8 Órai Ujság, 1926. május (12. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-13 / 107. szám
1926 :*IÁ,RÖMiiuíáÁG ess CSÜTÖRTÖK 11. OLDAL Lanyha kezdet után megjavult a tőzsde irányzata Nagy árhanyatlás az arbitrázs értékekben — A hadikölcsönpiac irányzata tartott — A valuták áralakulása egyenetlen (Saját tudósítónktól.) A mai tőzsdén a már napok óta érvényben lévő lanyha irányzat vigasztalanul tovább folytatódott és különösen a tőzsdeidő elején volt nagyarányú a lanyhaság, amennyiben a bécsi tőzsde az arbitrázsértékek áralakulását rendkívül alacsonyan diktálta. Különösen az Államvasút árzuhanása keltett kínos feltűnést, amellyel lépést igyekezett tartani a Salgó is. Ennek a két értéknek az árfolyamvesztesége a tőzsdeidő kezdetén 5—10 százalék közt mozgott. Később azután, mikor a bankok szükségesnek tartották az intervenciót, az irányzat javulni kezdett annál is inkább, mert a kontremin, amely az irányzat ellanghításában igen tevékeny részt vett, maga is szükségesnek tartotta a fedezést. Ennek következtében zárlatig nyugodtabb hangulat és javuló irányzat érvényesült, melyben a mai tőzsdén szenvedett árfolyamveszteségek jórésze megtérült. A Ganz Danubius, amelynek mai legalacsonyabb árfolyama 1075 ezer korona volt, a zárlatig 22 ezer koronára tudta csökkenteni árfolyamveszteségét. Az Államvasút 16, Salgó 11 ezer korona árfolyamveszteséggel zárultak. A helyiértékek piacán nem volt egységes az irányzat, az értékek nagy többsége azonban tovább lemorzsolódott és különösen néhány érték zárult feltűnően lanyhán, így a Hungária malom 15, Újlaki tégla 20 ezer koronával esett vissza. .A valutapiacon nem volt egységes az irányzat, azonban túlnyomórészt javuló tendencia érvényesült, amelyben az angol font vitte a vezető szerepet. Az angol font 100 koronás javulását spekuláció körében azzal magyarázzák, hogy az angol jegybank a kincstár megbízásából a külföldi tőzsdéken vásároltatja a fontot, hogy az angol munkásmozgalom közgazdasági hatását ellensúlyozza. Ugyancsak javult a frank árfolyama is és pedig a francia frank 4, belga frank 1 ponttal. A lengyel zloty árfolyama 250 koronával emelkedett, míg a dán korona 30, norvég korona 18, hollandi forint 5 ponttal emelkedett. Ezzel szemben feltűnően lanyha a líra, amely ma 14 ponttal esett vissza. Ugyancsak 14 pontot veszített a svájci frank, míg a lej árfolyama 5 koronával gyengült. A hadikölcsönkötvények piacán ma csöndesebb volt a forgalom, bár kezdetben még javuló irányzat érvényesült. Később azonban kisebb realizációs eladások folytán gyengült az irányzat, úgyhogy a mai alig 5 százalékos árfolyamszaporulat nagyrészt elveszett. A záloglevelek és a fővárosi kölcsönkötvények piacán üzlettelenség mellett tartott irányzat érvényesült, melyben az árfolyamok alig tértek el a tegnapi nívótól. A kényszerkölcsön és a népszövetségi kölcsönkötvények kissé gyengültek. Az utótőzsdén az irányzat lényegesen javult, mert a tőzsdén az a hír terjedt el, hogy az angol bányászsztrájk véget ért és állítólag ezzel a hírrel kapcsolatban a berlini tőzsde irányzata is lényegesen javult. Hogy az utótőzsdén elterjedt hírből mi igaz, mi nem, — nem lehet még megállapítani, azonban kétségtelen, hogy az értékek, különösen a kontremin által favorizált papírok a napi legmagasabb árfolyamokat is 2—3 százalékkal túlhaladó kurzusokon cseréltek gazdát. Az utótőzde árfolyamai a következők: Magyar Hitel 245, Osztrák Hitel 116, Kereskedelmi Bank 800, Budapesti gőzmalom 85, Concordia 75, Viktória 37, Beocsini 1025, Kőszén 2920, Salgó 407, Urikányi 1010—15, Ganz Danubius 1140, Ganz Villamossági 700, Fegyver 310, Rima 95, Nasici 1240, Nova 231—32, Georgia 171, Cukor 1285—90, Mezőhegyesi 290, Izzó 710—15 ezer korona. BERLINI ÉRTÉKTŐZSDEZÁRLAT Berlin, május 12. Amsterdam 168.92, Brüsszel 13.08, Milánó 16.68, London 2041.90, New York 420, Párizs 13.17, Zürich 81.23, Madrid 60.54, Bécs 59.32, Prága 12.4380, Budapest 0005875, magyar korona 0005855, Szófia 3.0490, Belgrád 7.41 Vt, Varsó 40.80. LONDONI FÉMJEGYZÉS London, május 12. Vörösréz 567/’s—57, 3 hónapra 571/s—58, elektrolit 64 ’/a—65, besztszelec 60—61%, ón standard 275%—276, 3 hónapra 265 %—270/i, ólom közeli 28%, későbbi 280/i*, horgany közeli 31,5/16, későbbi 325/ie, színarany 84/11%. HÚSVÁSÁR Budapest, május 12. Közvágóhíd húsvásár. Az irányzat közepes. Marhahús I. r. egészben 22—24.5, hátulja 23— 26, eleje 19—21, II. r. 15—17, hátulja 17—21, eleje 12—14.5, csontozni való 10—11, növendék I. r. 11—16, borjú, ölött, bőrben 23—26, juh, ölött, nyúzott I. r. 15—17.5, zsiger 5—7, faggyú 6—12.5, csont 2—12, marhafej 20—30, orr, és köröm 1—2, láb 4 darab 20—40, pacal egészben 2—4, kg-ként 0.3—6.5, marhabér 45— 90, borjúfodor egészben 8—10, kg-ként 2.3— 2.5, marhabőr 13—15.8, vér 2.2 ezer K. Húsvásári forgalom. nagymarha készlet 83,eladás 70, növendék 23, eladás 20, borjú 218, eladás 188, birka 37, eladás 20. ÁLLATVSAR Budapest, május 12. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 2000. Az irányzat vontatott. Árak: könnyű 14—17, közép 18—18.5, nehéz 18.7—19.5. Marhavásár (déli zárlat). Az irányzat élénk, árak 500 koronával drágultak. Felhajtás: 618. Árak: ökör legjobb 11.5—13.5, kiv. 14—14.5, közepes 9—11, gyengébb 6.5—8.5, bika jobb 10 —13, kiv. 13.5—14, közép és gyenge 7.5—9.5, bivaly 5—8, tehén jobb 10.5—13, kiv. 13.5—14, közép és gyenge 6.5—10, kicsontoznivaló 4.5 — 6.5, növendék 6.5—10.5. Üzlettelen az ékszertőzsde (Saját tudósítónktól.) A mai ékszertőzsdén teljes ,üzlettelenség mellett tartott irányzat érvényesült, amelyben a nemesfémárak teljesen változatlanok maradtak. A forgalom ezen a piacon még valamelyest élénk volt, a drágakőpiacon azonban alig fordult elő kiemelkedőbb kötés. A forgalom Vontatott és az üzletkötések egészen kis tételekre vonatkoztak. Elkelt többek között 5 darab 1.25 karátos közepes minőségű brilliáns 4.9, 10 darab 0.75 karátos hibás brilliáns 4.8 és 1 darab 0.77 karátos brilliáns 3.116 millió koronáért. Két darab gyémánt 1.25 karát súlyban 2.1 millió koronáért talált vevőre. A csütörtöki és pénteki rádióműsor BUDAPEST (560). Csütörtök. D. c. 9.30: Újsághírek, kozmetika. 10: Zenés mise a belvárosi plébániatemplomból. D. u. 4: Sz. Tüdős Klári: „Divattudósítás". 4.30: Tóth Tihamér dr. pápai kamarász egyetemi tanár ifjúsági előadása. 5: Prózai est. 6.15: Cigányzene. 7.30: Stállay Miklós irodalmi felolvasása. 8.20: Lóversenyeredmények. 8.30: Simonffy Margó Petőfi- és Adyverseket szaval. 8.45: A Magyar Rádió R.-T. kamarazene együttesének búcsúestje. — Péntek. D. e. 9.30, 12 és d. u. 3: Hírek, közgazdaság. 4: Dr. Hans Göttling német nyelvű mesedélutánja. 5: Szalonzenekar. 6.30: Az Egészségügyi Reform Iroda előadássorozata, Lukács György dr. v. b. t. t. előadása: „Az embervédelmi kiállításról". 7.30: Fábián Ernő humoros előadása: „A kalap" címen. 8.30: Róbert Emmy, a bécsi Staatsoper volt tagjának koloraturestje. BÉCS (531 és 582.5). Csütörtök. D. u. 11 és d. u. 4: Hangverseny. 6.10: Ivamarazene-est. 8: Das Mades aus der Vorstadt, Nestroy bohózata 3 felvonásban. — Péntek. D. u. 4.15: Hangverseny. 5.15: Mesedélután. 7: A bécsi állami operaház előadása. BERLIN (503 és 571). Csütörtök. D. e. 11.30: Zene. D. u. 5.30: Kamarazene. 8: A katasztrófa -rádióregény folytatása. 8.30 : Hangverseny. 10.30: Tánczene. — Péntek. D. u. 5: Zene. 8.30: Tarka estiMÜNSTER (410). Csütörtök. D. e. 11.30: Egyházi énekek. D. u. 4.30: Mandolin-hangverseny. 8: Romeo és Júlia rádiószínpadra átdolgozva. Utána tánczene. — Péntek. D. u. 4.30: Zene. 8.45: A teremtés, Handel oratóriuma. LIPCSE (452). Csütörtök. D. u. 7.30: Hangverseny. D. u. 4—6: Zene 8.15: Paulus, Mendelssohn-Bartholdy oratóriuma. — Péntek. D. u. 4.30: Zene. 6.30: Könyvismertetés. 8.15: Népszerű est. PRAGA (368). Csütörtök. D. u. 4.30: Sextett. 6: Német leadás. 8: Hangverseny. — Péntek. T. u. 4.30: Sextett. 7: Német leadás. 8.02: Lett zeneest. 9.10: Sextett. RÓMA (425). Csütörtök. D. u. 5.40: Jazzband. 8.40: Hangverseny. — Péntek. D. u. 5.40: Jazzband. 8.40: Nagy Wagner-c-t. LONDON (365). Csütörtök. D. u. 4.15: Teazene. 6., Tánczene. 6.40: Mezőgazdasági hírek. 7.20: Schumann-interpretáció. 7.10: Előadás. 8: Hangverseny. 10.30: Tánczene. — Péntek. D. u. 6: Tánczene. 8.15: Schumann interpretáció. 9.45: Operarészletek. 11: Tánczene. TOULOUSE (430). Csütörtök és péntek. D. u. 8.30: Hírek. 8.45: Hangverseny"." Zsoldos magántanfolyam Budapest, VII., Dohány ucca 84. sz Telefon: József 124—47 pW készít polgári és középiskolai magánvizsgákra, érettségire, és szagmentes árVtoll és pehely,EMBER ágytollgyár rt. Károly körút 7. Tel. 1. 13--1 SZAKORVOSI SÜSS, Dohány ucca 13. Rendel 9—11-ig és 4—7-ig • Belvárosban 2 szoba-konyhás lakás, másfélmillió Korona negyedévi lakbérrel azonnal átadó Cím a kiadóhivatalban A bécsi Opera igazgatóválsága (Saját tudósítónktól.) Schalk Ferenc a bécsi Opera igazgatójának lemondása a bécsi zenés világ általános helyeslésével találkozott és úgyszólván egyértelműen sürgetik, hogy a Bundes Theaterverwaltung, amely nem más, mint az egykori állami színházak udvari intendaturája és így az Opera igazgatójának felettes hatósága, a lemondást rögtön fogadja el és új igazgató kinevezésével állítsa helyre az állami Operában a helyzetet. Schalk lemondásának oka, mint bécsi tudósítónk írja már régebbi keletű. Schalk akkor bukott meg, amikor Strauss Richard eltávozott mellőle,, mint a bécsi Opera társigazgatója és kijelentette, hogy nem hajlandó Schalkkal együtt dolgozni és eddig nem lépi át az Opera küszöbét, amíg ott Schalk az igazgató. Bár ebben az afférban Schalknak volt igaza, a zenei világ Strauss oldalára állott, mert venne a legnagyobb élő zeneszerzőt tiszteli. Ez az affér volt az első döntő momentum, amely végül Schalk lemondásához vezetett. Az újabb okok között van, hogy Piccaver szerződését az intendatura nem hagyta jóvá és ebből Schalk kabinetkérdést csinált. Ez az ügy kapóra jött Schalknak, akit már régen elkedvetlenített az, hogy minduntalan beleavatkoztak munkájába. Megragadta tehát Piccaver szerződésének a kérdését, hogy ezzel az okkal vonuljon vissza, mert Piccaver a bécsi közönség kedvence és így hozzákötve lemondásának ügyét azt szimpatikussá tudta tenni. A mai ügető versenyek eredménye: I. Háromévesek versenye: 1. Dráma (2 és fél:1) Benkő. 2. Cherrybum (1 % reá) lovag Wachtler. 3. Adria (1%:1) Feiser. Futottak még: Tanhauser, G. Endre bácsi, Madár, Sári, Óvár. Tót. 10:41, h. 10:10, 10: 10. II. Herminamezei díj: 1. Orion (1á :1) Schwartz. 2. Zivatar (4:1) Benkő. 3. Timidé (1- rea) Cassolini. Futottak még: Korcsmárosné, Nalpurga. Újra újra, Xylopia, Satyr. Tót. 10:31, helyre 10:12,19: 12. Az összeférhetetlenségi bizottság ülése A Magyar Távirati iroda jelenti: A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága ma délben gróf Széchenyi Viktor elnökletével ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette Srérj Imre, Vogos Miksa gróf, Nénássy Andor, Gschwindt Ernő és Erdőhegyi Lajos nemzetgyűlési képviselők részéről önmaguk ellen tett összeférhetetlenségi bejelentést. A bizottság az ügyek előadójává Erdélyi Aladár nemzetgyűlési képviselőt választotta meg és kiadta neki az ügyet jelentéstétel végett. Vitos lengyel miniszterelnök nyilatkozata kormányalakításáról Varsó, május 11. Vitos miniszterelnök a lapok tudósítói előtt a következő nyilatkozatot tette: Amikor a kormányt megalakítottam, a helyzet szükségessége vezérelt, nem pedig a hatalmi vágy. .A1 új kormány az állam számára létesült, nem pedig a politikai pártok számára. Őszinte óhajom, hogy kiszélesítsem alapjait és biztosítsam számára mindazok együttműködését, akik számára a hazafiasság és a haza szolgálata első helyen álló lelki szükséglet. A Magyar Pedagógiai Társaság május 15-én, szombaton délután 5 órakor a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében rendes felolvasóülést tart. Az ülésen Bardócz Pál tartja meg székfoglalóját. A népiskolai olvasó- és tankönyvekről. — Pályázat tanári tanszékekre a soproni bányászati és erdészeti főiskolánál. A soproni magyar királyi bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola rektora a bányaműveléstani és bányaméréstani tanszéknél a folyó tanév végén megüresedő tanári állások betöltése céljából a VI. fizetési osztályba tartozó rendes tanári állásokra pályázatot hirdet. A kellőképpen felszerelt pályázatokat 1926. június 5-ig bezárólag kell a magyar királyi pénzügyminisztériumhoz címezve a a magyar királyi bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola rektori hivatalához Sopronban benyújtani. — Nyugállományú katonai személyek figyelmébe. A honvédelmi minisztérium felhívja az ellátásban álló nyugállományú (özvegyek és árvák) személyek figyelmét, hogy a minden év április és október havában beterjesztendő helyhatósági igazolványaikat saját érdekükben sürgősen terjesszék fel a nyugdíjszámfejtő véghez, mert ez igazolvány hiányában nyugdíjaikat ez év június elsején nem fogják utalványozni. A vér fölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új életerőt teremt. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. A párizsi esküdtek felmentették Tourtiernét, aki agyonlőtte brutális férjét Párizsból írják nekünk: Az esküdtszék a köszönség nagy érdeklődése mellett tárgyalta egy fiatalasszonynak az ügyét, aki egy heves családi jelenet alkalmával két revolverlövéssel megölte a férjét. Madeleine Baudot, aki egy főorvos leánya és egy tábornok unokahúga, szóval előkelő családból származott, 1921-ben férjhez ment Auguste Tourtier bankbizományoshoz. Az aszszony az esküvő előtt tudta már, hogy jövendőbeli férje elvált ember és hogy van egy tör-vénytelen gyermeke is, de annyira szerelmes volt, hogy fátyolt borított erre a múltra. Az már csak később derült ki, hogy Tourtier nemcsak szívügyekben követett el ballépéseket, hanem többször összeütközésbe került a büntetőtörvénykönyvvel is , hogy pénzhamisításért egy-szer ötévi börtönbüntetést szenvedett el. A házasság megkötése után csakhamar megmutatta igazi lombrosói arculatát. Erőszakosan magához kaparította felesége egész vagyonkáját, 500.000 frankot, majd pedig, amikor feleségét mindenéből kiforgatta, egészen nyíltan barátnőt tartott. Aztán egyre gyötörte a feleségét, hogy egyezzen bele a válásba, de az asszony, aki már anya volt, erről hallani sem akart. Végre Tourtier brutalitása olyan tűrhetetlen lett, hogy az asszony egy napon anyjával együtt elköltözött a férj lakásából. A dráma 1925 augusztus 31-én játszódott le. Tourtier valahogy megtudta felesége lakáscímét és azonnal az asszonyhoz ment. A lakásban heves jelenet játszódott le a Házastársak közt. Tourtier azzal fenyegetőzött, hogy ha nem egyezik bele a válásba, elveszi tőle a gyermekét és a barátnőjével együtt külföldre utazik. Az asszont, akit ez a fenyegetés mód felett felizgatott, ekkor revolvert ragadott és kétszer férjére lőtt, aki a következő pillanatban már holtan zuhant a padlóra. A gyászruhába öltözött, törékeny asszony sírva, mondta a bíróság előtt: — Kopogtatott az ajtón. Nem akartam beengedni, de mikor fogadkozott, hogy nem bánt, mégis kinyitottam az ajtót. Ekkor közölte velem, hogy új életet akar kezdeni, külföldre megy s magával viszi gyermekemet is, akit soha többé nem látok viszont. Amikor ezt a szörnyű fenyegetést hallottam, elvesztettem az eszemet. Nem is igen emlékezem, mi történt az után! Az esküdtek izgalmasak voltak a szerencsétlen asszonyhoz s rövid tanácskozás után verdiktjükben a bűnösség kérdésére nemmel válaszoltak. A verdikt alapján a bíróság felmentette és nyomban szabadlábra helyezte Tourtiernét. . Newyorkban elfogták a világ leggazdagabb betörőjét New Yorkból jelentik. A newyorki földalatti vasút egyik állomásán a detektíveknek sikerült elfogni Samuel Shaw-t, akit a világ leggazdagabb betörőjének tartanak. A rendőrség most nagyon büszke erre a nagyszerű fogásra, mert az agyafúrt betörő eddig mindig kisiklott a detektívek kezei közül. A „royal pickpicket"nek — így hívják Amerikában ezt a betörőkirályt — Brooklynban elegáns villája van, amelynek értékét hozzávetőleg 100.000 dollárra, vagyis mintegy hétmilliárd magyar koronára becsülik. — Kiállítás Pomázon. A pomázi járás közönsége a Faluszövetséggel karöltve június 27-től 29-ig Pomázon, az állami iskola helyiségében kiállítást rendez, amely felöleli a járás gazdasági, ipari, kulturális és történelmi értékeit, de belekapcsolódnak abba az ország ipari jelentőséggel bíró intézményei is. A kiállítás védnökei Preszly Elemér főispán, Agerasztó Tivadar alispán, dr. Almásy László nemzetgyűlési képviselő és Szentpétery Lajos pomázi főszolgabíró. A kiállítást előkészítő bizottság élén Szentpétery Lajos vezetésével Bakos Bertalan pomázi főjegyző és Eicher Ottó állami iskolai igazgató elnökök állanak. A kiállítás külön érdekessége lesz a pomázi járás fúvós zenekarainak versenye, amelynek eredményét hivatásos zenészekből álló zsűri fogja eldönteni. — Szegények pünkösdi megajándékozása. A Magyar Kurír jelenti: A Szent István Bazilika egyházközsége pünkösd szombatján egyházi ünnepség keretében az egyházközség százhúsz szegény családjának oszt ki élelmiszereket. Lombard kölcsönt előnyös feltételek mellett nyújtunk nálunk beraktározott mindennemű kereskedemi áruraszállítmányozási vállalatain.Gróf Zichy Jenő u. 17. Telefon 102-69