A 7 napról, 2002. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 1. szám

Égető Gyula újévi köszöntője Kedves olvasóink! Gerincpróbáló év áll mögöttünk, és nem az ünnepi szó­nok kötelező túlzása, ha azt mondom: a majdani történé­szek az emberiség sorsfordulójaként is feljegyezhetik a 2001 -es évet, az új évezred első háromszázhatvanöt nap­ját. Minek is tagadnánk, hogy ez a sorsüldözött, és a saját maga kételyeivel is folyamatosan har­coló nemzet most is aggódva pillant a most elkezdődött évre. Mit hoz a magyarnak, és mit hoz az emberiségnek ez az új év? Lesznek-e otthonokat elsö­pörve áradó folyók, biztonság­­érzetünkkel együtt összeroska­­dó tornyok, közéletünk becsül­ni vágyott szereplőinek mocs­­kos bűneit felköhögő választá­si botrányok? De miért nem nézünk elő­ször magunk köré, sőt inkább önmagunkba? Ott is van éppen elég összegezni, értékelni és lezárni való. Itt van egy város, talán most már túl egy illúzióit elrabló „pol­gárháborún”. Én remélem, hogy ezen sorok írójához ha­sonlóan soha senki nem felejti el, hogy amikor színt kellett val­lani, kiből hogyan bújt elő ba­rát vagy ellenség, angyal vagy ördög. Ki hogyan számol el a tetteivel, a lelkiismeretével most, amikor—egy másik had­járat előtt — elhalkul az előző csatazaja. Szeptember 11-e óta tudjuk, érezzük csak igazán: folyama­tos félelemben lehet ugyan, de nem érdemes élnie az ember­nek! A test és a lélek megtöré­se nélkül nem lehet minden nap úgy ébredni, hogy háború­ba indulunk, és nem építeni. Eljött az építés ideje! Mert rom, az van elég. Ro­mokban áll bizakodásunk vára, reményünk kastélya, és mégis! Mégis mondhatjuk, hogy re­­csegve-ropogva, de fordul a szekér, amelyre talán egyre töb­ben kapaszkodhatunk fel. Az út vége Európában van, mert más­hol nem is lehet. Hogy ezt tör­ténelmi szükségszerűségként vagy nagyhatalmak ránk kény­­szerített akarataként éljük meg, mindegy. Mit tehet hozzá ehhez az építkezéshez egy lap, egy rádió? Fogalmazzuk át gyorsan a kérdést, hogy érdemben legyen megválaszolható: mit tehet egy helyi lap, egy helyi rádió? Miért is tagadnánk, hogy mindannyian félünk attól, ami Európában vár ránk. Félünk at­tól, hogy elveszítjük azt a keve­set is, amit meghagyott nekünk a szűkmarkú történelem. Félt­jük az elmúlt tízegynéhány év­ben nehezen összekapart ha­gyomány­kincsünket, nyelvünket, pénzünket, munkánkat, megbecsülé­sünket. Tartunk attól — nem szégyen ez, én leg­alábbis nem szégyellem kimondani —, hogy tar­tunk a nagy, gazdag és néha olykor gőgös Euró­pában való feloldódástól. Ahol — csatlakozás ide vagy oda, mi még sokáig csak auslandok — külföl­diek leszünk! Ha igazak a diplomáci­ai nyilatkozatokba rejtett jóslatok, akkor a most el­kezdődő év az utolsó e­­sély az értékmentésre és a felkészülésre. Ebben segíthe­tünk mi, és hitünk szerint segí­tettünk eddig is. Soha annyi köszönő szót, meleg kézszorítást, aggódó szeretetet, tettekben is meg­nyilvánuló elismerést nem ka­pott a Rádió 7, a­znap hetilap, mint az elmúlt esztendőben. Mintha a mi küzdelmes, és tá­mogatás nélküli, sőt támadá­sok gonosz kereszttüze ellené­re is megvalósult talpon mara­dásunkban itt, „kicsiben” ben­ne lenne az egész ország sor­sa. És a Sárga Újság, hétről hét­re 24 oldalon örökítve meg az utókornak, hogy mi mindent csinált jól-rosszul ez a néhány tízezer ember. Szól a rádió, egy­más után magához ölelve a he­lyi hír és az igényes, magyar szórakoztatás nélkül maradt te­lepülések lakóit. Sőt, érezve a korszellemet, ma már az egész világra kitártuk a kaput, hogy mindenki sétálhasson inter­netes újságunkban, a vásárhe­lyi híres promenádon! Mi ez, ha nem győzelem, amit persze nem adtak ingyen, sőt néha úgy érezzük, túl nagy az ár... Gerincpróbáló év áll előt­tünk, de hát volt-e valaha is olyan évünk, amikor azt mond­hatjuk, a jóisten nem állít több próbatétel elé bennünket? Éljük meg tehát kihívásként az új esztendőt is, bízva abban, hogy egészségben, családi kör­ben, gyarapodva köszönhe­tünk el 2002-től is. Sikeres, boldog új évet kívá­nok a Rádió 7 hallgatóinak és a­znap hetilap olvasóinak, bíz­va abban, hogy 2002-ben is együtt építhetjük tovább álma­inkat. - ^ „ _ , Égető Gyula cég- és szerkesztőségvezető Megyei közgyűlés Kulturált együttműködés A 2002-es költségvetés el­fogadásával vette kezdetét a megyei közgyűlés december 21-én. Stabil, megalapozott és tartható költségvetést fo­gadott el a testület - értékel­te a döntést dr. Frank József elnök, aki kiemelte: folytatód­nak a megkezdett beruházá­sok, valamennyi intézmény­ben igyekeznek biztosítani a munkafeltételeket, s a legna­gyobb tehertétel a megemelt minimálbér fedezete volt a büdzsé összeállításakor. Az egész éves munkát érté­kelve dr. Frank József rámuta­tott: Csongrád megye szeren­csés helyzetben van, hogy itt a kormányzati és ellenzéki pár­tokhoz tartozó képviselők kul­turáltan meg tudják vitatni el­képzeléseiket, együtt dolgoz­nak a megyéért, és nem csak a pártpolitikai érdekek vezérlik a döntéseket, mint ahogy azt szá­mos más, megyei önkormány­zatnál tapasztalta. A ciklus ed­digi tevékenységéről az elnök kijelentette: a biztonságos gaz­dálkodás miatt a parlamenti és helyhatósági választások után felálló új megyei önkormányzat egy biztos alapokon nyugvó, nem eladósodott me­gyei vezetést vehet át, s arról, hogy folytatja-e a megyei közgyűlésben vállalt feladatait, dr. Frank József kijelentet­te: a választások ered­ményeitől teszi függővé e döntését. A közgyűlés ünnepé­lyes pillanatai során megyei elismerést ve­hetett át Héjja Antal, a Hódiák SE vezetőedző­je és Talmácsi György, a megyei önkormány­zat balatonszárszói ü­­dülőjének vezetője te­vékenységük elismeré­seként. Arnay

Next