8 Órai Ujság, 1924. július (10. évfolyam, 129-155. szám)
1924-07-01 / 129. szám
2 Csehország és Lengyelország nem tarthat jóvátételre igényt. Paris, jún. 30. Mint a Petit Parisiemiek Londonból jelentik, Paris és London, Brüsszel és Róma között tárgyalások folytak abban az irányban, hogy azok a kishatalmak, akiknek nem valóságos érdekük fűződik a jóvátételi kérdéshez, milyen mértékben vehetnének részt a londoni konferencián. A tárgyalásokon az a vélemény alakult ki, hogy ezek az államok két csoportba oszthatók. Az első csoportba tartoznak Jugoszlávia, Románia és Portugália, akiknek van jogcímük jóvátételi fizetésekre. A második csoport, amelyhez Csehország és Lengyelország tartozik, nem igényelhet jóvátételi fizetéseket. A német kormány válasza a katonai ellenőrzésről szóló jegyzékre egy havi haladékot kér Páris, jún. 30. A birodalmi kormány ama jegyzéke, amely válaszul szolgál a nagykövetek tanácsának a fegyverkezés ellenőrzésének újrafelvételéről szóló jegyzékére, Párisba érkezett. A birodalmi kormány ebben a válaszjegyzékében egyhavi haladékot kér és azt kéri, hogy az ellenőrzést a műhelyek felülvizsgálásával kezdjék meg. A jegyzék követeli továbbá, hogy a fegyverállomány általános felvétele a nagyköveti értekezlet jegyzékében megállapított öt pont megvizsgálása után történjék, míg a szövetségesek a vizsgálatot megelőző általános anyagfelvétel megejtését szándékozzák végrehajtani . Páris, jún. 30. :A katonai ellenőrzésre vonatkozó német válaszjegyzék immár Hoesch német nagykövet birtokában ma. Eddgi a dossifzkrozást még nem fejezték be, de remélik, hogy a jegyzéket ma délután átadhatták. 4. Exelsior intervjút közöl Bernstorff gróffal, aki Lyonban a népszövetségi unió ülésén résztvett. Bernstorff gróf kifejtette, hogy Németország el van határozva eleget tenni és szakértői jelentésnek és kötelezettségeinek, de Franciaországnak be kell látnia azt, hogy a versaillesi szerződésen túlmenő megszállások ébren tartják Németországban az ingerültséget, amin még a Herriot iránt érzett általános tisztelet sem változtat. A jobb és baloldali szélsőségek ellen Németországnak karhatalomra van, szüksége, mert csak így védheti meg a fiatal köztársaság létét. Egyiptom harca Szudánért. Zaglul pasa miniszterelnök lemondott. Kairó, jún. 30. Zaglul pasa miniszterelnök lemondott. Zaglul pasa miniszterelnök a kamarában kijelentette, hogy Egyiptom sohasem mond le Szudánra való jogáról. Sajnálkozása kell megállapítania, hogy az angol munkáskormány kezd imperialista elődeinek nyomdokaiba lépni. Végül bejelentette, hogy lemond, ha Angliától nem kap elégtételt. Alexandria, jún. 30. A király nem fogadta el Zaglul pasa lemondását. Rossz ember a Rácz. írta Zábráczky József. Ez az eset még abban az időben történt, amikor a Bódváit, Kanyaptát még nem szabályozták meg, s a szeszélyes kedvű két folyócska úgy öntötte el a mély síkot, ahogyan az kényüknek-kedvüknek tetszett, s csináltak olyan pocogókat, ereket, cicásokat, nádasokat, meg szaporán növő füzes-egres erdőket, hogy a vizivad kényére-kedvére élhette magát benne, a rókák meg passziozhattak, ki-kiosonva rabló utaikra. Amikor pedig csonttá fagytak a vizek, le-lerándultak a szomolnoki arany- tdkai rengetegből még az ordasok is. Ez volt a fáin világ! Zsevák, az öreg kályhasütőnk még mesélte, hogy suhanc korában ő hordta ki az eleséget, bort meg dohányt az ott meghúzódó Pityke Gyurinak, Zemplén híres betyárjának, mikor itt a nádasokban meghúzódott. Más világ volt az. Az akkori urak még többre tartották a jó kicsázót, meg gojzerező helyet, mint a rétet, szántót, — nem úgy a maiak. Elmúltak a szépséges jó idők. Azóta mindig csúnyább, ízetlenebb, sótalanabb a világ. Ott is valamelyik világjárt vármegyei úr kisütötte, hogy meg kell szabályozni a Bódvát is, meg a Kanyaptát is. Tenger terület kikerül a viz alól s ontani fogja a jó takarmányt, az acélos búzát. Addig-addig szavalt a vármegyeházán, míg egy szép nap alispáni parancsra nekiálltak a dolognak a vármegye vnzsellérjei, mértek itt, mértek ott, rajzoltak itt, rajzoltak ott, közbe ittak itt, ittak ott, de végtére is elkészültek a tervekkel. A szépséges kanyargó, szőkevizű Bódva, a lusta folyású Kanyapta halálra lettek ítélve. Ezentúl nem kényük-kedvük szerint folynak, de majd ugy ahogyan ágyukat a tudományos népek megvetik. Nincsen hús kanyarodás, nincsen napsütötte sekélyes, ahol a csukák úgy eltudtak hancúrozni, de amellett meg is gyarapodni, nincsen partmosás, partszakítás, de ezentúl az ásott gödörben smórban kell menni. Ez olyanféle lelketlenség volt, mintha egy szépséges, mulatni vágyó, mulatni tartó, csillogó szemű, göndörhaju menyecskét a legédesebb damiónjából egyenesen .Az apáca klastromba vitték volna. Lenyitják legszebb ékességét, selymes haját, elszedik ékszereit, s reáparancsolnak: ezentúl nem vagy vérből való, szépséges szabad aszszony, de a klastrom rabja. Megásták a sírját, — jobban mondva az új medrét a két víznek, ettől kezdve akár tetszett nekik, akár nem. Így kellett életüket tovább tengetni. Néha úgy hóolvadás idején próbálkoztak rakoncátlankodni, kitörni, de az erőlködés meddő maradt. A vizek megszabályozódtak, a rétek, szántók nagyobbak lettek, de bizony a széles völgy meg lett bántva, hogy az őt simogató, ölelgető vizeket megregulázták, s bosszújában nem adott se jó szénát, sem acélos búzát, de annál több kannamosót, vadrepcét. Szidták is az öregebb úri népek a világjárt indítványozót, — igaz, hogy csak ’a háta megett, mert az azóta nílusi lóra vadászik Afrikában, s azt is elfeledte már, hogy a világon egyszer volt Bódva, meg hanyapta. Amikor a szabályozást, az érdekelt falakból kihajtott közmunkával csinálták, ott működött, mint munka felvigyázó Biczó Gergely. Napbarnitott arcú, szénfekete hajú, jó szabású legény, nem is régen manipuláns őrmester huszároknál. Ott valamit rosszul manipulálhatott, mert civil sorra került, valamelyes atyafiságos támogatással a megyei vizihivatalhoz tudták be, onnan meg ide rendelték ki. Kiskirály lett a sok falusi nép között, mert a mérnökök csak nem voltak garasos bolondok, hogy maguk törődjenek a munkásokkal. Biczó aztán úgy befészkelődött a széles völgybe, hogy mikor az egész munkálat elkészült, őt otthagyták folyamőrnek, s a festéi betek alatt az egyetlen kis dombon építettek a számára alkalmatos házat, sőt itt a gátat két sokkal magasabbra is húzták, hogy még veteményes kertje is legyen. Igaz, hogy ez a tanya egy hatalmas pocogós világ közepén volt, de ez a világ mindent adott, mégpedig ingyen. Vadliba, vadkacsa, vízi szalonka, bíbic ellátta hússal, tojással A víz csukával, keszeggel, kárásszal, meg olyan rákokkal, mind egy-egy tótbocskor A berekben megannyi volt az öz meg a nyál, mint más rendes helyen a szünyog. A többi szükségletére meg tellett a fizetéséből. Egyszóval minden volt itten ezen a boszorkányos helyen, még éjjelente lidércfény is, csak szoknya nem. Ez csipdeste legjobban a Biczó forrongó vérét. De egy volt manipuláns őrmesternek nem kellett tanácsért a szomszédba menni. Egy nap, mikor már szörnyen elunta magát, a tekervényes gázlón átment Janók községbe,azzal a szándékkal, hogy bevásárol. Útközben eszébe jutott, hogy jó volna már egyszer kivételképen egy finom borjúpörköltet is enni. Befordult hát Urbanek uram mészárszékébe. Ott, amikor ki akarta rendelni a kiló borjúhúst, hát elállt a szava, mert a vágótőkénél nem a borvirágos, hízott mészáros, de egy csoda tünemény állott: — Urbanek uram Zsófi lánya. Mit mondjak, milyen volt? — Inkább nem mondoksemmit sem, csak azt, hogy ha egy jóvérű embernek a szemepillantása megakadt rajta, hát rajta is veszhetett. Tündöklően kedves kék szeme, hullámosan göndör szőke haja, a keble meg a karja olyan, hogy olyan fehér kalácsot még Krózser Mari néni sem tudott soha életében kovászolni, sütni, pedig ez igen nagy szó. A viziember megtorpantan állt, s nézta a lányt. A leány először kérdőleg nézett az idegen férfira, de hogy miért miért nem, a szeme lassan kigyulladt, az arcocskája megpiro • kadt, az ajka, — az a pompás gránátalma, — remegni kezdett. U* Biczó nagy nehezen kikérte a kiló húst, s úgy ment el, mintha maszlagot evett volna. Otthon a pörkölt annyira jól esett, hogy ettől kezdve végképen nem tudta enni a vadat és a halat, de vágyott a jánoki mészárszék húsára. Nap-nap után ment a székbe, de mindig estefelé, mert tudta, hogy ilyenkor már Urbanek a vámon preferáltszozik és csak Zsófi van otthon. Biczó egy nap megszólal: — Zsófika, én magát szörnyen szeretem, maga nélkül nem tudok élni, legyen a feleségem. A leány végig simogatta fehér kötényét, lángoló arccal, remegő ajakkal felelt: — Én is igen szívelem magát vizmestel már, de az én apám igen kényes rátarti em. ’ Kedd, 1924 julius featuss. Gróf Károlyi Edétől — Károlyi Mihályié Kolozsvár jun. 29. Bethlenfalvi Pál egy erdélyi lap hasábjain számol be nevezetes felfedezéséről, mellyel gróf Károlyi Edének egy 1861-ben Magyarország föderalizálásáról írott munkáját sikerült megmentenie az elfeledtetéstől. Bethlenfalvi Pál a felfedezés kapcsán úgy beszél gróf Károly Edéről, akit mintegy méltatlanság ért azzal, hogy a nemzeti-ségi kérdésről írt röpiratát a magyar közvélemény a jeleülés homályába borította. Nos, lássuk, hogy ez a felfogás mennyire jogosult abban a világításban, amit gróf Károlyi Edéről, mint politikusról Kossuth Lajos ad. Lássuk különben közelebbről, hogy milyen felfogást táplált Irataiban gróf Károlyi Ede politikai egyéniségéről Kossuth Lajos. Az idevonatkozó emlékezést — Kossuth „Irataim 11 III. kötete 46 és következő lapjain találjuk. Megírására alkalmat az a körülmény adott, hogy 1860 szeptemberében Kossuth egy párisi útjában találkozott gróf Károlyi Edével, aki „Napokon császár kedvenc féltestvérével, Mornyval bizalmas baráti viszonyban volt." „A magyarországi állapotok kettejük között szóba kerülvén, Morny azt találta mondanigróf Károlyi Edének, hogy jól tenné, ha egy „kis emlékiratot“ írna a császárnak, amit ő (Morny) majd kézbesítene.11 Károlyi Ede — Írja a továbbiakban („Irataim 111. kötete 46. lapján! Kossuth Lajos — ezt annyira komoly és fontos dolognak vette, hogy nemcsak rögtön nekiült a „petit note“ megírásához, hanem még Telekit is Párisba telegrafálta Genfből.11 Teleki, ugyancsak Kossuth Lajos szerint, későn érkezett arra, hogy a Károlyi „hiányos és statisztikai adatok tekintetében hibás szerkezetű emlékiratán javíthasson i de. Kossuth Lajos szerint, vigasztalta magát azzal, hogy „rossz nem volt benne, praecisio nélkül tévén írva, használni nem igen fog, de ártani sem.“ „Hanem az, hogy Morny lett a dologba beavatva — írja tovább Kossuth Lajos — sehogysem tetszettTelekinek! Ő Mornyt ügyünk elenségei közé sorozta, ki mindent megteend, mi tőle telik, hogy hatalmastestvérjeiné t ártson a magyarügynek.".. . Kossuth Lajos aztán ápkt. , 14-épf. vála,szolt is a Károlyi-epizód dolgában Teleki Lászlónak és pedig a következőkben: „Károlyi Edének Parisban ki is jelentenem és különösen megmondottam: 1. hogy Morny barátjától óvakodjék s dolgainknak még csak árnyékát se gyanittassa vele, mert az kész mindenkit elárulni, még testvérét is; 2. hogy memorandumát én talán nem ellenzem, mert hiszen se nem árt, se nem használ... hanem ne gondolja, hogy valami fontos dolgot csinál, leghihetőbb, hogy nem is olvassák s a polcra teszik. Értésére adtam, hogy „petit note“ h íratás azon elcsépelt diplomáciai fogások közé tartozik, mi(h)hez avégett nyúlnak, hogy az embert szép szerivel lerázzák a nyakukról. Utoljára is a jó fiú beleszeretett eszméjébe. Isten neki, gyönyörködjek benne s váljék egészségére." Eddig tart Kossuth Lajos előadása a Károlyi Ede „emlékiratos buzgolkodásáról", minek „Irataim" 54. lapján nevezi a különbödő főur sajátságos tevékenységét, de a dal nem ér véget ezzel, hanem kiegészíti azt Teleki László jelentése, melyet 1860. év október hónapja 4-én kelt levelében azzal ad gróf Károlyi Edéről, hogy bir erővel és tevékenységgel, hát lehet használni, de vigyázattal, mert kissé túlbecsüli magát, a zajt pedig szereti. És micsoda rendkívüli érdekességet, de egyszersmind szomorú aktualitást nyer Teleki Lászlónak Károlyi Edéről adott ez a jellemzése, ha tudjuk, hogy ez a Károlyi Ede nagyapja volt — Károlyi Mihálynak. . . Ez a téma már egyenesen az átöröklés törvényeit kutató biológusok és psychiáterek munkája körébe vág és e törvények ismerete mellett válik nyilvánvalóvá, hogy Károlyi Mihály, ki pedig a rehabilitációjára vállalkozott patina-lovagok feljegyzéseiből következtethetőleg —ami különben szintén igen jellemző — még csak tudomást vett nagyapja naiv emlékiratos buzgolkodásáról, mint lett az emlékiratban kifejtett eszmék szolgálatában hatványozott alakú képviselője, mindannak a minden erkölcsi komolyságot és mélyebb elgondolást nélkülöző ágaskodó szeleburdiságnak, melyet a nagyapjáról Kossuth Lajos és gróf Teleki László által adott kép fentebb bemutatott ecsetvonásaiból ismerünk. Emlékezzünk csak vissza tizenegy évre, mikor Károlyi Mihály, ki három évvel azelőtt még együtt rendezte a Redouteban Tisza Istvánnal az országos, nagygyűlést az általános választói jog ellen. Oroszországba tervezett egy politikai kirándulást a magyar demokrácia propagálása érdekében. És vesszük ezt össze azzal a szintén Kossuth Lajos irataiból (III. k. 50 I.) tudott ténnyel, hogy 1860-ban a nagyapa is ebben az irányban tevékenykedett. Teleki László írja ugyanis Kossuth Lajosnak gróf Károlyi Edéről: „Tudod-e, hogy Ede az oroszok meg'nyugtatásában is munkás volt Parisban? Az orosz követnek is adott le egy iratot, melynek célja volt ügyünket megked'-' , vehetni. , rfit írnak, párját a nagy urnák is benyújtó. Hát meglesz az archívumban a benyujtónak örök dicsőségére . .. Hanem gondolod-e, hogy mi volt egyik főargumentuma? Az hogy én. — Teleki László!... a magyar emigrációnak olyan és olyan kitűnő tagja már évek óta megszakítottam a lengyelekkel minden összeköttetést s kerülöm őket, mint a döghalált! Ez persze merő hazugság... és még az a hibája is megvan, hogy nem is argumentum, még csak nem is sophisma." Milyen csodálatos, bár egyébként természetes találkozása a helyzeteknek, hogy amint a nagyapánál főargumentum volt egy állítás, mely valójában argumentum sem volt, de még csak sophisma sem, sőt valóság sem, úgy az unokánál az „ententebarátság" igazolásán argumentumként szerepeltek egészen önkényes feltevések, me-lyeknek a Való élet még annyi tetszetősséget se kölcsönzött, mint a nagyapa oroszbarátságának az a „merőhazugság", hogy a gróf Teleki László minden összeköttetést megszakított a lengyelekkel. Valóban úgy áll, hogy mi a nagyapásnál csak felszínesség volt, az unokánál llekiismeretlenséggé dagadt. És ezt nemi csak az átöröklés természeti törvényei magyarázzák, de az is, hogy míg a nagyapa Mornyval, a francia császár féltestvérével kereste az összeköttetést az ő politikai karrierje alapjául, az unoka megelégedett a Jászi Oszkár nyújtotta tudományos kiképzéssel. Dr. Várady Aurél. Új módszer a tüdővész leküzdésére Gyengébb Koeh-bacilusokkal kísérleteznek. — Saját tudósítónktól. — Abban a makacs küzdelemben, melyet az orvostudomány folytat a tuberkulózis ellen, egy újabb, sok reményre jogosító előretörésről érkezik hozzánk jelentés Párisból. Calmette, a francia Pasteur-intézet aligazgatója beszámolt a francia, orvostudományi akadémiának azokról a kísérleteiről, amelyeket a tuberkulózis elleni oltást illetőleg végzett. Calmette-nak és munkatársainak sikerült olyan gyengébb koch bacilluskultúrákat tenyészteni, melyek nem alkalmasak a fertőzésre, de elég erősek ahhoz, hogy borjukat és majmokat, melyek szintén hajlamosak a tuberkulózisra, e betegséggel szemben immunisakká tegyék. Nagy vívmánynak kell tekinteni azt a tényt, hogy most már a teheneket oltás segítségével immunisakká lehet tenni, mert hiszen a tuberkulózis, mint ismeretes, meglehetősen gyakori a fejőstehenek között és fejük könnyen megfertőzheti a csecsemőket.‘ Ezeknél az állatoknál az immunizálás úgy történik, hogy először bor alá fecskendeznek, később pedig lenyeletnek velük gyenge bacillus-kultúrákat. Ezt a második teljesen veszélytelen módszert alkalmazták tüdövész és szülök gyermekeinél is, akik különösen ki vannak téve fertőzésnek. Az immúnizálásnak ezt a utódját 217 Csecsemőn alkalmazták közvetlenül megszületésük után, ami nagyon fontos, mert az állatokon végzett kísérletek bebizonyították, hogy a siker esélyei csökkentek, ha már a legkisebb fertőzés is mutatkozik, márpedig ez a fertőzés az embernél megszületése után néhány héten belül jelentkezik., Ettől eltekintve ebben a zsenge korban a belső részek sokkal jobban felszívják az oltóanyagot. Calmette hangsúlyozza az orvostudományi akadémiához intézett jelentésében, hogy a tuberkulózis elleni való küzdelemnek ez a módja még nagyon is újkeletű, mindössze másféléves és így még korai lenne a tüdővész végleges legyőzéséről beszélni; az új módszert egyelőre csak csecsemőknél lehet alkalmazni, de teljesen hatástalan azoknál, akik már tuberkulotikus fertőzésben szenvednek.