8 Órai Ujság, 1929. április (15. évfolyam, 74-97. szám)
1929-04-05 / 76. szám
1929 ÁPRILIS 5 ÓMiussiG PÉNTEK 3.OLDAL Munkanélküliek tüntettek ma délben a Nagykörúton A rendőrség feloszlatta a rajongók csoportját . Több tüntetőt előállítottak a VlI. kerületi kapitányságon (Saját tudósítónktól.) Ma délben fél tizenkettő tájban a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán mintegy 50—60 főnyi, nagyobbrészt fiatal suhancokból és munkásokból összeverődött csoport helyezkedett el, amely lármás tüntetésbe kezdett. — Munkát! Kenyeret! Elég volt a nyomorból! kiáltozták kórusban a csoport tagjai, akiknek nagy része az Emke-kávéház és az Erzsébet-körút 1. számú sarokház előtt a járda szélén csoportosult nyilván azzal a szándékkal, hogy szabályszerű felvonulásban folytassák a tüntetést. A villamosok forgalmát percekre megállította a hirtelen támadt csődület, amely azonban nem volt előre elhatározott, hanem inkább alkalmi jellegű csoportosulás. Az őrszemes rendőrök telefonon azonnal értesítették a VII. kerületi rendőrkapitányságot, ahonnan Kaufmann rendőrtanácsos vezetésével percek alatt egy szakasz gyalogos és egy szakasz lovasrendőr érkezett a helyszínére. A rendőrök bekerítették a rajongó munkanélküliek csoportját és hamarosan megtiszították az utcát a tüntetőktől, akik közül mintegy 10—12 embert állítottak elő a Hársfa utcai kapitányságra. A rendőri készültség megérkezésének láttára a tüntetők kisebb csoportjai ijedten rebbentek széjjel. A tíz percig tartó tüntetés ezzel véget is ért és a körutakon ismét helyreállt a rendes forgalom. A VII. kerületi kapitányságon történt kihallgatások alkalmával megállapította a rendőrség ennek a rögtönzött tüntetésnek az előzményeit is. Délelőtt 11 órakor a famunkások szövetségének népszínház utcai helyisége előtt mintegy 50—60 főnyi munkanélküli álldogált, akik a munkaalkalmakról szóló jelentésre várakoztak. Ebbe a csoportba idegen, nagyrészt fiatalkorú munkások vegyültek, akik izgatni kezdték a munkanélkülieket és rábírták őket arra, hogy tüntető felvonulást rendezzenek. így indult el azután ez a kis csoport, amely az utca kiváncsi járókelőivel együtt később száz főre szaporodott, a Népszínház utcából a Nagykörút felé, ahol az Emke-kávéház előtt foglaltak helyet és hangos kiáltozással munkát és kenyeret követeltek. A rendőrség hamarosan feloszlatta a csoportosulást és a VII. kerületi kapitányságra előállította Nyers Sándor, Kovács Sándor, Nagy Ferenc, Patenka Antal, Keszthelyi József, Kovács Gyula, Horvát Lajos, Hepp Antal, Fekete Barnabás, Bedl Ágoston és Blum Jakab munkásokat, akik a leghangosabb szereplői voltak a tüntetésnek. Délután 2 óra tájban a tizenegy előállítottat a főkapitányságra kísérték, ahol a bűnügyi osztályon megkezdték kihallgatásukat. — Meg kell állapítani, — úgymond — hogy az azonos díjszabási elvek uralma alatt egyetlen bírónál sem történtek oly hajmeresztő botrányos megállapítások, amelyek a koldusbotot nyomták az adós kezébe, egyetlen bíró sem mesterkedett azon, hogy a megállapítások ellen használt perorvoslatokat visszavonják. Egyedül Nagy István volt az, aki a rettenetes díjak kifizetését még akkor is erőszakolta, amikor nyilvánvaló volt előtte, hogy ezzel az egyezségben vállalt kötelezettség teljesítését lehetetlenné teszi. Megnyugtathatod mindenkit, hogy ha a vádlottnak nem volna egyéb bűne, minthogy magas díjakat állapított meg, akkor kedvenceinek és bizalmasainak a főtárgyaláson is megnyilvánuló rokonszenvét továbbra is zavartalanul élvezhette volna és nem került volna sor arra, hogy az élvezett kedvezmények fejében egyesek az esküvel megerősített vallomásaikat is hamisnak nyilvánítsák. Azzal folytatta az ügyész, hogy felháborító visszaélés volt az a rendszer is, hogy a szarvazással kapcsolatban hozta szőnyegre a díjak kérdését, amikor az adós tisztára a bírótól függött. — Nagy István — úgymond — nem pusztíthatott volna olyan zavartalanul, ha maga választotta bűntársaiban valaha is feltámadt volna a lelkiismeret szava, ha a bűntárs szerepét vállaló vagyonfelügyelőknek eljárása mellett nem lett volna a legkíméletlenebb Shylock-hitelező is ártatlan bárány hozzá képest. Ezért volt az a bizonyos harmadik emeleti tárgyalószoba állandóan lármás jelenetek színhelye, ezért kellett ott a kaszárnyahangot meghonosítani, ezért kellett a fegyelmet terrorral helyettesíteni, mert a jogkeresők megérezték, hogy ezt a bírót tisztelet nem illeti meg, hogy ennek a bírói szobának a levegője rothadt, hogy ebben a hivatalban bitorló kezekben van a hatalom. Ezután azt cáfolta, mintha az elkövetett szabálytalanságok nem lépnék túl a fegyelmi hatáskört, majd arra mutatott rá, hogy a bíróságok a kulturállamokban nincsenek a közvetlen bizonyítékok mankójára támaszkodva, hanem mérlegelhetik a közvetett bizonyítékokat is. Ezzel kapcsolatban rámutatott a visszavont tanúvallomásokra, melyek azonban nem veszítették el bizonyító jellegüket. A vádlott által előzetesen tett beismerés is bizonyítéknak tekinthető. Feltűnőnek mondja, hogy azok a tanúk, akiknek előállítása meglepetésszerűen történt, szóról-szóra megmaradtak korábbi vallomásaik mellett. De a primitív bűnözők is méltán tekinthetik tehetségtelen utánzójuknak azokat, akik a főtárgyaláson azt akarták elhitetni a bírósággal, hogy a fegyelmi bíróság tagja és a vizsgálóbíró vallomásaikba beugratta őket. — Nem mulaszthatom el azonban, — folytatta Auer dr., — hogy a felháborodás hangján meg ne emlékezzem azokról, a műveltség magas fokán álló, magukat az igazság és a jog védelmére szent esküjükkel elkötelezett tanukról, akik itt bizonyítványt állítottak ki arról, hogy nem csupán az adott szónak, hanem az esküvel megerősített vallomásnak sincsen reájuk nézve kötelező ereje s akik szégyenükben nem roskadtak össze, amidőn esküvel megerősített vallomásukkal ellentétes vallomásra is esküt tettek. Ezek a tanuk minden józanul gondolkozó ember előtt komolyságukat és megbízhatóságukat visszavonhatatlanul eljátszották. Az ügyész ezek után rátért Nagy István vagyoni viszonyaira. Kemény beszédben olvasta Nagy István fejére Auer ügyész a súlyos vádakat ,t van egy bíró, akinek megmarad minden vagyona, ,csak egyet vészten el: a becsületeslet (Saját tudósítónktól.) Nagy István és társainak bűnperében a mai tárgyalás megnyitása után három, tanút hallgatott ki a bíróság, akik lényegtelen vallomásokat tettek. Az utolsó tanú kihallgatása után, az elnök ismertette a vádlottak erkölcsi bizonyítványait, majd a bizonyító eljárást befejezettnek nyilvánította, s felkérte Auer György dr. királyi ügyészt vádbeszédének megtartására. — Tekintetes királyi törvényszék! — kezdte Auer György dr. királyi ügyész vádbeszédét. — Akik eljutottak a német birodalom fővárosába, nem mulasztották el, hogy megtekintsék Nagy Frigyes kastélyát és az ennek szomszédságában levő öreg malmot, amely éjjel-nappal szaporán zakatol. A malom zaja zavarta a király nyugalmát, mire elment a szigorú parancs, hogy a malmot el kell tüntetni a föld színéről. Az öreg molnár ragaszkodott ócska malmához s kijelentette, hogy nincs az a pénz, amiért hajlandó a malomtól megválni. A király végül maga elé vezettette az öreg molnárt és kijelentette, hogy a malmot lebontatja sőt magát börtönbe záratja. — úgy ám — válaszolta a molnár — meg lehetne tenni, ha a berlini törvényszék nem volna a világon, mert vannak még bírák! Ennek a jellemző történetnek legjellemzőbb sajátsága az, hogy soha meg nem történt s ezt a történetét a néplélek találta ki, hogy az igazságszolgáltatás minden földi hatalmat felülmúló erejét és a jogkeresőknek a bírói pártatlanságba vetett hitét jellemezze. __ A törvény rettenthetetlen őre a bíró. Tény, hogy minden állam az igazságszolgáltatás pártatlanságával él vagy hal és amikor Rómában az volt a jelszó, hogy minden megvásárolható, a birodalom halálra volt ítélve. A bíró minden szava, minden tette az erkölcsnek, a tisztességnek mintaképe kell, hogy legyen. A haladás iránya azt mutatja, hogy az államhatalom a bíró hatalmának, jogkörének bővítésére törekszik. Mérföldkövet jelent fa bírói hatáskör kiterjesztésében a kényszeregyességi eljárás megteremtése és különösen az a szerep, amelyet az államhatalom a k kényszeregyességi eljárásiban a bíró kezébe ad. Az ügyész azután arra mutatott rá, hogy Nagy István és társainak bűnügye jelentőségben túlnőtt egy bűncselekményhalmazat mindenkori jelentőségének határain. Itt az igazságszolgáltatásba vetett bizalom létalapjait is megingatni alkalmas merényletekről van szó. A visszaélések sokkal nagyobb számban és sokkal gyorsabb tempóban levelték egymást, semhogy a szemtanuk egyes eseteken felháborodni, vagy eltűnődni ráértek volna, míg ■azután Nagy István egész működése, az őt körülvevő társaság, a jobb érzésű jogászok táborában az undornak és megvetésnek oly fokát váltotta ki,, hogy mindenki csak örült, ha még a táját is elkerülhette e személy hivatali működésének és hia róla és viselt dolgairól hallania sem kellett. A továbbiak során azt fejtegette, hogy Nagy István a kényszeregyességi eljárásoknál legitimnek alig nevezhető költségeket állapított meg. Foglalkozott a vagyonfelügyelői előleg kifizetésére vonatkozó reákényszerítéssel, ami az adós cég utolsó életerejének pióca módjára való kiszipolyozása. Az ügyész szerint Nagy István eljárásában itt a hivatali hatalommal való visszaélés félreismerhetetlen jeleit lehet felismerni. Nagy István terrorisztikus fellépésével, magyarázza, hogy az ügyfelek féltek és így az ügy nem került előbb napvilágra. Ezután a végleges szakértői díjak kérdésével foglalkozott. Óvás! A fej-, fog- és idegfájdalmak ellen kitűnően bevált DEMALGON tablettákat utánozzák Vigyázzon a névre, mely minden eredeti tablettán rajta van. ! Nagy István vagyoni viszonyai és a magyar bíró szegénysége . Nem az a fontos, hogy a vagyon, amelyet Nagy István tisztességes szerzéssel igazolni tud, kettő, egy vagy csupán háromnegyedmilliárd, hanem az a fontos, hogy itt egy bíró két év alatt, amely alatt fényűző, kicsapongó életet élt, nagy családot tartott el, az új lakása berendezése költségeit is fedezni tudta, többszázmilliós vagyont hordott össze és ennek az eredetét illetően bebizonyítottan hazudott. Elképzelhető-e, hogy ha egy magyar bírót azzal gyanúsítanak, hogy vagyonát megvesztegetéssel szerezte, ha ebben a bíróban a tisztesség utolsó szikrája még pislákol, akkor nem dobja a vizsgálók elé vagyonát az utolsó fillérig, nem követeli, hogy mindent vizsgáljanak meg, mert mindent igazolni akar s addig, amíg a tisztességszerzést minden fórum meg nem állapította, addig hozzá sem akar nyúlni a vagyonhoz. Elképzelhető-e, hogy tisztességes magyar bíró ilyenkor suttyomban, álnév alatt új házat vásárol, míg a hatóságokkal szemben kényelmi és etikett szempontokat hangoztat arra vonatkozóm, hogy kinek kell a bizonyítás kérdésében az első lépést megtenni. Hogy évekig hagyja magán századni a leggyalázatosabb gyanút és becsületéért csupán csempészett levelekkel harcol a fogházban. A védelemnek először ezt a lélektani lehetetlenséget kell megmagyaráznia s csak azután vállalkozhatok a vád idevonatkozó bizonyítékainak cáfolatára. Az ügyész aztán azzal foglalkozott, hogy az egész magyar bírói kar hitet tehet amellett, hogy milyen probléma az elszakadt gyerekcipő pótlása is, hogy milyen nehéz a létért való küzdelem még azoknak is, akik nagyobb tartalékkal indultak ebbe a küzdelembe, mint egy hirdetőiroda által adott végkielégítés örökrészének egynegyedrésze és néhány Hangya-részvény. A bírói testület tagjai elmondhatnák azt a köztudomású dolgot, hogy miként kellett megválni a szülői birtokoktól, miként vándoroltak idegen kézre az öröklött, családi ékszerek és miként maradt a magyar bíró egyedül, kettesben a maga törhetetlen, sirighű barátjával — a tisztességgel. — De itt van Nagy István, akinek nem volt semmije, de az általános pusztulásban vagyont szerzett, aki a vagyont megtartotta akkor is, mikor az összespekulált vagyonok szinte kivétel nélkül elúsztak, itt van egy bíró, akinek megmaradt mindene, csak egyet vesztett el, a becsületét. A továbbiak során azzal foglalkozott az ügyész, hogy Nagy István a fegyelmi eljárás során hazug maganyrázlatokkal szolgált vagyonának eredetére vonatkozóan és takarékpénztári befizetéseit illetőleg csodálatos módon cserbenhagyta a memóriája, amely pedig minden jelentéktelen részletre nézve precíz volt. Nagy István attól kezdve, hogy a csőd- és kényszeregyességi ügyekkel foglalkozott, vagyonát hetenként milliók tömegével gyarsította és e vagyon eredetére nézve hamis bizonyítékokat produkált. Amikor elmozdították, a nagyszerű jövedelmi forrás egyszeriben bedugult és a rokonságnak lakásberendezési tárgyakat kellett eladogatni, hogy éhen ne haljanak. Gazda György és Nagy István barátságáról szól az ügyész és megállapítja,, hogy Nagy István csaknem másfélmilliárd korona tiszta jövedelmet juttatott Gazdának, tíz hónap alatt. •— Ezeket kellett előrebocsátanom, — folytatta az ügyész, — annak bizonyítékául, hogy Nagy Istvánt és Gazdát nem véletlenül párosította össze a vád. Barátságuk során Nagy István olyan kirendelési botrányokat követett el, amelyekről bátran mondhatom, hogy példátlanul állanak a magyar igazságszolgáltatás történetében. Egynegyed háromkor az elnök a tárgyalást félbeszakíttotta és annak folytatását ma délután négy órára halasztotta, amikor Auer ügyész fogja befejezni vádbeszédét. ZSUFPA ISTVÁN uTÁRSAI ANGOL GYAPJlISZÖVETEK ÁRUHÁZA - IV* VÁCI-1 UTCA 25* CPIARISTA-UTCA SAROK) Tisztelettel értesitjük a t. vásárló közönséget, hogy több 1Q0 dessin absolut Különleges tavaszi angol szövetujdonságaink, melyek az angol szövetgyártás remekei, immár megérkeztek; ezeknek legkiválóbb minősége és gyönyörű kivitele, az eddig is közismert előkelő ízlést és dús választékot felülsznulják, az árak pedig a minőségekhez arányítva, meglepően olcsók. Autó- és úűtakarék nagy választékban.