8 Órai Ujság, 1929. május (15. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-19 / 112. szám

VASÁRNAP 4. OLDAL!­álcIUJSÁG Különvélemény írókról, darabokról/ szinésgekról is sok minden másról ♦ ♦♦ 6 Az ezredéves emlékmű — és akik hiányoznak Három évtizedes művészi munka után pár nap múlva átadják a millenáris emlékművet. Ugyan­ekkor országos ünnep keretében a világ nemze­teit képviselő diplomaták részvételével felavat­ják a Névtelen katona sírját. A nagyjelentőségű kettős esemény előtérbe állítja a kérdést, hogy az ezeréves történelmünket és nemzeti fejlődé­sünket visszatükröző emlékmű művészi értékeitől eltekintve, mennyiben felel meg az igen súlyos követelményeknek,­amelyek a magyarság jelen helyzetében sem megalkuvást, sem elnézést nem engednek. Az érdekeken és pártokon felülálló történelmi hűség az első szempont. Mennyiben és hogyan szolgálja az élő és eljövendő nemze­dékek történelmi tisztánlátását? Ez a második követelmény, a harmadik pedig az, hogy a világ nemzeteinek a magyarság történelmi múltjának és jelenének felvilágosító munkájában milyen szerepet fog betölteni, megfelelő hatást és ered­ményt várhatunk-e az emlékműtől?! Érthető, hogy a természetes érdeklődésnél jóval erősebben fogott meg az első híradás, amely a készülő ünnepségről szólt. Már az első kínálkozó alkalommal kisiettem a Városligetbe, hogy a nagykoncepciójú emlékművet megnézzem. Érez­tem, hogy a mi ezredéves emlékünk a világtörté­nelem óriási körének egy eléggé jelentős és igen­ érdekes cikkelye, mert nemzeti történelmünk és nemzeti fejlődésünk íve ennek a körnek tökéletes geometriai vonala. De tisztában voltam az alkotó művész elé adott helyzet nehézségeivel is. A Vá­rosliget kapuját képező árkádok tizennégy, piedesztálnak is mondható talapzatára kellett el­­helyeznie történelmünk ugyanannyi nagy és je­lentős alakját. Ugyancsak tizennégy reliefben kellett a legnagyobb történelmi mozzanatokat megörökítenie. Ez a körülmény tehát ezeréves múltunk legmerészebb visszateremtésének való­sággal t­táni munkáját kívánta meg. A történe­lem nagyvonalú áttekintése mindenkor a legnehe­zebb feladat és különösen nehéz a mi történetünk­ben, mert nemzeti fejlődésünk ívében a szobrok­kal és­ a­ relifekkel hármas hivatásunkat kellett egyvonalba hozni. Nemzeti fejlődésünk történelmi íve ebben a ti­zennégy szoborban és ugyanannyi reliefben nem az a tökéletes geometriai vonal, aminek ismerjük, hanem a messzi múlt történelmében hézagokat mutat, tetőpontján teljesen elmosódott és ahogy egyre jobban közeledik a jelenhez, töredezett és így kifejezéstelen. Az első hézag Szent István és Szent László királyok szobrai között mutatkozik. Csak a kereszténységet védő hivatásunk jelentke­zik az első lépéseknél. Az említett két szobor kö­zött hiányzik I. Endre királyunk és vele együtt második hivatásunk, a nagy fajok közé ékelt ma­gyarság hivatása, a védekezés, a német és szláv hegemónikus törekvések ellen és ugyanekkor a legteljesebb önvédelmi felkészültség a nemzeti függetlenség megtartásáért. Szent László király reliefje nem felel meg a nagy követelményeknek. A szent király történetéből nem a legendát kel­lett volna megörökíteni, hanem azt a valóságos tényt, hogy korának legnagyobb európai értéke volt és az első keresztes hadjárat fővezéri kard­ját Európa összes nemzetei egyértelműig neki ajánlották fel. A tatárjárás emlékén túl jelent­kezik az első szobor, mely a történelem nagyvo­nalú áttekintésének mértékében felesleges, mert a kor eseményeivel együtt csak részletkérdés. A trónfoglaló Anjou, Károly Róbert a felesleges szobor. És ha nem volna, akkor közvetlenül IV. Béla szomorú reliefje után Nagy Lajos a föl­­emelkedés, a nagyság emlékével és a nemzet élet­erejének bizonyítékaival sokkal monumentálisab­­ban hatna. Hol van?! — kérdezzük most mi, mikor látjuk, hogy az emlékműn Mátyás királyt nyomban I. F­erdinánd követi. Hol van a hősi halott kirá­lyunk, II. Lajos szobra?! És hol van a relief, ami félremagyarázhatatlanul dokumentálja, hogy a kereszténység védelmében a nyugati kultúra zavartalan fejlődésének biztosítására hivatásun­kat olyan tökéletesen teljesítettük, hogy a török hódítás árnyékában, a német hegemonikus törek­vés lábát megvetette és ezzel örökös harcaink közé az önvédelmi, a függetlenségi harcot is be­sorozta?! Fájdalmak ellen Aspirin- tabletták Gyógyszertárakban kaphatók. Az emlékmű ezen a pontján a legelhibázottabb. Tudjuk, hogy egy emberélet művészi munkája az alkotás, de ezzel szemben is fel kell sorakoz­tatnunk a nagy szempontokból emelhető kifogá­sainkat. Ezek a hibák még az emlékmű átadása után is korrigálhatók és az elkészült szobrok, a reliefek akkor sem vesznek kárba, ha a város más pontjain nyernek elhelyezést. In. Károly, Mária Terézia és II. Lipót tör­ténelmi korszakai ebben a nagyvonalú áttekin­tésben szintén csak részletkérdések. Az ezer év tökéletes történeti képének megteremtéséért­ az említett három piedesztált II. Rákóczi Ferenc, II. József s Kossuth Lajos szobrainak kellene elfoglalniok. A felcserélt reliefekben akkor a ha­záért és szabadságért vívott harcunk emléke, a kalapos királynak az állam nyelvét megváltoz­tató, tehát a német hegemóniát beteljesítő ren­delete és a nemzeti visszautasítás dokumentál­­­tatnék. Viszont a harmadik, új reliefben a nagy függetlenségi harcunk örökítetnék meg Budavár bevételének mozzanatával. És ha ez így volna, tökéletes lenne , a történelmi ív, feltétlenül szol­gálná az eljövendő nemzedékek történelmi tisz­tánlátását, mindenkor helyesen világosítaná fel az érdeklődő idegen nemzeteket. Akkor I. Ferenc József szobra és reliefje is elnyerné a kiegye­zést feltétlenül megérdemlő nagy jelentőséget. És akkor a Névtelen Katona sírja ott a Városliget kapujában valóban a minden hivatását tökéle­tesen teljesítő nemzet ezeréves múltjának tra­gikus pontja lenne, szimbolizálná a német hege­mónia bukásának befejezett tényét, az össze­omlást és az igazságtalanságot, amit a hálátlan nyugat éppen a kultúráját védelmező nemzet ellen elkövetett. Zádor Tamás Hatvannyolc éves koráig kereste a hosszú élet titkát és a tüdővész gyógyszerét a hirtelen el­hunyt dr. Flóris Áron orvos és rajztanár A tüdővészből kigyógyult, a szíve megölte (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ez­előtt egy tragikus halálesetről közölt tudósí­tást a 8 Órai Újság. Dr. Flóris Áron orvos Sashalmon hirtelen rosszul lett az utcán és másnapra meghalt. Szívszélhűdés ölte meg. Mint tudósításunkban elmondottuk, a tragikus körülmények között elhunyt orvos a belejező Wunderlichnéhoz igyekezett, hogy annak csodamódszereit tanulmányozza és útközben érte a vég. Amilyen különösek voltak dr. Flóris Áron halálának körülményei, éppen olyan különös volt ennek a sokféle kiváló képességgel ren­delkező embernek az egész élete is. Erről kü­lönböző irányokba elkalandozott és nem ered­ménytelen életről kaptunk számos érdekes adatot, melyek érdemesek arra, hogy felje­gyezzük őket. Húsz éves volt Flóris Áron, amikor torna- és rajztanár oklevelet nyert. Egyik buda­pesti polgári iskolában tanított. Akkoriban még nem voltak hivatásos tűzoltók és divat volt, hogy az intelligensebb vezető emberek önkéntes tűzoltótestületbe léptek be s ezzel példát mutattak. Önkéntes tűzoltó lett Flóris Áros is, de egy tűzvésznél 1889-ben meghalt és tüdővészt kapott. A felépüléshez még csak remény sem volt. Hónapokon át, éveken­ át be­tegeskedett, nyugdíjazni is akarták, de Flóris nem hagyta magát. Feltette magában, hogy ő nem fog meghalni. Miután magára kent, be­lelök­,ott és beszedett egy egész patikát, elha­tározta, hogy szakít a patikaszerekkel. Áttért a házi orvosságokra. Kénfüstöt lélekzett be, gyógyfut­nkat ivott és fél évig ilyen módon kúrálta magát. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a kénfüst nagyon használna a beteg tüdőnek, de ebben az esetben mégis csoda tör­tént, Flóris Áron meggyógyult és szolgálat­­teleire jelentkezett. — Amint látjátok — mondotta ámuló kollégáinak, — magamat meggyógyítottam, most másokat fogok meggyógyítani a mód­szeremmel. — Akkor kuruzsló leszel és elítélnek — vetették ellene a kollegái. — Arról is tudok egy jó szert — vála­szolta Flóris Áron és harminc éves korában beiratkozott az egyetem orvosi fakultására. Azontúl minden szabad idejét a tanulásnak szentelte. Főképp a gyógyfüvek titkait ke­reste. Harmincnyolc éves volt, amikor ke­zébe nyomták az orvostudori diplomát és ő határtalan lelkesedéssel vetette rá magát a gyógyításra. Délelőtt rajzot tanított a pol­gári isk­olából, délután gyógyított. A sze­gényeknek ingyen adott orvosi tanácsot és orvosságot is, csak a gazdagoktól fogadott el pénzt. Nyári szabadságát pedig arra használta fel, hogy beutazza az egész vilá­got, tanulmányozza a klinikáikat és szerzett tapasztalatairól ittthon beszámoljon. Szám­talan cikke jelent meg arról, hogy miképpen lehetün­k hosszú életűek. Flóris dr. gyógy­módja azonban nem találkozott az orvosok tetszésével s ezek arra kérték a székesfő­várost, hogy tiltsa el Flóris dr-t az orvosi gyakorlattól mindaddig, amíg tanárságot folytat. Arra is hivatkoztak a panaszlók, hogy Flóris dr-nak meg van a tanári fize­tése s emellett még az ő jövedelmüket is csökkenti. Az eltiltás nem is maradt el. Hivatalosan felszólították, hogy vagy gyógyítson, vagy tanítson, de a kettő együtt nem fér össze. Ekkor abba­hagyta­­ a gyógyítást. Beiratkozott a mű­egyetemre, hogy­ a rajztanítással kapcsolatos magasabb műszaki ismeretek titkait is elsajá­títsa. Tanulmányainak eredményeként az elemi és polgári iskolai növendékek részére egy új tanítási rendszert alkotott. Az új rend­szer meglepő sikert eredményezett, melyről a Homok­ utcai polgári iskola növendékei nagy­szerű tanúbizonyságot tettek. Selyem, par­­cellán, fa- és szobafestési ábrákat rajzoltak s volt olyan 12—14 éves fiú, aki naponta négy-öt koronát is megkeresett munkájával. 1914. őszén a kolozsvármegyei tanítótestület fennállásának negyvenéves jubileumát ünne­pelte és ennek keretében kiállította Flóris dr. Budán veszek Zugliget, Táborhegy, Remetehegy, stb. környékén kis családi halat vagy telket. Ajánlatok (részletes leirás, fizetési fel­tételek) a kiadóba , , Komoly” jeligére. 1920 MÁJUS 19 KOSZTPÉNZEKET kedvező kamatozás mellett elfogadunk VÁLTÓKÖLCSÖNÖKET fedezet ellenében minden összeg erejéig folyósítok farAflt Bntoch Conetant In hankilk­et Fennáll 46 év óta. Budapest, VIII., Baross­ utca 23 Telefon: József 355—75. n­ot­ivumgyű­jteményét, továbbá tanítványai­nak iparművészeti rajzait, számszerint: 1400 darabot. A tanítók díszközgyűlésén pedig Flóris nyolc növendékei előkelő szakközönség jelenlétében utasításra rajzolt. Mindegyik Bő húsz percen belül elké­szült a feladatával. Nagy volt a bámulat és a tanférfiak elisme­rést szavaztak Flóris dr.-nak. Az Emke tervbe is vette, hogy az össz­es népiskoláiba beve­zeti a kenyérkereseti rajztanítási rendszert. Flóris dr. erre előzékenyen felajánlott egy hatszáz motívumból álló gyűjteményt, de sajnos a világháború ezt a tervet már meg­akasztotta. Mikor a világháború kitört, Flóris dr. sie­tett vissza a betegek közé. A Rókus-kórházban vállalt orvosi alkalmazást, közben egy nagy­szabású orvosi szakmunkán dolgozott. Termé­szetesen ez is a tüdővész gyógyításáról szólott és Flóris Áron 30 éves tapasztalatait foglalja magában. Egy hónappal a halála előtt készült el e nagy munkájával, amely nyomdára ké­szen áll. Sokoldalú tevékenysége közben min­denre kiterjedt a figyelme, ami magyar. Ő pendítette meg legelőször Rákóczi hamvainak hazahozatalát és egyik alapítója volt a Rá­­kóczi-Társaságnak is. Miután nem járt azon a nyomon, amelyen az orvostudomány halad, természetesen különc embernek ismerték. A múlt év novemberétől kezdve naponta kijárt Sashalomra Wunder­­lichnéhoz, akinek masszásrendszerét irányí­totta. Egy ilyen útján érte utol a vég is 68 éves korában. Egész életében önzetlenül dol­gozott és ha a tüdővész gyógymódját nem is fedezte fel, mindenesetre kiváló természet­ismerő és kitűnő pedagógus volt. Josephine Baker orvosbarátja ■ munkásbiztosí­tási csalásokért a bíróság elé került Miből futotta az elegáns Prieur doktornak montmartrei pezsgőzésekre Paris, május 18. (Saját tudósítónktól.) A párisi büntetőbíróság előtt egy választékosan öltözött, rendkívül szim­patikus benyomást keltő úr jelent meg. Ez a fö­lényes modorú úr nem más, mint dr. Prieur, a hirhedt orvos, aki , a biztosítótársaságok rovására követett el egy egész sereg csalást. Érdekes ember ez az orvos. A montmartre éj­szakai életében nagy szerepet játszott, s a loká­loknak alig volt szívesebben látott vendége, mint ő. Egy időben, amikor Josephine Baker még nép­szerűségének tetőpontján volt, egész Paris — értsd: az éjszakai és nemzetközi Páris — sokat beszélt a bőkezű orvos és a csokoládészínű mű­vésznő barátságáról. Prieur dr. behízelgő modo­rával és eleganciájával, méginkább pedig példát­lan költekezésével szerzett magának népszerűsé­get. A nimbusz azonban egy szép napon szerte­foszlott. Kiderült, hogy Prieur dr. nem legális úton szerzett pénzt pezsgőszámláinak kegyenlítésére. Mint orvos több munkásbiztosító szolgálatában állott és teljesen tőle függött, hogy egy-egy munkás mennyi ideig kapja a betegsegélyző járu­lékokat. Tekintve, hogy a járulékokkal arányban állott jövedelme, dr. Prieur a kórház ápolóknak és néhány orvosnak a segítségével úgy intézte a dolgot, hogy az ápolás alá került mun­kás betegsége lehetőleg hosszú ideig tartson. A balesetek folytán támadt sebek gyógyulását mesterségesen akadályozta meg, majd amikor látta, hogy a dolog simán megy, később odáig merészkedett, hogy egy-egy munkásnál maga idé­zett elő „sebesüléseket", amelyeket, mint munka­közben szerzett sérüléseket jelentett be. Nagyon sok munkás akadt, aki belement ebbe a bűnös manipulációba, amely egy időre munkáiban, könnyű életet biztosított számukra. Amikor először emeltek vádat Prieur ellen, az egész Montmartre a „szimpatikus* ” orvos mellé állt. Maga Josephine Baker, aki akkor Berlinben vendégszerepelt, vendégjátékát megsza­kítva sietett Parisba, hogy tanúvallomást tegyen mellette. Sőt, hogy bebizonyítsa háláját, a bíróság előtt a közönség szeme láttára­­ megcsókolta. Akkori­ban erről sokat írtak a lapok és a hálának ezt a feltűnő megnyilatkozását a legkü­lönféleképpen kommentálták. Most azonban, amikor újra bíró­ság elé állították, montmartrei lelkes hívei már nem voltak láthatók. Josephine Baker sem sietett segítségére. De azért Prieur nem veszítette el önbizalmát. Még mindig nyugodtan, fölényesen védekezik a vádak ellen. Mellette ül a vádlottak padján Jules Simon, egy vérpirosarcú öreg gyógyszerész, aki kenetteljes hangon beszél és amikor egy-egy sú­lyos vád hangzik el ellene, megdöbbenve, méltat­lankodva néz körül a tárgyalóteremben. Még kit ápoló és néhány munkás ellen emelt vádat az ügyészség. A vádlottak közt foglal helyet Bi­gardné, a doktor csinos titkárnője is. Mindjárt a tárgyalás megnyitása után, ami­kor Prieur személyi adatairól volt szó, az elnök fejcsóválva néz fel az iratokból (s ezt a kérdést intézi, dr. Prieurhoz: — Hogyan? Ön orvos létére versenyistállót is tart? — Kérem, — feleli a vádlott sértődötten — a lótenyésztés mindig nagyon érdekelt... Érdemben azzal védekezett a vádak ellen, hogy ha el is követett egy-két szabálytalanságot, ezt csak azért tette, mert a­z előírások ellentétben állnak a gyakorlati élettel és azokat nem lehetett betűszerinti értelmezésben alkalmazni. Ezen az első tárgyalási napon, amely volta­képp csak sokat ígérő nyitánya a nagy pernek, még Balthazárd professzor adta elő szakvélemé­nyét, amely a vádlott kertelésével szemben a visz­­szaélések egész sorozatát mutatta ki. A folyta­tást egész Páris nagy érdeklődéssel várja és a Montmartre halottnéi most élénken tippelik a per kimenetelének eshetőségeit. Ítéletre valószínűleg két h­ét múlva fog sor kerülni. Külföldi hírlapokra a legkényelmesebben a posta útján fizethet elő. Hai­scsi és CIM utóda posztókereskedését a „Fekete kutyához * (Alapíttatott 1845. IV., Váczi­ utca 33. Szám alá (Piarista rendházbal helyezte át. legelsőrend áruk, legmérsékeltebb árak Telefon 864 60. •

Next