8 Órai Ujság, 1933. június (19. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-01 / 123. szám

■PF - tsa, W,'TM”V Ma:­gárom táncosnő regénye Budapest, 1933 június 1. Csütörtök 1 L—ig ORoScíG Előfizetési ár: Félévre 11­50 P. Külföldre 17-- P. Negyedévre 5­80 P. Külföldre 8­70 P. Egy hóra 2*— P. Külföldre 3­— P. Főszerkesztő Felelős szerkesztő NADÁNYI EMIL 4 TORS TIBOR XIX. évfolyam 123. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal I­V. Honvéd­ utca 10 Telefon: *15-0-14 A nemzet színháza A kultusztárca vitájának első napján három szónok is foglalko­zott a Nemzeti Színházzal. Ami e felszólalásokban múló jelentőségű kérdések megvilágítása, vagy ép­pen személyi élű megállapítás, az sejthetőleg nem fog mélyebb nyo­mokat hagyni a magyar közvéle­ményben, amint nem is az ilyen részletkérdéseken múlik a nemzet színházának sorsa, kulturális éle­tünk e féltett kincsének szerepe, hi­vatása, hatása.. De, ha a kultusz­­tárca vitája nem is tűzte volna na­pirendre a Nemzeti Színház ügyét, a közeledő kapuzárás és az évad eddigi tanulságai nagyon is idő­szerűvé teszik azoknak a nagy kul­turális kérdéseknek megvitatását, melyek a Nemzeti Színházzal kap­csolatosak. A parlamentben, a többi közt, ki­fogás hangzott el külföldi darabok túltengése ellen, a Nemzeti Színház programján. Bizonyos, hogy ezen a ponton a probléma gyökeréhez nyúlhatunk. A Nemzeti Színház ha­gyománya és hivatása szerint min­denek fölött a magyar művészet do­bogója, a magyar nyelv szószéke, a magyar gondolat temploma. Ebből a templomból kell kisugároznia a magyar szó szépségének és a nem­zeti ideálok tiszta szellemének, erről a színpadról kell hirdetni vi­rágzó művészetünk és kultúránk európaiságában is magyarveretű ér­tékeit. Ez a színház bölcsőjében is nemcsak kivirágzása, hanem hatal­mas erőforrása is volt a magyar szellemnek, magyar művészetnek, magyar kultúrának s ettől a hagyo­mányától nem térhet el e tragikus napokban sem, amikor talán még áhitatosabban és még nemesebb becsvággyal kell szolgálnia a ma­gyar művelődést, a magyar érzést. Kétségtelen, hogy ezzel a feladat­tal nem áll szemben a külföldi iro­dalmak igaz értékeinek megmuta­tása sem, de a kiválogatás legfőbb szempontja itt is csak az lehet, hogy a nemzet színházában csak olyan darabok kerüljenek színre, melyeket nem múló divat sodort­ ide, hanem kivételes irodalmi rang­jelzés és legfőképp, hogy e külföldi művek is harmonikusan illeszkedje­nek a színház kulturális és nemzeti programjába. De ezt a programot nem lehet megvalósítani keserves anyagi küzdelmek közt és nem le­het akkor sem, ha a színházat nem azzal a szeretettel, jóakarattal és gyengédséggel bírálják, mely soha­sem felejti el, hogy a Nemzeti Szín­ház — a nemzet színháza. Elintéződött a Bleyer-affér a magyar és a német diákság között i­ós feldúlt Sinfalván A 8 Órai Újság tudósítója a kifosztott és lerombolt aranyos­völgyi magyar faluban . Súlyos sebesültek és milliós károk Magyarigenben is fosztogattak a fel­izgatott mócok Sinfalva, május 31. (Kiküldött munkatársunktól.) Rom­boltak, pusztítottak, vadállatias ke­gyetlenséggel verekedtek a felizga­tott hegyi mócok Sinfalván, ebben a festői szép fekvésű, aranyos­­völgyi községben, ahol még most is, két nappal a borzalmak elviharzása után rémület fagyasztja illeg a szí­veket. Kifosztott lakások, izzó-porrá zúzott bútorok, bevert ablakok, sú­lyos és könnyebb sebesültek tanús­kodnak arról a támadásról, mely az itteni magyarságot érte. Az egyik frissen meszelt falusi házban rava­talt állnak körül a mély gyászba borult rokonok. Emberéletet is kö­vetelt a sinfalvi rémnap: a község egyik tekintélyes gazdája a kiáltott izgalmak hatása alatt szívszélhű­­désben meghalt. Mintha háború lett volna, olyan most a falu: elkeseredés kétségbe­esett tehetetlenség­ül az itt élő ma­gyar gazdák arcán. Egyik napról a másikra egész sereg magyar csa­lád jutott koldusbotra. Örökre fel­dúlta ennek a falunak békéjét ez a barbár tüntetés, mert nyílt titok, hogy a tordai revízióellenes gyűlés­ről hazautazó felizgatott módtöme­­get Kolozsvárott tanuló sinfalvi román fiatalemberek biztat­ták fel a rombolásra és a rablá­sokra. Két órán keresztül ötszáz főből álló támadócsapat tartotta terror alatt a sinfalvi magyarságot. Véd­telen öregeket, asszonyokat bántal­mazott, életveszélyesen megsebesít­­tette azokat az elszánt embereket, akik megkísérelték a lehetetlent és szembefordultak a támadókkal. Mil­liókra rúg az az összeg, amelyben a sinfalvi magyarok károsodását ki lehet fejezni. Egy órajárásnyira van Torda a falutól, mégsem ér­kezett hatósági segítség a rabló és romboló tömeget senki sem tartóz­,­tatta fel útjában. De nem volt híre­­nyoma a hatóságnak Boréven sem. A­ megszervezett ostrom Gyönyörű nyári délután van, ami­kor Tordáról Sinfalvára érkezünk, Napfény aranyozza be a havasokat: olyan ez a látvány, mint a nyuga­lomnak és békének ideális kéne. Ilyen délután volt vasárnap is, ami­kor a falu utcáin sétált a magyar­ság apraja-nagyja, nem is segítve azt, hogy milyen borzalmas esemé­nyek fognak következni. Délután fél öt óra tájban robogott be a vo­nat, amely a tordai revízióellenes gyűlésről szállította haza a mócokat Fad ordítozás előzte meg a vonat megállását. A sinfalvi román agitátorok gon­doskodtak arról, hogy jó előre fel­izgassák a tömeget, mert mire a vonat Sinfalvára ért az utasok kö­zött végighullámzott a jelszó: — Fel kell tartóztatni a vonatot és emlékezetessé kell tenni a revizió­ellenes gyűlés napját a sinfalvi ma­gyaroknak. Ezután következtek azok a jele­netek, amelyekről nagy vonások­ban beszámolt a 8 Órai Újság. Vas­tag fadorongok, hatalmas kövek voltak a támadók kezében, akiknek közeledését messziről jelezte már a vérfagyasztó kiáltás: — Le a magyarokkal! Pusztítsuk el a magyarok házait! Sinfalvi fiatalemberek vezették a fékevesztett tömeget, amely úgy tá­madt a magyarokra, mint a derült égből a villámcsapás. — Először az unitárius vauhoz megyünk, — adták ki a jelszót az izgatók. Árkosi Tamás, a sínfalvi unitá­r­ius lelkész így mondja el a tám­a­­dás lefolyását: Éppen a papi lak udvarán beszél­gettem, amikor megérkezett a tö­meg. Csak annyi időnk volt, hogy átmeneküljünk a templomba. A templomtoronyból néztük végig, hogy a békés papi lak hogyan változik át néhány pilla­nat alatt a legszörnyűbb pusztulás színhelyévé. Egyszerre több száz em­ber támadott Egymás hegyén-hátán tódultak be a kapun, óriási kődara­bokkal zúzták be az ablakokat Egészen bizonyos, ha a szobákban tartózkodik valaki, nem kerül ki on­nan élve. A kőzápor után a lakásba rohantak.­­ Fejszékkel zúzták össze a bú­torokat, feltörték a szekrényeket és megkezdték a rablást. . Mindent elvittek, amit csak elmozdíthattak. Közel háromszázezer lej a kár amit okoztak. V­adállati kegyellenkedések Ezután egyik megrendítő jelenet a másik után következett. Szolga Andrásné leányával a ház előtt ál­lott, amikor a tüntetők rombolni kezdtek. Az özvegyasszony térdre borult a tüntetők előtt, úgy könyörgött: ne bántsák. Nem volt irgalom. Husángokkal verték fejbe a szerencsétlen asszonyt és gyermekét. Barla Dénes 70 éves gazda betegen feküdt ágyában. Hozzátartozói nem hagyták magára a tehetetlen öreg­embert. A betegágya körül gyüle­keztek és ott várták a támadókat. A kőzápor után, mely az összes abla­kokat betörte, betódult a lakásba a tömeg. A beteg ember kérlelni kezdte a rombolókat, hogy távozzanak. Botütésekkel és rúgásokkal vála­szoltak. Az öreg Barla Dénes vérbeborultan hanyatlott vissza az ágyra. Hozzá­tartozói, gyermeke és asszonyok ro­hantak melé, hogy a további inzul­tusoktól megvédelmezzék. A tömeg azonban nem ismert kíméletet velük szemben sem. Véresre verték az egész háznépet és kirabolták a lakást. Két óra hosszat tartott a ször­nyűség. A rombolásokat és verése­ket a sinfalvi román pap fia, Ale­­xandru Bálint irányította. Miköz­ben a felizgatott tömeg a házakban garázdálkodott és, tehetetlen embe­reket vert ronccsá, a pap fia kiflit ordítva uszította .

Next