8 Órai Ujság, 1924. július (10. évfolyam, 129-155. szám)

1924-07-01 / 129. szám

2 Csehország és Lengyelország nem tarthat jóvátételre igényt. Paris, jún. 30. Mint a Petit Parisiemiek Londonból je­lentik, Paris és London, Brüsszel és Róma között tárgyalások folytak abban az irány­ban, hogy azok a kishatalmak, akiknek nem valóságos érdekük fűződik a jóvátételi kérdéshez, milyen mértékben vehetnének részt a londoni konferencián. A tárgyalá­sokon az a vélemény alakult ki, hogy ezek az államok két csoportba oszthatók. Az első csoportba tartoznak Jugoszlávia, Ro­mánia és Portugália, akiknek van jogcí­mük jóvátételi fizetésekre. A második cso­port, amelyhez Csehország és Lengyelor­szág tartozik, nem igényelhet jóvátételi fizetéseket. A német kormány válasza a katonai ellenőrzésről szóló jegyzékre egy havi haladékot kér Páris,­ jún. 30. A birodalmi kormány ama jegyzéke, amely válaszul szolgál a nagykövetek ta­nácsának a fegyverkezés ellenőrzésének újrafelvételéről szóló jegyzékére, Párisba érkezett. A birodalmi kormány ebben a válaszjegyzékében egyhavi haladékot kér és azt kéri, hogy az ellenőrzést a műhelyek felülvizsgálásával kezdjék meg. A jegyzék követeli továbbá, hogy a fegyverállomány általános felvétele a nagyköveti értekezlet jegyzékében megállapított öt pont meg­vizsgálása után történjék, míg a­ szövetsé­gesek a vizsgálatot megelőző általános anyagfelvétel megejtését szándékozzák végrehajtani . Páris, jún. 30. :A katonai ellenőrzésre vonatkozó német válaszjegyzék immár Hoesch német nagy­követ birtokában ma. Eddgi a dossifzkro­­zást még nem fejezték be, de remélik, hogy a jegyzéket ma délután átadhatták. 4. Exelsior interv­jút közöl Bernstorff gróffal, aki Lyonban a népszövetségi unió ülésén résztvett. Bernstorff gróf kifejtette, hogy Németország el van határozva eleget tenni és szakértői jelentésnek és kötelezett­ségeinek, de Franciaországnak be kell lát­nia azt, hogy a versaillesi szerződésen túl­­menő megszállások ébren tartják Németor­szágban az ingerültséget, amin még a Herriot iránt érzett általános tisztelet sem változtat. A jobb és baloldali szélsőségek ellen Németországnak karhatalomra van, szüksége, mert csak így védheti meg a fiatal köztársaság létét. Egyiptom harca Szudánért. Zaglul pasa miniszterelnök lemondott. Kairó, jún. 30. Zaglul pasa miniszterelnök lemondott. Zaglul pasa miniszterelnök a kamará­ban kijelentette, hogy Egyiptom sohasem mond le Szudánra való jogáról. Sajnálko­zása­ kell megállapítania, hogy az angol munkáskormány kezd imperialista elődei­nek nyomdokaiba lépni. Végül bejelentette, hogy lemond, ha Angliától nem kap elég­tételt. Alexandria, jún. 30. A király nem fogadta el Zaglul pasa lemondását. Rossz ember a Rácz. írta Zábráczky József. Ez az eset még abban az időben történt, amikor a Bódváit, Kanyaptát még nem szabályozták meg, s a szeszélyes kedvű két folyócska úgy öntötte el­ a mély síkot, ahogyan az kényükn­ek-kedvüknek tetszett, s csináltak olyan pocogókat, ereket, cicá­­sokat, nádasokat, meg szaporán növő fü­ze­s-egres erdőket, hogy a vizivad ké­­nyére-kedvére élhette magát benne, a rókák meg passziozh­attak, ki-kiosonva rabló utaikra. Amikor pedig csonttá fagytak a vizek, le-lerándultak a szomolnoki arany- tdkai rengetegből még az ordasok is. Ez volt a fáin világ! Zsevák, az öreg kályhasütőnk még me­sélte, hogy suhanc korában ő hordta ki az eleséget, bort meg dohányt az ott meghú­zódó Pityke Gyurinak, Zemplén híres be­tyárjának, mikor itt a nádasokban meg­húzódott. Más világ volt az. Az akkori urak még többre tartották a jó kicsázót, meg gojze­­rező helyet, mint a rétet, szántót, — nem úgy a maiak. Elmúltak a szépséges jó idők. Azóta mindig csúnyább, ízetlenebb, sótalanabb a világ. Ott is valamelyik világjárt vármegyei úr kisütötte, hogy meg kell szabályozni a Bódvát is, meg a Kanyaptát is. Tenger te­rület kikerül a viz alól s ontani fogja a jó takarmányt, az acélos búzát. Addig-addig szavalt a vármegyeházán, míg egy szép nap alispáni parancsra nekiálltak a dolognak a vármegye vnzsellérjei, mértek itt, mértek ott, rajzoltak itt, rajzoltak ott, közbe ittak itt, ittak ott, de végtére is elkészültek a ter­vekkel. A szépséges kanyargó, szőkevizű Bódva, a lusta folyású Kanyapta halálra lettek ítélve. Ezentúl nem kényük-kedvük szerint folynak, de majd ugy ahogyan ágyukat a tudományos népek megvetik. Nincsen hús kanyarodás, nincsen napsü­tötte sekélyes, ahol a csukák úgy eltudtak hancúrozni, de amellett meg is gyarapodni, nincsen partmosás, partszakítás, de ezentúl az ásott gödörben smórban kell menni. Ez olyanféle lelketlenség volt, mintha egy szépséges, mulatni vágyó, mulatni tartó, csillogó szemű, göndörhaju menyecskét a legédesebb damiónjából egyenesen .Az apáca klastromba vitték volna. Lenyitják leg­szebb ékességét, selymes haját, elszedik ékszereit, s reáparancsolnak: ezentúl nem vagy vérből való, szépséges szabad asz­szony, de a klastrom rabja. Megásták a sírját, — jobban mondva az új medrét a két víznek, ettől kezdve akár tetszett nekik, akár nem. Így kellett életüket tovább tengetni. Néha úgy hóolvadás ide­jén próbálkoztak rakoncátlankodni, ki­törni, de az erőlködés meddő maradt. A vizek megszabályozódtak, a rétek, szántók nagyobbak lettek, de bizony a széles völgy meg lett bántva, hogy az őt simogató, ölelgető vizeket megreguláz­ták, s bosszújában nem adott se jó szénát, sem acélos búzát, de annál több kannamosót, vadrepcét. Szidták is az öregebb úri népek a világjárt indítványozót, — igaz, hogy csak ’a háta megett, mert az azóta nílusi lóra vadászik Afrikában, s azt is elfeledte már, hogy a világon egyszer volt Bódva, meg hanyapta. Amikor a szabályozást, az érdekelt fa­lakból kihajtott közmunkával csinálták, ott működött, mint munka felvigyázó Biczó Gergely. Napbarnitott arcú, szénfekete hajú, jó szabású legény, nem is régen manipuláns őrmester huszároknál. Ott valamit rosszul manipulálhatott, mert civil sorra került, valamelyes atyafiságos támogatással a megyei vizihivatalhoz tudták be, onnan meg ide rendelték ki. Kiskirály lett a sok falusi nép között, mert a mérnökök csak nem voltak garasos bolondok, hogy maguk törődjenek a munkásokkal. Biczó aztán úgy befészkelődött a széles völgybe, hogy mikor az egész munkálat elkészült, őt ott­hagyták folyamőrnek, s a festéi betek alatt az egyetlen kis dombon építettek a számára alkalmatos házat, sőt itt a gátat két sokkal magasabbra is húzták, hogy még vetemé­nyes kertje is legyen. Igaz, hogy ez a tanya egy hatalmas pocogós világ közepén volt, de ez a világ mindent adott, még­pedig ingyen. Vadliba, vadkacsa, vízi szalonka, bíbic ellátta hússal, tojással A víz csuká­val, keszeggel, kárásszal, meg olyan rákok­kal, mind egy-e­gy tótbocskor A berekben megannyi volt az öz meg a nyál, mint más rendes helyen a szünyog. A többi szükség­letére meg tellett a fizetéséből. Egyszóval minden volt itten ezen a boszorkányos helyen, még éjjelente lidércfény is,­­ csak szoknya nem. Ez csipdeste legjobban a Biczó forrongó vérét. De egy volt mani­puláns őrmesternek nem kellett tanácsért a szomszédba menni. Egy nap, mikor már szörnyen elunta magát, a tekervényes gázlón átment Janók községbe,­­azzal a szándékkal, hogy bevá­sárol. Útközben eszébe jutott, hogy jó volna már egyszer kivételképen egy finom borjúpörköltet is enni. Befordult hát Urbanek uram mészárszékébe. Ott,­­ ami­kor ki akarta rendelni a kiló borjúhúst, hát elállt a szava, mert a vágótőkénél nem a borvirágos, hízott mészáros, de egy csoda tünemény állott: — Urbanek uram Zsófi lánya. Mit mondjak, milyen volt? — Inkább nem mondok­­semmit­ sem, csak azt, hogy ha egy jóvérű embernek a szemepillantá­sa megakadt rajta, hát rajta is veszhetett. Tün­döklően kedves kék szeme, hullámosan göndör szőke haja, a keble meg a karja olyan, hogy olyan fehér kalácsot még Krózser Mari néni sem tudott soha életé­ben kovászolni, sütni,­­ pedig ez igen nagy szó. A viziember megtorpantan állt, s nézta a lányt. A leány először kérdőleg nézett az idegen férfira, de hogy miért­ miért nem, a szeme lassan kigyulladt, az arcocskája megpiro • kadt, az ajka, — az a pompás gránátalma, — remegni kezdett. U* Biczó nagy nehezen kikérte a kiló húst, s úgy ment el, mintha maszlagot evett volna. Otthon a pörkölt annyira jól esett, hogy ettől kezdve végképen nem­ tudta enni a vadat és a halat, de vágyott a jánoki mészárszék húsára. Nap-nap után ment a székbe, de mindig estefelé, mert tudta, hogy ilyenkor már Urbanek a vámon preferált­­szozik és csak Zsófi van otthon. Biczó egy nap megszólal: — Zsófika, én magát szörnyen szeretem, maga nélkül nem tudok élni, legyen a fe­leségem. A leány végig simogatta fehér kötényét,­­ lángoló arccal, remegő ajakkal felelt: — Én is igen szívelem magát vizmestel m­ár, de az én apám igen kényes rátarti em. ’ Kedd, 1924 julius featuss­. Gróf Károlyi Edétől — Károlyi Mihályié Kolozsvár jun. 29. Bethlen­falvi Pál egy erdélyi lap hasáb­jain számol be nevezetes felfedezéséről, mellyel gróf Károlyi Edének egy 1861-ben Magyarország föderalizálásáról írott mun­­káját sikerült megmentenie az elfeledtetés­­től. Bethlenfalvi Pál a felfedezés kapcsán úgy beszél gróf Károly Edéről, akit mint­egy méltatlanság ért azzal, hogy a nemzeti-­­ségi kérdésről írt röpiratát a magyar köz­vélemény a jeleülés homályába borította. Nos, lássuk, hogy ez a felfogás mennyire jogosult abban a világításban, amit gróf Károlyi Edéről, mint politikusról Kossuth Lajos ad. Lássuk különben közelebbről, hogy mi­lyen felfogást táplált Irataiban gróf Károlyi Ede politikai egyéniségéről Kossuth Lajos. Az idevonatkozó emlékezést — Kossuth „Irataim 11 III. kötete 46 és következő lapjain találjuk. Megírására alkalmat az a körül­mény adott, hogy 1860 szeptemberében Kossuth egy párisi útjában találkozott gróf Károlyi Edével, aki „Napokon császár ked­­venc féltestvérével, Mornyval bizalmas ba­ráti viszonyban volt." „A magyarországi állapotok kettejük között szóba kerülvén, Morny azt találta mondani­­gróf Károlyi Edének, hogy jól tenné, ha egy „kis emlék­­iratot“ írna a császárnak, amit ő (Morny) majd kézbesítene.11 Károlyi Ede — Írja a továbbiakban („Irataim 111. kötete 46. lapján! Kossuth Lajos — ezt annyira komoly és fontos do­lognak vette, hogy nemcsak rögtön neki­ült a „petit note“ megírásához­, hanem még Telekit is Párisba telegrafálta Genfből.11 Teleki, ugyancsak Kossuth Lajos szerint, későn érkezett arra, hogy a Károlyi „hiá­nyos és statisztikai adatok tekintetében hi­bás szerkezetű emlékiratán javíthasson i­ de. Kossuth Lajos szerint, vigasztalta magát az­zal, hogy „rossz nem volt benne, praecisio nélkül tévén írva, használni nem igen fog, de ártani sem.“ „Hanem az, hogy Morny lett a dologba beavatva — írja tovább Kossuth Lajos — sehogysem tetszett­­Telekinek! Ő Mornyt ügyünk elenségei közé sorozta, ki mindent megteend, mi tőle telik, hogy­­ hatalmas­­testvérjeiné t ártson a magyar­­ügynek.".. . Kossuth Lajos aztán ápkt. , 14-ép­f. vála­,­szolt is a Károlyi-epizód dolgában Teleki Lászlónak és pedig a következőkben: „Károlyi Edének Parisban ki is jelentenem és különösen megmondottam: 1. hogy Morny barátjától óvakodjék s dolgainknak még csak árnyékát se gyanittassa vele, mert az kész mindenkit elárulni, még testvérét is; 2. hogy memorandumát én talán nem ellenzem, mert hiszen se nem árt, se nem használ... hanem ne gondolja, hogy valami fontos dolgot csi­­nál, leghihetőbb, hogy nem is olvassák s a polcra teszik. Értésére adtam, hogy „petit note“ h íratás azon elcsépelt diplomáciai fo­gások közé tartozik, mi(h)hez avégett nyúl­nak, hogy az embert szép szerivel lerázzák a nyakukról. Utoljára is a jó fiú beleszeretett eszmé­­jébe. Isten neki, gyönyörködjek benne s váljék egészségére." Eddig tart Kossuth Lajos előadása a Ká­rolyi Ede „emlékiratos buzgolkodásáról", minek „Irataim" 54. lapján nevezi a külön­­­bödő főur sajátságos tevékenységét, de a dal nem ér véget ezzel, hanem kiegészíti azt Te­leki László jelentése, melyet 1860. év ok­tóber hónapja 4-én kelt levelében azzal ad gróf Károlyi Edé­ről, hogy bir erővel és tevékenységgel, hát lehet használni, de vigyázattal, mert kissé túlbecsüli magát, a zajt pedig szereti. És micsoda rendkívüli érdekességet, de egyszersmind szomorú aktualitást nyer Te­leki Lászlónak Károlyi Edéről adott ez a jellemzése, ha tudjuk, hogy ez a Károlyi Ede nagyapja volt — Károlyi Mihály­nak. . . Ez a téma már egyenesen az átöröklés törvényeit kutató biológusok és psychiá­­terek munkája körébe vág és e törvények ismerete mellett válik nyilvánvalóvá, hogy Károlyi Mihály, ki pedig a rehabilitációjára vállalkozott patina-lovagok feljegyzéseiből következtethetőleg —a­mi különben szintén igen jellemző — még csak tudomást vett nagyapja naiv emlékiratos buzgol­­kodásáról, mint lett az emlékiratban ki­fejtett eszmék szolgálatában hatványozott alakú képviselője, mindannak a minden er­kölcsi komolyságot és mélyebb elgondo­lást nélkülöző ágaskodó szeleburdiságnak, melyet a nagyapjáról Kossuth Lajos és gróf Teleki László által adott kép fentebb bemutatott ecsetvonásaiból ismerünk. Emlékezzünk csak vissza tizenegy évre, mikor Károlyi Mihály, ki három évvel az­előtt még együtt rendezte a Redouteban Tisza Istvánnal az országos, nagygyűlést az általános választói jog ellen. Oroszországba tervezett egy politikai kirándulást a magyar demokrácia propagálása érdekében. És vesszük ezt össze azzal a szintén Kossuth Lajos irataiból (III. k. 50 I.) tudott ténnyel, hogy 1860-ban a nagyapa is ebben az irányban tevékenykedett. Teleki László írja ugyanis Kossuth La­josnak gróf Károlyi Edéről: „Tudod-e, hogy Ede az oroszok meg'­nyugtatásában is munkás volt Parisban? Az orosz követnek is adott le egy iratot, melynek cél­ja volt ügyünket megked'-' , vehetni. , rfit írnak, párját a nagy urnák is benyújtó. Hát meglesz az archívumban a benyujtónak örök dicsőségére . .. Hanem gondolod-e, hogy mi volt egyik főargumentuma? Az hogy én. —­ Teleki László!... a magyar emigrációnak olyan és olyan kitűnő tagja már évek óta megszakítottam a lengyelekkel minden össze­köttetést s kerülöm őket, mint a döghalált! Ez persze merő hazugság... és még az a hi­bája is megvan, hogy nem is argumentum, még csak nem is sophisma." Milyen csodálatos, bár egyébként ter­mészetes találkozása a helyzeteknek, hogy amint a nagyapánál főargumentum volt egy állítás, mely valójában argumentum sem volt, d­e még csak sophisma sem, sőt valóság sem, úgy az unokánál az „entente­­barátság" igazolásán argumentumként sze­repeltek egészen önkényes feltevések, me-­­­lyeknek a Való élet még annyi tetszetős­séget se kölcsönzött, mint a nagyapa orosz­­barátságának az a „merőhazugság", hogy­ a gróf Teleki László minden összeköttet­­ést megszakított a lengyelekkel. Valóban úgy áll, hogy mi a nagyapás­ná­l csak felszínesség volt, az unokánál l­­lekiismeretlenséggé dagadt. És ezt nemi csak az átöröklés természeti törvényei m­a­­gyarázzák, de az is, hogy míg a nagyapa Mornyval, a francia császár féltestvérével kereste az összeköttetést az ő politikai karrierje alapjául, az unoka megelégedett a Jászi Oszkár nyújtotta tudományos ki­képzéssel. Dr. Várady Aurél. Új módszer a tüdővész leküzdésére Gyengébb Koeh-bacilusokkal kísérleteznek. — Saját tudósítónktól. — Abban a makacs küzdelemben, melyet az orvostudomány folytat a tuberkulózis ellen, egy újabb, sok reményre jogosító előretörésről érkezik hozzánk jelentés Pá­­risból. Calmette, a francia Pasteur-intézet aligazgatója beszámolt a francia, orvostu­dományi akadémiának azokról a kísérle­teiről, amelyeket a tuberkulózis elleni ol­tást illetőleg végzett. Calmette-nak és mun­katársainak sikerült olyan gyengébb koch­ bacilluskultúrákat teny­észteni, melyek nem alkalmasak a fertőzésre, de elég erősek ahhoz, hogy borjukat és majmokat, melyek szintén hajlamosak a tuberkulózisra, e be­­tegséggel szemben immunisakká tegyék.­­ Nagy vívmánynak kell tekinteni azt a tényt, hogy most már a teheneket oltás se­gítségével immunisakká lehet tenni, mert hiszen a tuberkulózis, mint ismeretes, meg­lehetősen gyakori a fejőstehenek között és fejük könnyen megfertőzheti a csecsemő­ket.­­‘ Ezeknél az állatoknál az immunizálás úgy történik, hogy először bor alá fecs­kendeznek, később pedig lenyeletnek velük gyenge bacillus-kultúrákat. Ezt a második teljesen veszélytelen módszert alkalmazták tü­dövész és szülök gyermekeinél is, akik különösen ki vannak téve fertőzésnek. Az immúnizálásnak ezt a utódját 217 Csecse­mőn alkalmazták közvetlenül megszületé­sük után, ami nagyon fontos, mert az ál­latokon végzett kísérletek bebizonyították, hogy a siker esélyei csökkentek, ha már a legkisebb fertőzés is mutatkozik, már­pedig ez a fertőzés az embernél megszüle­­tése után néhány héten belül jelentkezik., Ettől eltekintve ebben a zsenge korban a belső részek sokkal jobban felszívják az oltóanyagot.­­ Calmette hangsúlyozza az orvostudomá­nyi akadémiához intézett jelentésében, hogy a tuberkulózis elleni való küzdelem­nek ez a módja még nagyon is újkeletű, mindössze másféléves és így még korai lenne a tüdővész végleges legyőzéséről be­szélni; az új módszert egyelőre csak cse­csemőknél lehet alkalmazni, de teljesen hatástalan azoknál, akik már tuberkulo­­tikus fertőzésben szenvednek.

Next