8 Órai Ujság, 1934. november (20. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-27 / 267. szám
KEDD 8. OLDAL mmiiiii i' ii in..... 11 i'ffiiiii'i'ni'i'i'iiiiimuni OrmhisIG Szőke Szakáll sógornőjének súlyos mérgezése (Saját tudósítónktól.) Szombaton délután a Pozsonyi út 34. számú házba hívták a mentőket. A ház egyik lakóját, Sudárné Kardos Rózsi 32 éves háztartásbeli asszonyt eszméletlenül találták. A mentők mérgezést konstatáltak és a Glück-szanatóriumba vitték. Kardos Rózsi Szőke Szakállnak, a népszerű filmszínésznek sógornője, elvált asszony és édesanyjával lakik együtt. A család információja szerint a fiatalasszony régóta álmatlanságban szenved, állandóan csillapítószerekkel él és szerintük az történt, hogy véletlenül a kelleténél nagyobb adag altatószert vett be. Állapota súlyos, eddig még nem lehetett kihallgatni, hogy megtudhassák tőle, mi történt vele. Többévi fegyházra ítéltek kémkedés miatt három férfit és egy nőt (Saját tudósítónktól.) A magyar király Honvédtörvényszék idegen államok javára elkövetett, hűtlenség, illetőleg kémkedés bűntette miatt Eigen István technikust és magánhivatallnokot 3 évi fegyházra, 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanilyen tartamú felfügesztésére, valamint Budapest területéről való kitiltására. — Tomiczicz Ferenc jugoszláv állampolgár, ügynököt 4 évi fegyházra, 5 évi hivatal- és politikai jogvesztésre, a cs. és kiír. hadseregben viselt, tiszthelyettesi rendfokozat elveszítésére és Magyarország területéről való kiutasításra, a visszatéréstől való eltiltásra, valamint 100 pengő és 30 dinár megfizetésére. — Skrinyar Antarné (Mák Mária, Heim Mária) jugoszláv állampolgár, varrónőt 4 évi fegyházra, öt évi hivatal- és politikai jogvesztésre, valamint az ország területéről való kitiltásra és Reich Ferenc sanbot 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére ítélte Háztulajdonos, akit a toloncházból kísérnek a tárgyalásra (Saját tudósítónktól.) Rendőr állított elő a toloncházból egy háztulajdonost a törvényszék Horváth Gézatanácsa elé, közokirathamisítás bűntettével vádolva. Stignitz Elemér háztulajdonos belügyminiszteri végzéssel bizonytalan időre toloncházba van internálva, mint a társadalomra veszélyes egyén. A vád szerint a bírósághoz benyújtott és hiányok pótlása céljából neki visszaadott fellebbezést meghamisította. Személyi adatainak felvételekor kiderült, hogy már többször volt büntetve. Stignitz tagadta bűnösségét és hangoztatta, hogy védekezést sem tud előterjeszteni, miután a toloncházból nem áll módjában iratait áttekinteni. A bíróság kihallgatta Stignitz volt irodakisasszonyát, Tóth Erzsébetet, aki szerint a vád tárgyában tett kiigazítások, amelyek alapján az ügyészség a közokirathamisítás vádját emelte, már a fellebbezés beadása előtt is ott szerepeltek a beadványban. A bíróság a perbeszédek elhangzása után bűncselekmény hiányában felmentette Stignitz Elemért, mert anyagi haszon elérése nem vezette az ügyben. Az ítélet nem jogerős. HIMMflaMMHMIIHMWWWtMHWWIIHtlMHW TELEFONUNK: 15—0—14 MIHMHMMIWWWtHWWWIMWimiWWWMIM A magyar életet belülről kell újjáteremteni Ravasz László a régi és az új Magyarországról Debrecen, nov. 26. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap délben fejeződött be Debrecenben a Református Élet négynapos konferenciája. Az Arany Bika szálló zsúfolt termében báró Vay László főispán mondott megnyitó beszédet, majd Ravasz László püspök tartott előadást a régi és az új Magyarországról. — A háromsujtotta népek közöt egyetlen sincs, — mondotta a többi között — amelynek élete és sorsa annyita megváltozott volna, mint éppen a miénk. — Nincs tehát nagyobb feladat, mint az új magyar sorshoz új erők keresése. Ha meg nem találjuk, végünk van, az önfenntartás ténye és követelménye ösztönös paranccsal adja elénk: mentsük meg magunkat, a lelkünket! Hogyan lehet ezt megtenni: csak a régi alapokon, a folytonosság, a magyar múlt, az életegység szemmeltartásával. — De éppen a sorsban, a létben, abban a tényben, ahol vagyunk és állunk, adva van az út: ezt csak belső megújulással érjük el, — ez pedig az új lélek megragadása, az új lélektől való megteltesedés. Annak meglátása, hogy a magyar életet nem lehet foltozni és tatarozni, azt belülről kell újjáteremteni, hogy hiábavaló ábránd a kard, az arany, a tanács, egy út van, a lélek útja és egy erőnk van: az érték. Zakariás próféta a legmodernebb magyar próféta: „Nem erővel és nem hatalommal, hanem az Én lelkem által". A magyarság nem mennyiség jelszó, csak minőségi jelszó lehet, értékfogalom és ez a nagy látás, a nagy ígéret. AZ USA SZENZÁCIÓJA: Ford békét kötött Roosevelttel Az autókirály elfogadja az államfő feltételeit - Newyork, nov. 26. (Saját tudósítónktól.) Megszületett a nagy szenzáció: megtörtént a kibékülés Ford automobilkirály és Roosevelt elnök között. Ford Edsel, az automobilkirály fia, feleségével együtt szombaton Roosevelt elnök és nejének vendége volt az elnök warmspringi villájában. A lapok igen nagy jelentőséget tulajdonítanak Ford és Roosevelt közeledésének. Emlékezetes még, hogy az automobilkirály éles harcot indított Roosevelt elnök ellen, mert nem akarta magára nézve kötelezőnek elismerni az NRA által alkotott automobilcode-ot. Az NRA az automobilcode-ban állapította meg az automobil gyárak munkafeltételeit. Ford Edsel újságírók előtt kijelentette, hogy az automobilcode-ot sem ő, sem édesapja még most sem hajlandók aláírni, a meg szabott munkafeltételeket azonban száz százalékban teljesítik s ezt közölte is Roosevelt elnökkel. Az automobilkirály fia megemlítette még, hogy az elnök előtt kedvező képet festett az automobilipar jövőjéről- Beszámolt arról is, hogy a Ferrbizernek a közeljövőben húszmillió dollárt fordítanak anyagvásárlásra és új gépek beszerzésére. Detektív özvegy drámai gázhalála Hazakéredzkedett a klinikáról, mert otthon akart meghaln i Saját tudósítónktól.) A reggeli órákban mentőkocsi állt meg a Lenke-út 93—95. számú ház kapuja előtt. Pár perc múlva a mentőkocsi elment és a rendőri halottaskocsi érkezett meg helyette. A második emelet egyik lakásában gázzal megmérgezte magát Gere Mártonné, detektívfelügyelő 45 éves özvegye. Gere Mártonnét pár héttel ezelőtt a klinikára szállították, mert végtagjait egyáltalán nem tudta mozgatni és az orvosok szerint idegsorvadás okozta betegségét. Az asszony állandóan sürgette, hogy szállítsák haza, míg végre szombaton az orvosok beleegyeztek ebbe. — Otthon akarok meghalni, — mondta az orvosnak, aki hazaszállíttatta. Ma reggel látogatója érkezett az asszonynak. A látogató csengetett a lakás ajtaján, de senki sem válaszolt a csengetésre. Az ajtó hasadékain gáz szűrődött ki a folyosóra. A látogató lerohant a házfelügyelőhöz, akivel együtt feljött és feltörte a lakás ajtaját. A konyhában egy nyugágyon holtan találták a lakás úrnőjét A rezsó gázcsapja nyitva volt és kiömlő gáz feküdte meg a konyhát Az előhívott mentők már csak a beállott halált tudták konstatálni. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy Gere Mártonné gyógyíthatatlan betegsége miatt vetett véget életének. Nyolcszázezer lejt rabolt Idricianu tanár úr. Bukarestből jelentik: Néhány héttel ezelőtt Mojmeisti regáti városban ismeretlen tettes behatolt a lelkész házába, feltörte íróasztal fiókját és elrabolt belőle nyolcszázezer lej készpénzt A vizsgálat soká eredménytelen volt Most végre sikerült megállapítani, hogy a betörést Idricianu gimnáziumi tanár követte el. Idricianut letartóztatták. Kihallgatása során kiderült, hogy évek óta tagja volt egy nagy tolvajbandának, amely számos betöréses lopást követett el. 1934 NOVEMBER 27 Postarakéta 12.000 levelet röpít Calaisból Doverbe 23 kilométer egy perc alatt Paris, nov. 26. (Saját tudósítónktól.) Zucker Gerhard német mérnök, a rakétaposta feltalálója, aki rövid idővel ezelőtt Brighton mellett sikerrel bemutatta új találmányát, a francia hatóságoktól engedélyt kért, hogy francia földön bemutathassa a postarakétát. A mérnök 12.000 levelet tartalmazó rakétát akar Doverből a csatornán át Calaisba kilőni. A rakéta a 23 kilométeres légi pályát egy perc alatt teszi meg. A postarakéta kilövetésére már minden előkészület megtörtént, az időpontot azonban nem állapították még meg. A hercegprímás elutazott Rómából Róma, nov. 26. (Magyar Távirati Iroda.) Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, aki Rómában az egyházjogi nagygyűlésen vett részt, majd Gasparri bíboros temetése miatt elhalasztotta Magyarországra való visszatérését, ma délelőtt 10 óra 15 perckor elutazott Bómából. A bíboros hercegprímás búcsúztatására a pályaudvaron megjelent Villant Frigyes báró krirináli és Barcza György szentszéki magyar követek, a két követség tagjaival, Luttor Ferenc kánonjogi tanácsos és a Rómában élő magyar papság tagjai. Feszty Masa rajzai A Lipótvárosi Kaszinó egyik szalonjában állítja ki Feszty Masa új rajzait. Egy két áhitatos egyházi tárgyú, lapon kívül, főleg a régi Komárom regényes motívumait szólaltatja meg a művésznő a fekete-fehér színek jól kihasznált és hasonlóképpen romantikus hatásaival. Sok dekoratív és egyben lírai hajlandóság mellett ezek a rajzok jó bizonyságai, hogy Feszty Masa, aki kitűnő festő, az utóbbi esztendőkben milyen hasznos eredménnyel és odaadással fordult a rajzstudium felé s ezen a területen is szép értékeket hoz. (B.) .****■**■***+.**■** *»»«**»«* **•* RÁDIÓ Hétfői budapesti műsor: 1.40: Bartha Klári zongorázik. — 2.40: Hírek. — 4.18: A rádió diákfélórája. — 4.45: Pontos időjelzés. — 5.00: Dr. Kerék Mihály előadása. — 5.35: Berend Endre szalonzenekarának műsora. — 4.00: Német nyelvoktatás. — 6.30: Hanglemezek. — 7.00: Dr. Gombócz Endre egyetemi m. tanár előadása. — 7.40: A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése a m. kir. Operaházból. — 9.50: Hírek. — Majd: Karina Simi és cigányzenekara muzsikál. — 11.15: Közvetítés az Ostende-kávéházból. Erőss István és Takács Kálmán jazz-zenekarának műsora, Kalmár Pál énekszámaival. — 0.15: A napi események összefoglalása. Keddi budapesti műsor: 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — 9.45: Hírek. — 10.00: Felolvasás. — 12 00: Déli harangszó. — 12.05: Rzymanné Harnischieger Teréz és dr. Polyánszky Tibor énekel, zongorakísérettel. — 12.30: Hírek. — 1.20: Pontos időjelzés. — 1.30: A m. kir. államrendőrség fúvószenekara. — 2.40: Hírek, piaci árak. — 4.10: Asszonyok tanácsadója. — 4 45: Pontos időjelzés. — 5.00: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 6.05: Cs. Szabó Kálmán előadása. — 6.35: Zsámboki Miklós gordonkázik, zongorán kíséri Herz Ottó. — 7.15: Közvetítés a Hunnia-filmgyárból. „Forgatják a hangosfilmet.4* Beszélő Zágon István és Budinszky Sándor. — 8.00: ..A magyar cigány nótabokrétája.“ Spur Endre dr. előadása, közreműködik Magyari Imre és cigányzenekara. — 9.15: Hírek. — 9.35: Hanglemezek. — Közben: Időjárásjelentés. — 10.39: S Marky Pál zongorázik. — 11.25: Közvetítés a Keszegi étteremből. A Eichmann szalonkvintett műsora. — 0.15: A tvni események összefoglalása.