8 Órai Ujság, 1935. augusztus (21. évfolyam, 173-197. szám)
1935-08-01 / 173. szám
. • *•*-3 % . ^9 _ [1] Aramiul OMiujsáG XXI. évfolyam 173. szám AMfotf- - MtPAvrJ EMIL \ Bada,KSt'cIs^rlTk8USltaS 1 Mire várnak? Megjelent a legkisebb munkabérekről szóló miniszteri rendelet s mondanunk sem kell, hogy a kormánylapok a hódolat és dicsőítés extázisában ünneplik a reformkorszak legújabb alkotását. A rendelet, szerintük, most már szükségtelenné tesz minden sztrájkot, hiszen a kormány intézkedései már jóelőre gondoskodnak arról, hogy békés tárgyalások útján döntsék el a felmerült differenciákat. Hogy ez a vérmes optimizmus mennyire jogosult, azt, természetesen, csak a jövő döntheti el s éppen ezért kissé korainak tartjuk a kormánylapok hasábjain fellobbant örömtüzeket, melyek a miniszteri rendelet megjelenése alkalmából máris a munkaés tőke tökéletes harmóniájának aranykorát ünneplik. Egyelőre ugyanis ez az aranykor még nem köszöntött ránk, sőt Éppen javában dúl körülöttünk az építkezési sztrájk, mely a közvetlenül érdekelt sokezer munkáscsaládon kívül, egész gazdasági életünket is pótolhatatlan károkkal fenyegeti. Az elkeseredett harcnak és a súlyos károknak ez a képe bizonyára nem illik bele a kormánylapok rózsaszínűre festett horoszkópjába, de ez talán nem lehet akadálya annak, hogy a nyilvánosság érdeme szerint foglalkozzék vele s újból és újból sürgesse az illetékesek erélyes beavatkozását. A kereskedelmi kormány eddig, néhány lagymatag közvetítési kísérlet mellett, a várakozás álláspontjára helyezkedett s a harc eldöntését rábízta az ellenfelekre. Ma már azonban nyilvánvaló, hogy a szembenálló felek egymás közt nem tudnak megállapodni. A munkások egyhangúlag elutasították a felajánlott nyolcszázalékos béremelést, a munkaadók pedig végérvényesen kijelentették, hogy ennél többet nem hajlandók adni. Az új rendelet, ha nem is oly csodaszere a szociális igazságnak, mint a kormánylapok állítják, mindenesetre módot nyújtana a gyors cselekvésre, de egészen érthetetlenül, itt is csak kényelmes várakozással találkozunk. A sztrájknak ez égető óráiban a rendelettel egyidejűleg már napvilágot kellett volna látni a munkabérmegállapító bizottság névsorának is s a kormány égisze alatt már ma összeülhettek volna a harcoló felek, hogy megkössék az annyira kívánatos békét. Sajnos, egyelőre csak a rendelet holt betűit látjuk, az alkotók elfelejtettek életet lehelni beléjük. Várjon mire várnak, mikor minden percnyi késedelem helyrehozhatatlan veszteségr!! HÁBORÚ VAGY BÉKE? Genf nagy napja — Zárt tárgyalást várnak ma délutánra Genf, július 31. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Teljes nyári pompájában ragyog a Lac Léman, pezseg az élet a tóparti sétányokon, az egészen Montreuxig és Territetig elhúzódó tenniszpályákon, ahol selyemingben és shortban sportolnak angol Missek a vörössalakos grundokon, motorcsónakok krómozott, nikkelezett alkatrészein szikrázva törik meg a napsugár, vakítóan csillognak a tengerkék égboltba felnyúló hegycsúcsok havas ormai. Bent a városban azonban már nem ilyen idillikus a kép. A genfi polgárok megszokták ugyan, hogy városukban zajlanak le a népszövetségi palotában sorsdöntő tanácskozások, ezúttal azonban mintha rányomná bélyegét a városra is az a szorongás, az az aggodalom és bizonytalanság, amelynek jegyében a hatalmas márványpalota tanácstermében az ülés megkezdődött. Megjelentek ismét Európa vezetőállamférfiai, a szokásos detektívtestőrség felvonult, a szállodák előtt összecsődült a járókelők feketéllő tömege, hogy lássa, mikor száll ki kocsijából az elegáns, karcsú Edén miniszter, a kalaplengetve üdvözölték a kreolbőrű Lávait, aki örökös mosolyával örökös fehér nyakkendője fölött nyugtázta az ovációkat. A tanácskozás kezdetét Litvinov elnök délután öt órára tűzte ki, s egyelőre ez azegyetlen konkrétum, amit jelenteni lehet. A conseil ugyanis hír szerint zárt ajtók mögött fog tanácskozni. Egy azonban kétségtelen. Hogy igaza van a közvéleménynek, amely úgy érzi, hogy a népszövetség fenn■ állása óta, tizenhat esztendő óta még nem volt olyan jelentőségteljes ülése a tanácsnak, mint a mai. Legutóbb azt mondta Laval, hogy „könyökünkkel súroltuk a háborút“. Most az az érzése az embernek, hogy még többről van szó: hanyatt-homlok belezuhanunk e nagy és veszedelmes bonyodalmakba, amelyek már három világrész közvéleményéttartják hetek óta lélekzetvisszafojtott izgalomban. . . T. M. A császár kijelenti: „Harc az.. utolsó csepp vérig... ...de gazdasági engedményekről lehet szó!“ Adisz-Abeba, július 31. (Saját tudósítónktól.) Hailé Sze- rasszé abesszin császár kedden este a szokásos heti sajtókonferencián újabb érdekes nyilatkozatot tett. A császári palotában ez alkalommal a szokottnál nagyobb számban jelentek meg a külföldi újságírók, tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban számos külföldi újságíró érkezett az abesszin fővárosba. A négus nyilatkozatának legérdekesebb mozzanata, hogy határozottan engedékenyebb volt és kijelentette, hogy hajlandó gazdasági engedményekre. Az abesszin császár sajtónyilatkozatában mindenekelőtt hangoztatta, hogy az abesszin nép zárt' egységben áll mögötte és az utolsó csepp vérig harcolni akar idegen hatalmak becsvágya ellen, amellyel abeszszin területre törnek. A császár kiemelte, hogy az egyes törzsek között e tekintetben nincsen széthúzás. A határtörzsek is kifejezték hűségüket az etióp császári házzal szemben. Ezek a határtörzsek is az utolsó csepp vérig harcolni akarnak minden ellenség ellen, amely megkísérelné, hogy az abesszin határt átlépje. A négus ezután emelt hangon a világ közvéleményéhez fordult és hangoztatta, hogy Abesszinia soha nem ismeri el idegen nép fenhatóságát Az abeszszinek évszázadok óta élvezik a szabadságot és szabadok akarnak maradni. Ha azonban európai és nyugati nemzetek befolyását hajlandók leszünk elismerni, — mondotta a csiszár, -ogy ez kizárólag gazdasági térre szorítkozhat és sohasem politikai térre. Húsz olasz repülőgép szállt át Egyiptom fölött Kairó, július 31. (Saját tudósítónktól.) Hivatalos jelentés szerint eddig húsz olasz katonai repülőgép repült át Eritrea felé Egyiptom fölött. Az olasz repülőgépek az egyiptomi kormány engedélyével repülték át az országot. Hivatalos helyen hangoztatják, hogy általános átrepülési engedélyt az egyiptomi kormány nem adott és minden egyes esetben külön-külön kell kérni az engedély megadását.