8 Órai Ujság, 1942. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-16 / 12. szám

A szerb szülők jobban vigyázzanak gyermekeikre — tanácsolja a belgrádi sajtó Belgrád, jan. 16. (Bud. Tud.) Az egész belgrádi sajtó újabb figyelmeztetéseket intéz a szerb szülőkhöz abból az alkalomból, hogy egy fiatalkorú belgrádi szerb gim­nazista nemrég megkísérelte meg­szervezni a szerbiai diákság egy­­részét a felkelő banditacsapatok céljainak támogatására. Az Obnova ezzel kapcsolatban így ír: “ Erős figyelmeztetést kell intéz­nünk minden nemzetien gondolkodó, becsületes szerb szülőhöz, akik tétlenül nézik, vagy talán még hallgatólagos támogatásban részesítik­ gyermekük vi­selkedését. A Novo Vreme az ezzel kapcsolatos Vezércikkének ezt a címet adja: Komoly figyelmeztetés a szülőknek. A lap felveti azt a gondolatot, hogy a szerb ifjúságot leginkább úgy lehet­ne megakadályozni a vesztőbe rohanás­­tól, hogy bizonyos felállítandó nemzeti szervezetbe kellene őket beléptetni, itt oktatni, ta­nítani megmagyarázni nekik a helyze­tet, hogy meggyőződjenek róla s hogy lássák, hogy a hivatalos tényezők mellett való kiállás az egyedüli helyes út, amit követhetnek. Egyébként pedig a szülők kötelessége elsősorban gyermekeik kioktatása és a nemzeti alapra való visszavezetés, az­által, ha az országban most tenyésző csetnik, kommunista alakulatoktól tá­voltartják magukat. Nendtvich polgármester vallomása Doktor Sándor forradalmi szerepéről Pécs, jan. 16. Dr. Doktor Sándornak, a volt pécsi nemzeti tanács elnökének ismeretes bűnügyében tegnap került sor K­endt­­­vich Andor nyug. pécsi polgármester kihallgatására, akit annak idején a szerb megszállók utasítására éppen Doktor Nándor távolított el a polgár­­mesteri székből. A tanú tudomása szerint Doktor Sándor a szociáldemokrata párt szél­sőséges szárnyához tartozott, de eleinte nem volt vele semmi baj, s csak ké­sőbb vált köztük feszülté a viszony, amikor Doktor Sándor, mint a nem­zeti tanács elnöke,­­egyes városi köz­­igazgatási ügyekben intézkedett. Tu­­­domása szerint Dobrovics Petár, akit a pécsbaranyai köztársaság elnökének kikiáltottak, fanatikus szerb volt, de a köztársaságnak nem volt­­ kommunista jellege,s ezt a szerbek sem engedték meg. Doktor Sándor egyéb szerepléséről nem tud sokat. Az elnök kérdésére válaszolva, valószínűnek tartja, hogy a vádlott később, látva az események hovafejlődését, szakított a szélsőséges szocialistákkal. Arról nem tud, hogy az augusztus 11-iki felvonuláson a vádlott részt vett volna és uszított. Sauli Nándor nyomdász, Weiser Fe­renc kárpitos és Csehi Nándor fény­képész kihallgatása után a bíróság a tárgyalás folytatását elhalasztotta. A mai tárgyaláson Vass elnök kér­désére a vádlott kijelentette, hogy még a háború alatt foglalkozott szocialista kommunista tanokkal és a Majláth­­téren tartott gyűlésen a szocialista párt megbízásából parentálta el So­mogyi Bélát és Bacsó Bélát. Linder Bélával, a volt hadügyminiszterrel, ak­i a megszállás alatt Pécs polgármestere volt, ellentétei támadtak, mert Úgy ta­lálta, hogy Linder és a többi buda­pesti emigráns nem elvi alapon áll, hanem csak egyéni érdekből cseleked­tek. A törvényszék ezután különböző ira­tokat ismertetett. '­­ ,v. V'L.fd'n. 3.'á> A tegnapi tudósításunkban.. tévesen írtuk, hogy a felségsértés vádja elévült, mert e bűncselekményért is felelősségre vonják a vádlottat. t A Metro-Godwyn-Mayer Distr. Corp. ma­gyarországi vezérképviselete r. t. tisztviselői kara és alkalmazottai mélyen megrendülve és őszinte részvéttel jelentik, hogy a válla­lat felejthetetlen ügyvezető igazgatója,­­­­ bácskulai Szekula Dénes ur tart. huszárfőhadnagy, számos hadikitü­ntetés tulajdonosa folyó évi január hó 15-én elhunyt. Temetése e hó 17-én, szombaton délután Va4 órakor lesz a farkasréti temető halottas­­házából a római katolikus anyaszentegyház gyászszertartása szerint. Az engesztelő szentmiseáldozatot január hó 1»-én, hétfőn reggel­­ 1ű órakor mutatják be az Egek Urának a Szent Ferenc-rendi árvák Margit-köruti plébániatemplomában. Budapest, IMI január 15. Metro-Goldwyn-Mayer bistr. Corp. Magyarországi vezérképviselete r. t. Budapest VIII., Sándor-tér 3. Emlékét szivünkbe zártuk. Mi történik a Fülöp-szigeteken? Newyork, jan. 16. (NST) Amerikai rádió­jelentések sze­rint MacArthur tábornok fülöpszigeti csapatai továbbra is visszavonulnak. A japánok csütörtökön is újabb csapato­kat szállítottak partra Luzon- és Min­­danao-szigetén. MacArthur csapatai egyre inkább felmorzsolódnak, a lét­szám és felszerelés tekintetében fö­lényben lévő japánok elleni harcban. A csütörtöki nap folyamán az amerikaiak új védelmi vonalakra voltak kényte­lenek visszavonulni. A manilai kikötő bejáratánál lévő amerikai Cor­regi­dór erődöt csütörtökön három ízben bom­bázták a japánok. Egy egész szerb kommunista alakulatot semmisítettek meg Belgrád, jan. 16. (Bud. Tud.) A lapok élénken foglal­koznak a szerbiai belső háborúskodás­sal. Megállapítják, hogy a szabadcsapa­tok szétszórása mind sikeresebb és si­keresebb lesz és az ellenállás mind ki­sebb és erőtlenebb. Helyenként a végét járja, vagy teljesen kipusztult. Vucsica községnél a kormány önkéntes csapatai­nak sikerült körülkeríteni és teljesen megsemmisíteni egy egész kommunista csetnikalakulatot. MA ESTE I... .METROPOLBA! NAGY NAPOK, KIS HÍREK Mezzoalto az olaszok új, titokzatos fegy­verének a neve. Ezt a fegyvert, mint Ró­mából jelentik, most használták először, a Malta elleni támadások alkalmával. A mezzoalto kisméretű fegyver, motorcsó­nakkal szállítják közvetlenül a harc szín­helyére, kezelése nagy lélekjelenlétet és elszántságot igényel s ezért kezelőit kü­lönleges kiképzésben részesítik. A Leningrád előtti védelmi harcokban hősi halált halt a lovagkereszttel kitün­tetett Lohmeyer ezredes.­­ Msgr. Antoniutti, a kanadai pápai legá­tus— mint a Vatikán közli — nyolc fo­goly- és internálótábort látogatott meg Kanadában, amelyekben német, olasz és más nemzetiségű foglyokat és internált polgári egyéneket őriznek. A távoli kana­dai vidékeken levő táborokat­­ az illetékes püspökök látogatták meg. A pápai legátus és fi püspökök a pápa megbízásából aján­dékokat osztottak szét a hadifoglyok és internáltak között. A finn külügyminisztériumba érkezett hír szerint az egyiptomi kormány kijelen­tette, hogy a Finnország és Anglia között fennálló hadiállapot miatt a finifc-egyip­­tomi diplomáciai kapcsolatokat ez év ja­­nuár 5-étől megszűntnek tekinti. A dán kormány betiltotta amerikai fil­mek lepergetését. A tilalom a háború előtt behozott filmekre is kiterjed. A Törökországban élő­ brit állampolgá­rokat a brit követség a török­ terület el­hagyására szólította fel, jelentik Ber­linből. Az olasz hivatalos jelentés hírül adja, hogy Sollum szakaszán az ellenségnek heves tűzharc után sikerült elfoglalni a tengerparti szakaszt; a legfontosabb erő­dítések továbbra is makacsul ellenállnak. Gönbels, német propagandaügyi mi­niszter Hamburgban beszédet mondott a helyzetről. Ez a háború, mondotta, való­jában olyan háborús leszámolások sorát foglalja magában amelyek, ha nem ke­­r­ülnének s­orral néhány éven belül­­­ esedé­­kessé­­ válnának. Annál a kérdésnél, hogy mikor ér véget­­ ez a háború,­ fontosabb tehát az a kérdés, hogyan ér véget. Ha megnyerjük, akkor mindent megnyer­tünk: a nyersanyag- és élelmezési sza­badságot, az élettért, államunk szociális újjáalakításának alapját és a népi élet kiteljesedésének lehetőségét a tengelyha­talmak számára. Ha elvesztenék, mindez elveszne, sőt még több: elveszne nemzeti életünk általában és valamennyien, — fejezte be beszédét dr. Göbbels. Megkezdődött Malakka ostroma. Eredeti „élelmiszer jegy rendszert“ ve­zettek be a japánok Sanghajban. Annak, aki rizst akar vásárolni, a kereskedő min­den jegy vagy vásárlási könyv nélkül ki­szolgáltathatja a megállapított rizsfejada­­got, de a vevőnek rá kell nyomnia hü­velykujját egy japán tussal átitatott fes­tékpárnára. Legközelebb aztán csak ak­kor kaphat rizst, ha ujjáról teljesen el­tűnt a tuss nyoma. A hatóságok megál­lapítása szerint ezt a jegyrendszert nem lehet kijátszani. Paris német katonai főparancsnoka köz­leményt bocsátott ki, amely szerint Lucien Gourlot párisi lakost törvénytelen fegy­ver- és lőszertartásért halálra ítélték és agyonlőtték. A kétezer kilométer hosszú keleti front egész hosszában, még a Sarkkörtől észak­ra is folynak az elhárító harcok. A harcok­ban most sítalpas repülőgépeket is beve­tettek a bolsevisták. Lefoglalták azoknak a norvégoknak a vagyonát, akik a legutóbbi meghiúsult brit partraszállási akció alkalmával Angliába menekültek. A „Jehova tanúi“ szektájának alapítója, Joseph Frederick Rutherford amerikai bíró, a kaliforniai San Diegoban meghalt. A szektának jelenleg 2 millió híve van világszerte. Dr. Todt német birodalmi miniszter, Westwall , építője­ és a birodalmi autóuta tervezője, a budapesti Műcsarnokban feb­ruár­ 21-től március 18-ig a Todt-szervezi tevékenységéről, a birodalmi autóuta építéséről, valamint a Todt-szervezi latbavetéséről a nyugati és­ keleti­ fronton kiállítást rendez. A kiállításs Budapest? kerül először bemutatásra. Alba herceg, londoni spanyol nagyköve a közeli napokban ismét Londonba repü A nagykövet egy negyedévvel ezelőtt tér haza Madridba, hogy jelentést tegyen kor­mányának, de megbetegedett és így vissza­­­utazását el kellett halasztania. 4 Délitáliából és Szicíliából várja az álta­lános támadást Málta ellen a brit főpa­rancsnokság. Két­ hadsereg főparancsnokság felügye­lete alá helyezték az egész ausztrál­­ haderőt. A keleti főparancsnokság át tartozik Délausztrália, Queensland, Új Délwales, Victoria és­­­ Tasmania, míg ny­ugati főparancsnokság egész Nyugat Ausztrália területe fölö­tt rendelkezik . Port-Darwin és Új-Guinea továbbra i helyi parancsnokság alatt marad. Az angol rádió közlése szerint a ausztráliai kormány megbízottakat neve­zett ki Hollandindiába. A londoni hol­land árnyékkormány mellett már műkö­dik ausztráliai képviselő. Különös eset történt a halléi járvány kórházban. Egy­sz éves kisfiút difteri­tisszel szállítottak a kórházba. Néhány nap múlva szülői értesítést kaptak, hogy a­ gyermek meghalt. Kitűzték a temető időpontját, a temetőben összegyülekeztek a gyászolók, megjelent a lelkész, d hiába várták a koporsót, a koporsó he­lyett egyszerre csak megjelent maga ; holtnak vélt kisfiú, akit épp aznap bo­csátottak el egészségesen a kórházból Véletlen névcsere történt ugyanis, mer a kórházban egy másik hasonló, vezeték­­nevű kisfiú is feküdt difteritiszben. Egész Portugáliában nagy­ feltűnést kel­tett az a csütörtökön este kibocsátott washingtoni közlemény, amely szerint fe­kete listát állítanak össze a tengelyhatal­makkal, vagy a semlegesekkel üzleti össze­köttetésben álló cégekről. A listán, hír sze­rint, 1800 cég szerepel, köztük számos por­tugál behozatali és kiviteli vállalkozás is A portugál kormány ebben az ügyben fel­világosítást kér ma­jd­­ Washingtonban. Tőzeggel­ is pótolják az üzemanyagot Németországban a gázgenerátoros jármű­veknél.­­■ i • Hét oroszlánt árvereztek el a minap Neu­­strelitzben. A hét oroszlán közös tulajdona volt Leue állatszelídítőnőnek és Wisinger állatszelídítőnek. Az árverésre azért volt szükség, hogy tisztázza a tulajdonjogi vi­szonyt. Az árverés előtt az oroszlánok be­mutatták „tudományukat“. Az egyik orosz­lán például elsütött egy ágyút, a másik nyugodtan tűrte, hogy ápolója megborot­­válja. A Hagenbeck-cég azonnal megvette az egyik oroszlánt, a többi hat oroszlánt Leue állatszelídítő nő, a régi társtulajdonos vette meg, 3300 márkáért. Az emigráns görög és szerb király Lon­donban egyezményt írt alá, amelynek ér­telmében a háború után — amennyiben valaha is trónjukra visszakerülnének, amire édeskevés a kilátás — teljes együtt­működésre kötelezik magukat a Balká­non. Fűrészporból, hulladékanyagokból, me­laszból és egyéb mezőgazdasági hulladék­ból új üzemanyagot állított elő J. W. Jean kaliforniai feltaláló. Az új­ üzemanyag, állítólag, kitűnően bevált és most kezdik meg nagybani gyártását Amerikában. A 80 éves Gerhart Hauptmann január végén Bécsbe érkezik, hogy részt vegyen „Iphigénia Delphiben“ című új művének próbáin a Burgszínházban. A bemutató február 1ö-én lesz. Elmaradnak a bálok az idén Szegeden. Eddig összesen három táncestélyre kértek engedélyt. Betegek többnyire székrekedésben is­ szoktak szenvedni! Vigyázzunk Ilyenkor a renJ-- —-—'*— Betegségben - szükséges i ' ORBÁN SÁNDOR ÉNEKEL . METROPOLBAN .— Beiratkozások az Olasz Kultúrinté­­zet nyelvtanfolyamaira. Tekintettel a nagyarányú érdeklődésre, az Olasz Kul­túrintézet által január-május hónapokra hirdetett gyorsított 30 leckére terjedő in­gyenes nyelvtanfolyamokra még január 20-ig lehet beiratkozni d. u. 5—7­­ óra­ kö­zött az intézet Székházában (Eskü­ út 5), ahol 388—128 és 184—403 telefonszámon a szükséges felvilágosításokat is megad­ják. A beiratási díj 10 P. A tanfolyamok január 15-én kezdődtek.

Next