8 Órai Ujság, 1943. december (29. évfolyam, 271-296. szám)
1943-12-04 / 275. szám
„Személyes kérdésben" (BOCSÁNAT, HOGY AZ OLVASÓT MAGÁNÜGYEIMMEL TERHELEM) Nos? Imrédy Béla alvezérének, vitéz Jaross Andornak Nemzetőr c. lapja borzasztó erőfeszítéssel fellendült a mozgalmi szarkazmus pegazusi nyergébe s a tőle telhető legdinamikusabb iróniával támadja azt a cikkemet, amelyet a költségvetési vita során írtam. (Azon derültem abban a cikkben, hogy a Magyarság Jarass és Baky pártszövetségi eszmetársak beszédeit ruházta fel a „legerősebb visszhang“ díszes jelzőjével... No, kellett ez nekem, tessék, itt van mi a visszhang, mégpedig a hűhade vaderős echo, a hejjába, kérem, így jár az, aki tollát meri emelni vitéz Jaross és társaira, úgy is, mint visszhang-rekorderekre ...) A mozgalmi szarkazmus csúcs-elmésségekre is képes és így teljes hadipotenciáljának gúny-apparátusa totális nekifeszüléssel zavaros írásműnek, meg zavaros cikkecskének nevezi soraimat. Nem mondom, ez fájt. Ez aztán mellbetrafált Nehéz elviselni az ilyen foltrefferes tarkólövést. Mármár porba hulltam e fulminánsan lenyűgöző és korszerűen gyilkos gúny mázsás súlya alatt, amikor figyelmes lettem még valamire. Jaross Andor lapja idézőjelben említi a „világ leghitelesebbszavú propaganda szakértőjének könyvét“, amelyből én idézni bátor voltam előző cikkemben. Jaross Andor lapja közli mind a négy idézetemet s azután így folytatja: „Ezeket az idézeteket mintha mi is ismernénk, de nem így! Az a gyanúnk, hogy Szveto- bár barátunk „hű közlés“ címén hamisít, ferdít, szándékosan rosszul fordít idegen nyelvből, tehát „ nem mond igazat. Ehhez a sajtóerkölcshöz csak gratulálni tudunk“. Ez már kissé komolyabb eset. Én ugyanis nem szeretem, ha engem hazug rágalmakkal illetnek, még akkor sem, ha egy mozgalmi hetilapban történik is a rágalmazó vádaskodás. Ki nem állhatom az ilyesmit s ezért nemcsak ígérem, hanem nyomban foganatosítom is a szükséges megtorló lépéseket, jelen esetben azt, ami legjobban fog fájni: bebizonyítom, hol az igazság? Így aztán azon nyomban kiderül: ki hamisít, ki ferdít, ki fordít rosszul, ki hazudik? Közölni fogom ezért az előző cikkemben szerepeltetett idézeteket (— pontosan ugyanazt a szöveget, amelyet a Nemzetőr is közölt és amelyet hamisítványnak nevez —), de utánuk nyomban közlöm az eredeti idegen nyelvű szöveget is, szíves összehasonlítás és elbíráltatás céljából. Személyes megtámadtatás visszautasításáról lévén szó, kedves olvasóim megbocsátanak, ha eféle magánügyemet a nyilvánosság elé viszem, dehát a támadás is a nyilvánosság előtt történt ugye, s nem veszik rossznéven, ha pontosan, kínos precizitással közlöm a két szöveget Az eredetit „a világ leghitelesebb szavú propaganda-szakértőjének ismert könyvéből“ közlöm. A birtokomban lévő könyv a Zentralverlag der NSDAP Frz. Eder Nachfolger 1936. évi müncheni kiadása, mégpedig 213—217-ik kiadása. (Ungekürzte Ausgabe, vagyis a teljes csonkítatlan szöveg.) Hát lássuk most, miért ismerik Nemzetőrök másként ezeket az idézeteket, hol hamisítottam, ferditettem-forditottam? I. sz. idézet Az én fordításomban: ,Minden propaganda szellemi színvonalát a közönség legkorlátoltabb tagjának a felvevőképességéhez kell alkalmazni.“ Az eredeti szöveg (a könyv 197. oldalán): „Jede Propaganda hat ihr geistiges Niveau einzustellen nach der Aufnahme. Fähigkeitde« Beschränktesten unter denen, aut 4jh *»*■. jsteli rm «tahién gedenkt." Itt tálalom a II. sz. idézetet. Az én fordításomban így hangzik: „Minél kevesebb a propaganda tudományos ballasztja, annál átütőbb lesz a sikere.“ Tessék az eredeti szöveg (198. oldal): „Je bescheidener dann ihr wissenschaftlicher Ballast ist, umso durchschagender der Erfolg.“ Máris tessék a 111. sz. idézet. Szerintem: „A propaganda alapelve legyen: minél kevesebbet mondani, de azt aztán örökké ismételni.” És hogyan hangzik az eredeti szöveg (202. oldal): „Fundamentaler Grundsatz: sie hat sich auf wenig zu beschränken und dieses ewig zu wiederholen.“ No még egyet. íme a IV. sz. idézetem: „Nem feladata a propagandának, hogy tárgyilagosan felderítse az igazságot, amennyiben az más számára volna előnyös, hanem szakadatlanul csak a saját igazát hangoztatja.“ Az eredetiben az idézett műben (pag. 200) ez így áll: „Sie (t. i. die Propaganda) hat nicht objektív auch die Wahrheit soweit sie den anderen günstig ist, zu erforschen (um sie dann der Masse in doktrinärer Aufrichtigkeit vorzusetzen), sondern ununterbrochen der eigenen zu dienen.“ Nohát nemzetőri testvérkék, mi a nagy helyzet? Már megint egyszer bele tetszettek pottyanni a zsittyg- valamilyen kellemetlen kelepcébe? Tessék nagyítókkal, lupokkal és mikroszkópokkal vizsgálgatni a szövegeket, rá kell jönniök, hogy — hű, de kínos! — „Szvetozár barátunk“ közlése hű volt, hívőbb, mint a Magyarságé a Jaross- és Baky-beszédek echojáról írt cikkében. Szvetozár (— aki szívből és őszintén elhárítja magától a mozgalmista uraságok barátjainak jelzőjét —) igen, azt a bizonyos „idegen nyelvet“ meglehetősen bíró Szvetozár — jajde bosszantó, ügyi? — nem hamisított, nem ferdített, nem fordított szándékosan rosszul. Én megsúghatom, mit csinált szerény szvetozári személyem: óvatosan, gondosan, szándékosan hűségesen igyekeztem lefordítani a szöveget, mert mintha sejtettem volna, hogy ebbe a csapdába még belehull valaki a testvérkék közül... ! És jön, hogy belehillanok. És jön, hogy rájuk borogathatom most a vizes lepedőt és felháborodva kérdem tőlük: mi az, kérem, mit jelentsen az, hogy ilyen belstoni élmozgalmi élpropagandisták saját vallomásuk szerint, „nem így“ ismerik ezeket az idézeteket, „a világ leghitelesebb szavú propaganda-szakértőjének ismert könyvéből“ merített mondásokat? Hogy lehet az, hogy pont ők, pont ezt nem tudják, mi az, uraim, az alapfogalmakkal sem vagyunk tisztában? Szvetozárnak kell eljönnie ahhoz, hogy megismerjék az igazi, eredeti, hiteles szöveget? Nahát, mondhatom... Igen, mondhatom és mondom is: csúnya blamázsi volt, hiszen kiderült, hogy a Nemzetőr volt az, aki rágalmazott és hazudott. És ezek után is tetszenek még sajtóerkölcsöt emlegetni? Nem ajánlom... Rettenetes haragom azonban megenyhül, amikor látom, hogy a Nemzetőr közli Vasi mester ihletett tollából fakadt karikatúrámat (— csak úgy mellesleg: maestro Vasi köszöni szépen a reklámot—) és derűs mosolyra fakadok, amikor „sokatmondó“ portrémmal kapcsolatban bizonyos — ugye kérem, ne kerülgessük a forró kását? — zsidózási velleitásokat vélek felfedezni a nemzetőri sorok között. Mosolyom azért oly derűs, mert minden okom megvan erre. Hiszen, ugye, ezek a sokat sejttető sorközi velleitások és burkolt célozgatások szerény szvetozári csekélységemben egy olyan embert érintenek, aki soha (furcsa, de így van) sohadesoha nem hirdette hordóról származása érinthetetlen árja vagy turáni, szóval: nemzsidó privoltot, aki etekintetben azonban ugyancsak sohadesoha nem revideálta véleményét s nem került abba a helyzetbe, hogy egy szép napon (szép? na...) közölje, hogy hát azért mégis akad néhány makula, némely idegen petty, speciális beütési fokozat az ükszülő-ősfa-ürlapon, aki azt sem tette meg, hogy még későbben újra visszaszívja az egész időközi nyilatkozatot, mert háthogy kiderült: nincs itt semmi baj, Szveti tiszta gaj, sehol semmi „faj“, ihajlárom haj, — nem kérem, velem, egyszerű szürke kis emberrel semilyen eféle extravagáns dolgok nem történtek, nem volt kontra-rekontra-szubkontra ősbevallásom, szimplán, szolidan, egyszerűen rendben voltak az ügyek, tudom, hogy ez nem az én speciális érdemem, aminthogy megértem, ha másvalaki mindent megtesz, hogy kiláboljon némi korszerűtlenül kellemetlen slamasztikákból, — igen, befejezem a mondatot úgy, ahogy kezdtem, derűsen mosolyogva, bizony egy kicsit fölényesen is, mert hát mégis csak mulattat, ugye, hogy éppen Nemzetőrök... Na igen. Maradjunk tehát annyiban: jól kössék fel odaát a rohamsisak állszíját, ha a jövőben netalántán megint egyszer méltóztatnak fejjel a falnak szaladni. És ne tessenek máskor senkit se vádolni, se ift rágalmazni, pláne pedig nem hazugsággal illetni akkor, amikor ők leledzenek a hazudósság csúf bűnében. Ejnye-bejnye,’Sdt sajtóerkölcsös nemzetőrök, inkább azon őrködnétek, hogy máskor bele ne pottyanjatok ilyen kínos kelepcékbe. A hazugságnak — így morndja egy német közmondás — rövid a lába. És egy másik német mondás szerint: Die Sonne bringt es an den Tag ... Ezért mondom, legyetek jó fiuk, derék kis nemzetőrök, akik őrizkednek a hazugságtól is. Részemről ezért nem is gratulálok az urak sajtóerkölcseihez, inkább jobb erkölcsöket kívánok Vasmacskakovácsy Szvetozár, propaganda szakművek tolmácsa, mozgalmista dragomán és sokatmondó, főleg sok igazat mondó kelepcegyáros. UNIÓ IFJÚSÁGI KÖNYVEI KARÁCSONYRA 1 ÁKOS MIKLÓS* NYARAL A VII/a tMb Egy vidám és eseménydús nyárdíjánlás története. Ára díszkötésben I* ÁKOS MIKLÓS: NYOMOZ A Vila Egy izgalmas nyomozás története sok vidámsággal. Ara díszkötés- 1 ga ben ................................................P ll-JM SCHENZINGER: ANILIN Egy korszakalkotó feltalálás reti ingenyes története. Ara . . . P •»«•A HÁROM KÖNYV — HÁROM SIKER! Mevéni1 iettewv Ro&seveM eilen Lisszabon, dec. 4. Mint az angol hírszolgálat Detroitból jelenti, pénteken közölték, hogy a szövetségi ügyészség ügynökei novemberben Roosevelt elnök ellen, irányuló merénylet tervét leplezték le. A rendőrség letartóztatta a terv elkészítőjét, Walter Best harmincnyolc éves michigani férfit. Megállapították róla, hogy nem épelméjű s ezért elmegyógyintézetbe utalták. Lisszabon, dec. 4. A szövetségi nyomozóhivatal tisztviselői, washingtoni híradás szerint, kijelentették, hogy Best, aki Roosevelt meggyilkolásának tervével foglalkozott, egyetlen ízben sem jutott be a Fehér Házba a tíz nap alatt, amelyet Washingtonban töltött letartóztatása előtt. Ennek az időnek legnagyobb részét az elnök házához vezető utat környező parkban töltötte. Bestét egy rendőr november 13-án tartóztatta le a közlekedési törvény megsértése miatt. Később kiderült, hogy ő az az ember, akit a nyomozóhivatal keresett detroiti kirendeltségének jelentésére. Best felesége — a hivatalos nyomozás megállapítása szerint — levelet kapott férjétől, aki közölte vele azt a szándékát, hogy elteszi láb alól Rooseveltet. (MTI) A szerzői jog szabályainak kiegészítése A kormány a hivatalos lap mai számában rendeletet adott ki a szerzői jog szabályainak a háborús viszonyok folytán szükséges kiegészítéséről. A rendelet kimondja, hogy ha meghalt magyar író valamely művének vagy a mű egyes részeinek kiadása közérdek s a jogosult személy hozzájárulását azért nem lehet megszerezni, mert ismeretlen helyen, vagy olyan helyen tartózkodik, ahová neki a háború miatt vagy egyéb okból nem lehet ajánlatot elküldeni vagy az ajánlatra választ kapni, vagy pedig az ajánlat belátható időben való kézbesítése nehézségbe ütközik, a gyámhatóság a miniszterelnök felhívására gondnokot rendel a jogosult személy részére. A gondnok képviseleti joga arra terjed ki, hogy az írói műnek, vagy egyes részeinek kiadása iránt tárgyalásokat folytasson és a kiadás tárgyában szerződést kössön; a szerződés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. Az új rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a műnek vagy a mű egy részének rádió útján való közléséhez, mechanikai előadás céljára szolgáló készülékre leendő átviteléhez, mozgófényképészeti mű céljára való felhasználáshoz, színpadi vagy más nyilvános előadásához a szerzői jogon alapuló engedély megadására van szükség. 1