8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

Vasárnap 2. oldal ÓSalussiG 1925 NOVEMBER 1 Kérdőjelek a Perényi kérdőjeleihez Irta Mikszáth Kálmán Ma egy hete egy kérdőjellel fordultam a 8 Órai Újság olvasóihoz : hol készül a magyar jövő ? Egész héten egy másik kérdőjel meredt felém, a Perényié: hol vannak a gazdagok, akik Széchenyi példájára áldozatot hozni ké­szek ? És mint a Belzacer tűzjele egy harma­dik kérdőjel bontakozik ki előttem: hol van­nak azok, akikért az áldozatot meghozni kell ? Ott ültünk ebéd után Perényi Zsigmond­­nál. Mint olyan sokszor, megint megnyílt az 5 nemes, nemzeti idealizmustól hevített lelke. Fejünk felett a hajdani palatínus, négyszáz év patinája borította képéről hirdetve : Necessitas frangit legem. Amit mi keresünk a magyar közéletben az éppen a Necessitas: az élet szükségszerűsége, mely széttörhetné a trianoni törvényt, hogy a nemzet életfolyá­sának útjait újraszabja. Az élet szükségszerűsége maga az élet lé­­­nyege. Az élet az, amely hiányzik a kiélt ma­gyar planétán. Ami itt van, az vegetáció. Ami él, annak van lelke ; ami vegetál, annak ösz­tönei vannak. A lélek öntudatos, céltudatos, dinamikus. A vegetáció mechanikus. A ma­gyar közéletben nincs lélek többé. A magyar közéletnek nincs dinamikája. A magyar köz­élet puszta mechanika . Az élet imitációja.­­ Közélet, de közlélek nélkül való.­­ Ha itt élni akarunk, és nem vegetálni, akkor meg kell teremtenünk a magyar köz­­letket. Soha nem beszéltek könnyebben a fórumon újjászületésről, új honfoglalásról, és egyéb hasonló nem könnyű nemzeti ak­­tusok­ról. Az új honfoglalás frázisát én kö­vettem el a kommunizmus után elsőnek megjelenő Budapesti Hírlapban, mondván hogy új honfoglalásnak kevesebb vérrel és több szeretettel kell történnie. — Annyit hallja az ember, hogy bele is csömörült, főkép mikor az újjászületést mindenki úgy képzeli, hogy a régi bűneinkhez szülessünk újjá, új tetterővel, új harcikészséggel. Nem újjászületnünk kell, de meg kell szülnünk —• akármilyen keserves fájdalmak közt is —• azt a közlelket, amely nélkül nincs nemzeti élet, mert egyáltalán nincs is élet. Ennek pedig az útja kétféle. Vagy egy nagy lélek, lelkének szárnyalásával magával tudja ragadni a tespedésbe merülteket, meg­teremtőjévé válik egy kornak, amelyre reá is süti bélyegét. Ez volna reánk nézve a köz­­lélek megszületésének könnyebbik, fájdalom és áldozatmentes módja, de ez az Isten ke­zében van, mert egy Isten kegyelm­éből való nagy embert tételez fel. Marad a másik mód, amely rajtunk áll, lemondást, önfeláldozást kíván, lelkeink felszabadítását a napi gond, az érdek, a kétségbeesés bilincseiből, hogy ez a felszabadult lélek ragadja magával azo­kat, akik a vezetésre hívottak ama magassá­gok felé, ahonnan a közléleknek irányítóivá válhatnak. Ez az út a mi kezünkben van; nem az isteni gondviselés kegyeletétől, de egy okos áldozatkész politika eredményeitől függ. Bethen István egy ilyen politikai, akkord­jait ütötte meg nemrég egy bizalmas vacso­rán mondott beszédében. Ezekre az akkor­dokra felelt Perényi Zsigmond a magyar tár­sadalom egyik csúcspontjáról. Perényi a gazdagokat keresi, hogy áldozatot hozzanak a nemzetért, ő a Széchenyiek, a Tisza Istvá­nok Után kiált. Én a magyar középátlagot siratom: a magyar középosztályt, amely naggyá tudta tenni magát, mert hivalkodás nélkül teljesítette kötelességeit. Ez a közép­osztály volt az a talaj, amelytől az utolsó félszázad nagyjai kinőttek. A nagyság, lelki vagy szellemi, ebben a talajban vert gyöke­ret. Mert tudja meg ország-világ, hogy a ki­egyezési utáni Magyarországon volt egy kö­zéposztály, amelynek szerény költségvetésé­ben mindig helyet találtak a nemzeti kultúr­­célok, amelynek gondárnyékolta lelkében mindig helyet talált a lelkesedés azért, ami a közügyhöz tartozott. Ez a középosztály le­helte ki azt az oxigént, amely a közélet le­vegőjét felfrissítette. Ez az osztály volt az, amely önként, noblesse oblige-ből kinyúlt a kötelességek után, de a hatalmat mindig kész volt megosztani azokkal, akik a köte­lességet legtöbbször csak a nyelvük alatt hor­dozták. A mai kor iparszerűleg felburján­zott történelmi hamisításainak legvérlází­tóbb hazugsága »?*«%( Vi*i Magyaror­szágra az osztályuralom vá'flíj Süti. Ha volt ennek az-os­ztálynak bűne, az­­ jóhiszeműség, *hogy ne mondjam hiszé­kenysége­ról. A kötelességekkel önként já­ró politikai hatalm­atsá^részé­t adta azoknak, akik- q fizikónilRl*j^etTnságot éjjel-nappal a szájukbart'TfWWtak. Mikor olyan csillogóan ragyogó volt a turáni délibáb. Mikor olyan szépek voltak azok a szeren­csétlen magyar álmok! Gyermekkori emlé­keim ébrednek fel azzal az alföldi magyar úri rokonunkkal, aki az édesapámnak azt mondotta: Hiszen hazudik a mi képviselőnk, de mikor olyan szépen hazudik. És van-e suffrage universelre alapított demokrácia, amely ily mértékben közelítené meg a politi­kai könnyű­vérűség ideálját? De most nem erről van szó. A magyar közép­­osztályt a­ politika mételyezte meg, a forrada­lom tette tönkre; a forradalom utáni Magyar­­ország irtotta ki gyökereit. A karsztok mellett lakók beszélik, hogy valaha ott virágzó erdők voltak , a legszebb cédrusokkal. És jöttek a velencések, hogy ki­vágják a cédrusokat. És amikor ki voltak vágva, a viharok betemették a humust a ten­ger fenekére. A karszt azóta kopár. A magyar gyűlölködő politika fejszéje, amiótat kivágta a­­ magyar középosztály óriásait, a magyar közélet kopár. A Bóra erő­teljesebb, a meleg tikkasztó pusztító. A politikának kell helyrehoznia azt, amit elpusztított. Ne várjuk a cédrusokat addig, amíg kosarakkal a hátunkon, vezekelve vissza nem hordozzuk oda a humuszt, ahon­nan­­ az a politika jóvoltából lesodródott. Bethlen István rekonstrukciós politikájának méltó kiegészítése volna a magyar középosz­tály helyreállítása. És bizony addig hiába sírjuk vissza Szé­chenyi Istvánt és Tisza Istvánt. Nincs kiért áldozatot hozni ? Azt mondottuk a múlt hé­ten, a magyar társadalom olyan, mint a temető. Felül hivalkodó márvány, alul az enyészet és a férgek. Széchenyi épúgy süket fülekre találna, mint ahogy Tisza Istvánt megköveznék, mint ahogy meg is kövezték. Széchenyi István kocsija egyszer elakadt a sárban. Forspontert kellett küldeni a szomszéd faluba. Sokan gyűltek össze az elakadt kocsit nézni és Széchenyi, hogy az idő kárba ne vesszen, arról beszélt, hogy Angliában mennyit dolgoznak. Addig beszélt, míg egy értelmes magyar a szánakozás szívből jövő hangján meg nem szólalt: „Szegények“. Ez a társadalom alsó rétege. A legfelső viszont nem az angolokról beszél, de beszél szakadatlanul Széchenyiről, akinek eszméiből hitbizományt csinált. Hit­­bizományt, melyből élni kíván, de belefekt­­tetni nem hajlandó semmit. A társadalom közepét pedig, ahol meg­volt a fogékonyság is, a kötelességtudás is, kiharapta a háború és a háborút követő nyomorúság. Ott most az az űr tátong, amely elnyelte Széchenyit és elnyelte Tisza Istvánt. Ez a társadalom. A nemzet pedig alszik. Nem úgy, nem úgy mint Ripp van Winkle, mert az felébredt, amikor az idő, száz évvel lépett ugyan előre, de a régi Ripp van Winkle helyén még nem volt egy másik Ripp van Winkle. De nem lesz-e úgy, hogy ez a nemzet ad­dig alszik, amíg a helyén egy másik nemzet­­ ébred fel, amely idegen lesz tőlünk? Tisza István Návay Lajos és a páriá­métól ties­­baltiak emlékének áldo­zott ma a nemzetgyűlés --------------------- Ml ■ > I ■■■—■■ ■ ■ -----------------------­A magyar közélet minden jelentős tényezője részt vett az­ ünnepségen Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor emlékbeszéde (Saját tudósítónktól.) Az országgyűlés há­zán a nemzeti színek lobogói hirdetik, hogy ma ünnepe van a törvényhozásnak. Magyar­­ország nagy, immár történelmi alakjának, Tisza Istvánnak és Náray Lajos volt képvi­selőházi elnöknek, az anarchia áldozatainak és a magyar parlament hősi halottainak em­lékezetére gyűltek össze a nemzetgyűlés tagjai, a kormány, a közélet kimagasló reprezentán­sai, hogy bensőséges ünnepség keretében le­leplezzék a megdicsőültek emléktábláit. Tizenegy óra előtt megnépesült az ország­ház környéke és egymásután érkeztek az ün­nepség résztvevői. A nemzetgyűlés folyosóin szokatlan élénkség uralkodik és különösen a jobboldali folyosón tömörülnek a képviselők, a főispánok és közéletünk számos kitűnő­sége. Tizenegy óra után néhány perccel megszó­laltak az elnöki csengők és a képviselők be­vonultak a nemzetgyűlés termébe. Az első és második emeleti karzatokat zsúfolásig meg­töltötte az ünneplő közönség, akiknek a sorai­ban ott voltak: Berzeviczy Albert, Teleszky János, báró Harkányi János, Szász Károly, Josipovich Géza, Földes Béla, Balogh Jenő, báró Wlassics Gyula, báró Szterényi József, Kálmán fesztáv, Némethy Károly, báró Mül­­ler Kálmán, Ripka Ferenc Herczeg Ferenc, báró Wolfner Tivadar, Horánszky Lajos, Ilosvay Lajos, Jakabffy Imre, báró Papp Géza, Ráth Zsigmond, Grósz Emil, Niemessny Mihály, Bernát Géza, Négyessy László, Len­gyel Zoltán, Morvay Zsigmond, Krolopp Hugó Nagy Sándor, Gyürky László, Söpkéz Sándor, báró Pongrácz Ferenc, báró Lévay Lajos, Gorove László, Kozma Andor, Angyal József, Sztehló Dezső, Szilassy Zoltán, Kenedy Géza, Zlinszky István, Bar­ba Ödön, Nagy Ferenc, Fáy István, Vermes Bála, Czobor László, Horváth Elek és még sokan. A jobboldali karzaton foglaltak helyet a Tisza-család részéről Rakoszky Ivánné és gróf Tisza György. Képviseltette magát a mai ünepségen Tisza István ezredének, a 2. debreceni huszárezred részéről Ujfalussy Gábor és Tótvárady-Aspóf­i István ezredes. Az ülésteremben szokatlanul nagy számban jelentek meg a nemzetgyűlés tagjai. A kor­mány tagjai Bethlen István gróf miniszter­elnök vezetésével mindannyian helyeiken vannak. A balközép első padsorában gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula ül­nek. A szélső baloldal tátong az ürességtől, mert a szociáldemokrata képviselők ismert határozatuk alapján tüntetően távolmarad­tak. Az ellenzék részéről mindössze néhány képviselő jött el. A fajvédőket egyedül Eck­­hardt Tibor képviseli, akinek szürke uccai ruhája élénk feltűnést keltett a mindannyian­ feketébe öltözőt képviselők sokaságában.­­ Tizenegy óra után néhány perccel nyitja­­ meg az ülést Scitovszky Béla, a nemzetgyű­lés elnöke. — Halottak napja küszöbén — úgymond — halottak emlékének szenteljük mai ülé­sünket. A kegyelet egyesítő érzésével gyűl­tünk össze, hogy nemzetünk életéért folyta­tott mindenapi munkánk küzdőterén hősök és vértanuk emlékévek áldozzunk. Nincs nemzet a világon­ ,mely a maga életéért való napi munkájában annyira rá volna utalva hősei és vértemui emlékének kultu­szára, mint a magyar é s nem volna viszon­tagságokban oly gazdag történelmünknek korszaka, mely ezt a szent emléket olyan termékenyítő rendeltetéssel emelte volna a nemzetfentartó tényezők sorába, mint legna­­nagyobb megpróbáltatásunknak ezek a zord idői, amelyeket élünk. | Értesítés | Tekintettel az október 31-től november 1­2-ig tartó ünnepekre, kénytelenek va­­­­gyünk a NyUKOSz-sorsjáték húzását no­vember 3-ára halasztani. A húzást tehát kedden délután 2 óra­kor a városligeti Iparcsarnokban fogjuk megtartani kir. közjegyző, Csomay Kál­mán p. v. főtanácsos, mint a Lottóigaz­gatóság megbízottja. Kürtös Károly szám­­tanácsos, mint a főváros megbízottja, Turcsa János dr. és Szepessy Sándor dr. tábornok-orvosok. Turek Antal tábornok­hadbiztos és Dalmay Géza dr. ezredes­hadbíró, mint a NyUKOSz megbízottjai jelenlétében Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége 'J^^ssm3smi^sssss!asmsBSEsaBBBsaíJ^ — Ma van hetedik évfordulója a gyászos emlékű napnak, amelyet kitörölni szeret­nénk történelmünkből, ha eseményeinek­­ sötét háttere, egyre erősbödő ténye nek­­ ra­gyogta­tná felénk nemzetünk egyik leghűbb és legnagyobb fiának mártírkoszorús alak­ját­. Gróf Tisza István élesen körvonalazott egyénisége nagy harcok tüzében forrott össze a dualizmus alapján romjaiból újjáépült Magyarország utolsó huszonöt esztendejének történetével. E negyedszázad politikai harcainak java­részét kétős küzdelem teszi: egyfelől a nem­zeti fejlődésünk alapjául felismert dualiz­musnak védelme befelé és kifelé egyaránt, másfelől a magyar parlamentarizmus meg­mentéséért folytatott harc az anarchia fe­nyegető veszedelmével szemben. Ezt a ve­szedelmet vele együtt sokan látták, de az ő acélos bátorsága mindig egyenes úton járó nyílt célkitűzése merte csak felvenni a le­számolást vele. Biztos volt arról, hogyha a felforgató törekvések ezeréves alkotmányos életünk várában hatalommá tudnak nőni, nem fognak megállani a törvényhozás fa­lai között. Egész erejével vetette magát a harcba, mint ahogy soha és semmiben nem volt a félmunka embere. Egyéniségéből már ma is a történelmi ítélet erejével ment át a köz­tudatba: szándékainak önzetlensége, jellemének kristálytisztasága, meggyőződésének és kötelesség­érzetének követésében tánto­ríthatatlan szilárdsága, amellyel személyes érdekeit és sorsát nem­zete nagy­­érdekeinek teljesen alárendelte, az erkölcsi nagyság olyan magaslatára eme­lik, amelyen nemzeti géniuszunk legkivá­­lóbb reprezentánsai sorában foglal helyet. Saját szavai jellemzik egyéniségét, amikor már ott borongott tragikus sorsának előre­vetett árnyéka: „Nehéz viszonyok közt mit bánja a becsületes ember, mi lesz saját személyével?“ Ha sejtették volna elvetemült gyilkosai, hogy a szívébe fúródott golyóval avatták igazi hatalommá, leeresztették volna fegyverüket. De nekik a halott Tisza István kellett, mert tudták, hogy valahol az élő szívében lobog még az elernyedt nemzeti léleknek annyi ereje, amennyi a pillanatnyilag felszabadult szenvedélyek uralmát megdöntheti, így követte Tisza Istvánt a vértanúságba közvetlen elődje a képviselőház elnöki széké­ben: Návay Lajos. A nemzeti élet feltételeivel összeegyeztethető demokratikus haladásnak, a szociális érdekeknek alig volt melegebb szószólója, őnála. Most­ ott ragyog mindket­tőnek neve azon a második táblán, amely olyan folytatása az elsőnek, mint amilyen folytatása volt hatvan évvel előbb az aradi vár vesztőhelye. — Világosnak, őrizzük em­léküket azzal a kegyelettel és a hazánk irán­ti kötelességeknek azzal a teljesítésével, mellyel az ő áldozatukkal is megszentelt múlt­­unknak és jövőnknek tartozunk. A nemzetgyűlés tgjai áhitatos csendben hallgatták végig az elnök megkapóan szép megn­yatkozását. Amikor beszédében Tisza István idét először említette, a nemzetgyű­lés tagjai és a karzatok közönsége felálltak helyükről és úgy hallgatták végig az elnök !MáR MOST. VEGYE MEGf 88$ riiiWTTTTTrnTriiTTTiiTTrrr i i i i nrmnnnTi imwnii— iiiimii—inm.i«n«iniin» mrnnn—irr —.-. -a-, -v—.,-^1 lg karácsonyi Ttézi munkaszük- W%|fPi'7S fi ^ANÍIÍIH m H­ségletét, melyet elsőrendű minő- a/. vifishjvm­­­ségben, legolcsóbb tom­patin Budapest.Dessewffy u.5 -1 1 | Sztecszirjerozék 3

Next