8 Órai Ujság, 1939. március (25. évfolyam, 30-48. szám)
1939-03-09 / 30. szám
1939 MÁRCIUS 9. CSÜTÖRTÖK Megutalt a Alep MogaMartult a *nÉ! — Teleki minissterelnöke és capuzija — A megburkolt Múlsz Jgue &árlelnötesége Mi lessz a MÉM-mel? — A 8 órai Újság tudósítása — A magyar belpolitikai életnek nagy eseménye játszódott le tegnap este az Esterházy utcában: csendben elhunyt a NÉP. Régi szokásának megfelelően, egyes dacos téglahordói még az utolsó pillanatban is megpróbálták újabb oldaltámadások végrehajtását, de ez a kísérlet nem sikerült. Már a legutóbbi értekezleten az Imrédy—Rátz Jenő—Jaross szellemi vezérletét követő csodaszarvas-mozgalom hívei megkísérelték, hogy ha kell, akár puccs árán is, elnyelessék a csodaszarvassal a NÉP-et, de gróf Teleki Pál miniszterelnök indítványára mégis kimondották, hogy más a MÉM és más a NÉP és a kormánypárt, mint Magyar Élet Pártja, fog tovább dolgozni. A miniszterelnök fellépésének eredményeként akkor Bárczay Ferenc továbbra is megmaradt a párt elnökének és így a csodaszarvas elszánt hívei megbuktak Glátz Jenő ny. honvédelmi miniszter pártelnökségével. A Magyar Élet Pártja megalakulásának kimondásával a MÉM-hívek között erős agitáció indult meg, mert arra számítottak, hogy a névhasonlóságot kihasználva, tovább folytathatják nem a legkonzervatívabb politikai propagandájukat. Imrédy Béla, Rátz Jenő és Jaross Andor egyenként tárgyaltak híveikkel s ebben a munkában segítette őket a párt három, a politikai életben még fiatal alelnöke. Tegnapra a kormánypárt Imrédy—Rátz—Jaross-csoportjához tartozó politikusok már elintézett dolognak vették, hogy az esti pártértekezleten a miniszterelnök elnökjelöltjével, báró Vay Lászlóval szemben is keresztül tudják verekedni saját jelöltjük, Rátz Jenő győzelmét. A tegnap esti elnöki tanácsülésen azonban megváltozott a helyzet s mire hét órakor a pártértekezletet Hóman Bálint helyettes pártvezér megnyitotta, a csodaszarvas hívei már tudták, hogy kisebbségben maradtak. S Hóman Bálint a NÉP utolsó értekezletén megemlékezett az elmúlt heted- félesztendő miniszterelnökeiről, a párt vezetőiről és volt elnökeiről, de csak azokról, akik ma is tagjai a kormánypártnak s egyetlen elismerő szava sem volt azokról a politikusokról, akik a Nép megerősítéséért annak idején a legtöbbet tettek, de ma lelkiismeretük szavát követve, az ellenzéki padokban ülnek. Felszólalt még a pártértekezleten gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogyha a párt el is határozta, hogy más politikusokat is befogadja, új párttal alakul, továbbra is ugyanazt a célt, ugyanazt az eszmét szolgálják, tehát az eszme tovább él, csak a formák változtak. Az eddigi munka tradícióját átvezetik a Magyar Élet Pártjába A MIÉP szzületése A kormánypárti képviselők ezután - szinte azt lehetne mondani — gyászszünetet tartottak, majd újból összeültek, hangos éljenzések közben, hogy kimondják: megalakítják a Magyar Élet Pártját. Ezt az értekezletet most már Teleki Pál miniszterelnök nyitotta meg hosszabb beszédben, amelyben vázolta a párt célkitűzéseit és a kormány elgondolásait. Most is ugyanazt a korrekt álláspontot képviselte, mint programbeszédében s azt hangoztatta, hogy a pártnak is minden érzésében a magyar múltat, jelent és jövőt kell képviselnie. Magyarnak lenni pedig azt jelenti, hogy saját lábunkon állunk, magyar hagyományokat, magyar gondolatokat és magyar életformákat szolgálunk Európának ebben a részében. Szólt ezután a miniszterelnök a képviselők kötelességéről és munkájáról és hangsúlyozta, hogy ma, amikor az egész világ forrásban van, amikor minden meggyorsul, a képviselők kötelessége is az, hogy élénkebben figyelők serényebben dolgozók és bölcsebben tanácskozók legyenek. Ahhoz, hogy az országgyűlés tagjai, az ország házában beszéljenek és cselekedjenek, ahhoz meggondolás, készülődés, átgondolás és sok olyan munka is kell, amit a kívül álló társadalom ugyan nem lát meg, de ami az okos tanácskozásnak, a helyes cselekvésnek az alapja. Kilenc új tag Ezután a miniszterelnök bejelentette, hogy az új párthoz csatlakozott a Nép tagjain kívül a keresztény községi pártból Csilléry András, Homonnay Tivadar, Müller Antal, Petrovácz Gyula, Toperczer Ákosné, továbbá még négy képviselő: Petro Kálmán, Drobny Lajos, Horváth Ferenc és Némethy Vilmos. Velük együtt az új pártnak százhúsz tagja van. ..Egy éven belül.. Érdekes kijelentést tett még a miniszterelnök beszéde további során, amikor azt mondotta: — Ez az esztendő nyilvánvalóan a politikai elhatározás esztendeje, mert hiszen mához egy évre telik le az országgyűlés mandátuma. Ezen az időn belül tehát a választók elé kell állani. Nem árulok el különösebb titkot és nem mondok különösebb szenzációt, ha ezt megállapítom. Elérkezett tehát az az idő, amidőn az új parlamenti ciklusra elő kell készülni s ezért ebben az esztendőben erre a munkára kell koncentrálni magunkat. Mi tessz, a MÉM-mel? A pártnak az Imrédy—Rátz—Jaross-csoportjához tartozó tagjai nagy izgalommal várták, hogy mit mond a miniszterelnök a csudaszarvasos Magyar Élet Mozgalomról, mert ők épen az elkövetkező választásokra való tekintettel ezzel a mozgalommal akarták politikai megerősödésüket biztosítani. Gróf Teleki Pál miniszterelnök most megint hangsúlyozta azt, amit először is mondott, hogy a MÉM társadalmi mozgalom és mint ilyen, szoros összeköttetésben áll a MÉP-pel, már csak a személyi vonatkozások következtében is. Kijelölt tette azonban a miniszterelnök azt is, hogy a MÉM a társadalmi békülés munkáját is jelenti, amit a poli GYÖNYÖRŰ TAVASZ! QPO KÜLÖNLEGESSÉGEK KOSSUTH LAJOS-U. 15 URA DIVAT- és SZÖVETUJDOKSÁGAI ill. Erzsébet körút 4. , IV., Váci utca 23. ♦lkai szervezkedéssel párhuzamosan kell vezetni. Az Imrédyék törekvésével szemben még azt is leszögezte a miniszterelnök, hogy a mozgalom tagja, nem okvetlenül a párt tagja is, épp úgy a párt tagjai nem okvetlenül tagjai a mozgalomnak. Ennek a helyzetnek tisztázására annál is inkább nagyobb szükség volt, mert hiába mondták ki a legutóbbi pártértekezleten, hogy a MÉM, mint országos politikai mozgalom, megszűnt, a Hunyadi János-úti helyiségekben tovább folyt a szervezkedés, a vidéken mindenütt a legnagyobb erővel folytatták az agitációt a helyi megbízottak és különösen a Szálasi- Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknél, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyű bélürülésük legyen, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — sok esetben a lehető legjobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosát, féle Hungarista-párt feloszlatása után, — hír szerint, — százával vették fel az új jelentkezőket a MÉM-be. Igaz ugyan, hogy a MÉM zászlóbontó gyűléseit a felvidéki városokban elhalasztották, de véletlenül a kitűzött időpontokban mindenütt gyűlést tartott a Felvidéki Magyar Párt s azon nemcsak Jaross Andor, de Rátz Jenő is felszólalt, akinek szorosabb felvidéki kapcsolatait eddig senki sem ismerte s a politikai világban mindenki csak azt tudta, hogy ők ketten képviselik a MÉM harcosabb szárnyát. Azok a beszédek, melyeket ők mondottak el, semmiesetre sem feleltek meg a miniszterelnöknek újból hangoztatott elgondolásainak, hiszen a társadalmi békülés munkájának szolgálata helyett éppen a társadalmi szétválasztódást s az ellentétek minél erősebb kiéleződését jelentették. Új veszeteség A pártértekezlet a miniszterelnök javaslatára végül is megválasztotta báró Vay Lászlót a párt elnökévé, társelnökök lettek: Bárczay Ferenc, Csilléry András, Mayer János és Marton Béla. Az országos központi vezetőség tagjai: gróf Teleki Pál miniszterelnök, a vezetőség elnöke, mellette Darányi Kálmán, Imrédy Béla, Ivády Béla, Rátz Jenő és báró Vay László szerepel a vezetőség tagjaként, az előadó pedig Tors Tibor ügyvezető a leülök. Kimaradt azonban az eddigi vezérhelyettes, Hóman Bálint, kultuszminiszter, akinek ezzel a pártban viselt előkelő tisztsége megszűnt. A pártértekezleten eleinte kissé hiú Halálozás. Magyarzsákodi Pásint Antal képesíte fmeső gazda február 28-án Dalnokon (Háromszék vm.) 31 éves korában szívszélhűdés következtében hirtelen meghalt. Az elhunytban Pásint Ödön miniszterelnökségi miniszteri osztálytanácsos is Pásint Mihály oki. vegyészmérnök testvéröccsét veszítette el. A haláleset kiterjedt rokonságot borított gyászba. (Minden külön értesítés helyett.) 3