8 Órai Ujság, 1939. május (25. évfolyam, 73-96. szám)

1939-05-02 / 73. szám

2 het a Házat feloszlatni, mert a vál­l­­ása szerint a kerületi beosztásról sasztójogi törvény miniszteri indoko­­ szóló rendeletet a Ház megvitatja. Nehézségek a kormánypárti Egyes vidéki kerületekben a főis­pánok elnökletével egymásután tart­ják a kormánypárti jelölő értekezle­teket. Az ilyen jelölő gyűléseken az­tán egymásután derül ki, hogy a választóközönségnek nincs nagy kedve még egyszer megválasztani jelenlegi képviselőjét. Már­pedig hivatalos jelöltséget csak akkor lehet kapni, ha a főispánok garantálják a képviselő úr megvá­lasztását, ami csak a legritkább eset­ben történhetik meg. Hogy mennyi­re nincsenek elragadtatva egy-egy kerületben a kormánypárt jelöltjé­től, arra jellemző bizonyíték a nagy­­kanizsai választókerületben lezajlott jelölő gyűlési jelölések körül értekezletre a községi jegyzőket, a bírókat és a MÉP-titkárokat s így vagy százötvenen gyűltek össze, de három órai vitatkozás után sem tudta a főispán a megjelentek­kel elfogadtatni a kormánypárt hivatalos jelöltjét, Ilovszky Já­nost, a Baross Szövetség elnökét. A falusi emberek egymásután szó­laltak fel és kifogásolták, hogy egy ilyen erős agrárkerületben éppen egy budapesti porcellánkereskedő legyen a hivatalos jelölt, akinek semmi köze sincs a mezőgazdasági lakossághoz. Százhatvantagú küldöttséget akar­tak összeállítani, hogy jöjjenek fel Illovszky Jánoshoz és kérjék fel a jelöltség elfogadására,­­ természete­sen a költségek megtérítése és busás napidíj mellett. Minthogy jelentkező nem akadt, estére már arra kerestek embereket: ki akar a nemzetközi vá­sárra ingyen felutazni? Arra gondol­tak ugyanis, hogyha ezek az embe­rek már fent vannak a fővárosban, itt könnyebben el lehet őket vinni küldöttségbe. Csak az a kérdés, hogy annyi pénze van-e a Baross Szövet­ség választási kasszájának, hogy mind­járt az indulásnál 160 ember szépen díjazott küldöttségjárására is telik belőle? A kanizsai eset A nagykanizsai választókerülethez hozzácsatolták a kiskomáromi kerü­let legnagyobb részét, ahol Drózdy Győző ma a képviselő és a letenyei kerületből is még tizenhat községet, úgy hogy ez lett az ország egyik legnagyobb választókerülete. Vasár­nap délután gróf Teleki Béla főispán elnökletével, a MÉP jelölő­ értekezle­tet tartott. Az „egyhangú és lelkes" jelölés azonban nem sikerült. A szolgabírók telefonon rendelték be az Kutyakiállítás a Tattersallban Geraldine királyné húgá­nak spánielje nemzetközi győztes lett — A 8 Órai Újság tudósítása. — A Magyar Ebtenyésztők Országos Egye­sülete vasárnap a Tattersall­ban jubi­leumi kutyaki­állítást rendezett. A kiállí­táson inkább a külföldi kutyák szerepel­tek nagy számban, a hazai közönség ér­deklődése megcsappant, így aztán fele­annyi kutya szerepelt a katalógusban, mint más években. Kiállítottak angolok, lengyelek és az olaszok is. Nagy sikere volt Fabinyi Tihamérné magyar komon­dorának és dr. Sztranyavszky-Madách Imréné airdale-terrierjének, Mária Gi­­rardoni airdale-terrier nemzetközi győz­tes szukájának, Gyulányi Oszkár angol setterének, dr. Surányi Miklós ír sette­­rének és Fetrovics György cooker spá­nieljének. Ebből az utóbbi fajtából állí­tott ki Geraldine királyné húga, Baghy Andrásné is, akinek kutyája a „Nemzet­közi győztes“ címet nyerte. A sima fox­­terrierek közöl Neu Györgyi kutyája „Hungária“-győztes lett. A „Kiállítás legszebb kutyája“ címet Tomcsányi Móricné komondora nyerte el. A közönség kora reggeltől késő estig nagy érdeklődéssel kísérte a kicsi, de igen nívós kutyakiállítást. — A NEW YORKI VILÁGKIÁLLÍTÁS­SAL KAPCSOLATOS utazási kedvezmé­­nyekről díjmentes felvilágosítást nyerhet a 8 Órai Újság Utazási Irodájában. (VI., Andrássy­ út 16. Tel.: 12-89-81.) ÓRaI UJSÁG 1939 MÁJUS 2. KEDD Május elseje: a hatóság elleni erőszak A május elsejét az idén is vidáman ünnepelte meg a főváros népe­ Az ittas emberek rengeteg verekedést rendeztek a főváros területén, nem egy helyen a rendőrökbe is belekötöttek. A Vaspálya­­utcai vendéglőben Iller György és Szve­­tics József gyári munkás is összevereked­tek. Szvetics megszúrta Illért. A súlyo­san sebesült embert a mentők a Horthy Miklós-kórházba vitték. Szveticset őri­zetbe vették.­­ A Lóverseny­téren egy részeg ember zajos botrányt rendezett a Lóversenytér állóhelyén. Amikor a rendőr csendre intette, megrúgta a rendőrt. Meg­kötözve állították elő a kerületi kapi­tányságra. Mint megállapították, a bot­rányhős Molnár Péter lakatos volt, őri­zetbe vették.­­ A Fe­hérvári­ út 21. szám alatt lévő vendéglőben Csidey János kő­műves rendezett nagy botrányt. Szintén szembefordult a rendőrrel, aki meg akarta fékezni, őrizetbe vették.­­ A Bocskay­ utca 27. számú ház előtt két tár­saság összeszólalkozott. Ebből nagy vere­kedés ámadt. Közülük az egyik, akiről később megállapították, hogy Kamarász Mátyásnak hívják, dulakodni kezdett a közbelépő rendőrrel. Egy másik rendőr sietett a szorogatott helyzetbe került rendőr segítségére, a dühöngő embert összekötözték, előállították és letartóz­tatták.­­ Az egyik Teréz­ körúti mulató­ban két vendég nem akart fizetni és nagy botrányt csapott. Nekitámadtak az ügye­letes detektívnek is, aki igazolásra szó­lította fel őke. Mint kiderült, az egyik Angyal Zoltán szerelő, a másik Palásti József hatvani lakos volt. Mindkettőt őrizetbe vették. Nem "Vásár a Vásár Vásárfia nélkül Egy szép "Kozma-kalap Szolgáljon emlékül Károly-körút 3. Alapíttatott: 1860. ICom md­’ Külföldi világmárkák. Finom úri di­vat, kész- és mérték fehér­neműéi.. Két kilométer rétes elfogyott Rekordétvágy a Nemzetközi Vásáron — A 8 Órai Újság tudósítása — Még­ három napja sincs, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár meg­nyílt és máris százezres tömegek néz­ték meg a magyar iparnak ezt a de­monstrativ felvonulását. A Vásár első vasárnapja tegnap zajlott le, a reméltnél is nagyobb látogatottság­gal és forgalommal. Hét vonat hu­szonkilenc városból mintegy 15.000 vidéki látogatót hozott a kora dél­előtti órákban a Vásárra. De a fővá­rosiak is­­kitettek magukért, amit az bizonyít, hogy a percenként érkező villamosok és autóbuszok szünet nélkül ontották magukból az ezer és ezer embert. Az időjárás kissé megzavarta a lá­togatókat, mert bizony délelőtt is és a késő délutáni órákban is egy-egy hatalmas zivatar seperte végig Budapestet. A Vásár-látogatók azonban nem áz­tak meg, mert behúzódtak valame­lyik csarnokba vagy pavillonba, ahol az idei tágas építkezés követ­keztében kényelmesen védett helyet találtak maguknak. Mint minden évben, idén is bekö­vetkezett az elmaradhatatlan vak­­lárma. A nagy forgalomban valaki véletlenül betörte a vásár élelmiszer­­pavillonjában a tűzjelző készülék üveglapját. Ebben a pillanatban nemcsak a Vásár területén lévő tűz­oltósági kirendeltségeken szólalt meg a riasztócsengő, hanem a közelben levő négy kerület tűzoltóparancs­­nokságát is felriasztotta. Felbúgtak a tűzoltóautók szirénái és száguldva érkeztek a hatalmas tűzoltókocsik az élelmiszer-pavillon elé■ Érthető, hogy nagy riadalmat keltett ez az egész Vásár területén, azonban a m­egafo­­nok mindenfelé kihirdették: „Vak­lárma volt, mindenki nyugodtan, folytassa a vásári körsétáját“. A Vásár-látogatók nem teltek be azonban a sok szép és érdekes nézni­valóval, hanem, amit lehetett, meg­próbáltak, megtapogattak és amit lehetett, megkóstoltak. Ennek a kö­vetkezménye volt, hogy este hétkor, amikor a Vásár kapuit bezárták, az utolsó falatig mindent eladtak. A Vásár két étterménél, a sörözőnél, a csárdánál és a büfféknél is külön rendfentartó osztagokat kellett ki­rendelni, akik csak kisebb turnusok­ban engedték be a közönséget, min­dig csak annyit, mint ahány asztal, vagy szék felszabadult. A vendéglőkben, ahol 1500 asztalt és 14.000 széket állítottak fel, a főzést 28 szakács, 24 szakácsnő, 70 kukta és kézilány látta el. Hogy milyen jó ét­vágya volt a közönségnek, arra jel­lemző, hogy vasárnap elfogyott nyolc borjú, tizenkét sertés, másfél hízott marha, 150 kiló szárnyas, 100 kiló hal, 20 mázsa burgonya, 17 má­zsa zöldség, 16.000 zsemlye és 11 má­zsa kenyér. Elfogyott 11.600 pár, virsli, körülbelül 2 kilométer hosszú rétes, 700 liter leves, 900 liter pörkölt. A hűvös idő ellenére is a közönség 32.000 pohár sört ivott meg. Az elfo­gyasztott bormennyiséget azonban még hozzávetőlegesen sem lehet ki­számítani, legfeljebb csak azt a jó­kedvet, amit lépten-nyomon tapasz­talhatott az ember. Ezt a rengeteg ennivalót szombat déltől vasárnap 11-ig 86 teherautó szállított a Vásár, területére, sűrű fordulókban. Azt a 14.000 tányért és 7800 evőkészletet, továbbá 22.000 poharat, amit a Vá­sárlátogatók használtak, 12 ember mosta reggeltől estig. Aranyat asszonyért Az ausztráliai homoksivatag kellős kö­zepén, sok száz mérföldnyire a legköze­lebbi emberlakta helytől, fából összetá­kolt primitív kalyibákban éli kalandos életét néhány elszánt férfi. Aranyásók. Furcsa népség, hangosak, verekedők és komor sorsüldözöttek, de hű pajtások, akik maguk választotta polgármester alatt saját szigorú törvényeik szerint élnek- jól megférnek egymással, de egy napon ráeszmélnek, hogy nem élet ez így, asz­­szony nélkül. Így indul az új l//a-film, az Aranyat asszonyért, amely az Urániában ma ke­rül a közönség elé. Felcsigázott érdeklő­déssel várjuk a folytatást és várakozá­sunkban nem is csalódunk. Ebbe a kü­lönös világba, amelyet mesteri módon állít a nézők elé Erich Waschnak rende­zése, egyszerre berobban az asszonyok serege. Zsivaj, kacagás veri fel az arany­ásótelep magányos csendjét és derű, vi­dámság, élet költözik a világtól oly so­káig elzárt férfinép szürke életébe Min­denki megtalálja párját. De ... Ahol élet és dráma két örök mozgatója: arany és asszony egymás mellé kerül, ott a tragédia sötét árnya is megjelenik. Itt sincs másként. Két bajtárs, kiket ed­dig a legigazabb férfibarátság kötött össze, egymás ellen fordul. Mert belépett életükbe a nő. S a drámát ugyanekkor természeti erők végső katasztrófával fe­nyegető pusztításai kísérik, de a még na­gyobb veszedelmet elhárítja az önfelál­dozó bajtársiasság, amely a maga életét adja engesztelésül a megtévedt szenve­délyben elkövetett bűnért. Ezt a való élet színeivel megírt filmet elsőrangú szereplőgárda tolmácsolja. A svéd Kirsten Heiberg személyében új szí­nésznővel ismerkedünk­­meg. Művész, temperamentum, sokoldalú tehetség. Já­tékban, énekben, táncban egyformán ki­tűnő. Az új felfedezés mellett Viktor Stual, Karl Martell, Grete Weiser, Otto Gebühr s még egy sereg jeles szereplője van az Ufa érdekes új filmjének, amek az új utak felé törő német filmgyártás­nak már nagyon jelentős alkotása. ­ Az idősült bronchitis, az asthm és az emphysema kezelésében reggi­éhgyomorra egy pohár természete „Ferenc József“ keserűvíz a tápcsi­torna tartalmát csakhamar feloldj­a és kíméletesen levezeti , az emésztő­szervek további működését hathat­óan előmozdítja. Kérdezze meg o­vasát- Áthangoló kúrák. A latin államokban bevált orvosi mód­szer, a „Lavato de organismo“, a szerve­zet átöblítése hatásaképen a belek, az epe és húgyutak megszabadulnak a salaktól és így felfrissül az emésztés, az anyag­csere, sőt a feles zsírlerakódás is eltűnt Kérdezze meg orvosát és annak tanár szerint tartson tavaszi áthangoló tút a Mim glaubemóa gyógyvízzel.

Next