A 7 napról, 2004. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

2004-02-12 / 7. szám

hih­tV A „nemzet színháza” sokat jelentett az ön számá­ra? B. F.: Sokat? Mi az, hogy so­kat? Mindent, éppúgy, mint Hódmezővásárhely, a szülővá­rosom. A gyökereket. Csodála­tos pályatársakkal, színészek­kel, rendezőkkel, igazgatókkal dolgoztam, dolgozhattam. Fe­lejthetetlen, gyönyörű szép színházi szerepeket játszhat­tam el, a filmszerepekről már nem is beszélve. Föltámadott a tenger, Szakadék, Dúvad, Pa­csirta, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Egri csillagok, ítélet, Szerelmi álmok, hogy csak néhány filmet említsek. AíHIV Bessenyei Ferencet so­kan irigyelték, hogy sok csi­nos színésznővel játszott színpadon, filmekben. Mit je­lentettek az ön életében a nők? B. F.: Mindent és mindent. Erre hadd válaszoljak egy csodá­latos verssel: „Szép asszonyom, a szerelem ötlettelen és ócska jószág. S mégis, hidd el, ez az egy hajszál valamink a valóság. Az ember mindent elfelejt, élni, halni, adni, de csókkérő dagana­ta a sírban sem fog lelohadni. Drágám, a napok és évek hidd el, nem lesznek soha se szeb­bek, holnap is, mindig az embe­rek ölelnek, szülnek és temet­nek. Valahogyan, valahogyan ezt kellene feledni máma, ez a ki­csi kis feledés, ez az emberek boldogsága. Drágám, ugye, mi feledünk. Édes, ugye a napok, évek nem rontják meg a mámo­runk, nem rontanak meg engem s téged. Olyan mindegy, mind szeretünk, olyan mindegy, hogy a csók mi fajta. Olyan közeli a halál, és olyan nagyszerű győzni rajta!” Baranyai Antal Egyre bővül a szolgáltatások köre Be kell lakni a strandfürdőt Tavaly nyárra elkészült a Hódmezővásárhelyi Strandfür­dő és Fedett Uszoda három szabadtéri medencéje, majd a fedett uszoda és a parkoló, végül az öltöző, zuhanyzó és rek­reációs rész. Egy ekkora létesítményt mind a vendégeknek, mind az üzemeltetőnek be kell lakni, meg kell ismerni mű­szakilag is. Ennek kapcsán kérdezte lapunk a komplexum mű­ködéséről Magyar Józsefet, a Hód-Strand Kft. ügyvezető igaz­gatóját. m­ind­ A nyári szezon kezde­tén minden rendben ment az új medencékkel? M. J.: Kezdeti nehézségek adódtak a szabadtéri termál medence hőfokával, ami abból adódott, hogy míg korábban felülről, szabad befolyással ér­kezett a medencébe a víz, most viszont alulról, fúvókákon keresztül. Ehhez nem volt ele­gendő nyomása a termálkút­­nak, ezért nyomásfokozó be­rendezést kellett utólag beépí­teni. Kind­lA fedett uszoda magas színvonalú, minden európai versenyszabálynak megfelel. Ki tudják használni, hoznak Vásárhelyre elegendő ver­senyt? M. J.: A nagy számú érdek­lődő szövetség közül egyre töb­ben térnek vissza komoly igénnyel a fedett uszodába ver­senyek megrendezése végett. Főként az lehet a visszatartó erő, hogy a városban nincs ele­gendő szálláshely a sportolók elhelyezésére, Szegedről törté­nő utaztatásuk pedig nem vá­lik az eredmények javára. A másik egyértelmű ok az autó­pálya hiánya, és azt is be kell vallani, hogy még mindig Bu­dapest centrikus az ország. Fliffff: Bevezették a fényképes bérletet, erre miért volt szük­ség? szem, akkor előbb-utóbb az lesz a probléma, hogy miért nem lehet ott is belépőt venni, ezért nem gondolkodunk a régi bejárat megnyitásában. Terv­ben van viszont kerékpárút épí­tése az Ady Endre utca strand felőli oldalán, így könnyebb lesz a megközelítése. FftJA­ tVMi a helyzet azokkal a vendégekkel, akik csak szau­­názni szeretnének? M. J.: A beléptető rendszer megoldott azok számára is, akik csak rekreációs szolgálta­tást kívánnak igénybe venni, és ha valaki bérlet mellé kíván igénybe venni egyéb szolgálta­tást, az sem okoz problémát. hihUV Számíthatunk újabb plusz szolgáltatásokra? M. J.: Igen, a következő fej­lesztés egy álló szolárium lesz, amely higiéniai szempontból sokkal előnyösebb — ezt egyébként már nagyon várja a közönség. (molnár) Jó, ha tudja! Kokoval Péter rovata Hogy a farsang a felszabadult ünneplés időszaka, már abból is látható, hogy ez az ünnep nem köthető egy konk­rét időponthoz. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó far­sangnak különösen a negyvennapos húsvéti böjtöt meg­előző néhány napja mozgalmas. Az eredetileg pogány ünnep a tél temetése és a tavasz eljövetele felett érzett öröm kifejezése volt Egyes népek ebben az időszakban emlékeztek meg halottaikról, gyak­ran maskarás szertartás keretében. A maszk a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította. Ezek az álarcos felvo­nulások aztán a középkorban is tovább éltek. A farsanghoz fűződő népszokásokat számtalan nép kü­lönböző rítusai őrzik, például farsang idején van a busójá­rás is, hazánk egyik legérdekesebb népszokása. A Mohács környéki emberek ilyenkor színes maszkokat, csúf, szar­vas álarcokat öltenek, hogy ezzel ijesszék el a telet A kürt­szó és a hangos kolompok is ezt a célt szolgálják, csakúgy, mint a maskarások hangos kiáltozása. A házakban és ud­varokon hamut szórnak szét a busójárók, amitől azt remé­lik, hogy távol tartja a rontó szellemeket. Majd a férfiak a főtéren összemérik erejüket Az ünnepség végén szalma­bábut égetnek, ami a tél szimbolikus halálát jelenti. A busómenet három csoportból áll. Az első csoport tag­jai kifordított bundát, faálarcot viselnek, kereplőt forgat­nak, és hatalmas kürtöt fújnak. A második csoportban nin­csenek faálarcok. A harmadik csoportot pedig a bekor­mozott arcúak alkotják, ők cipelik a szétszórandó hamut. A gyerekeknek sajnos távol kell maradniuk, különben nem sikerül a varázslás. Ma már persze a farsang elsősorban a gyerekek ünne­pe, a felnőttek általában nem tartják méltóságukkal össze­­egyeztethetőnek a jelmezes mulatozást így aztán a komoly felnőtteknek marad az evés-ivás, ami szintén szerves ré­sze az ünneplésnek. M. J.: Ez a bérletes rendszer jól bevált, hatásos védelmet jelent a bliccelőkkel szemben. Amíg nem volt fényképes a bérletünk, egy bérlettel nyol­­can-tízen is bejöttek egyesével úgy, hogy kiadogatták a bérle­tet a kerítésen — ezért nem is kívánunk rajta változatni. Bár sok tiltakozás volt tapasztalha­tó, de erre csak példaként tu­dom mondani, hogy a diákiga­zolvány, sőt, még a busz bér­letigazolvány is fényképes — azt hiszem teljesen jogosan és egyértelműen. hih­>V Lakossági fórumon felmerült igény a régi bejárat megnyitása, gondolkodnak rajta? M. J.: Jelenleg is két helyen lehet belépni: az uszodában, vagy az öltözőnél. Azt hiszem, hogy ez csak szokás kérdése. Valóban felmerült, hogy leg­alább a bérletesek részére biz­tosítsunk bejárást, de azt hi­

Next