8 Órai Ujság, 1934. március (20. évfolyam, 50-72. szám)

1934-03-06 / 52. szám

KEDD 4 OLDAL ORkjSjfIQ A_RÉGI SZÉP IDŐKK­: 3. Küry Klára őszinte vallomása Mester­ utca 9. Hatodik emelet. Nem, a hetedik emeleten lakik Küry Klári. Közel az éghez, a manzárdon. De leg­alább a lift nem jár. 144 lépcsőfok, az ember mégis csak megmássza valahogy. Odafönn süvölt a szél és oda kell la­pulni a falhoz, nehogy a vihar lesöpör­jön a gangról. A keskeny ajtón kis cé­dula Küry Klári jellegzetes, szál­kás betűivel: „A csengő nem szól, tessék kopogni.“ Hát kopogunk és nagysokára meg is jelenik a művésznő. Platina­szőke. Már nem is emlékszem: ilyen volt mindig? Az arca gömbölyű és mo­solygó, ilyen volt az én időmben is. Se­lyem háziruha van rajta, a nyakában prém. Az előszobában nem ég a villany. Elromlott. Minden rossz ebben a ház­ban, olyan, mint egy elátkozott kastély. De Klárika észre se veszi. Úgy él itt, mint a mesebeli hercegkisasszony, akit nem izgatnak az eféle kicsiségek. Az előszobából nyíló szalon már sok­kal rendesebb. Csak nagyon sok a bútor benne. Túlzsúfolt. Olyan, mint egy ré­giségbolt raktára. A falakon rengeteg kép. A főhelyen egy vízfestmény: Lili két­­lovas hintón a virágos ligetben. Ezt még Strelisky Sándor csinálta, aki nemcsak fotográfus volt, hanem festő is, azon­kívül népszínházi habttáé és tizenhá­­rompróbás gavallér. Még monoklit is­ hordott és a Népszínházból házasodott. A jó Béni Irma lett a felesége. Strelisky volt a Küry-párt egyik leghangosabb vezére, mígnem aztán minden átmenet nélkül átpártolt Hegyi Arankához. Vol­tak így mások is: Klárikától Aranká­hoz,­ Arankától Fedák Sárihoz... Minden úgy van itt, mint volt a régi szép időkben, amikor Küry Klári aktív primadonna volt és szemben lakott a Népszínházzal. Ablakából látni lehetett, hogy ki ment be és ki jött ki a kiska­pun. Nem is volt rossz ezt tudni, mert hát állandó intrika folyt itt, mindenki intrikált mindenki ellen. A régi vitrinben régi porcellánok, arany- és ezüskoszorúk, felirásos szala­gok, képek, levelek, emléktárgyak. — Itt van szegény mama arcképe. Em­lékszik rá, úgy­el­éli, hogy ne emlékeznék a jó Róza né­nire. A leányának jóbarátja, menedzsere, impresszáriója és őrangyala volt. De sok jó ebédet kaptunk tőle!... — Ebben a nagy bőrkazettában, — mu­tatja tovább Klárika, — harmincezer üd­vözlőlevél. A Lili ötszázadik előadásán kaptam. Ilyesmihez bizony nem jut ma prima­donna! — konstatálom magamban, de konstatáltam azt is, hogy Klárika volt minden idők legnépszerűbb színésznője és ma is úgy csicsereg, mint akkor, ami­kor százan, meg százan várták esténként a Népszínház kiskapujában és nem volt még semmi gondja. — Szegény mama elment! — meséli. — Csak nyolc napig volt beteg. Elesett a lakásban, megütötte a lábát, lefektettük és nem kelt fel soha többé... _ Magamra maradtam, senkim nincs. Mindenről magamnak kell gondoskod­nom, de nem bánt semmi, csak az fáj, hogy leszorítottak a színpadról. Kicsit elgondolkozik, aztán folytatja: _ Nem érdemeltem meg. Fiatal vol­tam, szép voltam és tehetséges voltam, amikor kiintrikáltak a színházból. Azzal vigasztalgatom, hogy ma is fia­tal, ma is szép és nyilván ma is nagyon tehetséges. — Óh, ma már nem szeretne belém senki! — mondja némi rezignációval. — Hát maga, Klárika, szerelmes-e még! — Nem. Nem vagyok szerelmes. Nem olyan a természetem. Megkínál konyakkal, cigarettával, az­tán folytatja: — Életemben csak két nagy szerelmem volt. Csak két embert szerettem és csak ezt a két szerelmet nem tudom elfelej­teni. — Az egyik? — mondom indiszkréten, de máris a szavamba vág egy fejbiccen­téssel és egy szóval: — Igen, ő!__Nagyon jó ember volt!... — És a másik? — hunyorgatok a sze­memmel. — Azt is eltalálta. Azt is jól ismerte!... Nevet egyikünk se mond, de jól meg­értjük egymást. Most aztán egy indisz­krét kérdés következik: — Klárika, — mondom, — azt hiszem, az igaziról nem beszél. Akkor is hallga­tott róla mélyen, most is hallgat. Leül mellém, megfogja a kezemet és mélyen a szemembe néz: — Hát maga is elhitte!... Esküszöm, sohase volt igaz belőle semmi! Cáfolni próbálom: — De hiszen nótát is faragtak róla: „Küry Klára nagyon henceg!...“ — Ostobaság! ... Pletyka! ... — vág a szavamba. — Akkor nem cáfoltam, mert nem ártott, de most már meg­mondhatom: ostobaság; egy szó sem igaz belőle. Megpihen, majd meg csendesen foly­tatja: — Teljesen tönkrementem. Pedig csupa jó papírom volt. És egyszer csak arról értesít a bank, hogy nincs fe­dezet . . . — És a kis birtok Tahiban? — kérde­zem. — Megvan még a tahii ház? — Megvan bizony! — ragyog fel az arca. — Nem is adom oda semmiért. Ha kell, inkább koldulni megyek az ut­cára, azt is szívesebben vállalom, de Tahit nem adom. Inkább az életemtől válok meg . . . Egészen belepirul, a jókedve is alább hagy: — Csak a tahit házat szeretem, meg a színpadot. De sehol egy csipetnyi sze­rep. Egyszer-egyszer hívtak egy-egy színházhoz, de mindenütt vannak sze­repfalók, akik nem engednek szóhoz jutni. Pedig — megmondom őszintén, — nagyon szeretnék játszani! Látom rajta, hogy szenved. Vigyázat: mindjárt sírva fakad!... És nagyon szomorúan folytatja: — Beraktározok mindent és kiköltö­zöm Tahiba, így legalább megspórolom a házbért. Igaz, eltemetkezem, de hát mit csináljak? Pest nem szegény em­bernek való! Pláne: szegény primadon­nának. Mondja már, mit csináljak? Nem tudok felelni a kérdésre­, nem tudok tanácsot adni. De Klárika me­gint optimista: — Most darabot írok! — mondja. — Egy kabaré számára írom és magam is játszom majd benne. — Hát még ki? — kérdezem. És megint mosolyogva felel: — Szirmai Imre. Az örökifjú Szir­­mai!... Lássa: őt aztán irigylem. Ő az egyetlen, akit irigylek. A minap lát­tam, milyen ruganyosan jár, milyen jókedvű és elégedett. És még most is szerelmes. Mulatságos, mégsem nevetek rajta. Meghatottan mélázok el a Klárika sorsán. Hercegkisasszony az elátko­zott kastélyban! ... Faragó Jenő MÁ1 MÁRCIUS « A leányégető szegedi mozifűtő a bíróság előtt Tárgyalás kedden Szeged márc. 5. (Saját tudósítónktól.) Kedd­en délelőtt 9 órakor az utóbbi eszten­dők egyik legszörnyűbb bűnügyé­nek tárgyalása kezdődik a szegedi törvényszéken, a Gömöry büntető­­tanács előtt, amely legutóbb Pipás Pista ügyét is tárgyalta. A bűnügy vádlottja, Bálint Kálmán 53 éves mozi-kazánfűtő, aki a múlt év ja­nuárjában, az éjszakai órákban, egy fiatal leányt lecsórt a mozi ka­zánházába és ott elégette. A ször­nyű bűncselekményt egy hónap múltán véletlen körülmény pattan­­totta ki. Négy héttel később a mozi­fűtő vendégeként két másik éjsza­kai nő járt fenn a kazánházban, ahol egy szekrényben felismerték a januárban eltűnt barátnőjük ru­háit. Azonnal feljelentést tettek a rendőrségem és Bálint Kálmán mozifűtő rövid kertelés után be­ismerte a detektívek előtt, hogy az eltűnt fiatal leányt, akit Tóth Ilon­kának hívtak, a 100 fokos kazánban a elégette. A rendőrségen, valamint később is a vizsgálóbíró előtt azt vallotta a mozifűtő, hogy Tóth Ilonka elaludt nála és reggel hiá­ba vázolgatta, nem tért magához. — Ú­gy láttam, hogy meghalt, — vallotta Bálint, — mert egészen élettelem volt. Nagyon megijedtem és arra gondoltam, hogyha reggel nálam találják a halott leányt, el­­csaptak állásomból. Egy pillana­tig gondolkoztam, hogy mit tegyek, aztán hirtelen eszembe ötlött a ka­zán, ahol égett a tűz. Elhatároztam, hogy a leányt begyömöszölöm a kazán nyílásán és a holttestet a 400 fokos tűzben elégetem. Felkap­tam az ágyról és megpróbáltam be­dugni a kazán nyílásán. Félóra hosszat kínlódtam, végre sikerült a dolog. Először a bal karját dugtam be az ajtón, azután a karjához szo­rítva a fejét, gyömöszöltem keresz­tül a szűk nyitáson. Végre félórai verejtékes munka után a leány teste bekerült az izzó parazsakra. Gyorsan 8—10 lapát szenet hajítot­tam rá és rácsaptam az ajtót. Egy óra hosszáig tartott, amíg a leány teste elégett a nagy tűzben... A­z ügyészség Bálint Kálmán mozifűtőt szándékos emberölés bűn­tettével vádolja. A kedd délelőtti tárgyalás iránt Szegeden nagyfokú az érde­klőd­és. Bálintné, a mozifűtő felesége, ideg­beteg, évek óta ágyban fekvő ás a legérdekesebb a dologban­, hogy­­ semmit sem tud arról, hogy a férje milyen szörnyű bűnt követett ei. „A szerb kihívások veszélyeztetik a világ békéjét" Olasz lap élesen megbélyegzi a magyar hatévi örök meggyilkolását . A magyar nép joga és kötelessége a revízió követelése Róma, márc. 5. (Magyar Távirati Iroda.) A Ré­gime Fascista hosszú cikkben fog­lalkozik a lentii határincidenssel, amelynél két jugoszláv területre té­vedt magyar, határőr közül az egyi­ket agyonlőtték, a másikat súlyosan megsebesítették és elhurcolták. A lap megállapítja, hogy az eset nem egye­dül­álló, mert hiszen csak a múlt esztendőben húsz határincidens fordult elő és ezeket mindig szerb részről kezdték. Ezek az incidensek mindig halál­esettel végződtek. Ezért különös je­lentőséget kell tulajdonítani a lenin­ esetnek is. Ez az eset mutatja a bel­grádi kormány megváltoztathatat­lan rendszerét, amelyet a magyar és a bolgár határon alkalmaz. A lap ezután részletesen leír né­hány, a múlt évben történt határ­menti jogtalan gyilkosságot. Ez események következtében — írja tovább a lap — a határmenti lakosság állandó rettegésben él Az egész világ ismeri már a szerb bolgár határon uralkodó állapoto­kat. A szerbek, úgy látszik, a ma­gyar határon éppen úgy el akarják zárni magukat, mint azt a bolgár határon tették, de ez nem fog olyan könnyen sikerülni nekik. Ezt a helyzetet a trianoni határok idéz­ték elő és ezért ez a helyzet már nem tarthat sokáig. A magyar nép sokkal büszkébb, semhogy megalázná magát a vi­lág előtt és feláldozná magát a jogtalanságnak. Ha Magyarország a trianoni szer­ződés revízióját követeli, ezt azért teszi, mert kötelessége és mert joga van hozzá. Az­ a nép, amely évszá­zadok óta harcol a keleti barbariz­mus ellen, egész Európa érdekében, nem tehet mást, minthogy tudomá­sára hozza a világnak azt, ami történt és a világnak meg kell ér­tenie, hogy meg kell találnia az esz­közt e természetellenes­ helyzet meg­változtatására. A szerb kihívások nagyon is veszélyeztetik a világ békéjét. Ezek olyan kérdések, amelyeknek megoldása az egész emberiség ér­deke. Franciaországban máris érezhető némi irányváltozás. Sándor király párisi pénzügyi útjának elmara­dása, amely több milliót hozott volna Szerbiának, ennek a változás­nak egyik legjobb bizonyítéka. — Ételmérgezések. Arday Károly­né takarítónő Margit­ körút 65. alatt lévő lakásán rosszul tett és eszméletlenül esett össze. Az Új Szent János kórházba vitték, ahol megállapították, hogy hús­mérgezése van.­­ Ugyancsak ételmér­gezéssel került a Szent István kórházba Rőt Margit 25 éves szövőnő. Kocsonyát evett és ettől lett rosszul.

Next