8 Órai Ujság, 1939. március (25. évfolyam, 30-48. szám)

1939-03-09 / 30. szám

XXV. évfolyam Főszerkesztő: Bethlen András Főmunkatárs: Dr. Kertész Róbert 3­0. szám \ KCHW\^y | A CSODA VÉGE írta BETHLEN ANDRÁS Ma ismét megjelenik a 8 Órai Újság, mi­után egy hónappal ezelőtt az Imrédy-kormány a lap kiadását betiltotta A hatalomnak ezt a rendszabályát elviseltük, bármily károsodá­sunkkal járt az, mint ahogy előzőleg már elvi­seltünk más hasonló csapásokat is. A 8 Órai Újság független újság, amelynek irányát a kor­mányhatalomtól ugyancsak független tényezők jelölik ki. Számunkra a lap megjelenése nem anyagi haszon kérdése és annak további fenn­maradását nem is óhajtanánk, csak addig, amíg a 8 Órai Újság szabadon és megalkuvás nélkül szolgálhatja azokat az eszméket, amelyeket mi valamennyien a magyar élet szerves és alapvető tényeinek tartunk. Ennek a meggyőződésnek naponta több, mint százezer példányban való hirdetése volt — úgy látszik — útjában az Imrédy-kormánynak és bennünket beszüntetett, szinte azt mondhatnánk, ugyanazon a napon, amikor dr. Basch Ferenc nagynémet agitátor­nak engedélyt adott hetilap indítására és egy másik német származású úrnak ama, hogy Budapesten napilapot indítson. Az Imrédy-kor­mány idején kezdtünk már hozzászokni ahhoz, hogy nekünk mindannyiszor el kell hallgat­nunk, valahányszor Basch doktor vagy barátai szólni akarnak. A 8 Órai Újság betiltását egyébként Imrédy Béla kormánya a lap két cikkével indokolta,­­ ezek közül az egyik a biharnagybajomi időközi választásról számolt be, a másik a dohány utcai bombamerénylettel foglalkozott. A két cikket azóta megmutatták az ország legjelesebb jogászainak, nagy­­rangú bíráknak, kiváló politikusoknak; egy sem akadt közöttük, aki egyetértett volna a kormánynak azzal az indokolá­sával, hogy e cikkek bármelyike az or­szág bel- vagy külpolitikai érdekeit sértette volna. Nem lehet állítani, hogy az ország érdekeit komolyan veszélyez­tetné az, aki egy időközi képviselő­választás lefolytatása ellen kifogásokat emel, miután a közigazgatási bíróság megszámlálhatatlan ítéletében megfel­lebbezhetetlenül igazolta már, hogy éppen azóta, amióta az új ezredes ránk köszöntött, csakugyan választottak már képviselőt csalással, hivatali hamisítás­sal, hivatali önkénnyel, halottak le­­szavaztatásával és a terrornak és vissza­élésnek minden elképzelhető más faj­tájával is. Ugyancsak nem veszélyez­tetett semmiféle fontos államérdeket e megítélés szerint a másik cikkünk sem, mert a bombákat nem mi hajigál­­tuk, mi legfeljebb elképedésünket és megdöbbenésünket fejeztük ki a bal­káni módszerek felett, amelyekről azóta már maga a belügyminiszter is eléggé szigorú ítéletet mondott. Ma már azonban mindez a múlté,­­ mint ahogy az Imrédy Béla kormányzása is. Erről a kormányról soha nem titkoltuk azt a vélemé­nyünket, hogy mérhetetlen és alig helyrehoz­ható károkat okoz az országnak. Számunkra va­lójában még ma is megfoghatatlan, mi volt az a „csodás“, forradalmak felé való pánikszerű sodródás, amit ez a kormány produkált, mi szükség volt a felbomlasztásnak, a destruálás­­nak, az állandó izgalomnak, izgatásnak és izga­­lombatartásnak arra a levegőjére, amelyet az Imrédy-kormány már puszta létével is maga kö­rül terjesztett. Mióta a közélet érdekel bennün­ket, megszoktuk a kormánybeszámolóknak bizo­nyos állandó és sematikus műfaját. Miniszterel­nökök, pénzügyminiszterek, kereskedelemügymi­­niszterek, földmívelésügyi miniszterek, de kul­tuszminiszterek is parlamentben, pártértekezle­teken vagy népgyűlési dobogón évszámra és év­­ti­zed számra arról szoktak beszámolni, hogy mit hoztak létre, mit alkottak, mivel gyarapították az ország jólétét, anyagi, politikai, kulturális, vagy erkölcsi birtok­álományát. Versenyeztek egymással abban, hogy egy-egy esztendőben hány új gyár létesült, alattuk hány új iskola épült, mennyivel nőttek meg Magyarország vas­utak belső útvonalai, hány új külföldi barátra tettünk szert, és így tovább. Imrédy Béla volt az első magyar mi­niszterelnök, akitől soha nem hallottunk egyebet, mint azt, hogy „mit tiport el“, mit „szüntetett meg“, mit „semmisített“ meg. Egy-egy kormánybeszámolóban szinte a halál és megsemmisülés démoná­nak szárnycsattogását lehetett hallani, mint ahogy csakugyan csend, leszereltség és pusztulás jelzi az utat, amelyen ez a kormány elvonult. Napról napra olvas­hatjuk a vidéki alispánoknak a jelenté­seit, de olvastuk Budapest polgármes­­teréét is és azt látjuk, hogy számos ipar­ágban veszélyesen csökkent a termelés, a munkanélküliség megnövekedett, az általános jólét hanyatlik és a mester­ségesen feldúlt társadalom feszültsége egyre növekedett. Imrédy Béla csodás forradalomnak hirdette mindezt, a­mi csodás és tragikus hanyatlásnak fogtak fel , azt állította, hogy ez a jobboldali politika, mi örökké azt fogjuk állítani, hogy éppen a keresztény jobboldaliság az, amely a pozitív alkotásnál, a konstruk­tív erők és törekvések összefogásánál,­­ emberek megsegítésénél és felemelé­sénél kezdődik. Ennek a kormánynak a teagua» menet­rendjén még csak egy stáció volt hátra, az, hogy sírba fektesse a magyar alkotmányt, amely iránt szemmeláthatólag semmi érzéke nem volt, mint ahogy soha nem is cáfolta meg kiváló politi­kusok nyílt tanúvallomását, amely ar­ról szólott, hogy Imrédy Béla nekik igenis megvallotta, hogy a parlamenti rendszert akarja megszüntetni Magyar­­országon. Alkalmasint nem tévedünk, ha föltesszük, hogy valójában ez volt az igazi oka annak, hogy há­rom minisztere távozott a kabinetjéből és ott­hagyta pártjának a többsége is. Ha megmaradt barátai kételkednek benne, hogy azért bukott-e meg Imrédy, mert ereiben egynyolcadrész, vagy háromnyolcadrész zsidó vér csörgedez, eziránt mi is kételkedünk, mert bármennyire képtelen és visszatetsző dolog is az, hogy a fajteória és a vérmítosz apostola­ként Magyarországon olyan ember tündököl­jön, aki egészen kétségtelenül zsidó ősökre is tekinthet vissza, Imrédy Bélának azért kellett megbuknia, mert kétségbeejtő és elgondolh­atat­­lan volna, hogy Magyarországon miniszter­elnök, majd elő­bb-utóbb teljhatalmú diktátor lehessen az, aki e független népét a középkori céhrendszer karámjába akarja beterelni, gyö­nyörű intézményeit szolgaian másolt idegen skatulyákba beszorítani, a szabad, büszke és eleven magyar életet a primitív szegénység és vegetáló lemondás erényeire akarná felcserélni. ...A 8 Órai Újság tehát ismét itt van és pedig töretlenül azon az úton, amelyen eddig járt és amely egykor, a világháborús összeom­lás után, a megsemmisülés örvényéből vezette ki az országot. Mai megjelenésünk napján új kormányt éspedig gróf Teleki Pál kormányát találjuk helyén. Nála nem vonjuk kétségbe fenntartás nélküli ragaszkodását a magyar al­kotmányossághoz, amelynek szellemét, ha csak néhány rövid szóval is, de megkapó emelkedett­séggel juttatta kifejezésre parlamenti bemutat­kozó beszédeiben. Nem vonjuk kétségbe ragasz­kodását a népképviseleti rendszerhez, nem von­juk kétségbe öröklött magyar érzésének mélysé­gét és erejét, sem azt, hogy eszközei a politika korrekt, kifogástalan eszközei lesznek. Mi tud­juk, hogy éppen ez idő szerint Magyarországnak mindent inkább sza­bad tennie, mint kockázatos belső kí­sérletekbe bocsátkoznia. Igazán azt mondhatjuk, az egész világ vetései érik körülöttünk és különösen Középeurópa , a Dunavölgye azt, melynek sorsa a történelem k­üllőjén éppen most fog talán évszázadokra­­­ kalapálódni. Tehát nincs kizárva, hogy a ma­gyar próbatétel ideje is most érkezik el__Ea kezt kívánnánk: hámon át bennünket m egységnek és összetartásnak a tudata, hogy s próbatétel igazi nagy órája ve­lem eery rff­eket késsen kas UftQB. ]

Next