8 Órai Ujság, 1926. február (12. évfolyam, 28-48. szám)

1926-02-05 / 28. szám

1920 FEBRUÁR 5 folytatja le és így e nyomozásban részt­­vehetünk.­­ — Magától értetődik, hogy nem közömbös a pótnyomozás az egész bűnügy szem­pontjából sem, mert annak eredményéhez képest vagy pótvádiratot készít, az ügyész­ség, vagy pedig annak adatait a főtárgya­láson használja fel. Szóvátettük ezután, hogy egyes francia sajtóorgánumok kifogásolják, hogy Zadra­­vecz István tábori püspök szabadlábon véde­kezik az ellene emelt vád ellen. Erre nézve Auer Pál dr. a következőket mondotta: — Semmiesetre sem hivatalos álláspont az a kifogás, hogy Zadravecz tábori püs­pök nincsen letartóztatva. Ez nem fontos. .A franciákat egyáltalán nem érdeklik, hogy a gyanúsítottak le vannak-e tartóz­tatva, vagy sem. őket csak az érdekli, hogy akik bűnösök a frankhamisítás bű­nében, azokat a magyar bíróságok meg­büntessék. Az előzetes letartóztatás tud­valévően olyan intézkedés, amelynél több szempont játszik közre, a büntetés vár­ható nagysága, a­ szökés veszélye, stb. A franciáknak csak az az érdekük, hogy korrektül kinyomozzák a bűnösöket és akikről nyilvános főtárgyaláson bebizo­nyosodik, hogy a bűncselekményben ré­szesek, azok elvegyék büntetésüket. Is­métlem, hivatalosan semmiféle véleményt nem nyilvánítottak arra nézve, hogy miért nincs letartóztatva a bűnügy egyik, vagy másik szereplője. Benoi­et, a Franciaországból visszaérkezett rendőrfelügyelő, legutóbbi párizsi idézéséről kijelentette Auer dr., hogy téves az a híresz­telés, mintha Benoist mostanában Párizs­ban nyomozott volna. A francia detektív­­felügyelő csupán fölötteseinek számolt be külföldi útjáról, de nyomozati cselekményt nem végzett. A titokzatos Schultzeról a francia bank jogi képviselőjének semmi közelebbi adata nincsen és úgy látszik, hogy a franciák sem tudják elősegíteni a magyar rendőrség mun­káját abban az irányban, hogy Schultze tar­tózkodását és a frankhami­tál ügyében való szereplését kiderítse. ÓMimISÁ11 PÉNTEK 3. OLD­AL A frankhamisítás vádirata és a célkitűzés A frankhamisítók ellen benyújtott kir. ügyészi vádiratot a sajtóban és a társaságok­ban sokféleképpen forgatják. Egy, különben tiszteletreméltó cikk kivált az ellen tesz ki­fogást, hogy a vádirat a hamisítás céljával nem foglalkozik,­­ leszámítva azt a meg­jegyzést, hogy Windischgraetz és Aládosy csak éppen annyit mondott a nyomozásnál, hogy cselekedetükkel ,,a hazának akartak használni"­. Ebből azután sokan azt a kö­vetkeztetést vonják le, hogy ez a kérdés a vádiratban azért maradt homályban, mivel a hamisítás pozitív célját a közvádló, isten tudja mitől való féltében, rejtegetni törek­­­szik. Pedig, — úgy mondják, — a háttér misztikus homálybanhagyása kész biztatás azok számára, akik a „hazafiasságot" szíve­sen gyakorolnák szintén pénzhamisítással. Annak megjegyzése mellett, hogy vagy harminc előkelő vádlott vizsgálati fogsága és előre látható büntetése ugyan aligha fogja akárkire nézve is kívánatossá tenni a hazafiasságnak ilyen módon való gyakorlá­sát, pusztán e kérdés jogi alapjának tisztá­zása végett kérdést tettünk egyik kiváló jo­gászhoz, aki nekünk a következőket mon­­doln­a: Mind­ekelőtt tudni kell, hogy a közvádlói és bírói iratokban, — könnyen felfogható ok­ból —­ a rövidség mindenütt régi és jó szokás. A jogászi stílus főszabálya pedig ez : minden lényegeset félre nem érthető világossággal, de mégis lehető röviden megmondani. Ereszben, meg kell adni, a magyar bírói és ügyészi kar ellen nem is volt eddig soha kifo­gás." Akkor pedig, mint most is, amikor 70 ol­dalas vádlevélről van szíj, bizonyosan a rendes­nél is szükségesebb csakis a lényegeset és azt is csak röviden mondani el, a nem­ lényegessel pedig nem zavarni és nehezíteni senki számára a vád teljes észbentartását. Amihez csak azt kell még tenni, hogy a vád stádiumában (amikor még a bizo­nyítás nem teljes), a súlyosító és enyhítő körülmények fölsorolása külön hiba is lenne. Ezek ugyanis csakis a főtárgyaláson tűnnek elő pozitív formában s azokat ezt a vád és védelem olykor elején túl is bőven megvitatja­. A vád állapotában ez a vita korai volna. Már most lényeges-e a pénzhamisítás delik­­tumánál a­ hamisítás céljának megállapítása.­­ Erre csak igennel lehet felelni, mivel a Btk. 203. szakasza ezt világosan megmondja így­­ ,k aki azon célból, hogy az valódi, illetőleg tel­jes értékű pénz gyanánt forgalomba tétessék, bel- vagy külföldön folyamatban lévő stb. pénzt. .. utánoz vagy utánozzál." — Mi tehát az a cél amit a törvény meg­kíván? Egyáltalán nem az, hogy a hamis pénz­ből szerzett haszonnal majdan mit akar a tettes cselekedni, — a haza vagy pedig a maga ja­vára akarja-e fordítani — hanem a törvény szerint kizárólag az a cél jöhet csak figyelembe, hogy a hamis pénzt forgalomba akarja-e tenni? Hogy csakis ez a cél jöhet szóba a bűn­tett megállapításánál, az a 206. §-ból is egészen világos. Itt ugyanis arról van szó, hogy ha valaki nem forgalombavétel céljából, hanem más ártatlan okból, például bravúroskodásból vagy valami művészeti célból rajzol vagy fest hamis pénzt, akkor még szó sem lehet büntethető pénzhami­sításról. Ellenben a törvény világos rendelkezésénél fogva azonnal pénzhamisítás lesz belőle, mihe­­lyest az így ártatlanul utánzott pénzt, bár későbbi elhatározással is, forgalomba te­szi, vagy kiadja.­­ Mindezekből kitetszik az is, hogy a pénz­­hamisítási cselekmények egyáltalán nem tar­toznak a személyes haszonszerző cselekmények közé,­­ noha a törvény még ezek legtöbbjénél sem kívánja meg, hogy a tettes éppen csak a maga haszna végett cselekedjék, például lopjon. Lophat valaki magának is, a családjának is, vagy esetleg a hazájának is, ez a minősítésnél éppúgy lényegtelen, mint a pénzhamisításnál. A pénzhamisításnál mindig a közhitelt védi a törvény kemény büntetésekkel. A közvádló vádiratát tehát ebből az okból egyáltalán nem lehet hibáztatni. Legkevésbé jo­gos az a lappangva terjesztett gyanúsítás, hogy dugdosnak valamit. A hazáért való pénzhamisí­tás mindensetre új tünemény a judika­turában és akire azt a főtárgyaláson a védelem pozitív formában, igazán adatszerűleg ki bírja mutatni, arra nézve ez a büntetés enyhítésének igaz oka is lesz, de már az a kérdés, hogy az így szer­zett haszonnal végső sorban hogyan akartak a tettesek éppen a hazának (és akkor sem vala­mely egyénnek, csoportnak vagy pártnak) hasz­nálni, igazán nem tartozik a vádirat keretébe. A párizsi cseh sajtóexponens ebédet adott az „emigránsok** tiszteletére Alighogy a frankhamisítási ügy kipattant, a Bécsben élő magyar emigránsok egymásután Párizsba siettek, hogy a rágalom és az uszítás mindenféle eszközének felhasználásával a pá­rizsi sajtót és politikai tényezőket is megnyer­jenek a magyar kormányzat megdöntésére irá­nyuló, természetesen sikertelen terveiknek. A hirtelen Párizsba érkezett Garami Ernőt, Gön­dör Frencet, Gábor Andort és Hatvany Lajos tárót a francia fővárosban Diener-Dénes Jó­zsef és Szende Pál fogadta, akik közül az előbbi Quotidien-ben, a másik a Journal des Débats hasábjain sző­n a rágalmakat Magyarország ellen. Az ő útmutatásuk mellett és kíséretükben Garami látogatást tett Stavnek Jánosnál, a Pra­­ger Presse párizsi szerkesztőjénél, aki a Pá­rizsban folyó cseh sajtópropaganda vezetője és mint Brics bizalmas embere, ismeretes ma­­gyargyűlöletéről. Az emigránsoknak a cseh kor­mány exponenséül való barátkozása már any­­nyira elmélyeded, hogy a cseh­ szerkesztő Ga­rami és a többi emigráns tiszteletére az egyik párizsi szálló éttermében ebédet adott. Ezen az ebéden hozták szóba Garamiék azt a felhábo­rító, szégyenletes eszméjüket, hogy Csehország­­nak fegyveresen kellene beavatkoznia a mos­tani magyar kormány megdöntése végett, mert csak Károlyi Mihály rezsimje biztosíthatná a kisantant nyugalmát. Garamiék a francia sajtó megdolgozásán kí­vül igyekeznek a radikális képviselőket és az Emberi Jogok Ligáját is megnyerni hazaáruló terveiknek és e törekvésük során nem riadnak vissza attól sem, hogy hamisított okmányok­kal ugrasszák bele a jóhiszemű és a velünk szemben elfogult franciákat is Magyarország el­len irányuló manifesztációkra. Ellenkezőleg. Ha a közvádló ezt a kérdést is be­lekeverné a vádiratba, joggal érhetné az a Szemrehányás, hogy a védők babérait már előre a maga számára akarja letépni, vagy ellenkező esetben már előre is jogosulatlan hangulatot akar a vádlottak ellen teremteni. B­ I-Z-Á-N-C KÁVÉH­ÁZ ÉS ÉTTEREM VI., TERÉK KÖRET 31. Telefon: L. 903-74 Esténként debreceni Kiss Béla és fia Lajos teljes zenekara muzsikál Ma a záróra 11 órakor A Times súlyosan elítélő szavai a csehek ellen a frankü­gy poli­­tikai kiélezése miatt A mesterkélt túlzás európai veszedelmet rejt magában London, febr. 4. (Wolff.) A Times 'vezércikkében foglalko­zik Magyarországgal és a következőket írja: Főként c­ csehek érdeke fűződik ahhoz, hogy Magyarország szomszédállamainak magatartását ez ellen az ország ellen han­golják. A frankhamisítási ügy az újjáéledő cseh érzékenységnek alkalmat adott arra, hogy Magyarország elleni hereskedéssel könnyítsen magán. A kisantantot mozgósí­tották és Franciaországot arra indították, hogy védence iránt ér­zett rokonszenvből eléggé mélyreható politikai vitatkozásba bo­­­csátkozzék. Al Times azt kérdezi, vájjon nem m­esterkélt-e némileg az a törekvés, hogy a frankhamisítás­ ügyet elsőrendű politikai vitás kérdéssé fújják fel és hogy vájjon nem áll-e ez ellentétben az újjáépítésnek azzal a nagy céljával, amely­nek ma uralkodnia kellene az európai ügyekben. A magyar frankhamisítási ügy ugyan eléggé kellemetlen, az a veszély fe­nyeget azonban, hogy ezt az ügyet túlozzák és hogy a túlzás következtében valóban európai vesze­delemmé válik. A Times kijelenti, senkinek sem áll az ér­dekében, hogy azt, ami Magyarországból megmaradt, belpolitikai rázkódtatások által elnyomják, vagy meglazítsák. Senkinek sem érdeke, hogy Magyarország a zavargások tűzfészkévé váljék. Bethlen István gróf: „Ki kell derülnie a teljes igazságnak!“ A miniszterelnök megvárja, hogy Nagy Vince mit mond a parlamenti bizott­ságban s akkor fog felelni — „Állunk elébe a hamis tanuknak is!“ — Teleki Pál gróf együgyű kombinációknak mondja a személyével kapcsolatos híreket A konzervatív politikusok egységes frontba lépnek az októbristák ellen (Saját tudósítónktól.) Az ellenzék az el­múlt héten abban reménykedett, hogy a vál­sághírek folytonos hangoztatásával sikerül megbontani a kormánypárt egységét. De a tegnapi ülésen már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a törekvés nem járhat sikerrel, mert az egységes párt áttörhetetlen fronttal sorako­zik Bethlen István gróf mögött és támogatja a miniszterelnököt abban a törekvésében, hogy a frankhamisítás ügyét minden vonatkozásban megnyug­tatóig likvidálja. Az ellenzék most taktikát változtatott és újabban a frankhamisítás ügyének állandó pertraktálásával igyekszik a közvéleményt befolyásolni. Ezt a szándékot árulja el az ellenzéki deklaráció is, mely azt kívánja, hogy nyílt ülésen bírálják a vádiratot, holott a frankhamisítás ügyével összefüggő minden kérdés, tehát a vádirat megbírálására is, egyelőre csak az ellenzék által kért par­lamenti bizottság hivatott. Ebben a bizottságban bőségesen nyílik al­kalma és módja az ellenzéknek, hogy minden szempontból a lehető legtelje­sebb kritikát gyakorolja, s éppen ezért a komoly politikai körök a leghatározottabban elítélik azt a törekvést, amely még a bizottsági vizsgálat befejezése előtt a plénum elé akarja vinni a frank­­hamisítás ügyét. Az ellenzék taktikája most már nyilvánosan arra irányul, hogy ne csak a belföldön, hanem a külföldön is hangulatot teremtsen amellett az állí­tás mellett, hogy a Bethlen-kormány nem alkalmas a frankhamisítás ügyének likvidálására. Politikai körökben az októberi forradal­mat megelőző taktikát látják most ismét megnyilvánulni. Most ugyan nem azzal a mottóval hadakoznak, hogy „antant-barátok vagyunk", hanem az igazság keresésének hangoztatásával akarják magukat kifelé „jó fiuknak" feltüntetni s abban reménykednek, hogy ha máskép nem, esetleg külföldi be­avatkozás révén kerülhetnek nyeregbe. A kormánypárt és általában a megfon­tolt politikusok átlátnak ezen a kétszínű játékon és a leghatározottabban visszautasítják azokat az inszinuációkat, amelyeket a levitézlett októbristák, élükön Nagy Vincével hangoztatnak. Nagy Vince a parlamenti bizottság előtt való kihallgatását kérte legutóbbi beszédé­ben, hogy Bethlen István gróf politikai fe­lelősségét megállapítsa. Azt állítja Nagy Vince, hogy neki tanúi vannak, akik bizo­nyosan tudják, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök még genfi utazása előtt, ami­kor a nyomozás lefolytatására utasítást adott, már tudomással bírt arról, hogy Nár­­dosy Imre is részes a frankhamisításban. Politikai körökben persze kellő értékükre szállítják le azokat a kijelentéseket, ame­lyeket Károlyi Mihály egykori belügymi­nisztere tett s az ügy érdemi szempontjából kijelentéseinek nem tulajdonítanak semmi fontosságot. A szélső­baloldali ellenzék és a szocialisták azonban természetesen sietve felkapták Nagy Vince kijelentéseit s rögtön ismét kolportálni kezdték a válság­híreket. A folyosón az egyik sarokból a másik sa­rokba hordták ezeket az újabb „szenzáció­kat", amelyek nyomán rögtön megindultak, most már annyiszor a rövidéletű kombi­nációk. Bethlen István gróf miniszterelnök Nagy Vincének a Házban tett kijelentéseire vonatkozólag a következőket mondta a 8 Órai Újság munkatársának:­­• Ha Nagy Vincét: Ki akarja magát hallgattatni a parlamenti bizottság ál­tal, úgy megvárom, mit fog a bizottság-, hűn mondani s akkor majd megfelelek ezekre a nagyhangú kijelentésekre. Amint már mondottam, ki fog derülni minden, mert ki is kell derülnie a tel­jes igazságnak. Munkatársunk ekkor megjegyezte, hogy, Nagy Vince állítólagos tanukra hivatkozott, Bethlen István gróf miniszterelnök erre a következőket mondta: •­ Hát hamis tanukat talán lehet állítani ! De ennek is állunk elébe ! Bethlen István gróf ezután Scitovszky Béla házelnököt kereste fel, akivel a parlament munkarendjéről tanácskozott. I Ma | színházi premier I a Corsóban és az Omniában Adolphe Menjou és Betty Compson fellépésével I Kessinis Lonsdale nagysike­r vígjátéka (Paramount­ Rádius film) I H l§IMi lesúr A főszerepben: Hollay Kammilla és sí | Lilian Harvey ^ (Eco-film) TM is—■—w—a—wy l

Next