8 Órai Ujság, 1934. április (20. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
tfÁBHAP 20 OLDAL csatlakozhatnak, továbbá, a három állam megbeszélésének konkrét céljai és a követendő politikai irány nincsenek megjelölve, mint ahogyan megjelölik azokat a kisantant-szerződések, amelyek kifejezetten szövetségi célokként szögezik le a békeszerződésekben lefektetett statusquo orthodox fenntartását, a Habsburgok visszatérésének megakadályozását, a kölcsönös védelmet bizonyos lehetőségek esetére, stb. A római jegyzőkönyv a megállapodás útját a következőkben jelöli meg: ... a három kormányelnök ,abban a törekvésben, hogy... a béke fenntartásához és Európa gazdasági újjáépítéséhez hozzájáruljanak, meggyőződve arról, hogy a három kormánynak ilyen irányú együttmunkálkodása meg fogja teremthetni a tárgyi előfeltételeket más államokkal való tágabb körű együttműködéshez ...“ . Ez tehát már magában kizárja egy — a kisantantéhoz hasonló — blokk létesítését. Még világosabbá teszik ezt a tényt azok a nyilatkozatok, amelyeket a három felelős államférfi, aki a római megállapodást kötötte, közreadott, mert hiszen ezekben mindhárman hangsúlyozták, hogy semmiféle blokk létesítéséről nincs szó, a megállapodásoknak senkivel szemben nincs éle, a jegyzőkönyvek más államok számára is nyitva állanak aláírás végett és így tovább. Rómában egyik állam sem vállalt azon túlmenő kötelezettségeket, hogy egymással lehetőleg karöltve és egyetértésben igyekeznek a középeurópai problémákat megoldani, illetve igyekszik mindegyik a maga politikáját érvényesíteni. A helyzet tehát lényegében nem változott, mert mindez csupán nyíltabb és érthető nyelven való kifejezése annak, ami a gyakorlatban és nagyjából eddig is így volt. Mindehhez azonban még egyet hozzátettetek. Nevezetesen: annak ellenére, hogy bár a római megállapodás csupán formailag látszik újnak, nem szabad elfelejteni, hogy a diplomáciában maga a formaváltozás is néha sokat jelent és a magyar politika szempontjából ebben az esetben határozottan értékes ez a változás, mert a magyar törekvéseknek erőteljesebb alátámasztást kölcsönöz. Ausztria függetlensége — A római jegyzőkönyv és az említett hírlapi cikkem álláspontja között abban a tekintetben sincs ellentét, amit ez a jegyzőkönyv Ausztria függetlenségével kapcsolatban tartalmaz. Téves az a beállítás, amely úgy nálunk, mint a külföldi sajtó egy részében is napvilágot látott, mintha a jegyzőkönyvben a két másik állam Ausztria függetlenségét „garantálná", — mert hiszen a kormány által kiadott hivatalos nyilatkozat szerint is a jegyzőkönyvbe az Ausztria és Magyarország függetlenségéről szóló részt csak annak dokumentálására vették be, hogy az említett hármas megbeszéltnek a jövőben mindenkor a három állam szabad elhatározásának teljes fenntartásával fognak megtörténni. A gazdasági megállapodás . Ami végül a gazdasági megállapodásaikat illeti, ezekre vonatkozóan csak annyit mondhatok: nagyon örülök, hogy a magyar kormányélnak úr a magyar gazdasági élet központi problémáját, a búza problémáját állította a római tárgyalások homlokterébe, mert, amennyiben a részletes szaktanácskozások folyamán sikerül a gazdasági jegyzőkönyvben világosan körvonalazott célt elérni, ez a magyar mezőgazdaság szempontjából nagy nyereséget jelent. Nem kételkedünk benne, hogy ezt a célt el is lehet érni, tekintettel a másik két szerződő államnak ama nyilatkozataira és vállalt garanciájára, amelyek ebben a jegyzőkönyvben le vannak fektetve. Mindenesetre örvendetes és célravezető, hogy olyan három ország, mint Olaszország, Magyarország és Ausztria, amelyeknek termelése egymást kölcsönösen kiegészíti, eltér az autarchikus politikától, mert ebből mindhárom ország termelése csak hasznot remélhet és ez országok gazdasági helyzete erőteljes lépéssel juthat előbbre a javulás útján előtt, amely Jugoszláviával keresett kapcsolatokat és ezzel szeretett volna megegyezni. Bulgária ekkor mindenesetre távol állott attól, hogy valamely revíziós, vagy ilyen jellegű politikába kezdjen, vagy akár csak, hogy ezen a plattformon Magyarországgal érintkezésbe kerüljön. Hozzátehetem mindehhez meg azt, hogy IV. Károly király visszatérési kísérlete után Sforza olasz külügyminiszter a kisantant egyes államaival kötött megegyezéseket, amelyeknek, — legalább is a Habsburg-kérdésben, — Magyarországgal szemben épp olyan élük volt, mint azoknak a szerződéseknek, amelyeket a kisantant államok kötöttek egymás között. — A magyar nemzetnek bizonyára oka van arra, hogy jövőjére hitet és vigasztalást merítsen abból, ha összehasonlítja azt, ami ma van, azzal a helyzettel, amelyben voltunk jó ideig a háború után. Mindig remii, ha nyerési esélyei vannak és gyorsan meggazdagodhat! Ezért vegyen egy osztálysorsjegyet KISS KÁROLYésTSAI IV* Kossuth Lajos-u. 1. Hmás április 14-én Árak: = S, ■ ,« =.6, ‘/» = 12, *4 F, \ - W „Egyedül virrasztott a magyar nacionalizmus" Tovább beszélgetésünk folyamán Viszatértünk gróf Bethlen István említett cikkének egy megkapóan szép mondatára, amely így hangzott: „A párisi békék sötét éjszakájában úgyszólván a magyar nacionalizmus virrasztott egyedül, elhagyottan várva a szebb hajnal virradását.“ Megkértük Bethlen Istvánt, hogy a múltra visszapillantva, nyilatkozzék arról, hol, mikor és amennyiben találkozott a magyar külpolitika nehézségekkel amiatt, hogy magára volt hagyatva, mert más legyőzött népeknek, — mint Bethlen írta, — „pacifista érzelmű és baloldali pártokra támaszkodó kormányai voltak, melyek a győzők barátságát keresték és azoknak hízelegtek." — Igen, az úgy volt, — mondotta élénken Bethlen István, — hogy Magyarország nemzeti irányú politikája, ha eleinte, az akkori körülmények között nem is vehette nyíltan programmjába a revíziót, de azért azt mégis állandóan és olyan erősen hangsúlyozta, hogy nemcsak a győzőknél találkozott nehézségekkel, helyenként ellenséges szembenállással, hanem a legyőzött népeknél is. Emlékezzünk vissza arra, hogy Ausztriában a szociáldemokrata párt uralma idején Renner kancellár a lanai egyezményben Csehországgal egyezett meg és ennek a megegyezésnek határozott éle volt Magyarországgal szemben. Nem sorolhatom fel végesvégig és részletesen, hol mindenütt találkoztunk nehézséggel, szembenállással és visszautasítással, ahol pedig a legyőzött népek sorsának közösségénél fogva mást kellett volna várni. A Renner-féle lanai egyezményt csak később, Schober kancellár mondta fel és ő volt azután, akivel idők múltán a szomszédi jóviszony helyreállítása érdekében a magyar kormány barátsági szerződést köthetett. — Németországban a háborúutáni és szocialista vezetés alatt álló kormányok Magyarországgal szemben a teljes érdektelenség álláspontjára helyezkedtek, sőt tüntetően kerülték a velünk való barátkozást, nehogy az őket a győztes hatalmaknál kompromittálja és abba a látszatba keverje, mintha a legcsekélyebb mértékben is egyetértettenek a magyarság nemzeti irányú követeléseivel, amelyekkel akkor még teljesen értetlenül állott szemben a világ. A Brüning-kormány volt az első Németországban, amely Magyarország iránt komolyabb érdeklődést kezdett mutatni, de az akkori magyar kormány fejét ez is már csak akkor hívta meg Berlinbe látogatásra, miután előzően már az angol munkáspárti MacDonald meghívta és vendégül látta Londonban. Nem is beszélek Bulgáriáról, amelynek élén eleinte Stambolisky parasztkormánya ál 1SS4 ÁPRILIS 1 Ellenálltunk kísértéseknek, fenyegetéseknek és támadásoknak . Csakugyan, kegyelmes uram, mai szemmel szinte elképzelhetetlenül súlyos és szinte vigasztalannak látszó idők voltak azok. Egy kicsiny, valamennyi sebéből vérző ország, szembenállva az egész világgal! Engedje feltennem ezt a kérdést. Mi volt az a belátás, hit, vagy elgondolás, amely akkor excellenciának erőt adott ahhoz, hogy ilyen körülmények között változhatatlanul kitartson a nemzeti politikának azon az útvonalán, amelyen elindult, jóllehet nemcsak egy ellentálló világ sziklafalával állott szemben, de itthon is állandóan a leghevesebb támadásoknak, nem egyszer a legkíméletlenebb politikai üldözéseknek volt kitéve? Bethlen István így válaszolt: — A háború után a legyőzött országokban mindenütt forradalmak keletkeztek, amelyek jórészt a nemzeti elv megtagadásával kerültek diadalra. Ennek a forradalomnak a visszahatása legkorábban nálunk jelentkezett, aminek, szerintem, az a magyarázata, hogy a forradalmi kilengés is nálunk volt a legszélsőségesebb és Kun Bélával a kommunizmusba csapott át. Egy darabig úgy látszott, mintha Németországban és Ausztriában másképpen fejlődnének a dolgok és a forradalmi rezsimek, ha nem is állandósulnak, de legalább is képesek lesznek arra, hogy többé-kevésbbé életképes uralmakká fejlődjenek. Ám ezekben az országokban is a kétszer, kettő-négy bizonyosságával meg lehetett jósolni, hogy állandóságra az uralmon levő rendszerek csak akkor számíthatnak, ha a néptömegek kétségbevonhatatlan és kipusztíthatatlan nemzeti érzésével számolnak, ha megértik ennek a követelményeit és ezekhez alkalmazkodnak. Bizonyos volt, hogy ha pedig mindezeket nem értik meg, akkor a visszahatás előbb-utóbb ezekben az államokban is jelentkezni fog és pedig olyan irányban, amilyenben nálunk elkövetkezett s ezzel simábbá és könynyebben járhatóvá válnak a magyar külpolitika útjai is, mert a legyőzött országok feltámadó nemzeti érzése új medret fog magának ásni a földrész külpolitikájában is. Egy olyan széles és erős folyam lesz ez, amelyhez a magyar nacionalizmus csörgedező patakja is természetszerűen csatlakozhat. Ez a folyamat nemcsak, hogy megindult és nemcsak Németországban, hanem a többi legyőzött országokban is hatalmas erőre kapott. Mint tudjuk, ez országok közé tartozik Ausztria is, amelyben a nacionalista előretörés az utolsó években óriási fejlődéshez jutott és ez a folyamat talán még ma sincs teljesen lezárva. A kérdésre válaszolva tehát, azt mondom, hogy a hit, hogy ez a változás a legyőzött, országok közszellemében elmaradhatatlanul be fog következni, adta meg a magyar politikának és kormánynak azt az erőt és lehetőséget, hogy a nemzeti gondolat állandó ébrentartásával jobb időkre készítse elő a nemzetet. Ez adott erőt ahhoz, hogy ellenálljunk kísértéseknek és szorongattatásoknak egyaránt, külső és belső csábításoknak és támadásoknak, és ahhoz, hogy a magyar politika a maga kijelölt útján hajjon előre. Minden letérés erről az útról jövőnket tehette volna végzetesen kockára, és ez igazolja azt a politikát, amelyet néha igen súlyos, nem egyszer tragikus körülmények között folytatni kívántunk a rövidó kérdésében is. Magyarok üldözése az utódállamokban — igen, a helyzet igazolást nyújt sok mindenre, — mondottuk, mély hatása alatt Bethlen István szavainak, — ami talán a maga idején homályosnak, kevésbbé érthetőnek látszott sokak számára. Ma mindenesetre lényegesen más a helyzet, ezt lemérhetjük elsősorban a kisantantállamok viselkedésén. A csábítások, a szirénhangok, úgy látszik, már elnémultak, miután hatástalanoknak bizonyultak. Ezt követően ezek a*