8 Órai Ujság, 1932. július (18. évfolyam, 144-170. szám)

1932-07-27 / 166. szám

1632 JÚLIUS 27 79 " A Búr" udvarán tizenkettőt Is ütött az óra. A császári pa­lota éjjeli álmát aludta, az ablakok sötéten meredtek a belső ud­varra, csak három szobából szűrődött ki világosság az éjszakába. A három szobában négy ember virrasztott. Az el­őben: Ferenc József, a császár, a másodikban: Zsófia főhercegnő, a császár anyja; a harmadikban: Er­zsébet és Charlotte, az osztrák és a mexikói császárné. Ferenc József a kezébe temette fejét: országosának legnagyobb gondjai bántották ez éj­szakán, a porosz—osztrák háború elő­estéjén. Zsófia fiának, Maxmiliannak levelét olvasta immár tizedszer, hogy talán mégis egy vigasztaló sort, egy vigasztaló szót, vagy csak egy vigasz­taló betűt is találjon benne. Erzsébet szobájában kísértetiesen ketyegett az óra, amely alatt a két császárné szomorúan hallgatott. Vé­gül is Szisi törte meg a csendet: — Én újra csak azt tancsolim nek­tek, hogy hagyjátok ott Mexikót és jöjjetek haza. Charlotte tágra nyitotta nagy fe­kete szemét és halkan szólt. — Lemondani annyit jelent, mint szegénységi bizonyítványt állítani ki­­magunkról. A lemondás, a tehetség­­telenség dokumentálása és ez elfo­gadható egy aggastyán részéről, ée nem lehet egy 34 éves, életteljes, re­ménykedő férfiúnak a dolga. Erzsébet tiltakozó mozdulatot tett, Charlotte azonban emelt hangon foly­tatta : —­ A trónt nem lehet úgy ott­hagyni, mint egy gyülekezetét, ame­lyet rendőrség vesz körül!... Nincs olyan helyzet, amelyben a lemondás ne lenne hiba, vagy ne lenne gyáva­ság. Csak akkor lehetne indokolt, ha azt az eszmét, amelynek a szolgálatába átírunk, elárultuk volna, vagy bűnnel szennyezzük be. Erzsébet végre szóhoz jutott: — Charlotte, — mondotta, — te erősen túlzasz! Mexikó császárnéja a szavába vá­gott: —­ A túlzásra is megvan minden okom. Egész Európa ellenünk for­dult, gyáva meghunyászkodásból,­­me­lyért drágán fog megfizetni valamikor. Meghunyászkodik az Unió előtt, mert nem ismeri, mert nem lát a kártyái mögé, mert nem tudja, milyen bék­lyókat rak ezzel önként a kezére. Erzsébet megremegett az izgalomtól; Charlotte szemében földöntúli tűz lo­bogott, hangjából a Végzet szólt. •— Ne folytasd, Charlotte: olyan borzasztó az, amit beszélsz. Hiszen te­­az egész világot megvádolod! — Az egész világot! — Az uramat is! — Ferenc József járt elől a rette­netes példával, a többi követte őt! Szisi befogta a fülét: ' —­ Nem, Charlotte, ezt nem aka­­rom hallani! r£. mexikói császárné erre kiegyene­sedett, sápadt arcára különös mosoly ült s a hangja rifcácsolóvá tartozott:­­ — Teáig meg kell hallanod Szisi!...­­. ÉS magából kikelve folytatta: •— Le lehet mondani egy rettenetes vereség hatása alatti... Le lehet mondani, ha az ellenség kezei közé kerülünk!... És le lehet mondani, ha méltóan meghalni nem tudunk!... Könnyei sűrűn omlottak és egyre szenvedélyesebben szólt: — Nagy Lajos egykor így szólt az angol generálishoz, aki elfogta: „Ba­rátom, a vereségek folyományaképen mindenki megadhatja magát, csak a király nem!“... Én ezt a mondást ki­javítom: „Császárok nem adhatják meg magukat!“ Most egészen közel lépett Erzsébet­hez és félelmetes erővel szólt: — Ameddig császár lesz Mexikóban, meglesz a császárság is, ha mindjárt hat láb földet mondhat csak a ma­gáénak! Erősen a szemébe nézett Ausztria császárnéjának é® így folytatta: — Hogy pénze nincs a császárnak. Ment tesz semmit. Adóssé­got csinálni könnyű dolog és az adósságon szerzett pénzen is meg lehet vásárolni a sikert. Csak lélegzeni kell és nem megijedni. Csak bízni kell és nem lemondani. Csak­ tudni kell, hogy mi a cél és mi az eszme és nem megfutamodni gyávát, hűtlenül. Szinte összeesett a nagy izgalomtól. Erzsébet melléje sietett és fölkarolta. Aztán sok sssível és melegséggel szólt hozzá: — Nyugodj meg, Charlotte... még az éjszak­a fölkeresem Fr­ittert és min­dent elmondok neki! ... A mexikói császárné hangosan fel­­kacagott, Erzsébet pedig belezavaro­dott és belepirult a mondókájába: — És fölkeresem Zsófiát, ha aka­rod ... És elmegyek a miniszterek­hez ... és én magam rendbehozok min­dent. Csipkekendőt kapott­­magára és sietve elhagyta a szobáját, hogy végigfusson a folyosón, amely Zsófia főhercegnő lakosztályába vezetett . . . _ " A császár anyja megrémült, Ol, amint a késő éjszakai órában felpattant budoárjának ajtaja és a küszöbön megjelent a menye. — Mi az, Szisi?! — mondotta re­megve. — Mi történt, hogy éjfélkor ide jösz? — Anyám, — felelte a császárné. — Charlotte rettenetes állapotban van! Zsófia dühösen kiáltott fel: — Charlotte?!... Ő az oka min­dennek! — Hogyan? — Neki kellett volna rábírnia Maxot a lemondásra! ■— De hiszen ő éppen ezt nem akarja. ■— Tudom! — Ő küzdeni akar Maxért és a mexikói trónért. — A császárnői koronát nem akar­ja letenni a fejéről és ezzel szeren­csétlenségbe dönti a fiamat! Erzsébet nagyot sóhajtott: — Francinak segítenie kell rajtuk. —­­A császárnak elég a maga baja. Ebbe a háborúba belekény­szerítették. — De hiszen Max a testvéröccse. . — Mexikó császára, — felelte erre hideg gúnnyal Maxmilian anyja, — itthagyta a családi fészket és szere­­tetlenséggel fizetett a mi szerete­­tünkért. Olyan hangosan mondotta ezt, hogy kihallatszott a folyosóra és Charlotte, aki az ajtó előtt didergett, hirtelen be­­nyitott a szobába. Zsófia megdöbbent tőle. Olyan volt, mint a kísértet. Fe­héren és sápadtan állt eléje s kezét magasra emelve, végtelen fájdalommal szólt: — Motcot sohasem szerette itt sfen'fét'/ Zsófia összerezzent: — Nekem mondod ezt, az dmyjá­­mik!­... Nekem egyformád kedves minden gyermekem. — De Franz a legkedvesebb. — Ő családunk feje!... Ő a csá­szár! Charlotte most hirtelen a lábához borult: — Keresd fel hát a császárt és mondd meg neki, hogy ne hagyja Maxmiliant nyomorultul elveszni.­ Mondd meg neki, hogy kötelessége raj­tunk segíteni ... — Fran­z megtett minden érdeke­teken. •— Elhagyott midiket, elfordult tő­lünk kegyetlenül. Zsófia félelmetes haraggal fordult most feléje: — Minden szavad igazságtalan­ és én remélem, hogy Max nem úgy gondol­kozik, mint te! ! ■— Max szenved. Elválaszt bennün­ket egymástól az Óceán, de én azért látom gortéterhes, sápadt arcát és tu­dom, hogy rám gondol e pillan­ttóbom­ ... „Charlotte, — mondja magában, — tedd meg a kötelességedet, mint ahogy én megteszem a magamét!“ Nézzétek hét tőrrel áttört szívét... nézzétek há­tán a keresztet... nézzétek könnyes szemét... és ne hagyjátok el. A jajveszéklő, zokogó asszony meg­hatotta az anya szívét és Zsófia gyen­géden megfogván a kezét, fölemelte a szenvedő Charlotteot a földről. — Megyek, — mondotta halkan, — és beszélek a császárral! ... Sí ""és Ferenc József fölrezzent, és amint szobája ajtaját három­szor megkopogtatták. Ez csak Szisi vagy Zsófia lehet; de mit keres­nének ők ilyen későn nála? Fölkelt íróasztala mellől és az ajtóhoz sietett, de még oda se ért, amikor az föl­pattant és a küszöbön ott állt Zsófia az izgalomtól remegve, halottfehér arccal. — Anyám, — kiáltotta Franz, — mi történt, hogy ilyen állapotban látom!? Zsófia összeszedte minden erejét: ■— Franzi, — mondotta, — Char­lotte volt nálam az imént!. A császárnak elborult a tekintete: — Már megint Maxmilian!?­ — Igen, ő!... Az öccsed, a test­véred, a fiam! —­ Mit kíván tőlem a szerencsétlen? — Hogy légy a segítségére! A császár megfogta édesanyja kezét: — Anyám, — mondotta aztán na­gyon szomorúan, — anyám, szivem tele van fájdalommal és keserűséggel. E percben­ kockán van császári biro­dalmam és császári koronám. Zsófia szeme könnyel telt meg, a csás­zár pedig halkan folytatta: — Ki tudja, hová vezet ez a háború!?. Látszott rajta, hogy végtelenül szen­ved. Látszott rajta, hogy alig tudja el­viselni végtelen gondjait, amint magá­val küzdve, könnyeit visszafojtva, ide­gesen és izgatottan szól: — Maxmiliánon csak egy módon se­gíthetünk: ha elküldjük érte a ..No­­vará­-t és hazaho­­zuk. — Lemondjon a trónjáról?, — Hulladéktalanod! — De hiszen éppen ez ellen küzd ő is, Charlotte is! — Pedig más segítség nincs!... Elhallgatott egy pillanatra, aztán az íróasztalához sietett és egy papírlapot vett fel róla: — Azt írja nekem Thun gróf, akit átengedtem Maxnak, hogy hadseregében szolgáljon és aki hűséges emberem ne­kem és hűséges embere neki, aki jó ka­tona és igazi férfi. ..Mexikóban minden a feje tetejére állt. A katonák nem kapják meg zsoldjukat és én hiába kértem Maxmiliánt, hogy intézkedjék erélyesen, csak egy frázist kaptam fe­leletül: Kedves tábornokom, az én föl­demet önzetlenül kell kapálnia minden­ének !“ — Max nagyon szerencsétlen. — Azért a zsoldot fizetni kell! ...A hadsereg semmitől sem demorchizálódik olyan végzetesen, mint attól, ha a ka­tonák nem kapják meg a ’zsoldjukat. Hogyan akar harcba szállni elkesere­dett, emberekkel?... Rövid, kínos csend váltotta fel e sza­vakat, aztán elkeseredetten folytatta ismét a császár: —­ Juarez serege feltartóztathatla­nul halad előre. Lago gráf, az új osztrák ügyvivő arról értesít engem, hogy senki sem hisz már abban, hogy a mexikói monarchia fenntartható. Zsófia fájdalmasan sóhajtott fel: — A fiam! — Maxnak haza kell jönnie!... Legjobb barátai elfordultak tőle ... népszerűsége egészen elenyészett... a császárság elveszett és a császár ma­kacsul ragaszkodik hozzá.. — Szegény gyermekem! — Én komolyan féltem őt,­­ernyőm! Zsófia megingott és ha a császár oda nem ugrik hozzá, ájultan terül végig a szőnyegen. — Franci, segíts rajta! A császár megfogta édesanyja ke­zét és az ajkához emelte: — ígérem..­­­­ . Zsófia elragadtatással kiáltott fel: — Megígéred?! — Megígérem, anyám, hogy amint rendbe jönnek a dolgok itthon, Auszt­riában, rendbe hozom Maxmilian dol­gát is! Zsófia megölelte és kebléhez szerv­­etta elsőszülött fiát, a császárt. Az­után sietve elhagyta a szobát, hogy megvigye a jóhírt Charlottenek. De Mexikó császárnéja nem volt úgy elragadtatva ettől a hírtől, mint ő... Faragó Jenő­. ­­ ieran­ szenátor pénzügyi és gazdasági világkonferencia összehívását sürgeti „A háborús adósságokat azonban a leszereléssel kapcsolatban kell tárgyalni" — A Hearst-sajtó élesen táraadja Boraht London, júl. 26. (Magyar Távirati Iroda.) Borah szenátor egyik sajtónyilatkozatában sürgette, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul kezdeményezzék egy pénzügyi és gazdasági konferencia összehívását az őszre, amelynek egyik leglényegesebb tárgya a jóvá­tételek és háborús adósságok kérdése legyen, de a háborús adósságokat a leszereléssel kapcsolatba hozva tár­gyalják. Újból hangoztatta, hogy a háborús adósságok törlését csak az­zal a feltétellel pártolja, hogy az európai adósok ezzel szemben meg­felelő engedményeket tegyenek, fő­leg a leszerelés terén. Arra a kérdésre, hogy mennyire egyezik Borah nézete Hoover elnök álláspontjával, a Times washingtoni levelezője rámutat arra, hogy Hoover terve az amerikai közvéleményt akarja az adósságok törlésére nö­velni de azért nem valószínű, hogy a kormány közreműködött Borah beszédének megszövegezése körül. Borah nézete azonban elég közel áll Hoovernek a jóvátételek és háborús adósságok kérdésében elfoglalt állás­pontjához, amely körülbelül úgy hangzik, hogy „ha majd Európa csökkentette haderőit és módosította a békeszerződéseket, akkor Amerika hajlandó lehet az adósságok leszállí­tására" • Washington, júl. 26. A Hearst-lapok éles propagandát folytatnak Borah ellen és a rádióban szombaton mondott beszéde ellen, amely szerint a szövetséges hadiadós­ságok teljes törlésével kellene közre­­működ­ni a világgazdaság talpraállítá­­sában. Borah erre ma olyértelmű nyilatko­zatot tett, hogy előbb Amerika köz­­véleményét alaposan fel kell világosí­tani, mielőtt az általa javasolt világ­értekezlet összeülhetne. Véleménye sze­rint a tárgyalásokba Oroszországot is be kell vonni és megismétli, hogy tel­jesen értelmetlen minden olyan világ­­gazdasági értekezlet, amely nem fog­lalkozik a szövetségesek hadiadóssá­­gainak kérdésével. Lausanne óta vége a jóvátételeknek és most nagyon helyes azzal a jelszóval lépni az amerikai nép elé: ,feltörölni a hadiadósságokat a világgazdaság talpraállítása érdeké­ben!“ (MTI.) SZEHDA 70 OCDAE Ha nem utaz­hatik fürdőhelyre, u£y itt helyben is kaphatja a legjobban elkészített szénsavas, sós, kénes vagy fenyőfürdőjét a Dr. Renner-féle gyógyintézetben VII., Valeró­ utca 4. sz. Olcsó árak kitűnő eredménnyel. — Nyárz reg­gel 6 órától este 8 óráig i

Next