8 Órai Ujság, 1942. február (28. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-03 / 26. szám
Az okvetetlenkedés világcsúcsa Megérdemli ezt az elnevezést az a nyilas interpelláció, amely a főváros közgyűlésén Szendy Károly polgármester személyét érintette s amelyre a polgármester a következő közlést tette: “ A bizottsági tag úr szóvátette, hogy én az utóbbi időben gyakran utazom Németországba. Erre vonatkozólag bejelentem, hogy én csak akkor utazom Németországba, amikor meghívásnak teszek eleget és akkor, amikor hivatali állásomnál fogva Németországba kell utaznom. Annyit jegyezhetek még meg ezzel kapcsolatban, hogy én igenis örömmel utazom Németországba. Az ember a fejéhez kap. Hát ez meg már miféle nyilas csodabogár? A főváros polgármesterének német meghívásra történt hivatalos utazásait nyilas interpelláció meri kifogásolni! Hát mit képzelnek ezek a szédült testvérek? Miféle burkolt támadás ez a hagyományos magyar-német jóviszony ápolása ellen? Miféle rejtélyes gáncsvetés ez a polgármesteri kötelességek teljesítése ellen? Ha jól tudjuk, Szendy polgármester nem foglalkozik pártpolitikával. Budapest első polgára dolgozik. Munkában tölti napjait, rábízott őrhelyén kötelességét teljesíti akkor is, amikor hivatalos utazásokon vesz részt. Hogy erre nem kér külön jóváhagyást a zöldházi vezérektől, az csak természetes. Felrémlik még az emberben az a ködös sejtelem is: mi az, csak a nyilas testvérek a patentírozott világjárók, csak nekik lehet külhonokban, járni-kelni, de ha Budapest polgármestere lényegesen hivatalosabb színezetű utazásáról van szó, akkor hörögnek és interpellálnak? Nem, kedves testvérkékkel a kezekkel, ettől a témától! Tiltakozunk a magyar-német barátság megbolygatására alkalmas nyilas kísérletezés ellen s teljes erőnkből visszautasítjuk a nagy szomszédos birodalom polgármesteri látogatásaival kapcsolatban elhangzott nyilas megjegyzéseket. Ki lesz Szeged város új polgármestere? Szeged, febr. 3. (Kiküldött tudósítónk jelentése.) Érdekes szenzációja van Szegednek. Mindenfelé arról beszélnek, hogy ki lesz a város új polgármestere. Dr. Pálfy József, a mostani polgármester még novemberben betegszabadságra ment és jelenleg is Budapesten gyógykezelteti magát. Hír szerint, rövidesen nyugdíjaztatását fogja kérni. Nyolc évvel ezelőtt foglalta el az ország második városának polgármesteri székét. Polgármestersége alatt nagyot fejlődött a város, kilenc templom épült Szegeden és Pálfy nevéhez fűződnek a világhírűvé vált szegedi szabadtéri játékok is. A város polgársága igaz sajnálattal veszi majd tudomásul Pálfy polgármester távozását. A kombinálások már megindultak. A város ügyeit most dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes vezeti. Egy nagyobb tábor őt szeretné polgármesterré választani. Igen esélyes jelölt dr. Katona István tanácsnok, a rendészeti osztály vezetője is. A többi jelöltnek, vitéz Szabó Géza tanácsnoknak, dr. Csonka Miklós tiszti főügyésznek, dr. Cserzy István miniszteri osztályfőnöknek, Rosta Lajos postatitkár, szegedi országgyűlési képviselőnek, valamint dr. Kocsándy Gyula miniszteri biztosnak is van több-kevesebb híve. A törvényhatósági bizottság nagy többségének azonban az a véleménye, hogy a polgármesteri széket városházi emberrel kell majd betölteni. Légiriadó a Pomaoiacsatorna övezetében Róma, febr. 3. (NST) A Giornale d’Italia buenosairesi jelentése szerint, a Panamacsatorna környékén ismeretlen repülőgépek tűntek fel. A csatorna övezetében légiriadót rendeltek el. Ez volt az első légiriadó a Panama-csatorna vidékén. A háromnapos cmiórazzia eredménye : 4-500 Több autó E betűjét azonnal elvették Szombat estétől kezdődően három napon és három éjszakán keresztül általános autórazziát tartott a rendőrség a főváros egész területén. Dr. Gyuricza János detektív és emberei fésülték át a várost, leállítottak minden gépkocsit és igazoltatták a soffőrt és az utasokat. A razzián 25 detektív és 25 polgári ruhás rendőr vett részt. A meglepetés különösen az éjszakában volt rendkívül nagy. A szórakozó szépasszonyok és a budapesti mulatozók egyáltalában nem számítottak az elenőrzésre. A taxikorlátozó rendelet megjelenése óta most elsőízben tartott általános autórazziát a rendőrség. Különösen nagy volt a riadalom a Nagymező-utcai mulatónegyedben. Három óra előtt néhány perccel a Nagymező-utcának az Andrássy-utat a Vilmos császár úttal összekötő szakaszát lezárták. Mind a két nagy mulatóban zártak már, a közönség sűrű sorokban tódult az utcára. Csengő női hangok és borízű baritonok kiáltozták a legnagyobb nyugalomat: — Portás, taxit! Erre a varázsszóra a látszólag taxinélküli környék megelevenedett, nagy puffogással, berregéssel egymás után sorakoztak föl a kocsik a két mulató előtt. Volt ott taxi bőven, akadt szép számmal piros E-betűs, csak üzemi használatra engedélyezett személygépkocsi, sőt néhány vidéki taxi is belesegített a pestiek munkájába. Ugyanebben az időben az összes többi mulatók és lokálok környékét is megszállták a detektívcsapatok. Mindenütt hasonló jelenetek játszódtak le s a razzia során megállapítást nyert, hogy a lokálportások ma is ugyanúgy szereznek taxit, mint a korlátozó rendelet megjelenése előtt. A különbség csak az, hogy az utcán és a lokálok környékén egyetlenegy kocsit sem lehet látni, de ha a figyelmes szemlélő egy kicsit jobban körülnéz, észreveszi, hogy a lokál bejáratával szemközti, vagy szomszédos kapualjban állandóan négy-öt taxisoffőr tartózkodik. A kocsik félreállítva pihennek a harmadik vagy negyedik mellékutcában, sőt az is megtörtént, hogy magánházak házmestere adott szállást a taxiknak. Zárórakor azután a lokálportás intézkedésére a „megbízható“ utasokat hazaszállították a kocsik. A razzia olyan meglepő eredménnyel járt, hogy a Bazilika közelében lévő postahivatal udvarát meg kellett nyitni a lestoppolt kocsik számára. Az igazoltatott utasok között szép számmal szerepelnek magasállású tisztviselők, történelmi nevű arisztokraták, nagyon sok volt az orvos, akikről a rendőrség kénytelen volt megállapítani, hogy útjuk korántsem beteghez vezet, hanem a jól sikerült görbe éjszaka után igyekeznek haza kocsmából vagy lokálból. A jogtalanul taxit használók ellen kivétel nélkül megindult a legszigorúbb eljárás. A háromnapos razzia eredménye az volt, hogy körülbelül négy-ötszáz taxi és magánautó vezetője, tulajdonosa, illetve utasa ellen kell az eljárást megindítani a korlátozó rendelkezés megszegése miatt. A razzia során öt magánautó E-betűjét azonnal elvették, 55 személyautó E betűjének meghagyása a jelen pillanatban még vitás. Ezek voltak azok a kocsik, amelyek az E-betűt kizárólag szolgálati ügyben vagy üzemi használatra kapták meg. A rendőrség azonban hetek óta figyelte, hogy éjszaka hol az egyik, hol a másik mellékutcában állnak a kocsik. Különös véletlen folytán természetesen mindig olyan mellékutcában, amely mulatóhoz, lokálhoz volt közel. Mind az ötvenöt esetet egyenként és külön-külön fogják megvizsgálni és azután döntenek az E. betű megtartásáról vagy elvonásáról. Jellemző az ilyen esetekre, hogy például piros E. betűvel ellátott, üzemi használatra engedélyezett magánautó éjszakai fuvarokat vállalt. Mulatságos jelenet is akadt bőven. Voltak többen, akik hirtelen rosszullétre hivatkoztak, mások sántaságukkal hozakodtak elő. A „betegek“ között négy olyan autózót találtak, akikkel nem lehetett mit kezdeni. A négytagú társaság enyhén szólva szalonspicces volt, mint a tök és a razziázó detektiveknek kénytelen-kelletlen bele kellett egyezniük, hogy az illetők — tekintettel arra, hogy gyalog még beszélni sem tudnak ■— taxin tegyék meg az utat hazáig. Bombamerénylet Jeruzsálemben Róma, febr. 3. (NST.) Jeruzsálemben huszonhat zsidó tanácskozásra ült össze a jövendő zsidó állam tervezett kialakításával kapcsolatban. Egy arab nacionalista bombamerényletet követett el a tanácskozó zsidók ellen és az épületet levegőbe röpítette. Mint a Giornale d’Italia jelenti, az arab merénylő a huszonhat zsidóval együtt a robbanás következtében életét vesztette. Hadbíróság előtt az „Ark Royal“ parancsnoka Stockholm, febr. 3. (NST) Londonból származó jelentések beszámolnak arról, hogy Manuel kapitányt, a novemberben egy német búvárhajó által elsüllyesztett „Ark Royal“ repülőgép anyahajó parancsnokát, hadbíróság elé állították. A tárgyalás már hétfőn kezdődött Portsmouthban. Közelebbi részletek azonban még nem váltak ismeretessé. kik.roma maratoni és BOLERÓK nagy választékban SCHMIDEG szűcs, P«U 3e Zádor-Stettner Tamás meghalt ............................................ ..........„ni— Értékes, harmonikus, szép életnek vetett véget a halál: Zádor-Stettner Tamás, a kitűnő író, a Petőfi-Társaság tagja, a 8 Órai Újság 25 éve belső munkatársa, vasárnap délelőtt szívszélhűdésben elhunyt. Zádor-Stettner Tamás 1916-ban, mint már ismert és elismert újságíró került Kolozsvárról a 8 Órai Újsághoz, melynek hosszú időn át rendőri rovatvezetője volt, de nagy íráskészségével, széles műveltségével és égő munkakedvvel sok más téren is részt vett a lap szerkesztésében. A rendőri újságíró nagy elfoglaltsága mellett is talált magának időt ahhoz, hogy irodalmi munkásságát széleskörű tanulmányok és klasszikus forráskutatások alapján folytassa, olyan sikerrel, hogy főleg a római korban játszódó regényeiért a Petőfi-Társaság 1926-ban tagjai közé választotta. Emelkedett erkölcsi felfogás, izzó magyar érzés és bölcs világszemlélet voltak a legfőbb erényei Zádor-Stettner Tamásnak, akit az utolsó években, sajnos, betegeskedése akadályozott abban, hogy mélyenjáró írói elgondolásait egészen a kinyomtatásig tettre váltsa, de így is majdnem az utolsó e-^elvonásokig befejezve hagyta élete főművét, egy hatkötetes regénytrilógát. A 8 Órai Újság a kivételes tehetségű kollégát, az igaz botot gyászolja benne és emlékét mindenkor kegyelettel fogja megőrizni. Temetése holnan, szerdán délután 3 órakor lesz a Kerepesi temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyre. Az elhunytat özvegye, Radványi Mária és testvére, Hettyey Aranka, a Nemzeti Színház örökös tagja gyászolja. mm mm Heinemann Sándor bemutatja februári produkcióját „KARNEVÁL" Látványos farsangi bolondrevü Zene, tánc, humor, artista bravúr Heinemann Sándor és 16 tagú zenekara Vécsey Ernő zongoraművész közreműködésével NEMZETEK FARSANGJA Karnevál a világ körül A vidámság csapata Török Rózsa, Rév Erzsi, Bárczy Kató Nádor Jenő, Fodor Artur, Szendrő József, Lugossy György Gladys és Kusserow modern táncokkal, Fann, a bűvész Nick és Rosalinda akrobatikus tánccsoda Trio Anitas görkorcsolyázók, Trio Lunder egyensúlyozó akrobaták Óváry Tibor, Szánthó Mária, laboci Gerard Premier ma Előadások kezdete naponta Vs9 órakor, csütörtökön, szombaton, vasár- és ünnepnap d. u. 11«S. Pénztári telefon 224-064.