8 Órai Ujság, 1924. december (10. évfolyam, 258-280. szám)

1924-12-19 / 272. szám

r Péntek, 1924 december 19. Ofo*m.is^" """" ^" SUMEME i­s Heves vármegye Tisza szellemében a nemzeti erények kultuszát ápolja. Meg­­emlékezn­tek már arról, hogy Heves vár­megye törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűléséből üdvözlő feliratot kül­dött a kormánynak és a Ház elnökségének abból az alkalomból, hogy a parlamenti rend érdekében erélyesen járt el. A köz­gyűlésen, amint már közöltük, dr. Szent­ilámy Farkas törvényhatósági bizottsági tag ama javaslatát is határozattá emelték, hogy a vármegye festesse meg gróf Tisza István arcképét és minden évben képvisel­tesse magát a Geszten tartandó Tisza­­emlékünnepélyeken. Szent Ivány Farkas javaslatában rámutatott arra, hogy amikor a vármegye képviseletében Geszten járt, akkor győződött meg arról, hogy a már­hat esztendeje elhunyt Tisza István nem­zeti szellemének, mely a magyarság szivé­ben örökké élni fog, mily nagy tábora és tisztelő serege van. Hogy napról-napra többen leszünk — mondotta — akik a Tisza-kultuszt terjesztjük, bizonyítja leg­jobban az, hogy a Tisza-kultusz az összes nagy nemzeti erényekkel megáldott ember­nek a kultusza. A Tisza-kultusz ma már túlnőtt a pakitika szűk határain és nemzeti kultusszá fejlődött. A Tisza-kultusz célja Tisza István nagy nemzeti erényeinek szembeállítása a mai kor nemzetietlen és önző, anyagias és megalkuvó felfogásával­­és ennek a szellemnek diadalra juttatása. Szent Ivány Farkas indítványa a kiskun­­félegyháza­i határozat felett való megbot­ránkozása után a következőket javasolta: — Határozza el Heves vármegye törvény­­hatósága, hogy minden esztendőben az ideinél, tekintélyének és súlyának megfe­lelőbb formában küldöttségileg képviselteti magát Geszten a november 3-án tartandó gyászünnepségen és megkoszorúzza Tisza István sírját. Minden esztendőben őszi vagy a téli közgyűlésen pár percet szen­teljen Tisza István emlékének és végül a többi társtörvényhatóságok nemes példáját követve, festesse meg Tisza István arc­képét a vármegyeháza nagyterme részére, aminek keresztülvitelével az alispán urat bízza meg. Mint említettük, Heves vármegye tör­vényhatósága a javaslatot lelkesedéssel magáévá tette és azt nemzeti érzésének ha­tározatává emelte. Heves megye határo­zatát kétségkívül a magyar vármegyék ha­sonló szellemű megnyilatkozása fogja kö­vetni. — A kormányzó felesége a Magyar Jövő házának felavatásán. A Magyar Jövő, a középiskolai ifjúságnak irodalmi termé­kekkel való ellátására és társadalmi tömö­rítésére alakult vállalat, amely diákdalos­­versenyeivel, kiadványaival, az ifjúsági mozgalmakban való irányító szerepével jelentős pozíciót vívott ki, most elérte azt, hogy a főváros szívében megfelelő otthont rendezhetett be a magyar diákság számára.­­A Rákóczi­ út 15. szám alatt levő otthon­ban helyet talált az Országos Nyilvános Ifjúsági Könyvtár, a Diákrád­ió­ Klub, a Magyar Cerkészszövetség, a Foederatio Emericana. Az épület megnyitó ünnepsége vasárnap, december 21-én, délelőtt 11 óra­kor lesz és azon megjelenik nagybányai Horthy Miklósné, a Magyar Jövő fővédője, és Prohászka Ottokár dr. megyéspüspök, a Magyar Jövő elnöke is. — Értékpapír helyett­esekk. Dr. Vécsy Ele­mér tőzsdeb­izományos üzleti összeköttetésben állott N. Lajos gazdálkodóval. Ezen üzleti összeköt­tetésblől kifolyólag H. Lajos gazdál­kodónak papirrkövetelése állott fönn, mel­yel szemben dr. Vécey Elemér pénzt követelt. N. Lajos gazdálkodó hetemként szokott meg­jelenni a bankbizományos irodájában szám­lája rendezésére. Egy ízben, midőn ilyen ok­ból megjelent, több más papír között dr. Vécsey egy kötés Flóra-részvényről szóló Hitelbank csekket adott át neki. Ez időben a budapesti Giróegylet határozata alapján gyak­ran helyettesítették ilyen csekkek a tényleges részvényeket. A gazdálkodó arra való hivat­kozással, hogy ő ilyen csekket nem fogad el, értékpapírt követelt. Dr. Vécsey ekkor kilá­tásba helyezte, hogy a hét elején szokásos klíring alkalmával eredeti részvényekre váltja be a Hitelbank csekkét. N. Lajos nem volt hajlandó tudomásul venni ezt az értesítést és a rendőrségen följelentést tett dr. Vécsey ellen sikkasztás miatt. Ma tárgyaltta ezt az­­ügyet a budapesti központi járásbíróság s miután a tényállásból kiderült, hogy itt egy üzleti összekötlelír­ról van szó, továbbá, hogy az értékpapírokat helyettesítő zsíró-csekk forgalom tárgyát képezi, a királyi ügyész a vádlóit elejtette és a bíróság megszüntette az eljárást. MBBBS&ssscssr no­n sánciPa feyilv H ’pM, RéMt*t­uj j. *3*' .s* Ü ül! isii! ia feiei 3 lém. Zatfarobst­encián a bűnügyi tárgyalásokon. — A Meteorológiai Intézet nem már lényegeszü­li időváltozás! - Po pzofí amiti- IfsiJéseket tett a főkapitányság — Saját tudósítónktól. — A híres londoni ködből, amely a közel­múlt napokban szinte katasztrofális for­galmi zavarokat okozott az angol főváros­ban, ma reggel ízelítőt kapott a magyar főváros is. Sűrű köd és ennek nyomában csaknem egyiptomi sötétség borult az utcákra, az üzletekben és irodákban ki­gyúrtak a villany- és gázlámpák és még a déli órákban sem mellőzhettük a mes­terséges világítóeszközöket. A sötétség rá­borult a napi munkájukban görnyedő em­berek lelkére is és a közelgő karácsony ünnepi hangulata szertefoszlott a borult égboltozat alatt. B­­udapesten teljesen szokatlan sötétség mellett a nap egy percre sem bukkanhatott ki az ég peremén és egészen délig egyetlen természetes fénysugár sem érte a dunaparti metropolist Utcán, kávéházban, a munka és robot ezerféle telepén ma nem volt más beszélgetési téma, mint az az éji sötétség, amely mindenre rá­terpeszkedett és az em­bereknek amúgy sem rózsás hangulatát még nyomasztóbbá tette. Nem derített világosságot a sötétség okaira a mi kitűnő­ meteorológai intéze­tünk sem amelynek tudós aligazgatójától tudósítónk mindössze ezt a felvilágosítást kaphatta: — A mai időjárás tulajdon­képpen nem szokatlan. Köd van, normális hideg — két fok mínusz­a van és más évek hasonló időszakáról ugyanilyen megálla­­pításaink vannak. A köd sűrűségé csak ballonok föleresztésével lehet megállapí­tani, de ezzel a meteorológiai segédesz­közzel nem dolgozunk. A vidékről beér­kező jelentések alapján csak délben dol­gozzuk ki beszámoló jelentésünket és a prognózist. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesü­lettől kapott értesülésünk szerint az, abner­­nyis időjárásnak ninc káros hatása a veté­sek állapotára és így a jövő évi termés­­kilátásokra sem. A hosszú, száraz ősz he­teiben elkészültek a gazdasági munkálatok­kal és ezért a mezőgazdasági életben nagyobb za­varokkal nem kell számolni. Súlyos zavarokat okozott ellenben a büü­ntetőtörvényszék Markó-utó- i palotájá­ban az a körülmény, hogy a palotában rö­­dzárlat keletkezett és teljes sötét­­ség borult a tárgyalótermekre. A büntető és polgári tanácsokat a leg­nagyobb zavarba hozta a példát!-mi! sötét borulás. A különben sem célszerűen épí­­­­tett tárgyalótermekben és előszobákban ak­­kora volt a sötétség, hogy három lépésre sem lehetett látni. Egyes tanácsok hirtelen összekapko­dott gyertyák gyér világa mellett igye­keztek lefolytatni a tárgyalásokat. Némelyik terembe már gyertya sem jutott hamarosan és itt egyik-másik tárgyalást, különösen a járásbíróságon, el is halasz­tották, mert nem­ lehetett­­ terminusokat betartani. A nagy sötétség különös intézkedésekre késztette a rendőrséget is, amely megerő­sítette az őrségeket, különösen az őrsajte­­sek őrségeit , egyéb intézkedésket­­ foga­natosított, hogy a nagy sötétség leple alatt a közrend ellen semmiféle esetleges vállal­kozás ne sikerülhessen. [ ] Grecsák Károly halála. Grecsák Ká­roly volt igazságügyminiszter tegnap 70 éves korában Budapesten meghalt. Grecsák Károly a bírói pályáról indult annak a karriernek az ut­­ára, amelynek végét az­ igazságügym­iniszteri pozíció jelezte és egész életét, nagy értékű munkásságát a jogtudományi irodalomnak szentelte, amely­nek élete végéig lghivatottabb művelője volt. Tanulmányai befejezése után az ügy­védi pályára lépett, majd Versec or­szággyűlési képviselője volt és mandátumá­nak lejártával a Budapester Tagsslatt fő­szerkesztője lett. Mikor az ítélőtáblákat szervezték, a szegedi tábla birája lett, ahonnan Budapestre a Kúriához került. Erre az időre esik jogi szakirodalmi mun­kásságának legnagyobb része s a váltótör­vényről írott magyarázata, valamint a szer- I­kesztésében megjelent döntvénytár révén­­ tette ismertté és országos hirűvé nevét, ő ala­­p­totta meg az Országos Bírói és Ügyészi­­ Egyesületet. Az az értékes munka, amelyet­­ hosszú éveken át kifejtett, hívta fel az­­ utolsó Wekerle-korm­ány figyelmét Gre­­csákra és ekkor került az igazságügymi­­niszteri székbe, amely állásában értékes működést fejtett ki. A forradalmak után a Károlyi-vagyon zárgondnoka lett, majd amikor az állásából Tolly Béla váltotta fel, visszavonult és családja körében élt. Te­metése iránt ma történik intézkedés. A főváros tanácsának mai ülésén az el­nöklő Sipőcz Jenő dr. polgármester meleg szavakkal emlékezet meg Grecsák Károly dr. ny. igazságügyminiszter érdemeiről. In­dítványára a tanács elhatározta, hogy az özvegyhez részvétiratot intéz és az elhunyt számára díszsírhelyet ajánl föl a Kerepesi­­temetőben. — Fix kamatozásu értékpapírokat, u. m.: aranyjáradékot, koronajáradékot, záloglevele­­ket, kölcsön kötvén­yeket stb. napi áron vesz és elad a Róth Bank Értékpapírosztálya Buda­pesten, Vilmos császár.ut 45. Alapítási éve:­­ 1906. — A főváros internátust létesít a gyen­­­gebeh­etségű­ gyermekek számára. A főváros­­ tanácsának mai ülésén Schöberl tanácsnok részletesen referál azokról az intézkedé­sekről, amelyeket a nagythalló és túlságo­san rövidlátó, valamint a gyengetehetségű gyermekek számára létesítendő internátus ügyében tett. A helyzet eddig az volt, hogy­­­ a főváros az érzékszervi és értelmi bántal­­makban szenvedő gyermekek számára úgy­nevezett kisegítő iskolákat szervezett, ame­lyekben gyórpedagógiai tanítók oktatták a nagyothalló, túlságosan rövidlátó és im­becillis gyermekeket. Ezek a kisegítő isko­lák azonban ne­yon sokba kerültek és ezért a főváros közoktatási ügyosztálya ez év szeptemberétől kezdődően a kisegítő is­kolákat megszüntette és minden iskolában úgynevezett kis létsámú osztályokat léte­sített, ahol a kisebbfokú érzékszervi és ér­telmi zavarokban szenvedő gyermekeket oktatják. A nagyobbfokú bántalmakban szenvedő budapesti illetőségű gyermekek számára a főváros tanácsa január elsejétől kezdődően három internátus állt föl. A nagyothalló és túlságosan­ rövidlátó gyer­mekek számára a Toldy Ferenc­ utcai ki­segítő iskolában létesít 30 ággyal interná­tust a főváros, az értelmi zavarokban szen­vedő gyermekek számára pedig két inter­­nátus fog létesülni. 6—12 évig az ügyosz­tály rákosfalvi ötholdas kertgazdaságában létesítenek internátust, ahol 50 gyermek helyezhető el. 12—15 évig, amelyet az iskoaszék 17 évig hosszabíthat meg, a Miklós-tr­ volt kisegítő iskolában ,létesít a főváros háziipari tanfolyammal egybekötöt­­ten 30 gyermek számára internátust. A mai tanácsülés megállapította az internátusok­­ban fizetendő díjakat is. E szerint mind a három iskolában 5­5 gyermek havi 60 aranykorona internátusi díjat fizet, a Toldy Ferenc­ utcai és a Miklós­ téri internátusok­­ban 10—10, a rákosfalvai internátusban 20 hely teljesen ingyenes, a fennmardó he­lyekre jelentkezők pedig fejenként és ha­­vonként havi 35 aranyárona internátusi díjat fizetnek. Az internátusokban a fővá­rosi közoktatásügyi ügyosztályában máris számosan jelentkeztek, ugyannyira, hogy a jelentkezők­­""nagyobb részét, elsősorban a vidékieket a közoktatási ügyosztály kény­telen lesz visszautasítani. A kisegtő iskolák megszüntetése és a kislétszámú osztályok, valerint az internátusok létesítése tansze­­mélyzeti fizetésekben évi 1­00.000.000 ko­rona megtakarítást jelent a fővárosnak.­­ A francia vasutak négy százalékkal emelték az ármálszabást. Parisból jelen­tik: A legfelsőbb vasúti tanács az 1925. évre az árudíjszabásnak egyelőre csak 7,4 százalékkal való emelését határozta el. 52­­ 1 — Mailáth György gróf halála. A ma­gyar katolikus közéletnek nagy gyásza van: a pozsonymegyei Zavarból, megszál­lott területről érkezik a hír, hogy Mailáth György gróf, v. b. t. a Szent István- Társulat elnöke, ott tegnap délben pár napos szenvedés után csendesen elhunyt. Mailáth György gróf 1854 december 23-án született Pécsett; fia volt a tragikusan meggyilkolt Mailáth országbírónak. Egye­temi tanulmányai végzése után a közigaz­gatás szolgálatába lépett; 1881-től 92-ig Esztergomm­egye alispánja volt. 1885-ben testvéreivel együtt a király kegye a grófi rangra emelte, apjának érdemei következ­tében, a főrendiházban kifejtett és egyéb közélet működéséért pedig 1907-ben meg­kapta a valóságos belső titkos tanácsosi rangot. Már kora ifjúságától kezdve tevé­keny részt vett a katolikus közéleti műkö­désben és férfi korában egyik legkiválóbb munkatársa lett apósának, Zichy Nándor grófnak, aki halálos ágyán egyenes kíván­ságát fejezte ki, hogy­ a Szent István- Társulat elnöki székébe utódául, Mailáth György grófot ültessék. 1912 óta működése szorosan összeforrott a társulat életével és harmonikus működésben a társulat és a Stephaneum réz­vén­y­tá­rsaság vezetőségével nagyban hozájárult ezeknek az intézmé­nyeknek a fellendítéséhez. A Szent István­ Társulatot halálának híre váratlanul érte. Éppen mára volt kitűzve az az igazgató­­sági gyűlés, amelyen közelgő 70. születés­napja alkalmábó­l külön ünneplésben óhajtották részesíteni. Ehelyett most a tár­sulat gyászát juttatják mele kifejezésre azzal, hogy fiához, Nándorhoz, részvét­táviratot intéztek, koporsójára koszorút küldtek, a pénteken tartandó temetésen a társulat az elnökség egyik l­,gtjával képvi­selteti magát, külön gyászjelentést ad ki és januárban, később meghatározandó napon a társulat kápolnájában gyászmisét mon­dat lelke üdvéért. A társulatot ért veszte­ségről a mai választmányi ülésen Mihályi­ Ákos dr. alelnök számol be és rendkívüli igazgatóságra gyűl össze a Stephaneum részvénytársaság igazgatósága is. Mailáth György gróf halála a magyar arisztokrácia széles rétegeit döntötte gyászba. Testvérei: Mailáth József, Géza, Gusztáv, Károly, az erdélyi püspök, László, Etelka férjezett slohenrohe Clod­vig hercegnő, valamint Sarolta, őrgróf Pa­lavici,ni Ede özvegye, továbbá házasságok révén a Zichy, Palla­­vicini, Slohenlohe, Károlyi, Pálffy, stb. családok tagjai gyászolják az elhunytat, akinek kedves, közvetlen modora számta­lan tisztelőt és barátot szerzett mindenfelé. — Az osztálysorsjáték mai húzása. Az osz­­tálysorsjáték mai húzásán a következő na­­gyobb nyereményeket húzták ki: 4 millió ko­ronát nyert: 17110; 2 millió koronát nyert: 728; 1 millió koronát nyert: 56784, 42015, 7501, 1057. Azonkívül 500.000 koronát nyert 9 szám: 400.000 koronát nyert 21 szám és 225.000 koronát nyert 464 szám. A legköze­­lebbi húzás jövő évi január 14.én lesz. — A szegények karácsonya. A Magyar Vöröskereszt-Egylet a székesfőváros taná­csával egyetértően és a kerületi elöljárósá­gok népjóléti osztályaival karöltve a kará­csonyi ünnepek alkalmával, hívó, kérő szó­val fordul a jószívü emberbarátokhoz, hogy tehetségéhez mérten szerezzen csak egy csa­ládnak karácsonyi örömeit, meleg szobát, meleg ételt. A munkanélküliség, a kedve­zőtlen kereseti viszonyok és a betegség pusz­tításai folytán a szenvedés és nélkülözés nagyobb, mint valaha s­eh­ol karácsony ün­nepén százszorosan szenved mindenki. Fel­kérjük mindazokat, akik a rejtetten, hall­gatagon szenvedőkkel érezni tudnak, hogy fordulanak gondosan környezet­tanulmá­­nyozott szegény, sokgyermekes családok, az elhagyott magánosok, tisztviselők és mun­kások címeiért a II., III., V., VI., VIII. és X kerületben a kerületi elöljáróságok jó­tékonysági osztályán dolgozó magyar Vö­röskereszt-Egylet megbízottjához, a fel nem sorolt kerületek szegényei miatt pedig a Magyar Vöröskereszt-Egylet központjához, VI., Andrássy­ út 8. szám alá. Az adomány lehet pénz, élelem, ruha. Az adomány köz­­vetítésére szívesen vállalkozik a Magyar Vöröskereszt-Egylet és a főváros közjóté­konysági ügyosztálya, a felhívás tulajdon­képpeni célja azonban az, hogy az adomá­nyozó közvetlenül juttassa el ajándékát a reá szorulóhoz, mert az örömlátása, ame­lyet adományával szerez, saját lelkének legszebb karácsonyi ajándéka lesz. — Rosszul megy­­ tőzsdéseknek. Neubauer István cégvezető a kelenföldi textilavár disz­nóiül­é se ,J. E. banktisztviselővel ,a tőzsdén kötött szánk­jára folytatott tőzsdejátékot. Ez év augusztusában J. E. hosszabb külföldi útra ment s elutazása előtt Neubauer azzal a prepozícióval, hogy körülbelül negyven­millió értékű fedezet mellett nagyszerű ga­­bonaüzletet tudna csinálni, rábeszélte J. E.-t arra, hogy a szükséges fedezetet rendelkezé­sére bocsássa. A jelzett üzlet néhány millió haszonnal járt, azonban­­J. E. nemcsak a hasznot nem kapta meg, hanem a fedezet­képpen adott értékpapírokat sem kapta vissza. Ezért J. E. följelentést tett sikkasz­tásért. Ma tárgyal­ja ezt az ügyet a királyi törvényszék. A t­ártyaláson Neubauer István elismerte a papírok átvételét, és azt a kö­rülményt, hogy ezekkel tartozik, de egyrészt arra hivatkozik, hogy ezeket a papírokat nem fedezetiképpen, hanem­ kölcsön kapta, más­részt pedig arra a körülményre, hogy a rossz tőzsdei konjunktúra alatt utolsó fillérig min­dent elvesztett. A védelem kérte a bizonyítás kiegészítését a tekinetben, hogy vájjon fede­zeti vagy kölcsönügyletről van szó, melyet a bíróság, bár a királyi ü­gyész ellenezte, elren­delt, és új tárgyalási­­napot tűzött ki. — Készpénztőkéjét mezőgazdáknál, a gyár­­ipariban és árukereskedelemben heti 1%, IV*% és 1 VI% között kamatoztatjuk. Huth-bank hitelosztálya Budapesten, Vilmos császár­ ut 45. Alapítva: 1906. , i,... . i . . i ..... i ... i i$szsaat$3$si5EC$j.':’--, utols­ó napj az édes ©fffiel­ Eadins-Far­monat Sím Egy férfi s»!!fí!Ba­lla-Denlas­íniai attraació a Royal - Apollóban

Next