levél ugyanazzal az írással van írva, amellyel a múlt esztendőben már többizben kaptunk névtelen leveleket briganti és egyéb meg­szólításokkal, melyekben a Duna fenekére kívántak bennünket, egy-egy felszólalásom után. Ebből azt állapítom meg, hogy ezek a fenyegető urak nem ahhoz a táborhoz tartoztak, amely az u. n. fajvédő csoport mögött áll, hanem ahhoz a táborhoz, a­mely a többségi párt mögött áll. (Ellen­mondások a jobboldalon.) Ennek ellenére teljesen leplezetlen nyíltsággal támadom tovább a kormányt. Szerinte ez a kormány, amely Gömbös Gyula súlyos vádjaira nem válaszol, nem kérhet ilyen messzemenő felhatalmazást. Véleménye szerint még most is háború folyik és ezért nem bízik azoknak az álla­moknak a jóakaratában, mely államok ezt a külföldi kölcsönt megszavazták. Az első számú jegyzőkönyv az általános béke érdekében állónak mondja azokat a segítségeket, amelyeket számunkra kilá­tásba helyeztek. Az általános béke érdeké­ben inkább azt ajánlaná a nagyhatalmak­nak, adják vissza határainkat. Akárho­gyan is igyekeznek a mi kölcsönünket az osztrák kölcsönnel összehasonlítani, mégis az a tény, h­ogy az antanthatalmakat n­em az az önzetlen jóakarat vezette ott sem, amelyet mutattak, hanem egyszerűen a békeszerződés határozm­­ányaina­k biztosí­tása, konzerválása. Azután hosszadalmasan szól magáról a szanálási javaslatról, melyet nem hajlandó megszavazni. Utána Utain Ferenc szólalt fel. Esszédében leginkább azokkal a következ­­m­ényekkel foglalkozik, amelyekkel sze­rinte a kölcsön jár. Az a meggyőződése, hogy a kormány nemsokára egymás után fog jönni több újabb kényszerkölcsönnel. Koncedálja, hogy ma már elkéstünk attól, hogy magunk tudjunk lábra állni, ennek a kormánynak azonban mégsem hajlandó megszavazni a felhatalmazást, mert neki látja a lehetőségét annak, hogy a kormány gazdasági téren valami érdemeset tudna produkálni. Koncedálja továbbá, egy-két évre terjedően helyzetet teremteni, de milyen utakat akar , hogy a kormány, tud majd stabil ma még nem látni, kormány követni agrárpolitikai téren abból a célból hogy ezt a stabilitást szervessé tegye. Össze­hasonlítja a német gazdasági életet és pénzügyi politikát a miénkkel és kiemeli, hogy a szakértő-bizottság legutóbbi jelen­tésében is leszögezi, hogy a német, mező­­gazdaság a márka nagy romlása ellenére is örvendetesen halad előre. Részletesen ismerteti a Rentenmark el­méletét és megállapítja, hogy a kibocsátott 2400 millió Rentenm­ark arra kellett, hogy a német kormány tehermentesítse magát a bankokkal szemben fennálló kötelezettsé­gek alól. A Rentenmark szerkezetének is­mertetése után rámutat ennek hibáira is. Végül azt a konzekvenciát vonja le, hogy nálunk megfelelő átalakítással ez a forma szintén eredményre vezetne. Erre vonat­kozólag azonnal ajánl is egy tervet, amely­­lyel mintegy 50 milió aranykoronát repre­zentáló 800 milliárd földkoronát lehetne a fegyintézetnek juttatni. A 300 millió arany­korona alapot úgy osztaná fel, hogy két­százzal megterhelné a földbirtokot, ami nem teszi ki a magyar föld értékének 3 százalékát, a 100 millióból pedig 40 milliót a házbirtok, 50 milliót a részvénytársasá­gok és 10 milliót a kereskedelem fizetne be. Ezt a tervet nagy részletességgel fejtegette s azt biznyította, hogy az ő tervében nin­csenek benne azok a hibák, amelyek meg vannak a németeknél és igy vissza lehetne verni minden támadást, amit a magyar korona élen indítanak. Czettler Jenő mosolyogva tagadókig rázza a fejét. Ulain Ferenc: Bátran meri állítani, hogy ezzel az átalakítással megerősítenék az ország pénzügyi helyzetét. A mi pénzügyi kormányzatunk azonban átaludta a leg­fontosabb időket. Bal­oeo Sorgia. Irta Kozma Andor. — Bocsánat, — szólt a Tobozfüred gyógyhely részvénytársaság közgyűlésén egy nagyrészvényes, — de én kénytelen vagyok a tekintetes igazgatóság évi jelentését ko­moly bírálat alá venni. Semmi kétségem a vezetés szoliditásában. A tiszta nyereség realitását szintén készséggel elismerem. De mindössze is mit jelent ez? Részvényenként négyszáztéli osztalékot. No már, engedel­­met kérek, akkor inkább négyszázalékos koronajáradékot veszek a pénzemen. És tessék elhinni, vennék is legott, ha für­dőnk helyzetét reménytelennek tartanám. De korántsem tartom annak. Csak egy kis reform, é­s szükségképp vissza kell térni nyolc, tíz, sőt tizenötszázalékos osztalé­kainknak. A hiba a maradiságban van. Legyünk modernek! Minek az a görcsös ra­gaszkodás a tüdőbajokhoz? Hiszen a tüdő­fül ma már csakugyan képtelenség négy százaléknál többet kifacsarni. Ki gyógyítja még manapság a tüdejét klimatikus gyógy­fürdőkön? A világ el van árasztva tüdő­­szanatóriumokkal, tüdővészellenes magyar kir. hatósági hirdetésekkel és higiénikus köpcsészékkel. A tüdőbaj nem az a kincses­­bánya többé, ami volt. Most már, magya­rán szólva, mástól döglik a légy. Miért nincs, például, gondunk a szívbajra? Az most oly szépen virágzik, s valóságos haza­­fiatlanság, hogy szívbajos honfitársainkat csupa külföldi gyógyhelyekre szorítjuk. Miért? Kizárólag, mert mi lusták vagyunk fürdőhelyünk sétaútjain öt percnyi távol­ságokban felirásos táblákat alkalna­zni,­ melyek figyelmeztetnék a szívbajosokat, hogy a fürdőorvos rendeletének megfelelő távolságot besétálták-e vagy nem. De itt a köszvények is. Csupa kiaknázatlan nyava­lyák, melyek nekünk szinte kínálkoznak Ne utasítsuk vissza kínálkozásukat. Egy­szóval, én indítványozom: utasíttassék a tekintetes igazgatóság, hogy a már leélt tüdőbaj helyett, kitűnő gyógyfürdőnket ha­ladéktalanul áldásosabb alapokra helyezze. A figyelemreméltó felszólítás a részvé­nyesekre mély benyomást tett. Ám az igaz­gatót, aki nem volt rá elkészülve, zavarba hozta. Intett is­ rögtön a fürdőorvosnak, hogy szakszerű érvekkel morzsolja pozdor­­jává az indítványt. — A tisztelt előttem szóló feledés — szólt a főorvos, — hogy a fürdőhelyek gyógy­rendeltetését, az emberi akarattól függetlenül, a természet határozza meg. No, most már, kérem a lássan, ha egyszer mi, nem kimérve költséget és fáradtságot, há­rom-négy fakultás egész tekintélyét évtize­deken át latba vetettük annak bizonyítga­­tására, hogy Tobozfüred specializer tüdő­bajokat gyógyít, akkor nem lehet máról­­holnapra, csak úgy mim­ix-dim­ix szakíta­nunk a tüdőbajokkal, s olyan uj nyava­lyákra áttérnünk, melyeket a kellő orvos­­tudományi módszerrel még elő nem készí­tettünk. — Az előkészítés — vette át a szót maga az igazgató — oly­­tekintélyes új tőke­­befektetéssel járna, s néhány évet annyira igénybe venne, hogy egyelőre még az évi négyszázalékos szerény kamathozamért sem mernék jótállani. — Egyelőre, néhány átmeneti esztendőn át,­ ebbe is­ beíe F»rőHr^»v. — Vető ellen az indítványozó részvényes, — ha bizonyosak volnánk, hogy utóbb az uj alapokon tar­tós és nagyszabású fellendülés következ­nék. Az igazgató gyors elméje máris alkal­mazkodott a modern irányhoz s feladta konzervatív álláspontját. — Ha a tisztult részvényesek — monda — bennünket jegyzőkönyvbe foglalt bizalmi szavazattal megnyugtatni kegyesek afelől, hogy az átmeneti nehézségektől nem riad­nak vissza, akkor az indítvány elfogadásá­nak az igazgatóság részéről nincs semmi akadálya. Sőt, ez esetben a tisztelt részvé­nyesek határozatával az is lehetségessé vál­hat, hogy az átmeneti idő alatt várható bevétel-csökkenést, mint hasznos befekte­tést a jövendő jobb esztendőknek előre terhére írjuk, s a legalább évi négyszáza­lékos osztalékot az átmeneti időben is biz­tosítjuk. Ez ugyan a magasabb osztalékok megkezdését valamivel távolabbi jövőbe tolja ki, mert az átmeneti évek hiányát lassanként kell majd letörlesztenünk, ámde jobb ma is, holnap is, holnapután is egy­­egy veréb, mint sokáig semmi s csak nagy­sokára egy túzok, miért is bátor vagyok remélni, hogy a tisztelt részvényesek a fel­merült indítványt az általam jelzett módo­zatok mellett emelik határozattá. Az igazgató ezzel az üzleti szellemtől át­hatott nyilatkozatával ismét teljesen a hely­zet magaslatára emelkedett. Maga az a ré­sz­­vényes sietett ezt lojálisan kijelenteni, ki előbb a vezetőség maradiságát megrótta volt. Ugyancsak ő indítványozta,­ hogy az igazgatóságnak jegyzőkönyvi bizalom sza­vaztassák és meghatalmazás adassák a fürdőhely évcévi tóerejének konverziójára, nemkülönben arra, hogy négy százaléknál alacsonyabb osztalékot sohase fizethessen, de többet — minél előbb. Ekkor már a főorvos is nekibátorodott s egyszeriben átnyergelt a legradikálisabb újító eszmékhez. Szakértői lelkiismeretének engedve, bevallotta, hogy voltaképpen a tudomány újabb, helyesebb szempontjából Tobozfüred, mint tüdőgyógyítóhely, hajító­fát sem ér. Bizonyos benne, h­ogy az át­térést a gyomor-, szív-, csúzos és köszt­é­­nyes bajokra, a kellő költségekkel jól elő­készítendő orvosi tudomány maga is a leg­nagyobb örömmel fogja üdvözölni. Azon­ban, igy folytatá, ha már, akkor!... Ha már lúd, legyen kövér. Vagyis, Toboz­füred újjászervezésénél kár volna megfeled­kezni a speciális női bajokról. A nők na­gyon szeretnek fürdőre járni s a férfiak is szívesebben gyógyulnak ott, ahol női tár­saságot találnak. Másrészt, a statisztika mutatja, hogy a speciális női bajokat gyó­gyító fürdőhelyekre a férjek sohasem kisé­rik el saját feleségeiket. És ez jó. Mert minden asszonynak csak egy férje van, míg udvarlója, olyan fürdőn, ahol férje nélkül időzik, átlag három vehető számí­­táson. S ha mindezen fölül Tobozfüred még némely tiltott szerencsejátékra is be­rendezhető lenne, a tisztelt vezetőség és részvényesek emelt fővel nézhetnének e re­mek fürdőhely nagyszerű renaissance-a elé. Az igazgató hivatalos jogául, sőt köteles­ségéül érze, hogy mindenkinél okosabb le­gyen s mindenkit felülmúljon. Ezért körül­belül igy szólott: — Mint egy közérdekű egészségügyi vál­lalat részesei, az orvosi szakértelem előtt valamennyien szívesen hajlunk meg. De o Csütörtök, 1924 április A Jegybank és az agrárhitel. A Jegybank kérdéséről szólva, rámutat arra, hogy ennek­ a fontos nemzeti intéz­ménynek az agrárérdekeken kell alapulnia. Ebben az irányban óriási agitációt fejtet­tek ki, de az eredmény az, hogy a javas­lat megengedi, hogy a Jegybank a mezőgaz­dasági hiteleket is engedélyezhet. A több­ség agrárius összetételére apellál és azt in­dítványozza, hogy a kormánypárt saját sorsának megvédése kedvéért szavazza meg azt a javaslatát, hogy a jegybank által mindenkor kihelye­et hitelek 30 százaléka agrárcélokra szolgáljon. Hangsúlyozza, hogy Franciaországnak és Németországnak jól­ kiépített agrárhitel­­szervezete van, míg minálunk ezt a kér­dést teljesen elhanyagolták. Tervezetet dol­gozott ki ennek a problémának a meg­oldására, amely a következőkben foglalha­tók össze: Felállítandó egy u. n. Farmer­bank, melynek vidéki osztályai lesznek a részvényesei. Ha valakinek szüksége van agrárhitelre, farmon ár­ót nyújt be a fiók­ban. A gazdának vissza kell fizetni a hitelt, mielőtt a gabonáját eladta. A lebonyolítás úgy történik, hogy a Farmerbank a pénzt a fegyintézettől veszi föl, amely a vidéki bankfiókok által ellenőrizteti a gazdát. Ez­által elérhetjük azt, hogy a pénzt be tud­juk vezetni a legkisebb vidéki faluba. Ehhez csak két intézkedés kell: az egyik jogi intézkedés, amely a farmerváltót hite­lesnek vezeti be, a másik pedig egy újabb szakasz beiktatása a javaslatba. A jegybank felállításával kapcsolatban újra figyelmezteti a kormányt, hogy az egész magyar, bankrendszer elvesztette mé­reteit és értékarányait. Békében egy-egy vidéki bank 500—1000 hold értékét kép­viselte, míg ma alig 2—3 holdat reprezen­tál. Ma már csaknem minden vidéki érté­ket a budapesti nagybankok szívtak fel. Egész bizonyos, hogy 8—10, vagy még ennél is kevesebb esztendő alatt Magyaror­szágon, illetve Budapesten három-négy nagybank olyan pénzügyi hatalmat kap a kéziébe, amellyel az egész ország gazda­sági életét dirigálhatja. Vegye elejét tehát a kormány annak, hogy egy-két budapesti nagyban­k a kezébe vegye az egész hiteléle­tet. Franciaországban megoldották ezt a kérdést a Crédit Lyonnais-val és még két másik bankkal, amelyek nem foglalkozhat­nak iparral és kereskedelemmel, hanem csupán a hitelüzl­etek közvetítésével. Ezzel kapcsolatosan ismerteti a német Sparkassa-szisztémát, amely szerinte a leg­helyesebb, mert a mi takarékpénztáraink tulajdonképpen csak bankok. Magyarorszá­gon csak 16 Sparkasse-szerű takarékpénz­tár van. Azt kívánja, hogy a kormány ren­deleti úton biztosítsa nálunk is az ilyen Sparkassek felállítását. — Ezekkel az indítványokkal azt akarta bizonyítani, hogy a tájvédelem nem antiszemitizmus, hanem gazdasági problémák helyes megoldása. — Ma van három éve annak, hogy Beth­s­len István gróf mint miniszterelnök itt bem mutatkozott. (Lelkes éljenzés jobbról és a közérten.) Eckhardt Tibor: Az eredményeket tessék éljenezni. Ulain Ferenc: Akkor a korona 2 centi, mén volt... Nagy zaj a fajvédőknél. Ez az eredmény! ^ Ellentmondások jobbról. Ulain Ferenc felolvassa Bethlen István gróf miniszterelnök három év előtti beszé­déből az egyik részt és szinte minden mon­datnál a jobboldalon és a középen nagy helyesléssel fogadják a miniszterelnök há­rom év előtti kijelentéseit. Eckhardt Tibor Usain felolvasása alatt folyton közbeszól, mire az elnök kéri, hogy ne tartson parallel beszédet a szónokkal. Eckhardt Tibor azonban az elnöki figyel­meztetés után is többször közbeszól, mire az elnök rendreutasítja. Ulain Ferenc: Abból, amit a miniszter­­elnök három évvel ezelőtt mondott, semmi sem következett be, hanem minden lerom­lott. Nemcsak a kisgazdáknak, de a nagy gazdáknak sincs meg az a stabilitásuk, ami három évvel ezelőtt volt. A keresztény pol­gári társadalom pedig teljesen leszegénye­dett és tönkrement, ugyanakkor új gazda­gok egész légiója élősködik itt. Felkiáltások a jobboldalon: Ezt a háború okozta! Ulain Ferenc: Ezzel a beszéddel a mi­niszterelnök lekötötte magát a magyar ke­resztény polgárság társadalom mellett. Egy évvel ezelőtt pedig a miniszterelnök Génf­ből visszatérve Gömbös Gyulától azt kérte, hogy tegye konfideráció tárgyává a keresz­tény agrár­programot, mert ő már nem áll teljesen azon az elven, amelyet két évvel ezelőtti beszédében hangoztatott. Nagy zaj és tiltakozás a jobboldalon. Bethlen István gróf miniszterelnök tagadókig rázza a fejét. Ulain Ferenc: Tudom, hogy a párt a miniszterelnök úr iránt abszolút bizalom­mal viseltetik. (Felkiáltások a jobboldalon: Úgy van! Úgy van!) Eckhardt Tibor: Nagy Emil iránt is bi­zalommal viseltettek. (Ellentmondások jobbról.) Podmaniczky Endre báró: Sohasem vi­seltettünk bizalommal. Bessenyei­ Zénó: Nagy Emilt a párt buktatta meg. Ulain Ferenc: Sajnálatosnak tartja, hogy a miniszterelnök azokat az elvi alapokat dobta el, amelyen három évvel ez­előtt állottak. Ezek késztették őt és pártját arra, hogy bizalmatlansággal viseltessék a mi­niszterelnökkel szemben. Hivatkozik arra az emberre, aki talán harmadik nagy már­tírja lesz az országnak Széchenyi és Tisza István után, ez a férfiú Hegedűs Lóránt, akinek beszédéből felolvas egy részletet. Hegedűs Lóránt beszédében kijelentette, hogy lehetetlen olyan dolgokat csinálni, amely a becsületérzésével ellenkezik. Ulain

Next