8 Órai Ujság, 1924. szeptember (10. évfolyam, 181-204. szám)
1924-09-18 / 194. szám
A flfea>LsS38 Sport *— Megrepedt a Harmincad-utcában a felvízvezetéki cső. A Harmincad-utcában a Hazai Bank épülete előtt ma reggel 5 órakor a járókelők csodálkozva vették észre, hogy az útburkolat hullámos vonalban kidudorodott és a talajból a megrepedt aszfaltburkolaton keresztül víz szivárgott fel az úttestre. A bank épülete előtt az utca szélességében és körülbelül 25 m. hosszúságban látható a víz rombolásának az ereje. Ezzel egyidejűleg a bank pincéit is elárasztotta a víz. Azonnal értesítették a Székesfőrosi Vízművek Egyetem utca 2. szám alatt székelő igazgatóságát, ahonnan mérnökök vezetésével bizottság szállt ki a helyszínre. Az első pillanatra meg lehetett állapítani, hogy az úttest alatt mélyen elhúzódó vízvezetéki főcső megrepedt, és a víz nyomása, kidobta helyéből a főcső mellett húzódó mellékcsövet is és a nagytömegű víz nem találva szabad utat, az úttest felszíne felé beözönlött a bank pincéjébe és annak nagyrészét elárasztotta. A mérnökök vezetésével több mint 10 munkás dolgozik, hogy a hibát minél előbb helyre lehessen hozni. A reggeli órákban még azon fáradoznak, hogy a nagy területen felszakadt útburkolatot felszedjék és felássák a csöveket takaró vastag földréteget és így a megrepedt csöveikhez hozzáférve, azokat újakkal kicserélhessék. Érdeklődtünk a Székesfővárosi Vízművek igazgatóságánál is afelől, hogy mi okozta a csőrepedést. Az igazgatóság még nem tudott határozott választ adni, mert az okot majd csak akkor látják tisztán, ha a vezetékeket teljesen felszabadították s így majd tisztázódik az a körülmény, hogy túl magas víznyomás okozta-e a csőrepedést, vagy az esetleg megrongálódott gyönge falzatú cső már nem bírta tovább a normális víznyomást sem. A most folyó sürgős munkálatoknál két szivattyú dolgozik, hogy a megrepedt csövekből feltörő óriási vízmennyiséget elvezesse, hogy ezáltal a munka zavartalanul menjen, úgyszintén a Hazai Bank vízzel elárasztott pincéit is megszabadítják a szivattyúk segélyével a nagymennyiségű pusztító vízáradattól. — A nyugdíjas közalkalmazottakhoz. A keresztényszocialista párt által 21-én, vasárnap d. e. 10 órára a régi országházban összehívott nagygyűlésen a „Magyarországi Nyugdíjasok és B. listások Orsz. Szövetségének" megszervezéséről is lévén szó, ennek előkészítő bizottsága nevében felkérem az összes állami, vármegyei, városi, községi, államüzemi nyugdíjasokat és B. listásokat, valamint az eddig is más helyen alakult hasonszervezeteket, hogy a közös akció érdekében velünk sürgősen lépjenek érintkezésbe. Az előkészítő bizottság nevében Simay Caesar ny. m. kir. állampénztári főtanácsos, Gödöllő, Kossuth Lajos utca 57. — Vitéz Nagy Pál honvédségi parancsnok rágalmazási pere Prónay Pál ellen. Vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka ez év elején, mint ismeretes, 5435. szám alatt bizalmas tiszti parancsot adott ki, amely többek között azt a tilalmat tartalmazza, hogy katonatisztek nem szerepelhetnek olyan lovagias ügyben, ahol dr. Rácz Vilmos is közreműködik. E tiszti parancs folytán Prónay Pál február 10-én levelet irt vitéz Nagy Pál tábornoknak s ebben ezt a tiszti parancsot ötletszerű és illetéktelen intézkedésnek nyilvánítja és megjegyzi, hogy a rendelettel nem hagyja magát befolyásolni, mert neki becsületügyekben objektíve gondolkozó férfiak véleménye mérvadó. Prónay Pál foglalkozik a tiszti parancsnak Rácz Vilmosra vonatkozó részével is és erre vonatkozólag azt írja, hogy a rendelet rágalmakra és valótlanságokra támaszkodik, hogy ürügyet keressenek arra, hogy lovagias ügyekben meg nem engedett előnyöket biztosíthassanak maguknak. Amikor Vitéz Nagy Pál tábornok ezt a levelet megkapta, jelentést tett erről a honvédminiszternek, aki felhatalmazást adott a királyi ügyészségnek, hogy Nagy Pál sérelmére elkövetett és hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége címén indítsanak eljárást Prónay Pál ellen. E feljelentés és felhatalmazás alapján a királyi ügyészség meg is indította az eljárást, majd a nyomozás befejezése után vádiratot adott ki Prónay Pál ellen. Az ügyészi Vádirattal szemben Prónay Pál ügyvédje, dr. Zboray Miklós útján kifogásokat adott be, amelyeknek tárgyalását a mai napra tűzte ki a budapesti büntetőtörvényszék vádtanácsa. A kifogásokat azonban a vádtanács elutasította és Prónay Pált vád alá helyezte. Az iratok így a büntetőtörvényszék elnökségéhez kerülnek, ahol sürgősen intézkednek a főtárgyalás kitűzése dolgában. 1924. Pk. X. 218407. Árverési hirdetmény. V., Dalnok ucca 12/a. sz. a. raktárhelyiségben, b'vialóna , a budapesti központi kir. Járásbíróság fenti számú végzése alapján 1924 évi szeptember 18 án, délután *,4 órakor, csütörtökön, különböző nagyságú keleti szőnyegek □ méterenként 400.000 korona kikiáltási árban, esetleg becsértéken alul is, közbeniöttömmel elárvereztetnek. Adókat a vevő viseli Hoffmann Győző kir. bír, végrehajtó. Upsitsy simulták össze vasárnapra a magyar válogatónál, amni az osztrákok ellen. Patakyt betegsége miatt Szentmiklóssy fogja helyettesíteni — A mérkőzést Retschurg (Ausztria) fogja vezetni. — Saját tudósítónktól. — A válogató bizottság tegnap este ülést tartott, amelyen összeállították úgy a Németország ellen szereplő magyar válogatott, mint a Nyíregyházán játszó B válogatott csapatot. Vasárnap Németország csapata ellen ugyanazt a csapatot állítják ne ki, Pataky kivételével, mint amelyik 14-én Bécsben játszott az osztrákok ellen. Eszerint vasárnap Magyarország színeit a következő játékosok fogják reprezentálni: Zsák—Fogl 11., Fogl 111. —Rokken, Nyúl 11., Blum—Braun, Takács, Orth, (aki ez alkalommal játszik utoljára a magyar válogatottban), Szentmiklósy, Jeni. Még a tartalékaik is ugyanazok lesznek a vasárnapi mérkőzésen, mint akik az osztrákok elleni meccsen voltak kijelölve. Az ilyen kijelöléseknél szokásos bejelentések sem maradtak el, amelyek különböző akadályokról szólnak, amelyek esetleg akadályozhatják egyes játékosok szereplését. így foglalkozott a válogatott bizottság Patakinak Bécsben szenvedett sérülésével. Zsák is megvizsgáltatta magát a Dollinger-klinikán Bécsben szenvedett sérülése miatt. Takácsnak még mindig fáj a lába, de vasárnapig minden bizonnyal felgyógyul. Abban az esetben, ha Pataki nem lenne jobban, akkor a válogatóbizottság előre Szentmiklósyt (Vasas játékosát) vette kombinációba. A jubiláris Nyíregyházán játszó B) válogatott csapatot a következőkben állították össze: Neuhaus—Saguly, Dudás—Borsánik, Nádler, Bartos—Szántó, Ulrik, Kautsky, Léki, Szidon. A B) válogatott csapatban különösen a Törekvés játékosai vannak nagyobb számban képviselve. A csapatok összeállítása után a bizottság foglalkozott még a válogatás problémájával mérkőzés után a válogató-bizottság újra összeül szezonzáró ülésre, mert hiszen az ősz folyamán több válogatásra nem kerül sor és ez alkalommal egy reformtervet is fognak kidolgozni. A német magyar válogatott mérkőzés előtt Budapest II. osztályú csapat játszik Stájerország válogatott csapatával. A német-magyar mérkőzést, mint értesülünk, Retschurg, a nálunk már többször szerepelt bécsi bíró fogja vezetni. Pataky nem játszhat vasárnap a németek ellen. Pataky, az FTC kiváló csatára, mint azt megírtuk, Bécsben az osztrák-magyar válogatott mérkőzés során Osztriczek kapussal való összefutása közben a térdén megsérült, aminek következtében térde egészen megdagadt, úgy, hogy hétfőn már kocsin kellett szállítani. Tegnap Pataky Izsáknak, az FTC agilis helyettes futballintézetének kíséretében megjelent a Verebély-klinikán, ahol Dotlinger professzor megvizsgálta őt. A professzor röntgenfelvételt is készített és elrendelte, hogy amíg a duzzadás le nem apad, addig Patakynak feküdni kell. Dollinger professzor véleménye szerint Pataky vasárnap még semmiesetre sem játszhat. Vasárnap játszik Miskolcon a Déli kerület az Északi ellen. Két régi rivális, az Északi és a Déli kerület kerül vasárnap ismét egymással szembe Miskolcon a válogatott serlegmérkőzés során. Legutóbb a két csapat Szegeden találkozott, amikor is a Déli kerület győzelmet aratott az Északi kerület felett. Ez időtől fogva az Északi kerület borzalmasan készül a Déli kerületen való revánsvételre és számtalan triálmérkőzés, tréning után állította össze vasárnapra a következő csapatát: Feldbauer (MMTE)—Dankó (SAC), Posteiner (DVTK)—Chvojka (DVTK), Kripkó (MMTE), Hernády (MVSC)—Pásztor, Péterfreund, Lukács, Muhoray II., Gyurikó (az MVSC csatársora). Az FTC Temesváron. Az FTC vasárnap Temesvárra rándul, ahol a kiváló klasszisa Kinizsy ellen fog játszani. A mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg és mint írják, a nézők sorában ott lesz a sportbarát Károly román trónörökös is. X A VÁC vasárnap a Tatabányai Sport Clubbal játszik barátságos mérkőzést . Remete Imre, az UTE kapusa az MTK-ba igazoltatta le magát. Remetével az MTK kiváló tartalékkapust nyert . Az MLSz elnöke, Shvoy, a magyar labdarugó sport reorganizálása ügyében akciót indított és az erre vonatkozólag szeptember 23-án este 8 órára az MLSz helyiségében bizalmas értekezletet hív össze. Kijelölték a németek ellen szereplő boxolókat Mint tegnap megírtuk, a MEBOSz boxosztálya tegnap este válogatta ki a vasárnap délelőtt a németek ellen szereplő boxolókat Vasárnap délelőtt a válogatás eredménye szerint német boxolókkal a következő magyar boxolók állnak szemben: Légsuly: Adler (III. ker. TVE) 1924. évi bajnok. Tartalék: Beregi (Laptj.). Bantamsuly: Erdős (MTK). Tartalék: Palócz (Sparta). Pehelysúly: Vörös (Lapterr.) 1924. évi bajnok. Tartalék: Bemwallner (III. ker.) 1923. évi bajnok. Könnyűsuly: Löwig (TTG). Tartalék: Schmber .(Spártai; Weltersuly: Székely (Sparta). Tartalék: Siliga (Máv.) 1924. évi bajnok. Középsuly: Osztermarin (III. ker.) 1924. évi bajnok. Tartalék: Bokodi I. (KAC). Kisnehézsuly: Franck (TTC). 1924. évi bajnok. Tartalék: Untenecker (FTC). Hollandia meghívta a magyar vízipóló csapatot. Október 12-ikére volt lekötve Magdeburg vizipólócsapata, amely azonban a közbejött okok miatt elmaradt. A napokban a Holland Úszó Szövetség egy levélben szeptember 14-ikére meghívta a magyar válogatott vizipólócsapatot Miután azonban a magdeburgi mérkőzés elmaradt, így valószínű adminisztratív elszámolások meg fogják akadályozni a holland-magyar vizipólómérkőzést is. LÓVERSENY. X Az ági lóversenyek. Bár a szeptemberi meeting már túlhaladta delelő pontját, az Erzsébet királyné-díjat illetőleg, a sportsmanek érdeklődése nem csappant meg és a hatodik nap eseményeit is élénk érdeklődés előzte meg. A nap fő érdekességének, a Kőbányai-díj ígérkezett, amelyben a tavaly téli derby-favorit Oktondi találkozott össze egy a legutóbbi időkben ok nélkül felfújt és nagyon jó lónak kikiabált telivérrel, Utolsóval. A találkozás természetszerűleg úgy ütött ki, mint ahogy azt a komoly sportemberek előre várták. Oktondi, amelyet tz teával szívesen fogadtak, Scheiballal nyergében, kitűnő startot véve, végig vezetve könnyen nyert. Ezzel aztán szertefoszlott az Utolsó kitűnő kvalitásairól elterjesztett legenda és a jövő esztendőre vele tervbe vett angliai expedíció is aligha vízbe nem esett, ha csak annak nem akarja nagyratörő istállója kitenni a mént, hogy nevéhez méltóan „utolsó"-nak szerepeljen az angliai versenyekben. A nap többi versenyeiben eleinte favorittendencia volt Ostgold (7:10 rea) lov. Schejbal és Melia (iVz) lov. Gutái nyertek még Oktondin kívül mint első favoritok. Mint fogadott lovak győztek Odáig (3) lov Sajdik és Silena (3) lov. Stenzl. Ellenben az utolsó verseny már nagy meglepetéssel Facetté (6) lov. Stenzl győzelmével végződött. Az istállófogadásokkal megterhelt lovak közül csak Melia tudott érvényesülni, míg Párkányt Facetté verte nyakhosszal, Susát odáig igen könyen, Borura-derü pedig ugyanebben a versenyben helyezetlen volt. — A legközelebbi versenyek csütörtökön lesznek, s ezekre tippjeink a következők: I. Szigeti-idom.—Quick—Toronyőr. TI. Mravik-idom.—Bodros—Formint. III. Gyilovam—Roysterer—Pimpó. IV. Fórban—Rival—Bikfii. V. Embona—Hespidom.—Sárgám. VI. Papucshős—Leonóra—Fruzsi. Festetich Erzsébet grófnő ügetői, Ujra- Ujra, Ünnepelt. Varrólány és Valencienne hazamentek tulajdonosuk birtokára a ménesbe és már ezidén aligha fognak a pályán szerepelni. A bécsi ügetőversenyek jövő évi határnapjait már megállapították és közhírré tette a Wiener Trabrennvenain igazgatósága. Ezek szerint 1925-ben 6 meeting lesz a Rrieauban, összesen 58 versenynap. Az első versenynap 1925 március 15-én lesz. Az összes határnapok a következők: Március 15, 18, 21 22, 25, 28 és 29. Április 1, 4, 5, 8, 12 és 13. Május 2, 3, 6, 9, 10 13, 16, 17, 21, 23 és 24. Június 13, 14, 16, 18, 20, 21, 23, 25, 28 és 29. Augusztus 29 és 30. Szeptember 2, 5, 6 8 és 12. Október 1, 3, 4, 7, 10 11, 14, 17 21 és 24. November 4, 7, 8, 12 és 15. X Oktondi tegnapi győzelme után paris favoritja lett a Kozma Ferenc-emlékversenynek. Utolsót 3:1 is szívesen kínálják a bookmakerek, de nincsen rá vevő. X A bécsi versenyeken tegnap a következő telivéreik nyertek: I. Schneewittchen, II. Fly away, III. Dalibor, TV. Reponse, V. Bőrért, VI. Csanád, VII. ViI. Eszerint a Lesvári-crack Reponse megnyerte a September Staten- Rennent, ami miatt a kancát nem állította istállója az Erzsébet királyné-díjban a starthoz. Reponse mögött második Marburg, harmadik pedig Savé lett. A német derby propozíciói az 1925. és 1926. évekre már megjelentek. A derby díjja már a jövő évtől fogva 100.000 aranymárka lesz, s francia, angol, belga és a nem kontinentális lovak ezután, is ki vannak zárva a nagydíjból. A Doncaster Cup (1200 font sterling, 2400 méter) a St. Legerben másodiknak beérkezett Santord (100:30). lov. Hulme győzelmével végződött. Második Parmenio (11:4), harmadik pedig Cockpit (5:1) lett. Futott még 3 ló. Egy fekete bőrtárca AUTOMOBILIZMUS. — A svábhegyi verseny. Szeptember 28-án futják le az ötödik svábhegyi versenyt A Királyi Magyar Automobil Club négy apparátussal készül a mérkőzésre, amely az őszi szezon egyik legkimagaslóbb sporteseménye lesz. Eddig 46 túra és versenyautó és 25 motorkerékpár nevezett be. Ez a szám olyan hatalmas, hogy példátlanul áll a K. M. A. C. vereséytörténetében. A nevezések száma jóval meghaladja az összes idei klasszikus versenyek résztvevőinek számát. A 28-iki verseny startjánál hazai jeleseinken kívül Európa kiváló bajnokai közül többen jelennek meg. Részt vesz a mérkőzésben Werner (Mercedes) az idei Targa Florio rettegett bajnoka, valamint Merz, a Klausen-pass diadalmas vezetője. A kiváló stílusú Champion Rützler és Hansal (Steyr) természetesen szintén a küzdők névsorában van és így Werner. Merz és Rützler között titáni küzdelemre van kilátás. A kormánykerék diadalmas bajnokai tehát a magyar fővárosiban mérik össze erejüket először és így a budapesti közönségnek példátlan izgalmas mérkőzésben lesz része. A küzdők sorában látjuk Delmár Waltert, a kiváló nevű, mesterkezű úrvezetőt, aki kétségtelenül erősen bele fog szólni a küzdelembe. Kinsky Ullrich gróf, Khevenhüller gróf, Andrássy Mihály, gróf, Zsolnay Frigyes, Almássy László Ede. Krausz György emelendő ki még az úrvezetők ragyogó névsorából. Külön érdekessége a versenynek a hölgy vezetők. Eddig gróf Pál ff u Daun Józsefné, Walter Ferencné, ót. Szelnár Aladárné és Galgóczi Hete és Alfrédné adták le nevezésüket a Királyi Magyar Automobil Club titkárságánál. A verseny napján reggel 8 órától kezdve a fogaskerekű 10 percenként külön vonatokat indít. Részletes felvilágosítással szolgál a K. M. A. C. titkársága. Apponyi tér 1. — Az Autó legújabb száma- Rendkívül érdekes és változatos az Autó, a Királyi Magyar Automobil Club hivatalos lapjának legújabb száma. Az utolsó két hét automobilversenyein kívül együtt találja benne az olvasó az összes motorkerékpármérkőzéseket. Bő hírrovat, szenzációs párisi rádió-levél és színházi csevegés egészít ki a gyönyörűen illusztrált újság tartalmát. A rádiórészben a kitűnő sportújság szenzációs rádió útján továbbított fotográfiákat közöl. Szerkesztőség, kiadóhivatal V., Vilmos császár ut 34. Dob ucca, Klauzál tér, r. |■ rri trimin áA Népflzinhá-Auccsi vona- Ar&StTH ~ ion, Iratokkal és pénzxel a károsult kéri a becsületes megtalálót, hogy az iratokat, melyek nélkül kenyérkeresetét nem folytathatja, küldje vissza a tárcában talált névjogon feljegyzett címre* A pénzt tartsa meg magának. Csütörtök, 1924 szeptember II. — A Külügyi Társaság tanácsülése. A Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsa szeptember 19-én, pénteken délután 6 órakor a társaság tanácstermében (Országháza VII. kapu) ülést tart. Az ülés tárgysorozata a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés gróf Apponyi Albertnak és gróf Bethlen Istvánnak a Nemzetek Szövetsége most folyó genfi ülésén mondott beszédei alkalmából történt üdvözléséről. 3. Beszámoló a Népszövetségi Ligák Uniójának lyoni közgyűléséről és jelentés a nevezett Unió tanácsának folyó évi október 14— 16-án Londonban tartandó üléséről. 4. A Magyar Külügyi Társaságban a Népszövetségi Ligák Uniójában együttműködő magyar egyesületek által alakított szövetség bejelentése s a szövetség további kiépítésének kérdése. 5. Javaslat új rendes tagok választása iránt. 6. Jelentés a Külügyi Szemle legközelebb kiadásra kerülő számáról. 7. Javaslat az őszi és téli évadban a vidéki nagyobb városokban rendezendő gyűlésekről. 8. A társaság szakosztályai megalakításának ügye. 9. Az őszi és téli évadban rendezendő felolvasások kérdése. 10. Jelentés az International Law Association budapesti kirándulásáról. 11. Esetleges indítványok. — Kicsalt egy gyerektől egy többmilliót érő csomagot. Kelevich Béla kereskedő 13 éves kifutójával 5 milliót érő fehérneműt küldött egyik rendelőjéhez. A fiút a Vas utcában egy férfi megszólította s felküldte egy levéllel az egyik házba. Mire a fiú visszajött, már nem találta ott azt a férfit, akinél a csomagját otthagyta addig, amíg a levelet kézbesítette. — Mussolini a belső békéről. Nápolyból jelentik: Mussolini miniszterelnök az árumintavásár megnyitása alkalmából a városházán beszédet mondott, amelyben összefoglalta a kormány két évi munkásságának eredményét. Megállapította, hogy a külső béke megteremtése után a kormány most a belső béke megteremtését tűzte ki feladatául. — Nem akarjuk — mondotta — Hogy minden olasz úgy gondolkozzon, mint mi, de nem engedjük meg, hogy tagadják azt, amit csináltunk és kétségbe vonják a valóságot. Beszéde végén fölhívta a közönséget, hogy tegyen esküt a haza szolgálatára. A tömeg harsányan ismételte az esküt és lelkesen ünnepelte a miniszterelnököt. ,— Gázolás. A Ranolder utca 7/b. számú ház előtt egy henteskocsi elgázolta Witte Krisztina cselédet, akit súlyos sérüléseivel a mentők a Rókus-kórházba szállítottak. — Bányakatasztrófa. Wyomingból jelentik: Bányalégrobbanás következtében 81 bányász el van zárva a külvilágtól. Eddig 8 holttestet hoztak felszínre. — Hócipő kapható Naumann, Nagymező utca 50.