8 Órai Ujság, 1929. április (15. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-05 / 76. szám

1929 ÁPRILIS 5 ÓMiussiG PÉNTEK 3.OLDAL Munkanélküliek tüntettek ma délben a Nagykörúton A rendőrség feloszlatta a rajongók csoportját . Több tüntetőt előállítottak a VlI. kerületi kapitányságon (Saját tudósítónktól.) Ma délben fél tizenkettő tájban a Nagykörút és a Rá­­kóczi­ út sarkán mintegy 50—60 főnyi, na­gyobbrészt fiatal suhancokból és munká­sokból összeverődött csoport helyezkedett el, amely lármás tüntetésbe kezdett. — Munkát! Kenyeret! Elég volt a nyo­morból! kiáltozták kórusban a csoport tagjai, akik­nek nagy része az Emke-kávéház és az Er­­zsébet-körút 1. számú sarokház előtt a járda szélén csoportosult nyilván azzal a szándékkal, hogy szabályszerű felvonulás­ban folytassák a tüntetést. A villamosok forgalmát percekre megállította a hirtelen támadt csődület, amely azonban nem volt előre elhatározott, hanem inkább alkalmi jellegű csoportosulás. Az őrszemes rend­őrök telefonon azonnal értesítették a VII. kerületi rendőrkapitányságot, ahonnan Kaufmann rendőrtanácsos vezetésével per­cek alatt egy szakasz gyalogos és egy sza­kasz lovasrendőr érkezett a helyszínére. A rendőrök bekerítették a rajongó munka­nélküliek csoportját és hamarosan megtiszították az utcát a tüntetőktől, akik közül mintegy 10—12 embert állítottak elő a Hársfa­ utcai ka­pitányságra. A rendőri készültség megérkezésének lát­tára a tüntetők kisebb csoportjai ijedten rebbentek széjjel. A tíz percig tartó tüntetés ezzel véget is ért és a körutakon ismét helyreállt a ren­des forgalom. A VII. kerületi kapitányságon történt ki­hallgatások alkalmával megállapította a rend­őrség ennek a rögtönzött tüntetésnek az előz­ményeit is. Délelőtt 11 órakor a famunkások szövetsé­gének népszính­áz utcai helyisége előtt mintegy 50—60 főnyi munkanélküli álldogált, akik a munkaalkalmakról szóló jelentésre várakoztak. Ebbe a csoportba idegen, nagyrészt fiatal­korú munkások vegyültek, akik izgatni kezd­ték a munkanélkülieket és rábírták őket arra, hogy tüntető felvonulást rendezzenek. így in­dult el azután ez a kis csoport, amely az utca kiváncsi járókelőivel együtt később száz főre szaporodott, a Népszínház­ utcából a Nagy­körút felé, ahol az Emke-kávéház előtt foglal­tak helyet és hangos kiáltozással munkát és kenyeret követeltek. A rendőrség hamarosan feloszlatta a cso­portosulást és a VII. kerületi kapitányságra előállította Nyers Sándor, Kovács Sándor, Nagy Ferenc, Patenk­a Antal, Keszthelyi Jó­zsef, Kovács Gyula, Horvát Lajos, Hepp An­tal, Fekete Barnabás, Be­dl Ágoston és Blum Jakab munkásokat, akik a leghangosabb sze­replői voltak a tüntetésnek. Délután 2 óra tájban a tizenegy előállítot­tat a főkapitányságra kísérték, ahol a bűn­ügyi osztályon megkezdték kihallgatásukat. — Meg kell állapítani, — úgymond — hogy az azonos díjszabási elvek uralma alatt egyetlen bírónál sem történtek oly hajme­resztő botrányos megállapítások, amelyek a koldusbotot nyomták az adós kezébe, egyet­len bíró sem mesterkedett azon, hogy a meg­állapítások ellen használt perorvoslatokat visszavonják. Egyedül Nagy István volt az, aki a rettenetes díjak kifizetését még akkor is erőszakolta, amikor nyilvánvaló volt előtte, hogy ezzel az egyezségben vállalt kötelezett­ség teljesítését lehetetlenné teszi. Megnyug­tathatod­ mindenkit, hogy ha a vádlottnak nem volna egyéb bűne, minthogy magas dí­jakat állapított meg, akkor kedvenceinek és bizalmasainak a főtárgyaláson is megnyil­vánuló rokonszenvét továbbra is zavartala­nul élvezhette volna és nem került volna sor arra, hogy az élvezett kedvezmények fejében egyesek az esküvel megerősített vallomásai­kat is hamisnak nyilvánítsák. Azzal folytatta az ügyész, hogy felháborító visszaélés volt az a rendszer is, hogy a szar­vazással kapcsolatban hozta szőnyegre a dí­jak kérdését, amikor az adós tisztára a bíró­tól függött. — Nagy István — úgymond — nem pusz­títhatott volna olyan zavartalanul, ha maga választotta bűntársaiban va­laha is feltámadt volna a lelkiismeret szava, ha a bűntárs sze­repét vállaló vagyonfelügyelőknek eljárása mellett nem lett volna a legkíméletlenebb Shylock-h­itelező is ártatlan bárány hozzá k­épest. Ezért volt az a bizonyos harmadik emeleti tárgyaló­szoba állandóan lármás jele­netek színhelye, ezért kellett ott a kaszárnya­­hangot meghonosítani, ezért kellett a fegyel­met terrorral­ helyettesíteni, mert a jogkeresők megérezték, hogy ezt a bírót tisztelet nem illeti meg, hogy ennek a bírói szobának a levegője rot­hadt, hogy ebben a hivatalban bitorló kezekben van a hatalom. Ezután azt cáfolta, mintha az elkövetett szabálytalanságok nem lépnék túl a fegyelmi hatáskört, majd arra mutatott rá, hogy a bí­róságok a kulturállamokban nincsenek a köz­vetlen bizonyítékok mankójára támaszkodva, hanem mérlegelhetik a közvetett bizonyítéko­kat is. Ezzel kapcsolatban rámutatott a vis­­szavont tanúvallomásokra, melyek azonban nem veszítették el bizonyító jellegüket. A vádlott által előzetesen tett beismerés is bizo­nyítéknak tekinthető. Feltűnőnek mondja, hogy azok a tanúk, akiknek előállítása meg­lepetésszerűen történt, szóról-szóra megmarad­tak korábbi vallomásaik mellett. De a primi­tív bűnözők is méltán tekinthetik tehetségte­len utánzójuknak azokat, akik a főtárgyalá­son azt akarták elhitetni a bírósággal, hogy a fegyelmi bíróság tagja és a vizsgálóbíró vallomásaikba beugratta őket. — Nem mulaszthatom el azonban, — foly­tatta Auer dr., — hogy a felháborodás hang­ján meg ne emlékezzem azokról, a műveltség magas fokán álló, magukat az igazság és a jog védelmére szent esküjükkel elkötelezett tanukról, akik itt bizonyítványt állítottak ki arról, hogy nem csupán az adott szónak, ha­nem az esküvel megerősített vallomásnak sincsen reájuk nézve kötelező ereje s akik szégyenükben nem roskadtak össze, amidőn esküvel megerősített vallomásukkal ellentétes vallomásra is esküt tettek. Ezek a tanuk minden józanul gondolkozó em­­ber előtt komolyságukat és megbízhatóságu­­kat visszavonhatatlanul eljátszották. Az ügyész ezek után rátért Nagy István va­gyoni viszonyaira. Kemény beszédben olvasta Nagy István fejére Auer ügyész a súlyos vádakat ,t van egy bíró, akinek megmarad­ minden vagyona, ,csak­ egyet vészten el: a becsületeslet (Saját tudósítónktól.) Nagy István­ és tár­sainak bűn­perében a mai tárgyalás meg­nyitása után három, tanút hallgatott ki a bíróság, akik lényegtelen vallomásokat tet­tek. Az utolsó tanú kihallgatása után, az elnök ismertette a vádlottak erkölcsi bizo­nyítványait, majd a bizonyító eljárást befe­jezettnek nyilvánította, s felkérte Auer György dr. királyi ügyészt vádbeszédének megtartására. — Tekintetes királyi törvényszék! — kezdte Auer György dr. királyi ügyész vád­­beszédét. — Akik eljutottak a német biro­dalom fővárosába, nem mulasztották el, hogy­ megtekintsék Nagy Frigyes kastélyát és az ennek szomszédságában levő öreg malmot, amely éjjel-nappal szaporán zakatol. A ma­lom zaja zavarta a király nyugalmát, mire el­ment a szigorú parancs, hogy a malmot el kell tüntetni a föld színéről. Az öreg molnár ra­gaszkodott ócska malmához s kijelentette, hogy nincs az a pénz, amiért hajlandó a malomtól megválni. A király végül maga elé vezettette az öreg molnárt és kijelen­tette, hogy a malmot lebontatja s­őt magát börtönbe záratja. — úgy ám — válaszolta a molnár — meg lehetne tenni, ha a berlini törvényszék nem volna a vil­ágon, mert van­nak még bírák! Ennek a jellemző történet­nek legjellemzőbb sajátsága az, hogy soha meg nem történt s ezt a történetét a nép­­l­élek találta ki, hogy az igazságszolgáltatás minden földi hatalmat felülmúló erejét és a jogkeresőknek a bírói pártatlanságba vetett hitét jellemezze. __ A törvény rettenthetetlen őre a bíró. Tény, hogy minden állam az igazságszolgál­tatás pártatlanságával él vagy hal és amikor Rómában az volt a jelszó, hogy minden megvásárolható, a birodalom halálra volt ítélve. A bíró minden szava, minden tette az erkölcsnek, a tisztességnek mintaképe kell, hogy legyen. A haladás iránya azt mutatja, hogy az államhatalom a bíró hatalmának, jogkörének bővítésére törekszik.­­ Mérföldkövet jelent fa bírói hatáskör kit­erjesztésében a kényszeregyességi eljárás megteremtése és különösen az a szerep, ame­lyet az államhatalom a k kényszeregyességi el­járásiban a bíró kezébe ad. Az ügyész azután arra mutatott rá, hogy Nagy István és társainak bűnügye jelentő­ségben túlnőtt egy bűncselekményhalmazat mindenkori jelentőségének határain. Itt az igazságszolgáltatásba vetett biza­­lom létalapjait is megingatni alkalmas merényletekről van szó. A visszaélések sokkal nagyobb számban és sokkal gyorsabb tempóban levelték egymást, semhogy a szemtanuk egyes eseteken felhá­borodni, vagy eltűnődni ráértek volna, míg ■azután Nagy István egész működése, az őt körülvevő társaság, a jobb érzésű jogá­szok táborában az undornak és meg­vetésnek oly fokát váltotta ki,, h­ogy mindenki csak örült, ha még a táját is elkerülhette e személy hivatali műkö­désének és hia róla és viselt dolgairól hallania sem kellett. A továbbiak során azt fejtegette, hogy Nagy István a kényszeregyességi eljárások­nál legitimnek alig nevezhető költségeket állapított meg. Foglalkozott a vagyonfel­ügyelői előleg kifizetésére vonatkozó reá­­kényszerítéssel, ami az adós cég utolsó élet­erejének pióca módjára való kiszipolyozása. Az ügyész szerint Nagy István eljárásában itt a hivatali hatalommal való visszaélés félreismer­hetetlen jeleit lehet felismerni. Nagy István terrorisztikus fellépésével, ma­gyarázza, hogy az ügyfelek féltek és így az ügy nem került előbb napvilágra. Ezután a végleges szakértői díjak kérdésével foglal­kozott. Óvás! A fej-, fog- és idegfájdalmak ellen kitűnően bevált DEMALGON tablettákat utánozzák Vigyázzon a névre, mely minden eredeti tablettán rajta van.­­­­ ! Nagy István vagyoni viszonyai és a magyar bíró szegénysége . Nem az a fontos, hogy a vagyon, ame­lyet Nagy István tisztességes szerzéssel iga­zolni tud, kettő, egy vagy csupán három­­negyedmilliárd, hanem az a fontos, hogy itt egy bíró két év alatt, amely alatt fényűző, ki­csapongó életet élt, nagy családot tartott el, az új lakása berendezése költségeit is fedezni tudta, többszázmilliós vagyont hordott össze és ennek az eredetét illetően bebizonyítot­­tan hazudott.­­ Elképzelhető-e, hogy ha egy magyar bírót azzal gyanúsítanak, hogy vagyonát meg­vesztegetéssel szerezte, ha ebben a bíróban a tisztesség utolsó szikrája még pislákol, akkor nem dobja a vizsgálók elé vagyonát az utolsó fillérig, nem követeli, hogy mindent vizsgálja­nak meg, mert mindent igazolni akar s addig, amíg a tisztességszerzést minden fórum meg nem állapította, addig hozzá sem akar nyúlni a vagyonhoz. Elképzelhető-e, hogy tisztességes magyar bíró ilyenkor suttyomban, álnév alatt új házat vásárol, míg a hatóságokkal szemben kényelmi és eti­kett szempontokat hangoztat arra vonatkozóm, hogy kinek kell a bizonyítás kérdésében az első lépést megtenni. Hogy évekig hagyja ma­gán századni a leggyalázatosabb gyanút és be­csületéért csupán csempészett levelekkel har­col a fogházban. A védelemnek először ezt a lélektani lehetetlenséget kell megmagyaráznia s csak azután vállalkozhatok a vád idevonat­kozó bizonyítékainak cáfolatára. Az ügyész aztán azzal foglalkozott, hogy az egész magyar bírói kar hitet tehet amellett, hogy milyen probléma az elszakadt gyerekcipő pótlása is, hogy milyen nehéz a létért való küzdelem még azoknak is, akik nagyobb tartalékkal indultak ebbe a küzde­lembe, mint egy hirdetőiroda által adott vég­­kielégítés örökrészének egynegyedrésze és né­hány Hangya-részvény. A bírói testület tagjai elmondhatnák azt a köztudomású dolgot, hogy miként kellett megválni a szülői birtokoktól, miként vándoroltak idegen kézre az öröklött, családi ékszerek és miként maradt a magyar bíró egyedül, kettesben a maga törhetetlen, sirig­hű barátjával — a tisztességgel. — De itt van Nagy István, akinek nem volt semmije, de az általános pusztulásban vagyont szerzett, aki a vagyont megtartotta akkor is, mikor az összespekulált vagyonok szinte kivétel nélkül elúsztak, itt van egy bíró, akinek megmaradt mindene, csak egyet vesztett el, a becsületét. A továbbiak során azzal foglalkozott az ügyész, hogy Nagy István a fegyelmi eljárás során hazug maganyrázlatok­kal szolgált va­gyonának eredetére vonatkozóan és takarék­pénztári befizetéseit illetőleg csodálatos mó­don cserbenhagyta a memóriája, amely pe­dig minden jelentéktelen részletre nézve precíz volt. Nagy­ István attól kezdve, hogy a csőd- és kényszeregyességi ügyekkel foglalkozott, va­gyonát hetenként milliók tömegével gyarsí­­totta és e vagyon eredetére nézve hamis bizo­nyítékokat produkált. Amikor elmozdították, a nagyszerű jövedelmi forrás egyszeriben be­dugult és a rokonságnak lakásberendezési tár­gyakat kellett eladogatni, hogy éhen ne halja­nak. Gazda György és Nagy István barátságáról szól az ügyész és megállapítja,, hogy Nagy István csaknem másfélmilliárd korona tiszta jövedelmet juttatott Gazdának, tíz hónap alatt. •— Ezeket kellett előrebocsátanom, — foly­tatta az ügyész, — annak bizonyítékául, hogy Nagy Istvánt és Gazdát nem véletlenül páro­sította össze a vád. Barátságuk során Nagy István olyan kirendelési botrányokat követett el, amelyekről bátran mondhatom, hogy pél­dátlanul állanak a magyar igazságszolgáltatás történetében. Egynegyed háromkor az elnök a tárgya­lást félbeszakíttotta és annak folytatását ma délután négy órára halasztotta, amikor Auer ügyész fogja befejezni vádbeszédét. ZSUFPA ISTVÁN uTÁRSAI ANGOL GYAPJlISZÖVETEK­ ÁRUHÁZA - IV* VÁCI-1 UTCA 25* CPIARISTA-UTCA SAROK) Tisztelettel ért­esi­tj­ük­ a t. vásárló közönséget, hogy több 1Q0 dessin absolut Különleges tavaszi angol szövetujdonságaink, melyek az angol szövetgyártás remekei, immár megérkeztek; ezeknek legkiválóbb minősége és gyönyörű kivitele, az eddig is közismert előkelő ízlést és dús választékot felülsznulják, az árak pedig a minőségekhez arányítva, meglepően olcsók. Autó- és úű­takarék­ nagy választékban.

Next