A 7 napról, 2004. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-01 / 1. szám

hogy a megfelelő információ­­cserével ezek a gondok orvo­solhatóak lesznek, így indulha­tunk majd ilyen témájú pályá­zaton, és ez is kivitelezhető lesz 2004-ben. Ebben a témában Mártéllyal, illetve Bakssal érde­mes együttműködni, hiszen az Európai Uniós pályázatok első­sorban az olyan ötleteket támo­gatják, amelyek térségi szintű­ek. Abban gondolkodom, hogy Mártélytól Mindszent felé, majd a Nemzeti Történelmi Emlék­park felé kiépüljön egy nagyon szép turista útvonal. miMt* Milyen önkormányza­ti fejlesztések történtek 2003- ban? Zs. I.: A gondozási központ­hoz két pályázatot nyertünk, az egyiket a házigondozásos jelző­­rendszer kiépítésére, amely ja­nuárban beindul településün­kön, amelyhez több település is csatlakozott, mint például Baks, Ópusztaszer, Szegvár. A rendszer mindszenti központ­tal működik, ahová beérkez­nek a házigondozottaknál elhe­lyezett készülékek jelzései, in­nen értesítik a gondozót, aki percek alatt megérkezhet a segítséggel. A másik nyertes pályázattal a Dózsa-telepi isko­lánál lévő szolgálati lakás átala­kításával egy idősek klubját hozunk létre a jövő évben. A lakás már átkerült az önkor­mányzat kezelésébe, így az építési munkák már januárban megkezdődhetnek. Az egészségházban a vérvé­teli napok számát heti egyről heti háromra növeltük, a meg­felelő működési pénzügyi hát­teret ehhez biztosítottuk. A másik egészségügyi törekvés, hogy Mindszenten a reumato­lógiai szakrendelés megvaló­suljon, ezért pályáztunk. Az ÁNTSZ szakmailag indokoltnak tartja, a Megyei Egészségbizto­sítási Pénztár is az ügy mellett foglalt állást, most az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vá­laszát várjuk, ha ez pozitív lesz, akkor merem remélni, hogy 2004 második negyedévében a szakrendelés beindulhat. A Mindszenti Általános Isko­lában történt összevonással kapcsolatban korai lenne min­denféle szakmai értékelés, vi­szont indultunk a Beruházás a XXI. század iskolájába című informatikai pályázaton, ha ez a pályázat eredményes lesz, akkor több, mint 20 millió fo­rintos fejlesztést hajthatunk a két iskolában végre. n­KUMA munkahelyteremtés­ben milyen részt tud vállalni az önkormányzat? Zs. I.: Ez év januárjában fel­vettük a kapcsolatot a Humán Kft.-vel, ezt követően az önkor­mányzat támogatásával több, mint ötven megváltozott mun­kaképességű ember számára létesült munkahely az Elege ut­cai bölcsődeépületben kialakí­tott üzemben. Az önkormány­zat biztosította az épületet, to­vábbá a Munkaügyi Központi támogatás fedezetét. Ilyen elő­relépés évtizedes viszonylat­ban még nem jött létre, hason­ló kezdeményezésekre tovább­ra is nyitottak vagyunk. hihUV Milyen további terve­ik vannak? Zs. I.: Itt, az Elege utcai épü­let mellett fogunk kialakítani egy új játszóteret, itt is tervezés­ről, engedélyeztetésről van szó. Az idén mintegy 25 iskolás gye­rek látogathatott el testvértele­pülésünkre, Hartheimbe, ahol családoknál lakva ismerhették meg az ottani szokásokat, és gyakorolhatták a német nyel­vet, ez nagyon nagy fejlődést jelent számukra. Nagyon jó irányba indultunk el annak ér­dekében, hogy ez a kapcsolat nagyon jó testvértelepülési kapcsolattá fejlődjön. Ezt köve­tően a freiburgi járásból Mind­szentre látogattak november 12-én az 1999 óta fennálló Freiburg járás — Csongrád megye kapcsolattartás része­ként, a freiburgi járási vezető­ség kifejezetten ragaszkodott hozzá a hartheimi látogatás nyomán, hogy egy napot Mind­szenten tölthessenek. htnun Összességében mi­lyennek értékeli Mindszent 2003-as évét? Zs. I.: Mindenképpen pozitív­nak tartom a mérleget, a válasz­tásokkor azt éreztem, hogy egy­fajta változást akart Mindszent lakossága, egyfajta lendületet miszerint a Hódmezővásárhely közigazgatási területéhez tarto­zó Cso­morkányi út és az Erzsé­bet településközpont között ta­lálható útra benyújtott pályáza­tot támogatásban részesíti a Sapard Hivatal. A teljes beruhá­zás 99 millió 890 ezer forint, és ezt támogatja meg 60 millió fo­rinttal a Sapard Hivatal, tudtuk meg Varga Ferenctől, a Hódme­zővásárhelyi Polgármesteri Hi­vatal Műszaki Irodája Városüze­k Iránt, én úgy gondolom, ha ilyen tempóbe­n dolgozunk to­vább, akkor a négy év végén egy abszolút pozitívan fogunk zárni. Ehhez azonban nem politizál­nunk kell, hanem igenis együtt gondolkodnunk, úgy gondolom, hogy azért választott meg min­ket Mindszent város lakossága, hogy előre vigyük a város szeke­rét, és ne valósulhasson meg semmi­féle széthúzás. hihUV Mire számít a jövő évre? Zs. I.: A jövőre nézve nem lehet konkrétumokat mondani, mert egyrészt csak a költségve­tési koncepcióig jutottunk el: amíg nincs költségvetésünk, addig nagyon nehéz konkrétu­mokat mondani. Az biztos, hogy minden pályázati lehető­séget próbálunk kihasználni, mert ma minden úgy működik, hogy pályázni kell, mindenkép­pen próbáljuk az önerőt meg­teremteni. Az most is látszik, hogy a forráshiányunk jövőre is megmarad, az is elképzelhető, hogy az intézményi működés­ben egy újabb pénzügyi átte­kintésre lesz szükség, de sem­miképpen nem az oktatási in­tézményekről lehet szó, őket hagyni kell dolgozni. Bízom abban, hogy továbbra is fejlőd­ni fog a település, bízom ab­ban, hogy a már megindult ter­vek megvalósulnak, de ehhez dolgozni kell, és én ebben bí­zom­ a munkában. (molnár) Százmillió forint útépítésre nem kell majd kerülni Egy város életében az út­hálózat mértéke, minősége kulcskérdés mind a gazda­ság, mind a polgárok hétköz­napi életének szempontjából. Vásárhelyen folyamatosan javítják a rosszabb minőségi utakat, és a célok között szere­pel, hogy újakat is létesítsenek, olyan településrészeken, ut­cákban ahol nagy az igény az úthálózat iránt. Hódmezővásárhelyen a Mű­szaki Iroda az idei évben több külterületi út felújítására és lé­tesítésére nyújtott be pályáza­tokat a Sapard Hivatal illetve a Dél-alföldi Regionális Fejleszté­si Tanácshoz. Az elmúlt napok­ban az iroda értesítést kapott E­meltetési Csoportjának vezető­jétől. A támogatási szerződés megkötése 2004 januárjában történik, a közbeszerzési eljá­rás kiírása ezután történhet meg. Azért nagyon fontos ezen sikeres pályázat a város életé­ben, mert a két településköz­pont között ezidáig nem volt szilárd útburkolatú út, nagy ke­rülő úttal tudták csak egymást megközelíteni a két település lakosai. (zsigmond) Ajándék az otthontalanoknak Saját hitükből hoztak Már hagyomány, hogy a MIÉP hódmezővásárhelyi szerve­zete karácsony előtt meglátogatja és megajándékozza az Anya- Gyermek Szálló lakóit. Idén december 23-án adta át az ünnepi adományt d­r. Ko­vács László elnök és Tóth Sándorné elnökségi tag. Dr. Kovács László elmond­ta, hogy sokan azt sem tudják, hogy mit ünneplünk kará­csonykor. Ők tudják, hogy Jé­zus születését, aki hitet, szere­­tetet és békességet hozott az emberiségnek. Mivel ezekben ma is nagy hiány van, ezért sa­ját hitükből, szeretetükből és békességükből hoztak egy csi­petnyit az otthontalan gyerme­keknek és szüleiknek. A szálló lakóit egy sudár ka­rácsonyfával, déli gyümölcs­csel, édességekkel, és csillag­szóróval lepték meg. Pikali Sándorné, a Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény ve­zetője szerint minden köszönő szónál ékesebben beszélnek az örömtől ragyogó gyermek­arcok. Ezen a bensőséges dél­utánon nemcsak a csillagszó­rók fénye csillogott a szemek­ben. (kokovai)

Next