8 Órai Ujság, 1935. április (21. évfolyam, 75-97. szám)
1935-04-02 / 75. szám
ig némek [1] ára fillér Órai ujság XXL évfolyam 75. szám | Alapította: NAPÁNYI EMIL | Budapest,1935 aprilis 2 M GŐZHENGER A nagy csata eldőlt. A nap tányérja vörösen bukott le a láthatáran, utolsó sugarait küldve a hősvértől pirosult gyásztérre. A különben is kicsiny ellenséget előbb tőrbecsalták, azután kiirtották. Miután rájuk szabadították az ajánlások gyilkos géppuskatüzét, védekező és még vonagló sorokon a nyílt szavazás szörnyű tankraja robogott végig és legázolta őket. A győzelem teljes és példátlanul fényes. — Ave Caesar! Hátra vannak még a titkosan választó kerületek, amelyek a győzelmet ugyan nem fokozni, hanem apasztani fogják, ez azonban a végső eredményen már nem sokat változtat. A kormány akkora pártaránnyal vonul be a parlamentbe, amilyenre a koalíciós választás óta nem volt példa, ámde akkor is három párt koalíciójának volt ez az eredménye és nem egy párt uralmának, felemelkedésének és halhatatlan dicsőségének. Most már kétségtelen, hogy a választókerületeknek mindent felülmúló többsége áll a kormány mellett, amint ahogy ez nyílt szavazás mellett a magyar ember jellemével másként nem is volna összeegyeztethető. Most nem állhatunk meg, hogy a romokon keseregjünk és régi, értékes, bevált politikai harcosok holttesteit agnoszkáljuk a csatamezőn, mint egykor a magyar hölgyek Mohácsnál. Az eddigiekből is állapítsunk meg azonban néhány tanulságot. Hogy ez az eredmény, amely a tegnapi nyíltszavazásos napon előállott, minek tulajdonítható, az még tisztázásra szorul. Egy bizonyos. Bármiképpen jött is az létre, senki nem hiszi el és nem is hiheti el, hogy hűséges kifejezése volna a magyar nép őszinte akaratának, kifejezése volna mindazoknak az áramlatoknak és felfogásoknak, amelyek az ország lakosságában olyan erővel élnek, hogy joggal elvárhatnák a maguk megfelelő parlamenti képviseletét.Ki hiszi el, hogy ennek az országnak nincs paraszt lakossága, amely szabad választás esetén legalább egyetlen parasztot beküldhetett volna a parlamentbe? Ki hiszi el, hogy az országban nincsenek legitimisták, csak azért, mert mindössze egyetlen képviselőjüknek sikerült becsúsznia? Ki hiszi el, hogy a független kisgazdapárt annyira gyökerét vesztette volna egyik napról a másikra, csak azért, mert holmi választási paktum felbomlott. És ki hiszi el, hogy a nemrég még oly dús talajjal bíró keresztény gazdasági párt ilyen csúnya és ilyen szomorú elvérzése a közhangulatban és a keresztény ország közfelfogásában taláná meg a maga okait? Megengedjük, hogy mindehhez rossz pártvezérek, hiú és makacs politikusok súlyos baklövései is hozzájárultak. A kisgazdapárt vezérét egyszerűen a saját csapdájában fogták meg, ami örömet okozhat a parforsz rókavadászatok kedvelőinek, de siralmas, ha arra gondolunk, hogy ennek végeredményben azk a nagy néprétegek adják meg az árát, amelyek még nemrég ennek a pártnak a feltörésétől remélték a maguk felfogásának és érdekeinek nyomatékosabb képviseletét. Ugyancsak semmi kézzelfogható, vagy észszerűen magyarázható oka nincs annak, miért kellett a keresztény pártnak valósággal megsemmisülnie, holott nem kétséges, hogy hitbeli beállítottságánál, messze szétágazó szervezeteinél és programjának kétségkívül hivatott szociális tartalmánál fogva más sorsot érdemelt volna. Erre sem magyarázat az, hogy keresztény pártnak egy töredéke a maga személyi hiúságának és hatalmi aspirációinak kedvéért feláldozta magát, a tradíciós és érvényesülésre hivatott mozgalmat, odaállott a kormány mellé, nem is gyanítva azt, aminek egyébként rövidesen tanúja lesz, hogy ennek milyen súlyos árát kell megadnia. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy még töredékeiben sem fog eléggé érvényesülni az ország szabadelvű polgársága. Lássuk már most a győzelmes sereget, amelyet a „NEP“ bizonyára saját diadalának verőfényében fog ünnepelni, lássuk a zsákmányt, amellyel hazatért. Kétségtelen, hogy ezért a hallatlan eredményért, ezért a megsemmisítő győzelemért kellett a kormánynak szakítania eredeti álláspontjával és ígéretével és idő előtt és nyílt szavazással megrendeztetnie, a választást. Miből és kikből áll Gömbös Gyula új pártja? Mikor a nyíltszavazásos választás mellett már minden egyéb érvből kifogytak, azt mondták, a képviselőházat egyrészt azért kellett feloszlatni, mert — szemben a régi párttal — olyan új többségi pártra van szükség, amelynek tagjai azonos világszemléleti alapon állanak, azután pedig, hogy olyan pártra, amely személyi összetételénél fogva megbízhatóbb és nyugodtabb alapot kínnál a kormányzásra. Miből áll ez a világszemléleti egység és miben áll ez a most előállott nyugalmi bázis? A Nemzeti Egység pártjába hozzávetőleges számítás szerint bejön néhány reformifjú, mellettük bejön hatvan, vagy hetven úgynevezett régi „mungó“, tele sebhelyekkel, amelyeket még régi csatákban szereztek gróf Bethlen István oldalán. Látunk kartelvezéreket, de kisiparost, vagy parasztot egyet sem, rengeteg ügyvédet, vidéki intellektuelt és végül a régi fajvédősereg maradványait, akik szintén elhalt ütközetek emlékeivel a homlokukon térnek vissza a Házba. Ez bizony a gyarmathódító római zsoldosok és légiók tömege, egymás mellett góthok és gepidák, latinok és numidia iáik. Egységes világszemléletnek, ha már a miniszterelnök úr ilyet kívánt, ebben a pártban eleddig semmiféle formáiban nyoma nincs, ez a párt, úgy, amint van, a legszélsőbb távolságoknak, a legmerevebb ellentéteknek olyan gyűjtőhelye, amelyet világszemléleti alapon egy kalap alá hozni nem lehet. Hogy megbízhatóbb-e a kormányzás számára, mint volt a régi párt, nem tudjuk, ezek után azonban még kevésbbé hisszük. Igaz, sok függ magától a pártvezértől, mennyiben tudja letompítani az ellentéteket és menynyiben tudja összeegyeztetni a különböző érdekeket és felfogásokat. Annyi bizonyos, hogy az „Egy párt“ ábrándja valóra vált, ha van is még némi hijja, mert hiszen a parlamentben itt-ott még fel fognak tűnni ellenzéki párttöredékek és egyéb maradványai egy szabadabb parlamenti múltnak. A különbség csak annyi, hogy a külföldön a hódító az ellenállhatatlanul felgerjedt néphullámok hátán érkezett, hogy a hatalmat meghódítsa, nálunk pedig a hatalom indult el, hogy a maga számára olyan eszközökkel, amelyek éppen rendelkezésre állanak, a néptömegekben legalább is formai igazolást találjon. Mit fog csinálni Gömbös Gyula miniszterelnök ezzel az óriási párttal, ezzel a mammutpárttal és mit fog csinálni ezzel a parlamenttel? Semmi kétség, azt fog csinálni velük, amit akar. Magyar miniszterelnöknek ekkora parlamenti hatalom még nem volt a kezében, sőt mondhatnánk, nem feküdt a lábai előtt. Hogy meddig lesz ez így, azt tudjuk, a mai időkben vakmerő az, aki csak egyetlen napot előre megjósol. Nem tudjuk, meddig állja meg a helyét a képviselőknek ez a hatalmas, de az érdekeknek és a szemléletnek legkülönbözőbb égtájairól összeverődött társasága, vájjon ki fog-e tartani végső le hollétéig akkor is, ha netalán egyszer majd a politikus szinte őserdei szimatával úgy érezné, hogy a vezér pillanatnyilag meggyengült, vagy akkor — ami elkerülhetetlennek látszik — amikor egyre sűrűbben fog szembetalálkozni a magyar élet gyökérbe hatoló nagy problémáival, amelyek alig tűrnek már halasztást, mert sürgős megoldásra várnak. Megmarad-e a megbízható egység és a világszemlélet töretlensége akkor, amikor e problémák választóvize mind nagyobb zuhatagban ömlik majd a nyakukba és sem a kalász és a fogaskerék jelvénye, sem a kápráztató jelszavaik hidegen pattogó tűzijátéka nem esz elégséges arra, hogy a köztük tátongó nagy elvi és érdekellentéteket eltakarja-Reméljük, hogy híveinek, általában az emberek megbízhatóságának mai mértékéről, Gömbös Gyulának nem lehetnek megtévesztő illúziói és számításait nem fogja kizárólag arra alapítani, hogy ezeknek túlnyomó része neki köszönheti képviselői mandátumát. Közelről láthatta elveknek, barátságnak, hűségnek azt a zsibvásári kótyavetyéjét, azt a förtelmes csereberéjét, amely a politika belsejében éppen legutóbb lefolyt Tudhatja, hogy végső eredményben nem építhet másra, bármily népes is híveinek tábora, mint önmagára, nem bizhat másban, mint a maga szerencsecsillagában. De bizhat még egyben. Az országban, ha a roppant felelősséggel, amelyet ő súlyos és sorsdöntő időkben magára vett, úgy tud és úgy fog élni, hogy abból e boldogtalanul vergődő nemzet jobb jövője sarjadjon ki. Mert azokért a módokért és eszközökért, amelyekkel ezt a választási győzelmet létrehozták, csak komoly és nagy eredmények adhatnak végső igazolást és felmentést.