A 7 napról, 2004. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

2004-06-24 / 26. szám

Haboskávé Közérzeti szonda «dj B. E.: 1943-ban születtem Hódmezővásárhelyen. Első házasságomból van egy 27 éves lányom, aki Pesten él. Második házasságomból két gyermekem van: Endre a na­pokban államvizsgázik, Rená­ta pedig elsőéves Szarvason. Engem minden Vásárhelyhez köt, iskoláimat is itt végez­tem, kivéve a főiskolát, amit Pesten, és a levelező tagozatú tanárképzést, amit Nyíregyhá­zán. Első munkahelyem a Csanyteleki Általános Iskola volt, onnan 1975-ben átkerül­tem Székkutasra, ahol 6 cso­dálatos évet töltöttem. Óriási élmény, ha valamilyen apro­póból Székkutason járok, és találkozom egykori tanítvá­nyaimmal. A legtöbben a mai napig kitűnő sportemberek. Székkutas után kerültem Vá­sárhelyre, a Szántó Kovács János Általános Iskolába. Az­óta is itt dolgozok, bár már betöltöttem 61. évemet, ezért kértem a nyugdíjazásomat. A e­ jövő zenéje, hogy elfogadják- SMS Hogyan került kap­csolatba a kézilabdával? B. E.: ...hogy miért pont kézi­labda? A főiskolán tornász voltam, de amikor kikerültem Csanytelekre, egy év múlva a kollégám elment, és a tanít­ványai kérték, hogy folytas­sam helyette a kézilabda ok­tatást. Megtetszett a dolog. Ahogy a gyerekek fejlődtek, én is úgy javultam szakmai­lag. Elvégeztem a segédedző iskolát, később a testnevelési főiskolán a középfokú edzőit. Ezután nem volt megállás, vé­gig ezt csináltam és nagyon szeretem. Soha nem fárasz­tott, egy napot sem hagytam ki betegség vagy más okok miatt, kizárólag a továbbkép­zések tarthattak távol az edzésektől. 27 évig foglalkoz­tam a Porcelán csapatával, majd mikor az megszűnt, az NB I-es ifjúsági csapatot is edzettem. Remélem ezt ké­sőbb sem kell feladnom, hi­szen fizikailag még bírom, a gyerekeket nagyon szeretem. SMS Mi volt a legnagyobb eredménye a csapataival? B. E.: Egyértelműen az, ami­kor Székkutasra kerülésem után Miskolcon, az Országos Döntőben Székkutas csapatá­val megvertük Budapest baj­nokát. Felejthetetlen pillana­tok ezek... Aztán mikor ide­kerültem a Szántó Kovács Já­nos iskolába, még kétszer voltunk döntősek, valamint 1980-ban bajnokságot nyer­tünk az NB 11-ben. Sok olyan gyereket edzettem, akik fel­nőve kitűnő sportolóvá vál­tak, erre nagyon büszke va­gyok. SMS Mi a titka egy jó csa­pat összeállításának? B. E.: Elsősorban az, hogy a “gyerekanyag” jó legyen. Ez a “Szántóban” mindig gondot okozott, mert kevés gyerek jár ide, és még kevesebb akar kézilabdázni. Amikor ide ke­rültem, még 515 gyereket írat­tak be hozzánk a szüleik, most 240-et. A kézilabdában is előny a magasság, mint sok más sportágban, de a csekély létszám miatt mi nem válo­gathattunk széles skálán, ezért olyan taktikát kellett ki­dolgozni, ami leginkább illett a meglévő gyerekekhez. Ru­galmasnak kellett lenni, de így is szép eredményeket ér­hetünk el. Fontos, hogy rend­szeresen játszanak a gyere­kek bajnokságokon, verse­nyeken, mert ez edzi a szelle­met és a fizikumot egyaránt. Ha nincs cél, amit elérjenek, lanyhul az érdeklődés és ez rávetül a teljesítményre. Ha már az eredményeknél tar­tunk: Nem panaszkodhatok, tényleg megkaptam az elis­meréseket régen is és most is. Számos kitüntetést kap­tam, szakvezetőként tevé­­kenykedek, és a Magyar Test­nevelő Tanárok Országos Egyesületének Hódmezővá­sárhelyi Csoportjának titkára vagyok. A munkám kitölti az életem. htbUH Sok testnevelő pa­naszkodik, hogy a gyerekek teljesítőképessége rengete­get romlott az utóbbi évek­ben. Önnek mi a véleménye? B. E.: Kétségtelen tény, hogy a gyerekekkel mostanában nehezebb bánni, de meg le­het mindegyikkel találni a hangot. Elmondhatom, hogy engem vagy a csapzatot még soha gyerek azért ott nem ha­gyott, mert nem értettünk egyet. Pedig vannak igazi ne­héz fajsúlyú gyerekek is man­apság... Tehát fegyelmileg nagy a romlás, de fizikailag sajnos még inkább. Éppen most készítettem el az éves felmérést, és alig van olyan gyerek, aki a közepesnél job­bat ér el. Sok a nullpontos gyakorlat, olyan feladatok, amiket a mai gyerekek leg­többje egyszerűen képtelen teljesíteni. SMS Mi az oka ennek? B. E.: Nagyon sok olyan dolog van, ami elvonja a figyelmü­ket a mozgásról és ez rontja a fizikai teljesítőképességüket. Televízió, számítógép, video­játékok... ezek a szobához láncolják a gyerekeket egész kicsi koruktól. r­rnt Említette, hogy kérte nyugdíjazását. Miért? B. E.: Amit szeretek csinálni, az soha nem fáraszt, így nem ez az oka a visszavonulásnak. Az edzéseket, az edzősködést soha nem éreztem tehernek, de egyre nehezebb kitölteni a kötelező tanári óraszámokat, és teret kell hagyni a fiatalok­nak is. A nyugdíj közeledtével az ember visszatekint életpá­lyájára, őszintén mondha­tom, hogy semmit nem bán­tam meg. Majoros Orsolya Amit szeret, az sosem fárasztja Kitört a nyári vakáció, gyerekeknek és tanároknak egyaránt. Banga Endre, a Szántó Kovács János Általános Iskola legendás testneveléstanára kihasz­nálta a kínálkozó alkalmat, és elutazott egy csábító külföldi útra. Jól meg­érdemelt pihenése előtt azonban még időt szakított egy Haboskávéra. Néhány technikai jel­legű probléma megvitatása után — például a műszaki cikkek árának változása az Uniós Csatlakozást követően, és a kávé ízesítésének fortélyai — rátértünk életének sarkalatos pontjainak tárgyalására. Vannak még optimisták Feleslegesből hasznosat — ez is lehetne a mottója an­nak a gyűjtési akciónak, amelyet az Optimista Klub szervezett június 19-én a Kertvárosban. A reggel nyolc órától déli ti­zenkét óráig tartó akció cél­ja — mint Juhász Nagy Bálintnétől, az Optimista Klub tagjától megtudtuk­­, hogy a város külterületén élő rászorulókon segítse­nek. Évente kétszer, tavas­­­szal és ősszel szervezik a gyűjtést. A Máltai Szeretet­szolgálattal a közelmúltban az árvízkárosultaknak is gyűjtöttek. Legutóbbi akciójuk során mindent elfogadtak, az alsó- és felsőruházattól kezdve egészen az asztalokig és székekig bezárólag. Optimisták vagyunk — mondta Juhász Nagy Bá­­lintné a civil szervezet nevé­ben —, hisz az életben szük­ség van optimizmusra, arra hogy segítsünk a nehéz helyzetben lévőkön. (diviki)

Next