8 Órai Ujság, 1942. december (28. évfolyam, 273-296. szám)
1942-12-01 / 273. szám
Dzsibsiti aufo! kézre került Vichy, dec. 1. | származó hír szerint Dzsibuti feltehemCT,i . ejtőén angol kézre került. Hivatalos je(NoT) Vichy-i jólértesült körökből lentés még nem érkezett. Mcsr@kif@ elszakad a francia anyaországtól London, dec. 1. j szerint Darlan kihirdette Marokkó el (AST) A rabati rádió közleménye szakadását a francia anyaországtól. Még kérem cirkáló ég Toulonban Vichy, dec. 1. (NST) Mint illetékes francia helyről közüik, Toulonban ismét teljes nyugalom uralkodik. A kikötőben újra megindult a munka. A hajógyárakban a heti munkaidőt 48 óráról 36-ra szállították le. Mivel az Algérie, a Duplex és a Colbert cirkálók még égnek, a vá NAGY NAPOK, KIS HÍREK A Clique című amerikai folyóirat washingtoni kiadása közü, hogy az Egyesült Államokban nagy propagandaakciót fejtenek ki egy szerelőöltöny viselésére, amelyet Churchill és Sztálin ruhájának mintájára készítettek. Az öltönyt azzal hirdetik, hogy csak ezzel a ruhával lehet kivívni a győzelmet, amely olcsó, célszerű és higiénikus. A hirdetés rámutat arra, hogy Churchill hivatalos alkalmakkor is e zippzárral ellátott, úgynevezett riadóruhát viselte. Minden amerikainak tudnia kell ezt a példát és Churchillhez hasonlóan Utcai Cipőjét éjszakai papuccsal,kell felcserélnie. Bourg en Bresse francia városka városházába a hétfőre virradó éjszaka négy fegyveres bandita tört be, hogy ott élelmiszerjegyeket raboljon. A banditák és az őrök között lövöldözésre került a sor, amelynek során a rablók elmenekültek és nagy csomó elrabolt élelmiszerjegyet hagytak ott. Columbia megszakította diplomáciai kapcsolatait a vichyi francia kormánnyal. A pártütő francia katonatisztek jogfosztása tovább tart, ami Darlan tengernagy és Giraud tábornok állampolgárságának megszüntetésével vette kezdetét. A keddi francia hivatalos lapban egész névsort tesznek közzé azokról a magasrangú francia tisztekről, akiket pártütésük miatt megfosztottak állampolgárságukól. Gerlier bíboros St. Etienneben tartott beszédében felszólította az összes francia férfiakat, hogy egyedül Pétaín marsall kormányának engedelmeskedjenek és imádkozzanak az államfőért. ros fölött továbbra is sötét füstfelhők láthatók. A Strassbourg csatahajó három méternyire belefúródott a tengerfenékbe. A hadsereg lefegyverzése befejeződött. A haditengerészetből 23000 embert bocsátanak el. Hétfőn reggel temették el azt a tengerésztisztet és öt matrózt, akik nov. 27-én életüket vesztették. Leahy USA-tengernagyról ír a német Wehrmacht érdekes cikket. Admiral Bullheadnak, Bikafej tengernagynak nevezi s megírja róla, hogy Vichyben nem annyira nagyköveti munkát fejtett ki, hanem inkább valóságos dinamiterő, diplomáciai robbantó szabotőr volt s munkájának gyümölcse, mint az események mutatták, most éri meg. Ez a „tengeri cowboy“, írja a Wehrmacht, most Roosevelt katonai főtanácsadója. A Wehrmacht szerint két eset lehetséges: vagy bűnbaknak szemelik ki majd Leahyt az elnök katonai kisiklási esetén, vagy pedig bebizonyul, hogy Leahy jó katona és tudását és befolyását érvényesíteni is tudja majd a jövőben. Ezt azonban csak a jövő esmények fogják igazolni, s Roosevelt rendelkezése értelmében az Egyesült Államokban december 1-ével életbe lép az üzemanyag általános adagolása. Svédország gabonakészlete 510.000 tonna zab, árpa és kétszeres. Az idei termés 40.000 tonnával volt nagyobb a tavalyinál. Emelkednek az élelmiszerárak az Egyesült Államokban. Csak fatalpú és fasarkú cipőket szabad készíteni ezentúl Kanadában. A szövetséges kormányok szakértői terveket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogyan lehetne nyomban, a háború befejezése után az európai ínséget enyhíteni. Két technikai bizottság is ülést tartott ebben az ügyben legutóbb Londonban és mindenekelőtt a háború utáni szállítási kérdésekkel, valamint az orvosi segítség problémájával foglalkozott. Az orvosi bizottság 59 gyógyszerből álló listát állított fel, ezeket a gyógyszereket nyomban az európai államok rendelkezésére bocsátják, mihelyt véget ér a háború. Különösen hatásos tífuszellenes oltószereket akarnak szállítani a kontinensre. Jókedvet szállít a házhoz egy élelmes amerikai vállalkozó : Charles Praton, volt newyorki konferanszié. Igen sok amerikai fáradtan tér haza a munkából és nincs kedve szórakozóhelyre menni este. Mr. Praton ezek számára alapította vállalatát, amely 1 dollárért azonnal házhoz szállítja a jókedvet és szórakozást. Telefonhívásra két jól öltözött úr jelenik meg a hívó fél lakásán. Egyikük érdekes társasági pletykákat kezd mesélni, a másik pedig a legfrissebb élceket mondja el a fáradt yankeenek. Hír szerint máris igen sok kliense van az új vállalatnak. Női rendőrséget szerveznek Kanadában. A női rendőröket a 26—35 éves nők közül választják ki és külön tanfolyamokon képezik ki őket, többek között a dzsindzsicu tökéletesített formájára, a judora, azonkívül elsősegélynyújásra, gáz- és légvédelemre stb. A chilei kormány felhívta a vichyi francia kormány diplomáciai képviselőit, hogy hagyják el az ország területét. A chilei kormány megokolása szerint Franciaország német csapatok által történt teljes megszállása után fölösleges Franciaország külügyi képviselete. Egy dán csillagász, aki egy északamerikai főiskola tudományos intézetében dolgozik, kiderítette, hogy Naprendszerünkhöz még egy tizedik bolygó is hozzátartozik. Az új bolygó pályája az 1930 ban fölfedezett Pluto bolygón túl fekszik. A bolygó 16 szor nagyobb a Jupiternél és 5000 szer nagyobb a Földnél. A Santander közelében fekvő Cueta helységben még a múlt hét hétfőjén meghalt egy 18 éves leány. A lelkész nem akarta a halottat eltemetni, mert a holttesten semmiféle merevedés vagy egyéb bomlási jel nem mutatkozott és az arc is megőrizte színét. Bár az orvos ragaszkodott ahhoz a megállapításhoz, hogy a halál csakugyan bekövetkezett, a temetést mégis felfüggesztették. Azóta állandóan figyelik a holttestet, de eddig még semmiféle változás nem következett be és a leány úgy fekszik a koporsóban, mintha csak aludna. Az új török népszámlálás adatai szerint Ankara lakossága 156.044 fő. Az 1925 ős népszámlálás adataihoz képest a szaporulat több mint 22.000 lélek. A Mont Blanc vidékén fekvő Pic du Midi csillagvizsgáló intézetben három francia tudósnak ötheti munkával sikerült a Mars bolygóról színes felvételeket készítenie. Ramche tábornok, Rommel tábornagy helyettese, egyik szemleútja alkalmával, cattarai mélyföldön elfogott egy ausztráliai repülőőrmestert, akinek gépét lelőtték és katonai iránytű segítségével próbált eljutni saját csapataihoz. Amikor Ramcke az elfogott ausztráliai pilótával visszafelé tartott, a kocsi előtt egy gazella bukkant fel és nagy szökésekkel menekülni próbált. Ramcke felkapta karabélyét s mintegy 130 méternyi távolságból egyetlen lövéssel leterítette az állatot. Az ausztráliai repülő erre őszintén bevallotta, hogy szökési lehetőségeket forgatott fejében, de a pompás lövés után meggondolta a dolgot. A fasiszta párt torinói párttitkára elrendelte valamennyi torinói fasiszta polgári mozgósítását. Minden fasisztának kötelessége követnie a párt utasítását, hogy közreműködjék a város védelmében. További intézkedésig egyetlen párttag sem hagyhatja el külön engedély nélkül Torinót, azonkívül kötelezték a párt tisztviselőit, hogy állandóan hordják a fekete inget, vagy a párt egyenruháját, a párttagoknak pedig, beleértve a nőket és az ifjú fasisztákat is, állandóan viselniük kell a párt jelvényét. Vidussoni, a fasiszta párt főtitkára vasárnap, a nagy angol légitámadást követő napon, látogatást tett Torinóban. Felkereste azokat a családokat, amelyeket gyászba borított az angol támadás. Járt a kórházakban is és meglátogatta a légitámadás sebesültjeit s mint megállapította, az egész lakosság fegyelmezetten, rendületlen "harci elszántsággal viseli el a súlyosbodó angol légitámadásokat. Látogatása során megtekintette még a város határában az egyik lelőtt négymotoros angol bombavető gép roncsait. A német Todt-szervezet norvég munkások közreműködésével új erődítési műveket épített a norvég partokon és az ország belsejében lévő főútvonalak mentén is. Oslóban is mintegy 50 bunkert építettek a fontosabb útkereszteződéseknél. Roosevelt rendeletet írt alá, amelynek értelmében a partvidéki őrszolgálat céljára női őrhadtestet szerveznek. A német véderő képviselői és a német nemzeti szocialista párt vezetői Lipcsében külön Házasságközvetítő hivatalt szerveztek a háborúban súlyosan megsebesült hadirokkantak, vakok, eltorzult arcú katonák stb. számára. Felemelték a dohányárakat Olaszországban átlag 10—50 százalékkal. Az olasz minisztertanács hozzájárult Bottai közoktatásügyi miniszter javaslatához, amelynek értelmében a miniszter teljhatalmat kap arra vonatkozóan, hogy a háború tartamára és még egy esztendőre a háború után is korlátozza az egyetemre felvehető hallgatók számát. Washingtoni hivatalos jelentés szerint az VGA ipari kapacitásának több mint 50 százaléka áll a haditermelés szolgálatában. Titokzatos merénylet áldozata let Graham Brown Szíriai anglikán püspök. A püspök, mint a Messaggero jelenti, titokzatos megbeszéléseket folytatott a török határon angol és amerikai személyekkel, visszatérőben már Palesztinai területen merényletet követtek el ellene. Élelmiszert is szállít a jövőben a hamburgi villamosvasút. A horvát gazdasági minisztérium rendeletére a zágrábi vendéglátóipar üzemeiben hetenként egy pihenőnapot iktattak be. A zágrábi üzletek záróráját — az élelmiszerüzletek kivételével — osztatlan munkaidő mellett 15 órában állapították meg. A helsinkii rendőrség megállapította, hogy Finnországban hamis élelmiszerjegyek vannak forgalomban s ezeket a hamis élelmiszerjegyeket egy idegen hatalom terjesztette, hogy ezzel is zavarja az ország élelmiszerellátását. ORSZÁGHÁZ GRILL Telefon 120-202 Ma, december 1-én, este 8 órakor bemutatja • a legvidámabb pesti revűt HARUN ÁL RASID 3 világrészben látványos nagy artistarevű. Irta és rendelte: Haási Rudolf. RÁTKAI MÁRTA és ZENEKARA G.FOKKER, PROF. ALFONSO, TRIOALACAS, S.STERS GERA KURCZ KÁROLY, SÁRKÁNY JUDIT, DÓSA KA «us, sok attrakció. — A Dreher rt. közgyűlése. A Dreher— Haggenmacher—Első Magyar Részvényserfőződe november 30-án dr. Hardy- Dreher Béla elnöklete alatt a MOKTÁR tanácstermében tartotta meg rendes évi közgyűlését, amely Bessenyey Ferencet, dr. Hódossy Sándort és dr. Lamotte Károlyt az igazgatóság tagjaivá választotta. A közgyűlés a zárószámadások jóváhagyása után 6 40 pengő osztalékot állapított meg szelvényenként, melyek december 2-től kezdve a Magyar Országos Központi Takarékpénztárnál és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál válthatók be. özv. Elek Arthurné sz. Grünfeld Regina és gyermekei, a messze távol lévő Sándor és Miklós, valamint István és Imre a fájdalomtól porig sújtva jelentik, hogy a legjobb, a legönfeláldozóbb férj, apa, nagyapa Elek Arthur A Pesti Izr. Hitk. Elöljárója életének 71. évében rövid szenvedés után elhunyt. Gyászolják menyei: Elek Sándorné sz. Kaba Éva, Elek Istvánná sz. Bergel Klári, unokái: Imi, Zsuzsa, Andris, sógorai, sógornői és az egész rokonság. Utolsó útjára december 2-án, szerdán délután 3 órakor kisérjük a rákoskeresztúri szr. temetőben. Emléke szivünkben örökké ét