8 Órai Ujság, 1932. június (18. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-25 / 140. szám
1932 JÚNIUS 25 . hírek.■ ■■■■BBnnii Új előfizetési árak: Egy hónapra . . 1.50 P Egy negyedre . . 4.40 P Félévre • . ■ . • 8.50 P Egész évre ■ . * * 16.5 P 01 év a revízió harcában Reménytelenek és elcsüggedők életreszólítója volt Rothermere lord híres szózata öt esztendővel ezelőtt. E messze idegenből felénk nyúló erős és harcias kéz segítsége nemcsak kint fordította igazságtalan sorsunk felé a figyelmet, de itt bent a kezdet útjain járó revíziós mozgalom katonái közé sorakoztatta azokat is, akik addig kétségbeesett tehetetlenségben tétlenül várták a sors fordulatát. Nevezetes évforduló ennek a cikknek megjelenése s a „Magyarország helye a nap alatt“ egész bizonyosan első nagy megindítása annak, hogy a revízió gondolata ne csak vágy, hanem eredményekért küzdő komoly harc legyen. A Magyar Revíziós Liga elnöki tanácsa ünnepi üléssel emlékezett meg erről az évfordulóról s Herczeg Ferenc ünnepi szavak és gondolatok adójával fejezte ki a magyar nemzet háláját a nagy angol barát iránt, aki maga is egy újabb és erőteljes megnyilatkozásban emlékezett meg erről az évfordulóról. 14 Daily Mail e két cikkének megjelenése között öt esztendő értékes és eredményeket ígérő munkája van, amely Rothermere lord nevéhez fűződik. — Rendelet a népjóléti miniszter hatáskörének megosztásáról. A hivatalos lap mai száma közli a kormány rendeletét a népjóléti miniszter hatáskörének megosztásáról. A rendelet a népjóléti miniszter hatáskörébe tartozó ügyeket július 1-től a miniszterelnök, a beügy-, a pénzügy-, a kereskedelemügy és a honvédelmi minisztereik hatáskörébe utalja. Az OTI ügyek július 1-től a belügy, a rokkant- és hadiárvaügyek pedig a honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartoznak. — Amerikai hagyaték örökösei kerestetnek. Klassich (Klassich) Ignác amerikai állampolgár, aki 1882 február 26-án Nagykanizsán született, 1931-ben Newyorkban meghalt A hagyaték körülbelül ezer dollár. A hagyatékra igényjogosultak örökhagyó törvényes örökösei a következő sorrendben: örökhagyó özvegye és gyermekei, szülei, testvérei, illetve elhalt testvéreinek esetleges leszármazos A hagyatékra igényt tartók az örökhagyóhoz való vérségi kapcsolatuk megjelölése mellett Írásban vagy szóbelileg jelentkezzenek a Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Irodában (Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 4. szám alatt). Költségkimélés céljából a jelentkezők egyelőre okmányokat ne szerezzenek be. .— Hamueső megakasztotta Beinhom Ellyt repülőútjában. Buenos Airesből jelentik: Beinhom Elli német pilótanő, aki Mendozából felszállott, hogy Buenos Airesbe repüljön, hamueső miatt kénytelen volt visszatérni Mendozába. — Ifj. dr. Balázs Dezső ügyvéd előadása. A Népegészségügy Múzeumban megnyílt szociális egészségvédelmi kiállítással kapcsolatban rendezett előadás-sorozatban ifj. dr. Balázs Dezső ügyvéd június 25-én este pont fél 7-kor a Népegészségügyi Múzeum földszinti előadótermében (Eötvösutca 3.) Szexuális deliktumok az új kriminálpszichológia megvilágításában címmel előadást tart. __Beiratkozás a csehszlovákiai főiskolákra. A budapesti csehszlovák követség kéri a következő sorok közlését: „A csehszlovák iskolaügyi minisztérium rendelkezése szerint az 1932 33. iskolai évtől kezdődőleg azok az idegen állampolgárok, akik a csehszlovákiai főiskoláikra óhajtanak beiratkozni, kötelesek a beiratásnál hitelesített középiskolai érettségi bizonyítványt felmutatni. A hitelesítést a magyarországi diákok esetében a magyar királyi kultuszminisztériumban, a magyar királyi külügyminisztériumban s a budapesti csehszlovák követségen kell beszerezni.* * — Házasság. Kadlik Rudolf mérnök, ny. bányaigazgató június 28-án vezeti oltárhoz Nagybányán Konczwall Elvirát. — Renard Abricot. Legújabb párisi rókaszínek, fehér rókákra! Láthatók rövid ideig Dán Fülöp, Dorottyautca 1., Gerbeaud sarkán, nyári esféktre a leghatásosabb! Hit Mit írt Ruttkay Gábor a régóta Hajszolt titokzatos levélben A vizsgálóbíró nagy eréllyel folytatja a nyomozást (Saját tudósítónktól.) Most, hogy a vádtanács is elrendelte a vizsgálatot Littke Kálmánná ügyében, a vizsgálóbíró fokozottam folytatja a munkát. A vizsgálat eddig összegyűjtött anyaga azonban több tekintetben kiegészítésre szorul és ezért mostani munkája főképpen arra irányul, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja. E tekintetben különösen fontosnak látszott annak a sokat emlegetett levélnek a megszerzése, amelyet Ruttkay Gábor halála után küldött Littkéné a százados egyik jóbarátjának és amely tudvalévően eltűnt. Ez a levél, amint a nyomozás során kiderült, tulajdonképpen nem is levél,nem csak egyszerű cédula és ezen voltak olyan feljegyzések, amelyek a várakozás szerint döntő fontosságúak. Mint most kiderült, valóban létezett egy cédula Ruttkay kezeirásával, ennek a tartalma azonban egyáltalán nem ad magyarázatot Ruttkay halálának rejtélyére és csak anyagi vonatkozású. A cédulán ugyanis ezek a sorok állanak: „Kétezernégyszázpengővel elszámolásban vagyok Littke Kálmánnéval, bármi történjék is ve,lem, kérlek, juttasd ezt el a feleségemnek.* ‘ V Ez az a sokat emlegetett levél, helyesebben cédula, amelyet közvetlenül a százados halála után küldött Littke Kálmánná Ruttkay bizalmas jóbarátjának. A cédula elkallódott ugyan, de hogy a tartalma valóban az volt," azt már hivatalosan megállapították. A védelem ezt nagyfontosságúnak tartja a saját szempontjából, mert ezzel is alá akarja támasztani azt a felfogást, hogy Ruttkay már régebben öngyilkosságot forgatott a fejében és minthogy tartozott Littke Kálmánnénak, nem akarta, hogy halála után károsodás érje az asszonyt. Ezért kérte a barátját, hogy figyelmeztesse feleségét erre az adósságra. Azt is hangoztatja a védelem, hogy ebből is látszik, hogy Ruttkay Gábornak valóban voltak szorongató adósságai. Medvés-Medico István vizsgálóbíró ma délig nem vezettette maga elé Littke Kálmánnét, mert Medvés-Medico még csak egy-két napja vette át az ügyet a szabadságra távozott vizsgálóbírótól és ma még az eddigi anyag tanulmányozásával van elfoglalva. Lehetséges, hogy ma nem is kerül sor Littke Kálmánná folytatólagos kihallgatására. — Hét asszony a vádlottak padján. Hét asszony állt ma vádlottként Wamoscher dr. büntető járásbíró előtt, akiket Riedli Rezső házmester rágalmazás címén jelentett fel, mert a rendőrséghez küldött névtelen, levélben ,azzal vádolták a feljelentés szerint, hogy a kommunizmus alatt súlyos visszaéléseket követett el, több lakót megvert és többeket kirabolt. Az asszonyok valamennyien tagadták a névtelen levél szerzőségét, de a tanúképpen kihallgatott egyik albérlő elmondta, hogy az egyik asszony bérelte fel egy pengőért a levél megírására, mert haragudott a házmesterre. Az ügyészi megbízott elejtette a vádat azzal, hogy a levélben említett bűncselekmények, ha azokat Riedli el is követte, már elévültek, mire a bíróság felmentő ítéletet hozott. A Bécsi autóbusz reggel, délben és délután. A népszerű bécsi autóbusz június 25-én kezdi meg sűrített nyári forgalmát s ettől a naptól kezdve reggel 7 óra 20 perckor, déli 13 óra 20 perckor és délután 16 óra 5 perckor indul egy-egy autóbuszjárat Bécsbe az Oktogon térről, illetve tíz perccel később a Vörösmartytérről. Városi jegyiroda Oktogon-tér. Telefon: 105—64. — Két trafikot fosztottak ki az éjjel. Ma éjjel betörők jártak a Hidegkúti utca sarkán lévő dohánytőzsdében, amelyet teljesen kifosztottak. — Ugyancsak betörők elvittek Baross-utca 105. szám alatt lévő trafikból mintegy 1500 pengő értékű dohányneműt és okmánybélyeget. — Szándékos emberölésért ötévi fegyház. Báli Ferenc csecsei legény tavaly egy mulatság után belekötött régi haragosába, Hídvégi Sándorba, aki kicsavarva a kést Báli kezéből, úgy összeszurkálta támadóját, hogy ez pár nap múlva sérüléseibe belehalt. Hídvégit a bíróság annak idején négyévi fegyházra ítélte s a Tábla ma ötévi fegyházra emelte a büntetést. FFLTEN és GUILLEAUME kábé-, sodrony- és sodrony- bölésgyé r r.-f. igazgatósága mély gyásszal jeleni, hogy alelnöke méltóságos Felix Heik ! felsőházi tag csütörtökön, f. hó 23-án hoszszas szenvedés után elhunyt kimagasló egyéniségével, páratlan alkotó munkaképességével és hozzáértő szaktudásával vállalatunk vezetésébe is mindenkor eredménydúsan folyt be és így hervadhatatlan érdemeket szerzett. Emlékét mély kegyelettel őrizzük. úr Magyar vér mentette meg a budapesti amerikai követségi titkár életét (Saját tudósítónktól.) Néhány hónappal ezelőtt helyezték Budapestre Mr. Robert Englisht, a budapesti amerikai követség új titkárát. A fiatal diplomata alig néhány napig volt új hivatalában, amikor hirtelen anynyira rosszul lett, hogy be kellett szállítani a Rifény-klinikára, ahol súlyos belső vérzéseket állapítottak meg. Bakay professzor, dr. Hajnal tanársegéd és dr. Kubányi Endre vették ápolás alá. Az orvosok megállapították, hogy a diplomatán csak vérátömlesztés segít. Az átömlesztétt ötször kellett megismételni és ezzel sikerült is megmenteni Mr. Robert English életét. Az amerikai diplomata ezek után megjegyezte, hogy m most már végkép szeretne Magyarorszáon maradni, miután itt mentették meg az életét és miután nagy mennyiségű magyar vér folyik ereiben." — „A rendőrhatóságok szociális kérdésekkel is hivatásszerűen foglalkozzanak" — mondta a főkapitány. A szociális egészségvédelmi kiállítással kapcsolatban előadássorozatot rendeznek. Az előadássorozat keretében legutóbb Ajkay Miklós dr. rendőrfőtanácsos „A rendőrség tevékenysége az erkölcsrendészet terén 11 címmel tartott előadást. A rendőrfőtanácsos érdekes előadásában a prostitúció történtét ismertette, valamint a társadalmi egyesületek és szociális missziók fontos szerepét, a rendőrséggel való közös munkálkodásukat méltatta. Az előadást Ferenczy Tibor dr. főkapitány elnöki megnyitója előzte meg. A főkapitány hangoztatta, hogy külföldön pro és kontra gyakran foglalkoztak a rendőrségnek a prostitúcióval kapcsolatban való szerepével és minden esetben megállapították, hogy a rendőrség és a társadalmi egyesületek közös és értékes munkálkodása rövidesen igen nagy eredményeket mutat fel. A főkapitány kijelentette, hogy intenzíven foglalkozik ezzel a kérdéssel és a rendőrség minden rendelkezésre álló eszközeit felhasználja ennek az ügynek az érdekében. Közlekedési balesetek. A Kőbányai út 52. számú ház előtti Kovács János MÁV tisztviselő leesett egy teherkocsiról és a fején megsérült. A mentők a MÁV-kórházba vitték. A Ferdinánd-hídon Klein Gyula 22 éves áruskihordó leesett a kerékpárjáról és megsebesült. A mentőik az Uzsoki utcai kórházba vitték. Egy orvos pere a nem nosztrifikált diploma miatt. Kupferstein Márton dr. orvos két évvel ezelőtt pert indított a kincsár ellen, mert nem nosztrifikálták Bécsben szerzett diplomáját. Azt állította, hogy a kultuszminiszter törvényellenesen utasította el a nosztrifikációs kérelmét. A budapesti törvényszéken Bónis György dr. bíró ma elutasította Kupferstein dr. igényét ,azzal az indokolással, hogy a kérelem ■’elutasításánál szereplő tényezők nem követtek el seriffit|érfi joge|e nfiS|é^ft...ju — Egy Krisztus-szobor ügye a törvényszék előtt. Lontai Lajos szobrászművész szerzői jogbitorlás cílén kártérítési pert indított Gottlieb Miklós kereskedő ellen, akitől tízezer pengőt követelt. A kereset szerint Gottlieb sokszorosította és áruba bocsátotta Lontai értékes Krisztus-szobrát. A törvényszéken a bizonyítás során kihallgatták Róna József szobrászművészt, aki megerősítette a kereseti állításokat. A bizonyítás tovább folyik. — Menetkedvezményváltozások a Déli Vasút magyar vonalain. Mint ismeretes, a MÁV a Duna-Száva-Adria Vasút magyar vonalait július elsejével üzembe veszi. Ettől a naptól kezdve a DSzA magyar vonalaira csak a MÁV ad ki szabadjegyeket és kedvezményes igazolványokat. A július elseje előtt kiadott MÁV egyes útra szóló szabadjegyek, illetőleg igazolványok érvényesek a DSzA magyar vonalaira is. Hasonlóképpen érvényesek ezekre a vonalakra a július elseje előtt kiadott és a MÁV összes vonalaira szóló állandó jegyek, éves és időleges szabad jegyek. A DSzA által június 30-ig kiadott ilyen jegyek lejártukig érvényben maradnak. A MÁV által erre az évre kiadott köztisztviselői arcképes igazolványok június 1-től kezdve a DSzA vonalain DSzA betétlap nélkül is érvényesek. A DSzA vonalain július 1-től kezdve a köztisztviselői kedvezmény 50 százalékos. — „Az őrsiem", a hivatásos honvédaltisztek katonai lapja gyászkeretes számát, a hősi halált halt pilóták emlékének szenteli. Sgardelli Caesar magyar és olasz nyelvű vezércikkében az olasz bajtársak hűséges együttérzését köszönti. Endresz Györgynek meghitt bajtársi körben a pilótahalálról mondott végzetesen érdekes szavait idézi. A lap kezdeményezésérel az, altisztikarban a vivósport dicséretes lendületet vett. SZOMBAT 7 • OLDAL MEGNYÍLT az OSTERIA VELENCEI KERTJE Olasz különlegességek Nyári menü P 1.60, 2.— ZENE Gróf Károlyi u. 26. Tel.: 86-2-82 — A nyári szünet alatt is adjon gyermekeinek a reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál Ovomaltine-t. Ezzel edzi, erősíti gyermekeit, fokozza egészségüket. Frissítő italul gyermekeknek is jégbehűtött OromaRSne-s fejet kell adni. — Kíméljük emésztőszerveinket, ne használjunk drasztikus hashajtókat, melyek megtámadják a nyálkahártyákat. A Hunyadi János természetes keserűvíz nemcsak kiváló hashajtó, hanem igen sokféle betegségnek pótolhatatlan, értékes gyógyszere- Az Országos Szeszértékesítő Részvénytársaság Igazgatósága, Felügyelőbizottsága és Tisztviselői Kara mély fájdalommal és őszinte megilletődéssel jelenti, hogy a Társaság egyik megalapítója és megalakulása óta annak társelnöke, méltóságos Fellner Iwit úr a Felsőház tagja, a Leipziger Vilmos Szesz- és Cukorgyára Rt. elnöke, stb. f. hó 23-án, tevékeny munkásságban eltöltött életének 73-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. A magyar gazdasági élet vezéralakja, kiváló képességeivel, nagyszerű emberi tulajdonságaival, az egyetemes magyar szeszipar felvirágozásában hervadhatatlan érdemeket szerzett. Társaságunk emlékét mindenkor igaz kegyelettel őrzi. A Salgó-Tarjáni Kőszénbánya Részvény- Társulat igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mély gyásszal jelenti, hogy az igazgatóságnak tagja, Méltóságos Fellner Henrik úr, a Magyar Országgyűlés Felsőházának tagja, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke folyó hó 23-án 73-ik életévében elhunyt. Több mint három évtized munkája és közös küzdelme forrasztotta össze társulatunkat az elhunyttal. Ezen idő alatt bölcsességével, a gazdasági élet problémáinak összességét áttekintő nagy tudásával, szociális gondolkozásával nagy érdemeket szerzett a társulat, a tisztviselői kar és a munkásság érdekeinek védelmében. Emlékét kegyelettel őrizzük!