8 Órai Ujság, 1942. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-15 / 11. szám

fj f dteiftds I mm­mmmmmmmmm KIK KAPNAK OLCSÓ RUHÁT? Elsősorban a munkásság igényeit elégítik ki A népruházati akció budapesti vég­rehajtásával kapcsolatban Felkay Fe­renc tanácsnok érdekes körlevelet intézett a kerületi elöljárókhoz. A tanácsnok a körlevélben többek kö­zött felszólítja az elöljárókat arra, hogy az akció által rendelkezésre bo­­csájtott ruházati anyagokból a terme­lési munkát végző ipari és egyéb mun­kásság ruházati igényét kell elsősor­ban kielégíteni, olyképpen, hogy elő­ször a többgyermekes családokat, a keresőképtelen gyermekek száma sze­rinti sorrendben kell figyelembe venni és a népruházati akcióban ré­szesíteni. A termelésben foglalkoztatott mun­kások között azok igényei részesülnek elsőbbségben, akik jelenleg is alkal­mazásban állanak és ezt megfelelően igazolják. A munka- és keresetnélkü­liek kéremét nem kell figyelembe venni, mert ezek a párhuzamosan indí­tott, ínségesek részére szervezett akció során jutnak ruházati anyaghoz. Ezek igénylőlapjait, amennyiben azok mégis beérkeznek, félre kell tenni és a nép­jóléti osztályhoz kell átküldeni. A körlevél végül felsorolja, hogy egyes igénylő milyen mennyiségű utalványozásban részesülhet. Ruha­anyagokból gyermekek részére 3—13 éves korig 2 métert, férfiingekre 3, női ingekre 2.50, hosszú férfi alsónad­rágra 2.50, rövid férfi alsónadrágra 1.50, flanellanyagból nők részére 4, kartonkötényre 2, karton- és egyéb könnyű ruhaanyagra 4 métert lehet kiutalni. A szétosztásra kerülő anyagokat ke­rületek szerint osztályozták és az igény­léseknek megfelelő mennyiségben jut­tatták el a kijelölt kereskedőkhöz. Ti­zenkilenc kerskedőt jelöltek ki Buda­pesten, akik az elöljáróságok által ki­adott népruházati utalványokat az elő­írt olcsó áron beváltják. Budapest területén 300.000 igénylő­lapot osztottak szét. Az igénylőlapok nagy részét a GyOSz, továbbá a Keres­kedelmi és Iparkamara, a Baross Szö­vetség és az elöljáróságok kapták. Akiknek olcsó népruházati cikkekre van szükségük, ezekről a helyekből igényelhetik a szükséges űrlapot. Harcok Brit-Szomáliban Vichy, jan. 15. (OF1) Szom­áli partjain újabb össze­tűzésekre került sor brit csapatok és bennszülöttek között, akik a zárlat következtében nem hajthatják nyájai­kat a hegyi legelőkre. December 26-án és 27-én Essano vidékén, Dikkil kör­zetben és Ani Sabieh körzetben csete­paték voltak brit járőrök és pásztorok között. Brit részről három halottat és egy sebesültet jelentenek. Másrészt közük, hogy január 4-én egy brit re­pülőgép géppuskával tüzelt és négy ftölténysorozatot adott le egy loyo­­•dai francia járőrre, de a támadásnak nem voltak áldozatai. (MTI) felelős szerkesztő és kiadó: " DR. HALÁSZ SÁNDOR Alapította: DR. NADÁNYI EMEL * * Órai Újság Lapkiadó Rt. Szer­­k­esztőség: Honvéd­ utca 10 Tel.: 0-53-60. Kiadó: JUMléssy­ At .7. Tel.: 12-42-32, 32-42-33, 22-42-34 LAPZÁRTA Meghalt Hanauer Váci püspök Ma reggel V<7 órakor Vácott a püs­pöki palotában hosszas szenvedés után csendesen elhunyt dr. Hanauer A. István pápai trónálló, váci megyés­püspök. Az elhunyt főpásztor temetésén a székesegyházban­­ történő gyászmise és beszentelés után Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás végzi a gyászszer­tartást. Hanauer A. István 1869 december 13-án született Pápán. Gimnáziumi tanulmányai után a veszprémi egy­házmegye papnövendéke volt, majd báró Hornig Károly veszprémi bíbo­ros-püspök Innsbruckba küldte teoló­giai tanulmányok végett. Ezeknek el­végzése után 1892 július 26-án szen­telték pappá. Csakhamar a veszprémi szeminárium lelki igazgatójává nevez­ték ki, tizenhárom évi működés után. 1904-ben hasonló minőségben a buda­pesti központi papnevelő intézetbe ke­rült, innen pedig 'Glattfelder' Gyulá­nak Csanádi püspökké való kinevezése után, 1912-ben a budai Szent Imre­­kollégium igazgatói tisztét bízták re. Nemsokára egyházmegyéje vissza­hívta és Rott Nándor veszprémi püspök 1918-ban oldalkanonokjává és irodaigazgatójává nevezte ki. Már a következő esztendőben, még a prole­tárdiktatúra alatt, XV. Benedek pápa a gróf Csáky Károly elhunytéval meg­üresedett váci egyházmegye élére ál­lította, amelynek püspöki székét 1919 december 19-én foglalta el. Mint püspök, széleskörű emberbaráti tevékenység mellett elsősorban a pap­nevelés előmozdításán fáradozott, fel­építette az új szemináriumot és sokat tett a papnevelés emelésére. Nagy gondja volt a lelkipásztori állások sza­porítása és az alföldi tanya­világ paszto­­rizációjának kiépítése. Mint a katolikus pedagógia régi munkása, a nevelés min­den kérdése érdekelte és az ezekről mondott beszédei a felsőházban min­denkor nagy figyelmet keltettek. Több­ízben bekapcsolódott a világegyház mozgalmaiba, így részt vett az amszter­dami és a csikágói­ eucharisztikus kon­gresszusokon. Két évvel ezelőtt ünnepelte húszéves püspökségének jubileumát és hetvene­dik életévét, amely alkalomból egyház­megyéje meleg ünnepl­ésben részesítette, Pius pápa pedig pápai trónállóvá ne­vezte ki. Halála mély részvétet keltett az egész magyar katolikus társadalomban és a közéletben. Az újjáalakított párisi községtanács­ban már nincsenek politikai pártok párisi tudósítójának, távirata Páris, jan. 15. A francia—egyiptomi diplomáciai viszony megszakítása, a Brüsseler Zei­tung levelezőjének értesülése szerint, nagy aggodalommal tölti el a francia politikai köröket. Egyiptomban har­mincezer francia él, akiknek sorsáról most nem tudnak semmit. Az is nyug­talanítja Vichyt, hogy nem tudják, mi történik az alexandriai kikötőben hor­­gonyzó francia hajóegységekkel. Ezek a diplomáciai viszony megszakítása óta nem hagyták el az egyiptomi fel­ségvizeket. Arról sem határoztak még, hogy melyik országot kérjék meg a francia érdekek képviseletére Egyip­tomban. Belpolitikailag fontosnak tartják, hogy miképpen oldódik meg a meg­­gyilkolt Paringaux belügyminiszteri kabinetfőnök utódlásának kérdése. Az újjáalakított párisi község­ta­nács most tartotta meg első ülését. A tanácsban a baloldali tagokat más sze­mélyiségekkel helyettesítették. Mint­hogy a politikai pártokat feloszlatták, a községtanácsban a képviselők más nem pártok szerint megoszolva jelen­tek meg. Gyarmatpolitikai szempontból jelen­tősnek mondják Decoux tengernagy, indokínai főkormányzó és távolkeleti francia főbiztosnak az annami csá­szárnál tett látogatását. Feltehető, hogy e látogatás szoros összefüggésben áll a távolkeleti eseményekkel. Boros Ferenc -35 ° Franciaországban Clermont-Ferrand, jan. 15. (OFI) A Clermont-Ferrand­tól délre Brioudeból jelentik, hogy az Allier folyó mentén elterülő privadoisei sík­ságon a hőmérséklet 35 fokkal a fagy­pont alá süllyedt. (MTI) 7000 finn gyermek Svédországban Helsinki, jan. 15. (NST) Fagerholm finn népjóléti mi­niszter svédországi útjáról visszatért, ahol a finn gyermekek javára szerve­zett svéd segítőakcióval kapcsolatban folytatott tárgyalásokat. A miniszter kijelentette, hogy jelenleg körülbelül 6—7000 finn gyermek tartózkodik Svédországban. Ezen gyermekekről a svéd állam egy hónapig díjtalanul gondoskodik. Svédországban — mon­dotta a miniszter — a hangulat egyre kedvezőbb Finnország irányában és erősen emlékeztet a finn téli háború folyamán tapasztalt rokonszenvre. Carmona újra elnökjelölt Lisszabon, jan. 15. (NST) Salazar miniszterelnök szer­dán felkereste Carmona köztársasági elnököt és arra kérte, jelöltesse ma­gát­ he Stmudizhendis köztársasági elnöké­nek, Carmona elnök késznek nyilatko­zott erre. Az elnök e szerint február 8-án újból jelölteti magát. Carmona hivatali ideje ezévi április 15-én jár le. Elsőízben 1928 április 15-én választották meg, másodízben pedig 1935 április 15-én. Minthogy a portugál törvények értelmében egy­azon személyt csak két ízben lehet el­nökké választani, a portugál kormány bej­elentette, hogy megfelelő módosító törvényjavaslatot készít elő. Carmona harmadszor való jelölésé­nek híre egész Portugáliában igen nagy visszhangot keltett. Hivatalos közleményt ugyan nem bocsátottak ki az eseményről, de a kormánypárt ülé­sén bejelentették a hírt, s ez hamar el­terjedt az egész országban. Politikai körökben úgy tekintik Carmona jelöl­­tetését, hogy ez nemcsak az agg állam­fővel szemben tanúsított bizalom sza­vazata, hanem Salazar semlegesség­­politikája iránti bizalom kifejezése is. Carmona azzal, hogy harmadízben is vállalja az elnökséget, rokonszenvét nyilvánítja a miniszterelnök minuás­­sága iránt. Névváltoztatás A ma­gyar királyi belügyminiszter megen­gedte, hogy Andreas Málnai soproni születésű néptárs családnevét Maxra németesítse vissza. Pengős hirdetések a legolcsóbban . Márton és Szász Bálvány­ utca 3. Címre ügyelni Használt férfiruhákért egyenruhákért óriási árat fi­zetek. Spiegel, Teréz­ körút 2. I. 9. Telefon: 224—842­ A vegyes házasság­ról és a fajvédelem­ről szóló törvény. Ára­i — P. Kapható a 8 Óra* Újság kiadóhivatalában. VI., Andrássy­ út 47. HASZNÁLT RUHÁÉRT egyenruháért, mindenféléért legtöbbet fizetünk. Schmergel ruhaQilet, Rottenbiller­ u. 37. T. 422-269. Hívásra jövünk. VESZEK a nép tiszta színes regényeket, pengős regényeket és egyéb tiszta könyveket. T­evélhí­­vásra házhoz megyek VÖRÖS PÁL Újságárus. Kalvin.-tér közepén Lepedő <»«« 998 príma minőség JiftAfft (nem marostos) £ 4372*111 d­a­m­a­s­z­t. ágyneművászson, FLANELL, törülközők, konyha­ruhák stb. rendkívül olcsón. WEISZ, Paulay Ede-u. 58 udvarban, Íbiszt Ferenc-tér mellett.) Brilliáns R ékszerekért legtöbbet fizet A­­­­ Dohiny­ u. 1 B ü­L 5 a Tel.: 225-671 írógépet és számo­,ógépet állandóan veszek. Kovács Aladár, Budapest, VII . Nagy­atádi tiszabo-u. 40. (volt Ker­tész-utca.) Tel.: 428-141 VENNÉK PIANINÓT vagy zongorát sürgősen kész­pénzért. Tel : 115-934. Erzsé­­bet-krt 2. tőzsde. Vidékről is Az t'i lakásügyi rendelet Irta: dr. Pongrácz Jenő. Ara P. 2*— Kapható a 8 Órai Újság kiadóhivatalá­ban, VI., Andrássy-út 47. Elveszett Gellérthegyen rövidszőaru sárga tacskó Megtalálónak Jutalom. Bsíh­­e­­len,­ Kelanhegyi-út 43. T.r 232-265. Bérház Teréz­ körútnál III em., csupa komf. lakás, 21000 bér, fele­része 190.000. Esetleg 1/3va is Öröklakás Vérmezőnél 3 szobás, 30 éves adóm., 12 éves épület,18.000. P 20.000 amort. kölcsön át­vehető. Üzemház 200 ölön, 700 négyzet m. munkahely lakással 80.000. Pollák, József­ körút uI. sz. Tel.: 149-879 Brilliánst ezüstöt magas áron veszek. Zálogból díjmentesen kiváltok. NAGY IMRE, Baross­ utca 69. Percsaszőnyogért legtöbbet űzetek Hartmann, Barcsay­ u. 16 T 223-897 Irodabútort Szabó és Tálos iroda és lakberendezőktől IV., Eskü­­tér 6. T.: 188—608. Bútorozott szobát keres testvérpár csendes helyen eJelige» megbízható. SZÍNES­­­ DIAVETÍTŐK isjjból kapi­slók. Veres fct-T-optika ^ Vg, Vörösm­arty-tér 6. ^ Mindenki !o £ I tanácsadója összeállították dr Szepesy Mihály és dr. Krivoss Árpád ügyvédek. Ara: 4.50 P Kap­ható a 8 Órai Újság kiadóhiva­talában VT, Andrássy­ út 47. Háztetőről hóeltakarítást szakszerűen végezzük: Technika szerelési szö­vetkezet. T. 340>SC7 Fotelágy 58 P-fC3 Kekature 168 r-tól a készítőnél, Nagy­mező­ u 27 Kárpitosnál Erdős Renée ROSAMONDA Ára­ fűzve 3.90. Köt­e E.20. Kapha­tó a 8 Órai U­j­s küntyvosztályán Andrist­-lí­ . 7 ruha sportmellék­ lodenkabát ballonkabát viharkabát Nyomatott a Pallas Irodalmi és Nyomdai r.-i. körforgásépein. (Felelős: györy Aladár igazgató,*

Next