8 Órai Ujság, 1929. október (15. évfolyam, 223-250. szám)

1929-10-19 / 239. szám

Ara IQ fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGYES SZÁM­ÁRA HELYBEN, VIDÉKEN ÉS PÁLYA­FÉLÉVRE 14.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 21.60 PENGŐ FŐSZERKESZTŐ: UDVAROKON 10 FILLÉR, AUSZTRIÁBAN 20 GROSCHEN, NEGYEDÉVRE 7.20 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 10.80 PENGŐ­­R 1^A MÁJVII FMTI JUGOSZLÁVIÁBAN 2 DINÁR, FRANCIAORSZÁGBAN 1 FRANK, EGY HÓRA 2.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 3.60 PENGŐ­R­E KÍVUL­ OLASZORSZÁGBAN X LÍRA Szerkesztőség: Vili., Rökk Szilárd­ utca 4. Kiadóhivatal: József­ körút 5. Telefonszámaink: József 463—06, 463—07, 463—08, 463—09 Egy igazi magyar ügyA magyar közvélemény a legél­eseb­ben tiltakozik az ellen, hogy az optánskérdést összekapcsolják a jóvátétel­ komplexussal "■i »ii ■ ii ■ A limes szerint Románia a „keleti jóvátétel“ keretében akarja elintéztetni az optánspört . Az optánsügy nem államközi kérdés London, okt. 18. (Magyar Távirati Iroda.) A Times párisi levelezője szerint a keleti jóvá­­tételi tárgyalásokat eredetileg október 2--án kellett volna befejezni, hogy a hágai végső konferencián egyhangú­­je­lentést lehessen előterjeszteni. Azonban a bizottság kebelében felmerült nehéz­ségek komolyan fenyegetik a tárgyalá­sok gyors befejezését. Románia, a többi állam által támogatva, követeli az op­tánsügy tárgyalását a végleges elinté­zés megkezdése előtt. A népszövetségi tanács, mint ismeretes, szeptember 19-én határozatiig helyeselte, hogy Magyarország és Románia Henderson vezetése alatt közvetlen tárgyalásokat kezdjenek az optánsügyben. A román javaslat elfogadása azt jelentené, hogy az optánsü­gyet nem a Népszövetség, hanem a hágai bizottság közbenjötté­­vel tárgyalnák. Ezzel együtt járna a békeszerződésekben kikötött vegyes döntőbíráskodás illetékességéről való lemondás. A levelező szerint Magyarország haj­landó az optánsügyet azonnal tár­gyalni, még­pedig a Népszövetség ja­vaslatának megfelelően. A tanácskozás színhelye a felek választása szerint akár Páris, akár London lehetne. Hen­derson, amikor véleményét kérték, ki­jelentette, hogy ha Magyarország és Románia ezt a régóta húzódó ügyet Párisban az ő szolgálatai nélkül tudná elintézni, nagyon örülne, de természe­tesen csak akkor, ha ebbe mindkét fél beleegyeznék. Magyarország nyilván vonakodik ezt az ügyet — amely már öt hat év óta foglalkoztatja a Népszö­vetséget, — tisztán a saját hitelezőiből álló bizottság elé vinni. Másrészt Ma­gyarország hajlandó a kötelezettségek végső elintézéséről tárgyalni, de nem hajlandó az optánsügyet vagy a döntő­­bíráskodás elvét feláldozni, még egy kedvező jóvátételű egyezmény kedvéért sem. Ezért a tárgyalások holtpontra jutottak.★ Nemcsak politikai körökben, de általában a magyar közvéleményben a legnagyobb visz­­szatetszést váltotta ki az a román eljárás, amelyről a Times párisi tudósítója ad hírt és amely szerint a románok, úgy látszik, ismét azt a taktikát akarják követni, hogy a magyar —román opláuskérdést be akar­ják vonni abba a kardéskomplexu­mba, amely a jóvátételi kérdések során fog elintézést nyerni. A jóvátételi bizottság tárgyalásai szigorúan bizalmasak s így a románok szándéka sem ke­rülhet nyilvánosság elé olyan bizonyos formá­ban, mintha a tárgyalások nyilvánosak lenné­nek, tény azonban az, hogy a Times tudósí­tása olyan konkrét formában ad hírt a romá­noknak erről a szándékáról,­­ jelezve, hogy más államok is támogatják Romániát ebben a törekvésében,­­ hogy teljesen érthető a híradás nyomán támadt nagy megütközés. A magyar politikai körök és általában a magyar közvélemény tisztában vannak azzal, hogy a magyar-román optánspörben tisztán jogi kérdésről van szó és minden törvényes alapunk meg­van arra, hogy bíró kiküldését kérjük. Nem engedhető meg, hogy ez a kér­dés elvonassék az illetékes bíróság a magyar—román vegyes döntőbíróság elől, amely egyedül kompetens ebben a kérdésben dönteni. Az a körülmény, hogy Magyarország békülékenységének tanújelét adva hozzájárult ahhoz, hogy Henderson angol külügyminisz­ter vezetésével ismét közvetlen, barátságos tárgyalások induljanak meg, nem jelenti azt, hogy most már odáiig mehessenek a román körök, hogy a kérdést a jóvátételi kérdések közé sorolják. Itt nem a magyar állam áll szembe a román állammal, hanem az optáns­­perben magánfelek állanak a román állammal szemben, tehát nincs államközi kérdésről szó és éppen ezért a magyar közvélemény a legerélyeseb­ben és a leghatározottabban visszautasítja a románoknak ezt a szándékát és tiltakozik még a kísérlete ellen is annak, hogy az optáns­kérdést belefullasszák a jóvátételi kérdések tengerébe. A londoni egyetem egyik előadótermé­ben a katedráról magyar nevek angol fülnek idegenritmusú muzsikája szólal meg néhány délutánon át. Széchenyi, Kossuth, Arany, Petőfi, Jókai, Kemény, a múlt nagy nevei és a mai magyarság legkiválóbb értékeinek nevei. Hevesi Sán­dor, a budapesti Nemzeti Színház igazga­tója személyére szóló kitüntető meghívás alapján előadássorozatot tart angol nyel­ven, angol közönségnek Magyarország irodalmi kultúrájáról. Tekintélyes hall­gatóság hozza el délutánonként érdeklő­dését a magyar előadó katedrája köré. Ez az érdeklődés nagyon érthető és ter­mészetes. A legutóbbi néhány évtized alatt a világirodalom és művészet iránt érdeklődő publikuma éppúgy, mint a tu­dományé és a sporté, a teljesítmények világ­versengésében egyre-másra találko­zott ilyen, számára idegenhangzású ma­gyar nevekkel, a mai Magyarország mun­kásainak néha egészen vakmerő előre­törésével. A barcelonai világkiállítás mű­vészeti aranyérmeitől a lezajlott olimpiász világbajnokságain át néhány magyar színpadi szerző és regényíró világsikeréig egész sereg ilyen szembetűnő jelentkezés hívta fel ezt az érdeklődést a mai Ma­gyarország szellemi kultúrája felé. Ámde egy szellemi kultúra, amelynek jelene van, nem véletlenül és hirtelen támadt dolog. A nagy konkurenciában versenyképes jelennek értékes múlttal is kell bírnia. S hogy a világ közönsége e mai dicsőséges jelentkezésekben ne efemer sikereket lásson, hanem egy egész nemzet szellemi életének szerves és egyetemes megnyilatkozásait,­­ meg kell ismernie ennek a kultúrának múltját a maga leg­kiemelkedőbb alakjaiban és teljesítmé­nyeiben. Ezért kivételesen értékes s a mi szempontunkból felbecsülhetetlen értékű feladat az, amely a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának jutott. A meghívás: megtiszteltetés a személyé­nek. A feladat gondos és céltudatos el­végzése: értékes kötelességteljesítés mind­nyájunkkal szemben. A magyar ügynek ezek az előadások magyar művészetről, irodalmi és színházi kultúráról, az egye­temi katedra komoly jelentőségében olyan propagandát jelentenek, amely nem erő­szakolt és nem mesterkélt és végső ered­ményében a magyar irodalmi múltnak bekapcsolódását jelentik a világrelációba. Súlyos felelősség minden szó, amely most arról az angol katedráról elhangzik és egyben nemzeti szempontból értékes és felbecsülhetetlen szolgálat minden okos mondat, amely az irántunk támadt érdek­lődésre olyan feleletet ad, amely nemcsak kielégít, hanem új érdeklődést támaszt. Az ilyen előadások végén a hallgatóság kérdéseket intéz az előadóhoz. Jelentések szerint Hevesi Sándornak bőven van része ilyen kérdésekben. Minden ilyen feltett kérdés pedig igazolja ezeknek az előadásoknak igazi értékét. A mi szá­munkra külön megnyugtató, hogy ezeket az előadásokat és ezeket a kérdésekre adott feleleteket olyasvalaki adja az an­gol publikumnak, aki itthon, mint a Nem­zeti Színház igazgatója, teljes felelősségű állást tölt be, aki írónak, tudósnak, mű­vésznek tekintély s akiben megbízhatunk, hogy minden kimondott szavát akként mérlegeli, hogy az országának igazságát és célját szolgálja. Egyben pedig olyas­valaki, akit e személyre szóló meghívás bizonysága szerint odakint is tekintélynek és értéknek ismernek. Ezek a szempontok adják meg londoni előadássorozatának Letartóztatták a feleség­­gyilkos kom­­ég­y segédet, aki eszmélet­e fekszik a Rókus-kórházban (Saját tudósítónktól.) Ma délelőtt tíz óra­kor véres szerelmi dráma játszódott le a Rá­­kóczi­ út 55. számú ház lépcsőházában, ahol Stágel Antal borbély agyonlőtte különváltan élő fiatal feleségét, azután a fegyvert önmaga ellen fordítva, halántékon lőtte magát. A Rákóczi­ út 55. számú házban Farkas Sándor nyugalmazott jegyző feleségénél szol­gált az első emelet 15. számú lakásban hosz­­szabb idő óta Hügel Antalné háztartási alkal­mazott. Hügelné valamikor jobb napokat lá­tott. Férjének Szegeden borbélyműhelye és illatszerüzlete volt, de néhány évvel ezelőtt Hügelék tönkrementek és elköltöztek Szeged­ről. Egyetlen hétéves gyermeküket Szegeden, egy rokonuknál hagyták. A házastársak közt ezután viszálykodás támadt, napirenden vol­tak a veszekedések, végül is Hügelné otthagyta férjét és munkát vállalt. Egy esztendővel ezelőtt állott be Farkas San­dorné szolgálatába a fiatal­asszony, akit gazdái nagyon szerettek, mert szorgalmas, lelkiismere­tes alkalmazott volt. Hügel Antal időközben különböző pesti borrbéllyműhelyekben vállalt állást, azonban egy helyen sem tudott meg­maradni­, sokszor változtatta munkahelyeit, sőt gyakran volt hónapokig is állás nélkül. Hügel nem tudott belenyugodni abba, hogy fiatal felesége elhagyja. Állandóan üldözte az asszonyt és követelte, hogy térjen vissza hozzá. Az asszony azonban mindig elutasította. Hú­gér azért sűrűn megjelent a Rákóczi­ úti házban és gyakran becsengetett a lakásba, azzal, hogy a feleségével akar beszélni. Gyakran maga a felesége nyitott ilyenkor ajtót, de a lakásba nem engedte be a férjét, aki egyre erélyesebb hangon követelte visszatérését. Utóbb már botránnyal fenyegetőzött, többizben hangos jeleneteket is rögtönzött. Tegnap este a házbeliek közül többen láttá­k, hogy Hügel Antal ott ólálkodik. Ma reggel 8 óra tájban, amikor az egyik házbeli cselédleány bevásárolni indult, ismét a kapu előtt látta Hügel Antalt, akit gyár­kori látogatásai révén a házbeli cselédleányok már mind ismertek. Tíz óra tájban Hügel Antalné is kijött a lakásból, hogy úrnője megbízásából bevásárolni menjen. Lefelé tar­tott az első emeleti lakásból, amikor olyan komoly súlyát és jelentőségét, nem­zeti szempontból való hasznát és értékét, amelyet méltán ki kell emelni a napi ese­mények szürkeségéből.

Next