8 Órai Ujság, 1926. február (12. évfolyam, 28-48. szám)
1926-02-05 / 28. szám
1920 FEBRUÁR 5 folytatja le és így e nyomozásban résztvehetünk. — Magától értetődik, hogy nem közömbös a pótnyomozás az egész bűnügy szempontjából sem, mert annak eredményéhez képest vagy pótvádiratot készít, az ügyészség, vagy pedig annak adatait a főtárgyaláson használja fel. Szóvátettük ezután, hogy egyes francia sajtóorgánumok kifogásolják, hogy Zadravecz István tábori püspök szabadlábon védekezik az ellene emelt vád ellen. Erre nézve Auer Pál dr. a következőket mondotta: — Semmiesetre sem hivatalos álláspont az a kifogás, hogy Zadravecz tábori püspök nincsen letartóztatva. Ez nem fontos. .A franciákat egyáltalán nem érdeklik, hogy a gyanúsítottak le vannak-e tartóztatva, vagy sem. őket csak az érdekli, hogy akik bűnösök a frankhamisítás bűnében, azokat a magyar bíróságok megbüntessék. Az előzetes letartóztatás tudvalévően olyan intézkedés, amelynél több szempont játszik közre, a büntetés várható nagysága, a szökés veszélye, stb. A franciáknak csak az az érdekük, hogy korrektül kinyomozzák a bűnösöket és akikről nyilvános főtárgyaláson bebizonyosodik, hogy a bűncselekményben részesek, azok elvegyék büntetésüket. Ismétlem, hivatalosan semmiféle véleményt nem nyilvánítottak arra nézve, hogy miért nincs letartóztatva a bűnügy egyik, vagy másik szereplője. Benoiet, a Franciaországból visszaérkezett rendőrfelügyelő, legutóbbi párizsi idézéséről kijelentette Auer dr., hogy téves az a híresztelés, mintha Benoist mostanában Párizsban nyomozott volna. A francia detektívfelügyelő csupán fölötteseinek számolt be külföldi útjáról, de nyomozati cselekményt nem végzett. A titokzatos Schultzeról a francia bank jogi képviselőjének semmi közelebbi adata nincsen és úgy látszik, hogy a franciák sem tudják elősegíteni a magyar rendőrség munkáját abban az irányban, hogy Schultze tartózkodását és a frankhamitál ügyében való szereplését kiderítse. ÓMimISÁ11 PÉNTEK 3. OLDAL A frankhamisítás vádirata és a célkitűzés A frankhamisítók ellen benyújtott kir. ügyészi vádiratot a sajtóban és a társaságokban sokféleképpen forgatják. Egy, különben tiszteletreméltó cikk kivált az ellen tesz kifogást, hogy a vádirat a hamisítás céljával nem foglalkozik, leszámítva azt a megjegyzést, hogy Windischgraetz és Aládosy csak éppen annyit mondott a nyomozásnál, hogy cselekedetükkel ,,a hazának akartak használni". Ebből azután sokan azt a következtetést vonják le, hogy ez a kérdés a vádiratban azért maradt homályban, mivel a hamisítás pozitív célját a közvádló, isten tudja mitől való féltében, rejtegetni törekszik. Pedig, — úgy mondják, — a háttér misztikus homálybanhagyása kész biztatás azok számára, akik a „hazafiasságot" szívesen gyakorolnák szintén pénzhamisítással. Annak megjegyzése mellett, hogy vagy harminc előkelő vádlott vizsgálati fogsága és előre látható büntetése ugyan aligha fogja akárkire nézve is kívánatossá tenni a hazafiasságnak ilyen módon való gyakorlását, pusztán e kérdés jogi alapjának tisztázása végett kérdést tettünk egyik kiváló jogászhoz, aki nekünk a következőket mondolna: Mindekelőtt tudni kell, hogy a közvádlói és bírói iratokban, — könnyen felfogható okból — a rövidség mindenütt régi és jó szokás. A jogászi stílus főszabálya pedig ez : minden lényegeset félre nem érthető világossággal, de mégis lehető röviden megmondani. Ereszben, meg kell adni, a magyar bírói és ügyészi kar ellen nem is volt eddig soha kifogás." Akkor pedig, mint most is, amikor 70 oldalas vádlevélről van szíj, bizonyosan a rendesnél is szükségesebb csakis a lényegeset és azt is csak röviden mondani el, a nem lényegessel pedig nem zavarni és nehezíteni senki számára a vád teljes észbentartását. Amihez csak azt kell még tenni, hogy a vád stádiumában (amikor még a bizonyítás nem teljes), a súlyosító és enyhítő körülmények fölsorolása külön hiba is lenne. Ezek ugyanis csakis a főtárgyaláson tűnnek elő pozitív formában s azokat ezt a vád és védelem olykor elején túl is bőven megvitatja. A vád állapotában ez a vita korai volna. Már most lényeges-e a pénzhamisítás deliktumánál a hamisítás céljának megállapítása. Erre csak igennel lehet felelni, mivel a Btk. 203. szakasza ezt világosan megmondja így ,k aki azon célból, hogy az valódi, illetőleg teljes értékű pénz gyanánt forgalomba tétessék, bel- vagy külföldön folyamatban lévő stb. pénzt. .. utánoz vagy utánozzál." — Mi tehát az a cél amit a törvény megkíván? Egyáltalán nem az, hogy a hamis pénzből szerzett haszonnal majdan mit akar a tettes cselekedni, — a haza vagy pedig a maga javára akarja-e fordítani — hanem a törvény szerint kizárólag az a cél jöhet csak figyelembe, hogy a hamis pénzt forgalomba akarja-e tenni? Hogy csakis ez a cél jöhet szóba a bűntett megállapításánál, az a 206. §-ból is egészen világos. Itt ugyanis arról van szó, hogy ha valaki nem forgalombavétel céljából, hanem más ártatlan okból, például bravúroskodásból vagy valami művészeti célból rajzol vagy fest hamis pénzt, akkor még szó sem lehet büntethető pénzhamisításról. Ellenben a törvény világos rendelkezésénél fogva azonnal pénzhamisítás lesz belőle, mihelyest az így ártatlanul utánzott pénzt, bár későbbi elhatározással is, forgalomba teszi, vagy kiadja. Mindezekből kitetszik az is, hogy a pénzhamisítási cselekmények egyáltalán nem tartoznak a személyes haszonszerző cselekmények közé, noha a törvény még ezek legtöbbjénél sem kívánja meg, hogy a tettes éppen csak a maga haszna végett cselekedjék, például lopjon. Lophat valaki magának is, a családjának is, vagy esetleg a hazájának is, ez a minősítésnél éppúgy lényegtelen, mint a pénzhamisításnál. A pénzhamisításnál mindig a közhitelt védi a törvény kemény büntetésekkel. A közvádló vádiratát tehát ebből az okból egyáltalán nem lehet hibáztatni. Legkevésbé jogos az a lappangva terjesztett gyanúsítás, hogy dugdosnak valamit. A hazáért való pénzhamisítás mindensetre új tünemény a judikaturában és akire azt a főtárgyaláson a védelem pozitív formában, igazán adatszerűleg ki bírja mutatni, arra nézve ez a büntetés enyhítésének igaz oka is lesz, de már az a kérdés, hogy az így szerzett haszonnal végső sorban hogyan akartak a tettesek éppen a hazának (és akkor sem valamely egyénnek, csoportnak vagy pártnak) használni, igazán nem tartozik a vádirat keretébe. A párizsi cseh sajtóexponens ebédet adott az „emigránsok** tiszteletére Alighogy a frankhamisítási ügy kipattant, a Bécsben élő magyar emigránsok egymásután Párizsba siettek, hogy a rágalom és az uszítás mindenféle eszközének felhasználásával a párizsi sajtót és politikai tényezőket is megnyerjenek a magyar kormányzat megdöntésére irányuló, természetesen sikertelen terveiknek. A hirtelen Párizsba érkezett Garami Ernőt, Göndör Frencet, Gábor Andort és Hatvany Lajos tárót a francia fővárosban Diener-Dénes József és Szende Pál fogadta, akik közül az előbbi Quotidien-ben, a másik a Journal des Débats hasábjain szőn a rágalmakat Magyarország ellen. Az ő útmutatásuk mellett és kíséretükben Garami látogatást tett Stavnek Jánosnál, a Prager Presse párizsi szerkesztőjénél, aki a Párizsban folyó cseh sajtópropaganda vezetője és mint Brics bizalmas embere, ismeretes magyargyűlöletéről. Az emigránsoknak a cseh kormány exponenséül való barátkozása már anynyira elmélyeded, hogy a cseh szerkesztő Garami és a többi emigráns tiszteletére az egyik párizsi szálló éttermében ebédet adott. Ezen az ebéden hozták szóba Garamiék azt a felháborító, szégyenletes eszméjüket, hogy Csehországnak fegyveresen kellene beavatkoznia a mostani magyar kormány megdöntése végett, mert csak Károlyi Mihály rezsimje biztosíthatná a kisantant nyugalmát. Garamiék a francia sajtó megdolgozásán kívül igyekeznek a radikális képviselőket és az Emberi Jogok Ligáját is megnyerni hazaáruló terveiknek és e törekvésük során nem riadnak vissza attól sem, hogy hamisított okmányokkal ugrasszák bele a jóhiszemű és a velünk szemben elfogult franciákat is Magyarország ellen irányuló manifesztációkra. Ellenkezőleg. Ha a közvádló ezt a kérdést is belekeverné a vádiratba, joggal érhetné az a Szemrehányás, hogy a védők babérait már előre a maga számára akarja letépni, vagy ellenkező esetben már előre is jogosulatlan hangulatot akar a vádlottak ellen teremteni. B I-Z-Á-N-C KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM VI., TERÉK KÖRET 31. Telefon: L. 903-74 Esténként debreceni Kiss Béla és fia Lajos teljes zenekara muzsikál Ma a záróra 11 órakor A Times súlyosan elítélő szavai a csehek ellen a frankügy politikai kiélezése miatt A mesterkélt túlzás európai veszedelmet rejt magában London, febr. 4. (Wolff.) A Times 'vezércikkében foglalkozik Magyarországgal és a következőket írja: Főként c csehek érdeke fűződik ahhoz, hogy Magyarország szomszédállamainak magatartását ez ellen az ország ellen hangolják. A frankhamisítási ügy az újjáéledő cseh érzékenységnek alkalmat adott arra, hogy Magyarország elleni hereskedéssel könnyítsen magán. A kisantantot mozgósították és Franciaországot arra indították, hogy védence iránt érzett rokonszenvből eléggé mélyreható politikai vitatkozásba bocsátkozzék. Al Times azt kérdezi, vájjon nem mesterkélt-e némileg az a törekvés, hogy a frankhamisítás ügyet elsőrendű politikai vitás kérdéssé fújják fel és hogy vájjon nem áll-e ez ellentétben az újjáépítésnek azzal a nagy céljával, amelynek ma uralkodnia kellene az európai ügyekben. A magyar frankhamisítási ügy ugyan eléggé kellemetlen, az a veszély fenyeget azonban, hogy ezt az ügyet túlozzák és hogy a túlzás következtében valóban európai veszedelemmé válik. A Times kijelenti, senkinek sem áll az érdekében, hogy azt, ami Magyarországból megmaradt, belpolitikai rázkódtatások által elnyomják, vagy meglazítsák. Senkinek sem érdeke, hogy Magyarország a zavargások tűzfészkévé váljék. Bethlen István gróf: „Ki kell derülnie a teljes igazságnak!“ A miniszterelnök megvárja, hogy Nagy Vince mit mond a parlamenti bizottságban s akkor fog felelni — „Állunk elébe a hamis tanuknak is!“ — Teleki Pál gróf együgyű kombinációknak mondja a személyével kapcsolatos híreket A konzervatív politikusok egységes frontba lépnek az októbristák ellen (Saját tudósítónktól.) Az ellenzék az elmúlt héten abban reménykedett, hogy a válsághírek folytonos hangoztatásával sikerül megbontani a kormánypárt egységét. De a tegnapi ülésen már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a törekvés nem járhat sikerrel, mert az egységes párt áttörhetetlen fronttal sorakozik Bethlen István gróf mögött és támogatja a miniszterelnököt abban a törekvésében, hogy a frankhamisítás ügyét minden vonatkozásban megnyugtatóig likvidálja. Az ellenzék most taktikát változtatott és újabban a frankhamisítás ügyének állandó pertraktálásával igyekszik a közvéleményt befolyásolni. Ezt a szándékot árulja el az ellenzéki deklaráció is, mely azt kívánja, hogy nyílt ülésen bírálják a vádiratot, holott a frankhamisítás ügyével összefüggő minden kérdés, tehát a vádirat megbírálására is, egyelőre csak az ellenzék által kért parlamenti bizottság hivatott. Ebben a bizottságban bőségesen nyílik alkalma és módja az ellenzéknek, hogy minden szempontból a lehető legteljesebb kritikát gyakorolja, s éppen ezért a komoly politikai körök a leghatározottabban elítélik azt a törekvést, amely még a bizottsági vizsgálat befejezése előtt a plénum elé akarja vinni a frankhamisítás ügyét. Az ellenzék taktikája most már nyilvánosan arra irányul, hogy ne csak a belföldön, hanem a külföldön is hangulatot teremtsen amellett az állítás mellett, hogy a Bethlen-kormány nem alkalmas a frankhamisítás ügyének likvidálására. Politikai körökben az októberi forradalmat megelőző taktikát látják most ismét megnyilvánulni. Most ugyan nem azzal a mottóval hadakoznak, hogy „antant-barátok vagyunk", hanem az igazság keresésének hangoztatásával akarják magukat kifelé „jó fiuknak" feltüntetni s abban reménykednek, hogy ha máskép nem, esetleg külföldi beavatkozás révén kerülhetnek nyeregbe. A kormánypárt és általában a megfontolt politikusok átlátnak ezen a kétszínű játékon és a leghatározottabban visszautasítják azokat az inszinuációkat, amelyeket a levitézlett októbristák, élükön Nagy Vincével hangoztatnak. Nagy Vince a parlamenti bizottság előtt való kihallgatását kérte legutóbbi beszédében, hogy Bethlen István gróf politikai felelősségét megállapítsa. Azt állítja Nagy Vince, hogy neki tanúi vannak, akik bizonyosan tudják, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök még genfi utazása előtt, amikor a nyomozás lefolytatására utasítást adott, már tudomással bírt arról, hogy Nárdosy Imre is részes a frankhamisításban. Politikai körökben persze kellő értékükre szállítják le azokat a kijelentéseket, amelyeket Károlyi Mihály egykori belügyminisztere tett s az ügy érdemi szempontjából kijelentéseinek nem tulajdonítanak semmi fontosságot. A szélsőbaloldali ellenzék és a szocialisták azonban természetesen sietve felkapták Nagy Vince kijelentéseit s rögtön ismét kolportálni kezdték a válsághíreket. A folyosón az egyik sarokból a másik sarokba hordták ezeket az újabb „szenzációkat", amelyek nyomán rögtön megindultak, most már annyiszor a rövidéletű kombinációk. Bethlen István gróf miniszterelnök Nagy Vincének a Házban tett kijelentéseire vonatkozólag a következőket mondta a 8 Órai Újság munkatársának:• Ha Nagy Vincét: Ki akarja magát hallgattatni a parlamenti bizottság által, úgy megvárom, mit fog a bizottság-, hűn mondani s akkor majd megfelelek ezekre a nagyhangú kijelentésekre. Amint már mondottam, ki fog derülni minden, mert ki is kell derülnie a teljes igazságnak. Munkatársunk ekkor megjegyezte, hogy, Nagy Vince állítólagos tanukra hivatkozott, Bethlen István gróf miniszterelnök erre a következőket mondta: • Hát hamis tanukat talán lehet állítani ! De ennek is állunk elébe ! Bethlen István gróf ezután Scitovszky Béla házelnököt kereste fel, akivel a parlament munkarendjéről tanácskozott. I Ma | színházi premier I a Corsóban és az Omniában Adolphe Menjou és Betty Compson fellépésével I Kessinis Lonsdale nagysiker vígjátéka (Paramount Rádius film) I H l§IMi lesúr A főszerepben: Hollay Kammilla és sí | Lilian Harvey ^ (Eco-film) TM is—■—w—a—wy l