8 Órai Ujság, 1935. április (21. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

ig n­émek [1] ára fillér Órai ujság XXL évfolyam 75. szám | Alapította: NAPÁNYI EMIL | Budapest,1935 aprilis 2 M GŐZHENGER A nagy csata eldőlt. A nap tá­nyérja vörösen bukott le a láthatár­­­an, utolsó sugarait küldve a hős­­vértől pirosult gyásztérre. A külön­ben is kicsiny ellenséget előbb tőrbe­csalták, azután kiirtották. Miután rá­juk szabadították az ajánlások gyil­kos géppuskatüzét, védekező és még vonagló sorokon a nyílt szavazás szörnyű tank­raja robogott végig és legázolta őket. A győzelem teljes és példátlanul fényes. — Ave Caesar! Hátra vannak még a titkosan vá­lasztó kerületek, amelyek a győzel­met ugyan nem fokozni, hanem apasztani fogják, ez azonban a végső eredményen már nem sokat változ­tat. A kormány akkora pártaránnyal vonul be a parlamentbe, amilyenre a koalíciós választás óta nem volt példa, ámde akkor is három párt koalíciójának volt ez az eredménye és nem egy párt uralmának, felemel­kedésének és halhatatlan dicsőségé­nek. Most már kétségtelen, hogy a választókerületeknek mindent felül­múló többsége áll a kormány mellett, amint ahogy ez nyílt szavazás mel­lett a magyar ember jellemével más­ként nem is volna összeegyeztethető. Most nem állhatunk meg, hogy a romokon keseregjünk és régi, érté­kes, bevált politikai harcosok holt­testeit agnoszkáljuk a csatamezőn, mint egykor a magyar hölgyek Mo­hácsnál. Az eddigiekből is állapítsunk meg azonban néhány tanulságot. Hogy ez az eredmény, amely a teg­napi nyíltszavazásos napon előállott, minek tulajdonítható, az még tisztá­zásra szorul. Egy bizonyos. Bármi­képpen jött is az létre, senki nem hiszi el és nem is hiheti el, hogy hű­séges kifejezése volna a magyar nép őszinte akaratának, kifejezése volna mindazoknak az áramlatoknak és felfogásoknak, amelyek az ország lakosságában olyan erővel élnek, hogy joggal elvárhatnák a maguk megfelelő parlamenti képviseletét.­­Ki hiszi el, hogy ennek az ország­nak nincs paraszt lakossága, amely szabad választás esetén legalább egyetlen parasztot be­­küldhetett volna a parlamentbe? Ki hiszi el, hogy az országban nincsenek legitimisták, csak azért, mert mindössze egyetlen képvi­selőjüknek sikerült becsúsznia? Ki hiszi el, hogy a független kis­gazdapárt annyira gyökerét vesz­tette volna egyik napról a má­sikra, csak azért, mert holmi vá­lasztási paktum felbomlott. És ki hiszi el, hogy a nemrég még oly dús talajjal bíró keresztény gaz­dasági párt ilyen csúnya és ilyen szomorú elvérzése a közhangulat­ban és a keresztény ország köz­felfogásában taláná meg a maga okait? Megengedjük, hogy mind­ehhez rossz pártvezérek, hiú és makacs politiku­sok súlyos baklövései is hozzájárul­tak. A kisgazdapárt vezérét egysze­rűen a saját csapdájában fogták meg, ami örömet okozhat a parforsz rókavadászatok kedvelőinek, de si­ralmas, ha arra gondolunk, hogy en­nek végeredményben az­­k a nagy néprétegek adják meg az árát, ame­lyek még nemrég ennek a pártnak a feltörésétől remélték a maguk felfo­gásának és érdekeinek nyomatéko­sabb képviseletét. Ugyancsak semmi kézzelfogható, vagy észszerűen ma­gyarázható oka nincs annak, miért kellett a keresztény pártnak valóság­gal megsemmisülnie, holott nem két­séges, hogy hitbeli beállítottságánál, messze szétágazó szervezeteinél és programjának kétségkívül hivatott szociális tartalmánál fogva más sor­sot érdemelt volna. Erre sem magya­rázat az, hogy keresztény pártnak egy töredéke a maga személyi hiú­ságának és hatalmi aspirációinak kedvéért feláldozta magát, a tradí­­ciós és érvényesülésre hivatott moz­galmat, odaállott a kormány mellé, nem is gyanítva azt, aminek egyéb­ként rövidesen tanúja lesz, hogy en­nek milyen súlyos árát kell megad­nia. Ezek után mi sem természete­sebb, mint hogy még töredékeiben sem fog eléggé érvényesülni az or­szág szabadelvű polgársága. Lássuk már most a győzelmes se­reget, amelyet a „NEP“ bizonyára saját diadalának verőfényében fog ünnepelni, lássuk a zsákmányt, a­mell­yel hazatért. Kétségtelen, hogy ezért a hallatlan eredményért, ezért a megsemmisítő győzelemért kellett a kormánynak szakítania eredeti ál­láspontjával és ígéretével és idő előtt és nyílt szavazással megrendeztetnie, a választást. Miből és kikből áll Gömbös Gyula új pártja­? Mikor a nyíltszavazásos választás mellett már minden egyéb érvből kifogy­tak, azt mondták, a­­ képviselőházat egyrészt azért kellett feloszlatni, mert — szemben a régi párttal — olyan új többségi pártra van szük­ség, amelynek tagjai azonos világ­szemléleti alapon állanak, azután pedig, hogy olyan pártra, amely sze­mélyi összetételénél fogva megbízha­tóbb és nyugodtabb alapot kínnál a kormányzásra. Miből áll ez a világ­­szemléleti egység és miben áll ez a most előállott nyugalmi bázis? A Nemzeti Egység pártjába hoz­závetőleges számítás szerint be­jön néhány reformifjú, mellettük bejön hatvan, vagy hetven úgy­nevezett régi „mungó“, tele seb­helyekkel, amelyeket még régi csatákban szereztek gróf Bethlen István oldalán. Látunk kartel­­vezéreket, de kisiparost, vagy pa­rasztot egyet sem, rengeteg ügy­védet, vidéki intellektuelt és vé­gül a régi fajvédősereg marad­ványait, akik szintén elhalt üt­közetek emlékeivel a homloku­kon térnek vissza a Házba. Ez bizony a gyarmathódító római zsoldosok é­s légiók tömege, egymás mellett góthok és gepidák, latinok és numi­dia iáik. Egységes világszemlélet­nek, ha már a miniszterelnök úr ilyet kívánt, ebben a pártban eleddig semmiféle formáiban nyoma nincs, ez a párt, úgy, amint van, a leg­szélsőbb távolságoknak, a legme­revebb ellentéteknek olyan gyűj­tőhelye, amelyet világszemléleti alapon egy kalap alá hozni nem lehet. Hogy megbízhatóbb-e a kormány­zás számára, mint volt a régi párt, nem tudjuk, ezek után azonban még kevésbbé hisszük. Igaz, sok függ ma­gától a pártvezértől, mennyiben tudja letompítani az ellentéteket és meny­nyiben tudja összeegyeztetni a kü­lönböző érdekeket és felfogásokat. Annyi bizonyos, hogy az „Egy párt“ ábrándja valóra vált, ha van is még némi hijja, mert hiszen a parlament­ben itt-ott még fel fognak tűnni el­lenzéki párttöredékek és egyéb ma­radványai egy szabadabb parlamenti múltnak. A különbség csak annyi, hogy a külföldön a hódító az ellen­állhatatlanul felgerjedt néphullámok hátán érkezett, hogy a hatalmat meghódítsa, nálunk pedig a hatalom indult el, hogy a maga számára olyan eszközökkel, amelyek éppen rendel­kezésre állanak, a néptömegekben legalább is formai igazolást találjon. Mit fog csinálni Gömbös Gyula miniszterelnök ezzel az óriási párt­tal, ezzel a mammutpárttal és mit fog csinálni ezzel a parlamenttel? Semmi kétség, azt fog csinálni ve­lük, amit akar. Magyar miniszterel­nöknek ekkora parlamenti hatalom még nem volt a kezében, sőt mond­hatnánk, nem feküdt a lábai előtt. Hogy meddig l­esz ez így, azt tudjuk, a mai időkben vakmerő az, aki csak egyetlen napot előre megjósol. Nem tudjuk, meddig állja meg a helyét a képviselőknek ez a hatalmas, de az érdekeknek és a szemléletnek legkü­lönbözőbb égtájairól összeverődött társasága, vájjon ki fog-e tartani végső le hollétéig akkor is, ha netalán egyszer majd a politikus szinte ős­erdei szimatával úgy érezné, hogy a vezér pillanatnyilag meggyengült, vagy akkor — ami elkerülhetetlen­nek látszik — amikor egyre sűrűb­ben fog szembetalálkozni a magyar élet gyökérbe hatoló nagy problé­máival, amelyek al­ig tűrnek már halasztást, mert sürgős megoldásra várnak. Megmarad-e a megbízható egység és a világszemlélet töretlen­­sége akkor, amikor e problémák vá­lasztóvize mind nagyobb zuhatag­­ban ömlik majd a nyakukba és sem a kalász és a fogaskerék jelvénye, sem a kápráztató jelszavaik hidegen pattogó tűzijátéka nem esz elégséges arra, hogy a köztük tátongó nagy elvi és érdekellentéteket eltakarja-Reméljük, hogy híveinek, általában az emberek megbízhatóságának mai mértékéről, Gömbös Gyulának nem lehetnek megtévesztő illúziói és szá­mításait nem fogja kizárólag arra alapítani, hogy ezeknek túlnyomó része neki köszönheti képviselői man­dátumát. Közelről láthatta elveknek, barátságnak, hűségnek azt a zsib­vásári kótyavetyéjét, azt a förtelmes csereberéjét, amely a politika belse­jében éppen legutóbb lefolyt Tud­hatja, hogy végső eredményben nem építhet másra, bármily népes is hí­veinek tábora, mint önmagára, nem bizhat másban, mint a maga szeren­­csecsillagában. De bizhat még egy­ben. Az országban, ha a roppant fe­lelősséggel, amelyet ő súlyos és sors­döntő időkben magára vett, úgy tud és úgy fog élni, hogy abból e boldog­talanul vergődő nemzet jobb jövője sarjadjon ki. Mert azokért a módo­kért és eszközökért, amelyekkel ezt a választási győzelmet létrehozták, csak komoly és nagy eredmények ad­hatnak végső igazolást és felmen­tést.

Next