8 Órai Ujság, 1939. július (25. évfolyam, 121-146. szám)

1939-07-20 / 137. szám

8 Olmájság 1939 JÚLIUS 20, CSÜTÖRTÖK SZÍNHÁZ * MOZI * MŰVÉSZET „Bayreuth“ a Ligetben — Levél a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Régi színházrajongó vagyok és ez okból nem egészen közömbös nekem, mi van a pesti színháza­k­­kal. Tudom, az egész színházi front meglehetősen nehéz hely­zetben van most, az egyensúly törvény folytán előállott átme­neti időszak alatt. De most nem erről akarok írni. Csak Buda­pest nyári szezonjának egy furcsa jelenségére szeretném fel­hívni a figyelmet. Budapesten azelőtt a Budai Színkör évadja jelentette a nyári szezont, ahol Krecsányi Ignác, majd Sebestyén Géza rezsimje alatt az érdekes bemutatók és az emlékezetes sikerek egész sora hozott változatosságot a főváros nyári színházi életébe. Ma már nincs Budai Színkör, ma a Pes­ten nyaraló közönség az ismert színész-író direktor színházaiban keresné a művészi szórakozást, ha­­ megtalálná. Sajnos, míg Sebestyén Géza, — aki pedig köz­ismerten elmésebb ember volt, mint sok hivatásos humorista és librettista, — megelégedett azzal, hogy ő maga igazgatott, esetleg játszott, de a darabírást és a komponálását mindig átengedte a hivatásos íróknak és muzsiku­soknak, addig utódja a nyári mú­zsa pesti berkeiben, mint egy új Wagner Richard, saját maga írja, komponálja évről-évre szín­darabjait,­­valóságos fiók Bay­­­reuthot rendez be a maga szár­mára a ligetben, a magyar szél­.E­rök álla tőle ugyan felkophat a nyári idényben. De csak a nyári idényben? A téli, sőt az őszi és tavaszi idény­ben is. Mert a direktor úr csak lejátszott darabokat ad elő pár pengős átlagtanttem fejében, ha eredeti újdonságot ad, csak egy méltó szerzőt talál a világhíres magyar és külföldi szerzők kö­zött — saját magát. Azt hittük, amikor Feld Má­tyás kivonult a városligeti szín­házból, megszűnik végre a „pse­­udo-bayreuthi“ rendszer a­­Liget­ben. Tévedtünk. Semmi sem vál­tozott, csak az egyik direktor­szerző ment és jött helyébe a másik. Tisztelettel kérdem, nem volna-e helyénvalóbb, ha már a direktor úr mindenáron mint szerző óhajt szerepelni, — amire egyébként feltétlenül joga, sőt sikerei ré­vén jogcíme is van, — nem a tu­lajdon ítélete alá bocsátaná mű­vét, hanem átnyújtaná valame­lyik kitűnő és bizonyára tárgyi­lagos igazgató-kartársának bírá­lat és előadás céljából? Így talán a szűkös viszonyok közt ten­gődő magyar szerzők­ is szóhoz jutnának a nyáron s a direktor úr is elmondhatná, hogy nem­­csupán egy szinházigazgató akad Pesten, aki az ő összes műveit, fáradságot és költséget nem ki­mérve — előadja. Soraim közlését megköszönve, vagyok kiváló tisztelettel Habitué A zenei hallásnak nagy harcászati értéke van a modern háborúban Tokió, július 19. Kokichi Oida, a híres japán zon­goraművész, országos mozgalmat in­dított Japánban a zene népszerűsíté­sére, hivatkozással a zenei hallás nagy harcászati értékére. A művész propa­gandabeszédeiben hangoztatja, hogy a zeneileg képzett egyén hallása sokkal finomabb és a hang után könnyeb­ben megállapíthatja az ellenséges re­pülőgépek számát, típusát, távolságát, repülési irányát stb. A rádiószolgá­latban és a búvárnaszádharcban is nagy szükség van a zenészfülre. Kokichi Oida kezdeményezésére a tokiói tudományos társulat zenei szakosztályt alakított a zenei hallás és a modern hadviselés közötti össze­függés tanulmányozására. A szakosz­tályban képviselve vannak a száraz­földi, tengeri és légihaderő szakértői és a közoktatásügyi minisztérium. Papp Jancsi, a „poéngyilkos“ jubilál Papp Jancsi augusztus végén ünnepli negyvenéves színészjubi­leumát. Kis étkezde a Szövetség­ utcában. Az utcáról három lépcsőt kell lefelé menni, amíg az ember beér a helyiségbe. A ko­pott falon művészkarrikatúrák, tollraj­­zok, öt-hat asztal, kétszer annyi szék, ez az étkezde teljes berendezése. Itt van a híres „poéngyilkos“ birodalma, aki az előadói dobogót és a színpadot rövid idő óta felcserélte­ az erzsébetvárosi kis ki­­főzés borjúpörkölt- és szalontüdőszagú helyiségével. énisz « Wum » — Jancsi, egy csonthúst kérek ecetes tormával! — mondja az étkezde egyik vendége. Papp Jancsi fehér kabátban szolgálat­­készen veszi fel a rendelést. Néhány perc múlva kijön és a tálcán hozza az ételt. — fiz ecetes csont tormával — mondja a vendég viccesen a tulajdonosnak. Hiába, úgy látszik, Papp Jancsi nem változott, még az étlapról is le tudja lőni a poénokat. Fél­re von jut az étkezde, egyik sarkába a híres „poéngyil­kost“. —­ Miért vonult vissza színpadról? Papp Jancsi szemébe vágja a régi idők­ből megmaradt monokliját és most nem Papp Jancsi, az erzsébetvárosi étkezde­­tulajdonos, hanem Papp Jancsi művész úr ül mellettünk. — A sanzonok meghaltak, — mondja bánatosan, — a kor ízlése megváltozott. Ma dizőz kell a közönségnek, nem olyan zsánerszerű művész, mint amilyen én. A dizőzökkel nem tudok konkurrálni... Vidámabb dolgokra terelődik a beszél­getés. — Mondja, hogy is állunk azzal a poén­­gyilkossággal? — Valóban igaz, hogy én képtelen va­gyok egy viccet elmesélni. Egészen biz­tos, előbb vagy utóbb belezavarodok. Az az elméletem, hogy énekes ne beszéljen. Énekes csak énekeljen, mert beszéd köz­ben olyan, mint a szárazföldre került hal. — Mondja, Papp Jancsi, kezet a szívre, egyszer-kétszer nem történt előre megfon­tolt „poéngyilkosság“? Huncutul mosolyog: — Hát nem mondom, egyszer-kétszer megtörtént már. — Mostanában nincsenek „esetei“? — Ha csak itt nem az étkezdében, gyak­ran megesik, hogy eltévesztem a rende­lést. Valaki vesét rendel vesővel és én pörköltet hozok, vagy borjútokányt szállí­tok neki. — Nehéz dolog az étkezdét vezetni? — Nagyon nehéz, ízlés kell hozzá és szív, éppúgy, mint az énekléshez. (—▼In) A Belvárosi Színház tagjai sorába szer­ződtette Görbe Jánost, Rózsahegyi Kál­mán színiiskolájának volt tehetséges nö­vendékét, akire az iskola vizsgaelőadása kapcsán a 8 Órai Újság hívta fel nemrég a színigazgatók figyelmét. Görbe János tegnap írta alá szerződését, amely az 1939—40-iki színi évadra a Belvárosi Szín­házhoz köti. Pertile, a kitűnő olasz tenorista, aki nagy sikerrel énekelte a szigeti szabad­téri színpadon a „Trubadúr“ és a „Bajaz­­zók‘‘ főszerepeit, tegnap elutazott Buda­pestről. Elutazása előtt megígérte buda­pesti barátainak, hogy nemsokára újra ellátogat a magyar fővárosba. NEW-YORKI VILÁGKIÁLLÍTÁS tagokbal: S­okol­­Ljsdg. Volta/zás, Jxfrda, VJ, aludván­y-út 16. ( Hollandi Carmen Budapesten! Sonja Ten Kate Kovalovszla, a kitűnő hollandi énekesnő legutóbb nagy sikert aratott Wagner- és Liszl­­ar­ártból álló műsorával a Fővárosi Képtár kertjében rendezett zenekari hangversenyen. A rendkívül érdekes megjelenésű művésznő az ősz folya­mán az Operaház színpadán is bemu­tatkozik reprezentatív szerepében, Bizet „Carmen“-jében Augusztus elején dönt e főváros­i■ szín­­igazgatói engedélyekről. Csak akkor in­dulhat meg a színházak szervezkedése. A színészkamara is augusztus elején tart újabb tagfelvételi ülést. Még 500 elinté­zetlen kérvény fekszik a kamara előtt. Rózsahegyi Kálmán tárgyalást folytat a Terézkörúti Színpad vezetőségével. Arról van szó, hogy a kiváló művész venné át a jövő évadra a kis színház vezetését. Ez esetben a színház neve is megváltozna: Rózsahegyi Színpadra. Színházak mai műsora MARGITSZIGETI SZÍNPAD: János vitéz (*/*#)­ — ROYAL: Mégis szép az élet (*/»9). — MAGYAR MOSZINKÖR: But­us ‚/,rů, szomb. Vili, s/(8, vas ‘lé, fi, 8). — FÉNYES FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ: A cirkusz ki­rálynői, stb. (4, 8).

Next