A 7 napról, 2002. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

2002-08-01 / 31. szám

Elsőtézből Töltött káposzta Pusztamérgesen a középis­kola épületében és udvarán rendezik meg augusztus 17-én 10 órai kezdettel a Nyári Feszti­vált és a töltöttkáposzta-főző versenyt. A versenyen kívül egész nap színes programok várják az érdeklődőket. Lovasnap Lovasnapi rendezvényre vár­ja az érdeklődőket a Székkutasi Lovasklub augusztus 3-án. A ter­vezett programok között szere­pel egész napos lóverseny díj­ugratással, fogathajtó-ver­sennyel és kiegészítő progra­mokkal. Csikósbemutató, nóta­csokor és többek között fuvarosverseny színesíti a napot. A versenyre az Aranyági Ménes­ről, Szentesről, Nagymágocsról, Orosházáról, Csongrádról és előzetes tervek szerint, a fővá­rosból is érkeznek lovasok. Nevezés a helyszínen, a verseny előtt. A lovasnap médiatámoga­tója a Rádió 7. Struccfesztivál Hazai és külföldi strucctar­­tók randevúznak augusztus 18- án Bordányban a II. Struccfesz­­tiválon, ahol minden korosz­tályt különféle programokkal várnak. A strucctenyésztés szakmai kérdéseit is megvitat­ják a szakemberek a faluház­nál sorra kerülő fesztiválon, amely igazi sztárparádét is ígér a közönségnek, hiszen a fellé­pők között szerepel az Apostol, Bangó Margit, Pataki Attila, D. Nagy Lajos és a Defekt Duó. Növényvédelmi tanácskozás Az aktuális növényvédelmi munkákról, a vetőmagcsává­­zásról és a tarlókezelések je­lentőségéről hallgathatnak meg előadásokat annak a nö­vényvédelmi tanácskozásnak a vendégei, amelyet augusztus 7- én délután hat órakor rendez­nek meg Hódmezővásár­helyen, a Petőfi utcai Agrár­centrumban. Kézimunka A Tabáni Kossuth Olvasókör szervezésében minden pénte­ken 16 órakor kézimunka klub működik. Az érdeklődők a helyszínen a Szerencse u. 6. sz. alatt jelentkezhetnek. Pályázati felhívás Az „IDEA 2002” Hódmezővá­sárhely (Ötlet-Újdonság-Talál­­mány) kiállítás és verseny terve­zett időpontja szeptember 19-21. További információk kérhetők Nagy Zoltántól a 232-044 illetve a 06-30-2849-080 hívószámokon. Taggyűlés Mártélyi Üdülőtelep Képző­művész Egyesülete évi rendes tájékoztató fórummal egybekö­tött taggyűlést tart augusztus 3-án, szombaton 10 órakor a mártélyi képzőművész tábor étkezőjében. Iskolatalálkozó Belső-erzsébeti iskolatalál­kozót szerveznek, ahová várják mindazon személyek jelentke­zését, akik valaha is az iskola tanulói voltak. Bővebb informá­ció kérhető Láda Lajostól 06- 30-249-69-66-os, Benczúrné Dobos Anikótól (Marcipán Cuk­rászda) a 62/241-324-es, Szűcs Lajosnétól a 62/249-399-es és Meszlényi Jánosnétól a 62/235- 917-es telefonszámon. Kirándulás Kétnapos kirándulást szervez a Béke-telepi Olvasókör augusz­tus 10-11 -én Mohács és környé­kére kiemelt programokkal. Jelentkezni a 62/235-322-es te­lefonszámon vagy személyesen a Rét utca 36. szám alatt. BMX bajnokság BMX CROSS Országos Baj­nokság futamaira kerül sor a Hódtói Sportcsarnokban au­gusztus 10 és 11-én. Szom­baton 10 , vasárnap 11 órakor kezdődnek a versenyek. Állatorvosi ügyelet Hódmezővásárhely Augusztus 3-4. Dr. Horváth Mihály, Takács F. u. 18. (06/60/472-503) Kútvölgy-Székkutas Augusztus 3-4. Dr. Horváth Zoltán, Szabadság u. 18. (06/30/9-789-062) Szállítók — Munkanapokon Hódmezővásárhely Augusztus 5-10. Dr. Szmodics Sándor, (06/30-9-584-595) Hatósági ügyelet (Szállítók) — Munkaszüneti napokon Hódmezővásárhely Augusztus 3­1. Dr. Vajdovich Károly, Lázár u. 28. (06/30/4-152-733) A KISZOMBOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nagyon kedvező feltételekkel gyors ügyintézéssel FELÚJÍTÁSI-KORSZERŰSÍTÉSI HITELAKCIÓT HIRDET 2002. augusztus 01-től október 30-ig Hitel kamat: évi 14 % Kezelési költség: évi 1% Hitelösszeg max.: 2.000.000 Ft. Lejárat max.: 5 év NÁLUNK megtalálja a számítását. ÉPÍTSEN VELÜNK! Részletek a kirendeltségeken: Kiszombor, József Attila u. 1. Tel.: 525-012 Makó, Úri u. 1. Tel.: 510-070 Földeák, Szent László tér 8/a Tel.: 524-020 Maroslele, Szabadság tér 80. Tel.: 596-010 Épül a vásárhelyi TESCO Már állnak az oszlopok ! Formálódik a lakópark Tető alá hozzák

Next