8 Órai Ujság, 1928. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-12 / 35. szám

1951 FEBRUÁR 12 ÓRai újsÁG VASÁRNAP 9. OLD­AL Szerkeszti: FARAGÓ JENŐ Lilla" bemutatója Tegnap a kedves finom darabról szóltunk •A ma a kitűnő­ előadásról számolunk be, amely döntő diadalra vitte a Nemzeti Szín­házban Csathó Kálmán új művét, a Lilla-t. Ott kell kezdenünk, ahol tegnapi cikkünket végeztük, előre vetítve fényét annak a mű­vészi munkának, amellyel Bajor Gizi a darab fő­ alakját, a Vajdáék Júliáját, aki egyben a Csokonai Lillájá­t megformálta. Bajor­­ Gizit nézve és hallgatva, emlékezetünk vissza­szólít abba a körülbelül tizenkét esztendős kö­zelmúltba, mikor mi a Színművészeti Aka­démia vizsgálati előadása során, a magyar színjátszás művészetének firmamentumán egy új csillagot véltünk fölfedezni. A kedves vers­­költő Jakab Ödönnek egy történeti drámáját adták, mely a vallásháborúk áldatlan világá­ban játszott, a XVII. században —­s a kálvi­nista papkisasszonyt egy vékonyka kis nö­vendékleány adta. Még nevét se igen tudtuk, — de hallva kedvesen csicsergő hangját, mely a szív mélyéből fakadt, s a hullámzó érzések minden megmozdulását, színét és erejét nagyszerűen fejezte ki — megindultál! és elragadtatva kiáltottunk föl: — íme, a művésznő!... Azóta az a kis csillag hatalmasan megnöv­­ekedett fényességben, szinte nappá erősödött, amely körül úgyszólván odaláncolva kering a közönség szeretete, s a szigorú kritika hó­doló elismerése is — ami talán annál értéke­sebb, amennél nagyobb lelkiismeretességgel foglalkozik ennek a csodás ragyogás-a égi­testnek még apró napfoltjaival is. A kis pap­leány szerepe óta Bajor Gizi sok színpadi feladatot kapott, a legnehezebbek közül is, és szem­­száma sincs diadalainak. Egyik legna­gyobb győzelme azonban a tegnapi volt. Lilla nem az a szerep, amellyel a színfalakat meg lehet rázni —­ hanem igenis meg lehet hódí­tani a szívekért A végtelenül finom lélekrajz, amely az író tolla alól kikerült, ragyogó életet nyert, a művésznő felüli,tulhatatlanul tökéletes játékában. Talán lesz még módunk ennek az alakításnak minden mozzanatát rész­letezni, ami nem fér bele egyszerre egy szín­házi lapkritika szűkre szabandó kereetébe. De két jelenetét nyomatékosan ki kell emel­nünk Bajor Gizi tegnapi játékának, amely egyébként elestől végig csak úgy pompázott a beszéd, arcjáték és gesztus művészetének pazar gazdagságában. A két, leginkább ki­emelkedő momentum egyike a darab leg­utolsó, egyik legszebb jelenete, mikor sze­gény kis Lévainé e földön örökre búcsúzik­­.Csokonaitól, hogy mint Lilla, a halhatatlan­ságban teljesen összeforrhasson vele. Bajor Gizi megragadóan, a művészi ösztön közvetet­­lensé­gével s mégis a gondosan kialakult fel­fogás biztosságával játszotta meg azt az író­­által is gyönyörűen megcsinált jelenést, mely­ben a szereplőnek egyszerre két lelket kell éreztetnie, úgy hogy mind a kettőnek őszinte­ségében higyjünk — higyjük, hogy ez az as­szony sohasem fogja megcsalni az urát, és mégis, sohasem lesz hűtelen álmaihoz. De még ennél a remek részletnél is jobban tetszett nekünk Lilla a második felvonás végén, mikor az egy testbe rekesztett két lélek hatalmas tusát vív egymással. Ez a tusa odabenn olyan elemi erővel dúl, mint a ten­geralatti vulkán tűzesője a víz sodrával — de mi, akik kívülről, felülről nézzük a harcot, csak a halovány arc fájdalmas vonaglását látjuk, meg néhány lepergő könnyszemet, s alig-alig hallunk egy-két töredezett szót. A leány Lévai uramtól aranykarperecet kapott — Csokonaitól egy zengő költeményt. Amazt Juli szemeivel gyönyörködve nézvén — emeh­hez Lilla szivével fordul. S amint a gyertya halványan libegő lángja mellett el-elcsukló hangon olvassa a verset, s könnybe bomló szemeit törölgeti reszkető kezével, hogy jobban lássa a betűket, és egy-egy lefutó könnyet elmorzsol arcán: ez a néhány percnyi játék a legszebb művészi teljesítmények közé tartozik, amiket valaha is Bajor Gizitől láttunk, de általában az utóbbi idők egyik legszebb, finomságában legnagyszerűbb szín­padi diadala. Ilyenszerűt a művésznő, néhány évvel ezelőtt a Voinovich Mohács-ána­k első felvonásában produkált. Csokonai szerepében Petheő Attilának vol­tak jó mozzanatai, a lírai elemeket meggyő­zően éreztette, de, részben művészetén kívül fekvő okokból, nem tudta azt az illúziót kel­teni, amit például Széchényijével, a Zltd-ben. Ezek a históriai alakok nemcsak érzésvilá­­gunkhoz vannak közel, hanem még időben is. "Ha nem ismertük is őket személyükben, de annyi leírás van róluk, képben, szoborban olyan jó ismerősünknek tudjuk őket,, hogy aztán ha a színpadon nem abban a jól ismert f­alakban lépnek elénk — már némi idegenke­déssel fogadjuk őket. Petheő Széchenyije nagyszerűen találó megjelenésű — Csokonaija nem az, talán nem is lehet az. De azért hangja kedves melegségét tegnap is élveztük, szép versszavalásáért szívesen megdicsérjük. Egészen tökéletesen formálta meg Aczél Ilona a Bédiné alakját. Ez a Bédiné volta­képpen igen derék, józan asszony, házát rend­ben tartja, szorgalmasan varrja a főkötőket, értékelni tudja Csokonai költészetét, méltatni az ifjú szívek szerelmét — csak egy gyöngéje van: a verscsinálás. Aczél Ilona kitünően fogta föl szerepét. Alakításában nem tolako­dott elő a versfaragó asszony időtlensége, sem nem vált szerelmi körítővé, hanem megtartotta s ezzel művészi hatásúvá tette. Bédinét azok közt a korlátok közt, amikbe az író ízlése és szándéka helyezte. Játékában mindvégig na­gyon gyönyörködtünk. A többi szerep nem nagy, de néhányuk je­­lentékeny, s szinte valamennyi igen jó. Tartozunk az igazságnak, annak megálla­pításával, hogy a legzajosabb siker fényében a Vaszary Piroska németesen beszélő Fer­­bernéje fürdött. Ennek a groteszk iránt párat­lan érzékkel bíró fiatal művésznőnek úgyszól­ván minden mondását megtapsolta a zajosan kacagó hálás közönség. Ide nagy elismerés jár Coros­nak is, aki Lévai­ István egyetlen jelenetében kitűnően járt kezére a szerzőnek, férfiassá és rokonszenvessé tévén a rábízott alakot. Kiss Irén, mint Lilla szigorú anyja, külö­nösen a harmadik felvonásban találta el jól hangját szerepének, amely egyébként nem egészen neki való, mert nélkülözi a komikai vonásokat, amiket „ez a jeles művésznő oly pompásan tud kiemelni. Vízvári Mariska azonban, pezsgő temperamentumával, nagyon helyén van a gonosz indulattal pletykázó Édesné szerepében. Gál Gyula, mint házsártosságában is szere­tetreméltó Zay doktor, és Hajdú József, mint betűcsiszár tipográfus, aki úgy szalad a poétáktól, mint le a nyeregtől: kitűnően ját­szanak. Igen tetszett nekünk Hosszú Zoltán, a rigmusos ember kedves figurájában, s na­gyon bájos az idill, mit Ági­y Erzsi (Manca) és Matány Antal (Matyi) ennivalóan kedve­sen állítanak elénk. Göm­óry Vilma, a józan gondolkodású, őszinte szavú rektornéban na­gyon rokonszenves,, vidéki magyar asszonyt mutat be. Mihály­fi­ Béla, mint poéta-tisztele­­tes, Almásy, mint Édes István uram, Pataki, mint boldog nagyapa, Nagy Adorján, mint Juli apja, Forgács és Petites Margit, mint az irodalomért buzgó Csepy-pár, Nagy Teréz, mint nyolcleányos mama, Irányi Irén, mint jóízűen beszélő öreg szakácsnő, s Szatmáry, mint öreg csizmadialegény — valamennyien nagy odaadással vitték előre a diadal szekerét. De jók voltak az egészen kis szerepek vivői is mind, le egészen a méltatlanul háttérbe szorí­tott Szőke Sándor csavargós bajusza haj­dújáig. Olyan szép volt az előadás, hogy ne hagyjuk, említetlenül a kis Apátit— a diák Jókai József rokonszenves megszemélyesítőjét —­ s Vándory Margitot, "Rózsahegyi Máriát, Hubai Klárit, Fazekas Editet, Kéri Erzsit és Sulyok Ilonát sem. Tapsnak, kihívásnak se vége, se hossza nem volt. Szász Károly. Ji tmél Hősei Az ötvenéves Sebestyén Géza. Csák Gézánál, szólítja egész Budapest. Szín­házánál; tagjai nem úgy aposztrofáljál­, hogy: „Kérem, igazgató úr!“— hanem így: „Kérlel­, Géza". Meg a­­liszttől, is így ítészetnél: róla: „Vigyázzatok, fiuk, a Géza nézi a próbát.” Gimnazista fia, is így köszön neki: ,,Hogy,v­agy, Gézáé” És Bethlen miniszterelnök, a főpolgár­mester, vagy bárki nagyúr, ha ellátogat a Városi Színházba, így kérdezi meg tőle: „Hogy megy­ a színház, Géza?” Vidéken csak színészkorából emlékeznek a vezetéknevére, mert vagy két év­tizedig így beszéltek róla Kolozsvárott: „Sebes­tyén ma megint nagyszerű, volt!” Azután a jó vidék is rászokott a „Gésá”-ra és ma egisz Ma­gyarországon csak Gézának szólítják. Ő a leg­népszerűbb bohém a világon. Mintha Murger alakjai közül való volna: kedves, szellemes, jó­kedvű, és jószívű, okos, figyelmes, igazságos, em­beri. Egy jó viccért odaad mindent, de maga is megért minden tréfát, nem botránkozik még saját karrikatúráin, nem mondja és nem hiszi szent­nek és sérthetetlennek magát. Rádig, a mai napig: ő volt a legfiatalabb ember Budapesten és a legfiatalabb Sebesyén,, ennek a tiszteletre­méltó és nagy kiterjedésű családnak, sok tagja között. Anyjának, apjának kezet csókolt min­den találkozásukkor, jó fiú­, jó gyerek volt, soha­ anyát úgy nem szerettek még, mint ahogy ő szereti a fehérhajú, rózsásarcú, finom, kedves Sebestyén nénit. Ha jókedvű, azt a nótát énekli, hogy: „Mondja meg hát ez a világ szemembe, kinek mit vetettem én életembe!” És nem lehet semmit a szemére vetni. Soha senki ellen nem vétett, jobban izgul má­sokért, mint az önmaga dolgáért. Fortuna sze­kerén mindig okosan ült és ha lefelé fordult, a kerék, ha fölfelé, ő nem változott, szerény, ked­ves, megértő, figyelmes jó ember volt , mindig. Igen. Ember volt mindig. Ember és Művész. Mint színész nevezetes sikereket aratott. Mint igaz­gató a bohémkedés, a tréfálkozás, a viccelődés mellett, kultúrát csinált mindig, de sohasem beszélt róla és sohasem dicsekedett vele. A Vá­rosi Színházból — színházat csinált valóban. 21 a egész Fest tapsol neki és — ma bizonyára egész Fest tudomásul veszi, hogy átlépett az ötikszes határon és minden nagyképűség nélkül tette ezt is. Kern henceg az ötven évével és nem is tagadja le. Csöndes mosollyal konstatálja, hogy eddig nyereséggel zárja élete mérlegét. Hiszen orvo­sok és javasasszonyok azt jósolták ifjúkorában, hogy 14 évig élhet legföljebb. És ma ötvenéves, huszonhat évet mindenesetre nyert már. Ma kora reggel pedig elment az édesanyjához és ötven szál piros rózsát vitt neki. Megcsókolta és azt mondta: „Meglátod, mama, milyen jó fiú leszek ezentúl Meg akar javulni. ő, aki kora ifjúságától mindmostanáig mindig csak dolgozott. Abban a korban, amelyben más gyerekek gondtalanul ját­szanak és Virágot tépnek még minden ágról: ő dolgozott már az édesanyjáért és a testvéreiért. Most meg akar javulni; ö, akinek nem tudja szemébe mondani a világ, hogy kinek mit vétett életében; mert mindig jó volt és mindenkihez jó volt; de azért nem hagyta magát sem! Kis most meg akar javulni: ő, aki derék embernek Képvásárlás előtt felette fontos megtekinteni Vastagh Gyula régi kipróbált művészi szalonjában (IV., Váci­ utca 2) legjobb magyar művészeink fest­ményeit. Eladás részletfizetés mellett is. A fiád(«(«Ti»r)teljes kerámiákból nagy kesését. neveli a fiát; aki szerelmese és rajongója a Mű­vészetnek; aki mindig, minden időben és min­den szituációban Ember volt. Jó ember, a leg­jobb ember, bohém! Meg akar javulni! . . . Isten ments! ... Maradjon csak olyannal, amilyen eddig volt! A Gésa! —Az ötvenéves Sebestyén Géza! . . . Gerti Erzsi. Nem is tudom biztosan, hogy a Gere Erzsi esetében ő maga hőse-e a hétnek, vagy a Színmű­vészeti Akadémia. Mert hogy ez a fiatal színésznő a „Dybnic” főpróbáján és premierjén szenzá­ciós sikert aratott, abban nemcsak igaz és érté­kes tehetségének van része, hanem a kitűnő iskolának is. Akik gyönyörű beszédét, szöveg­kiejtését csodáltál, és dicsérték —z a Színművé­szeti Akadémiát dicsértél: voltaképen; akik színjátszásának nemes voltáról beszéltek: a Színművészeti Akadémiáról beszéltek bizony; az Akadémiáról, ahol a tehetséget megformáljál; beszélni, hallgatni, járni megtanítják. A nagy magyar színészek tradícióit oltják ott a legifjabb generációba és Gerő Erzsi kivételes, szenzációs sikerének talán legfőbb titka, hogy a maga istenáldotta tehetségét ezekkel a tradíciókkal tette nemesebbé, értékesebbé, hatásosabbá. Bizo­nyos, hogy hirtelen, máról holnapra, egy éjsza­kán át egy új színésznő támadt. Színésznő, aki­vel foglalkozni, akiről beszélni kell. Ez a szí­nésznő: Gerő Erzsi, a „Dybuk” Leója, akire büszkén nézhet az Akadémia és aki hálásan néz­het, az Akadémiára, mert mindent megadott­ neki, amire egy Tehetségnek szüksége van, hogy érvényesülhessen. .. .­. Beöthy László virágcsokrot küldött a dédanyjának Két új Farkas­ Imre operett: „Gyurkovics-fiúk" és „Lelki klinika“ — A „Dybuk" szenzációs sikere — Titkos Ilona holnap utazik a Riviérára — Numerusz klauzusz a jesivában — Az „Úri muri1" próbái — Gaál Franciska autója és egyéb históriák Az a fehér rózsabokréta, amelyet Beöthy László küldött a „Lilla" premierjére Vaszary Piroskának, a hét egyik legszebb eseményét illusztrálja. A Vezér ugyanis kissé elkésve érke­zett a tegnapi főpróbára s amikor páholyában helyet foglalt, a színpadon már folyt a játék. Ferberné-Fostari/ Piroska volt éppen a szín­padon és­ beöthy meglepetten konstatálta a szín­lapról, hogy a kedves művésznő az ő dédanyját játssza. Mert ennek a Ferbernénak a leánya, Berber Ivarolin volt a Beöthy Zsigmond fele­sége, Beöthy Zsolt édesanyja, Beöthy László nagyanyja. Ez a felfedezés végtelenül meg­hatotta a Vezért és estére elküldte virágait Vaszary Piroskának ezzel a kis írással: „Az én kedves és tehetséges dédnagy­anyám­­ak — szeretettel Beöthy László". A „Lilla" tegnap esti premierje különben a kivételes, nagy sikerek minden külsősége közt zajlott le a Nemzeti Színházban. Igazi nagy premier volt... A Nemzeti Színház krónikájához tartozik meg az, hogy ma kezdődtek meg az „Árpád ébredése" próbái; ma volt a Vörösmarty-dráma első rendelkező­próbája. • A többi színház ezen a héten, szintén sok érde­kességgel szolgál. Az Oprarház meghívta „A négy házsártos" bemutatójára Wolff- Ferrarit, a komponistát, aki most Túráiban él. A meghívásra tegnap jött meg a válasz. Wolff-Ferrari kedves levélben köszöni meg az Operaház figyelmét és művészi munkáját, amelyhez sok sikert kíván, de egy­ben ki is menti magát, mert most nem jöhet el Budapestre. Amint azonban teheti, fölkerekedik és meg sem áll a magyar királyi Operaházig... A Vígszínházban szüntelenül, délelőtt, délután, próbálnak. Valljuk be, hogy délután szorgalmasabban, tü­zesebben, mint délelőtt. Ennek magyarázata pe­dig az, hogy délelőtt az Un muri­ járja és mint­hogy még nincs a láthatáron a premier napja, mert az Önágysága■ őrangyala nem engedi közel, hát nem kell sietni vele. Viszont délután a Bé­kességet próbálják, amelynek már vasárnap délelőtt lesz a bemutatója. Vitéz Miklós drámá­ját a Színészszövetség égisze alatt adják és a színház fiataljai ambiciózus lelkességgel készül­nek rája. Kürti József a patrónusuk egy igen érdekes alakításban. Hegedűs Tibor, akinek elég dolga van az Úri muri­val, a „Békesség"­ próbáit is vezeti, amiben nemcsak a rendezői ambíciók játszanak közre, hanem a férfi gyön­gédség is, lévén a Békesség főszereplője — az ő felesége, aki egy-két évvel ezelőtt a Belvárosiban játszott, de a házi tűzhely kedvéért elhagyta a világot jelentő deszkákat. Most majd megmu­tatja, hogy kár volt elengedni. Nagyon örül az, új szereplésnek, csak azon kesereg egy kicsit, hogy milyen szigorú a­­ rendezője ... Móricz Zsigmond színművének, az Úri muri­nak próbái, ha lassan is, de biztosan haladnak. Huszonnyolc fontosabb sze­repe van az Úri murinak. Játszanak benne: Varsányi Irén, Simonyi Má­ria, Somogyi Erzsi, Kende Paula, Sitkei Irén, Simon Gizi, Somlay, Kü­rty, Rajnai, Cserémy, Mály, Dózsa, Hajmássy, Lázár, Somló, Gárdonyi, Nagy, Makláry, László. Velük együtt még’ so­kan viszik színpadra az Úri muri sürüvérű magyar figuráit. Külön feladat vár cigányra, nótára­, ami természetes is, amikor úri muriról van szó. De nemcsak a színpadon vannak szenzációk, hanem a®szíuészbcjáró előtt is. Milyen nagy szenzáció volt például a héten az, hogy Gaál Franciska a saját jól kifejlett autó­ján érkezett a színházhoz. Az egész társulat ősz­­szétütött a nagy csodára. Olyan nagy­ a Franci autója, hogy ő maga szinte elvesz benne . . . A Belvárosi Színházban javában folynak A meztelen ember próbái. Mindenki el van ragadtatva ettől a darabtól. Török Rezső kedves, vidám vígjáté­­káról­ ,amelyről Beöthy László azt mondotta nekem­, hogy a „Bel"­­ óta­­legkedvesebb darabja.

Next