A DUNÁNÁL - 2002. FEBRUÁR (1. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM)
Jókai Mór: Az arany ember (részlet)
gen át „jó éjszaka” fejében: „a százezer forint holnap készen áll!” És nem volt jókedve alaptalan. A várkormányzó tudata vele, hogy az erődítési terv a minisztertanács által egészben elfogadtatott, a kisajátítások el vannak rendelve, sőt a csallóközi részre esőkért már ki is vannak fizetve az összegek, a többi is utalványozva van már, az éjjel vissza kell érkezni az utalványoknak a miniszter aláírásával. Ez annyi, mintha zsebben volna a pénz. Reggel Brazovics úr alig várhatta a szabályszerű látogatási órát, még valamivel korábban is megjelent a kormányzó előszobájában, nehogy mások lefoglalják annak idejét. A kormányzó nem váratta sokáig, azonnal maga elé hívatta. - Egy kis baj van - mondta a belépőnek. - Ne csak nagy ne legyen. - Hallotta ön valaha hírét a Staatsrathnak? - Nem én, soha. - Magam sem. Tizenöt év óta nem hallottam, hogy beszélt volna róla valaki. Hanem hát ez a valami mindennek dacára létezik, és éppen most adja lételének jelét. Mint mondtam, a minisztertanács már elhatározá az összes erődítések foganatba vételét s a vele együtt járó kisajátításokat. Ekkor egy feljelentés érkezett ismeretlen kútfőből, mely az államra nézve káros körülményeket fedezett fel. A minisztertanácsot már kompromittálni nem lehetett. Tehát összehívatott a Staatsrath, amiről már tizenöt év óta nem tudott senki többet, mint hogy tagjai megkapják az évdíjukat s az irodai átalányt. Ehhez lett utasítva a kérdéses ügy. S az olyan bölcsen oldá azt meg, hogy elvben meghagyta a kormány határozatát, hanem gyakorlatban kétfelé osztá azt. A csallóközi erődítmények telkei rögtön kisajátíttatnak, a monostori erődítmények telkei pedig csak akkor, ha az első elkészül, az pedig tizennyolc-húsz évig eltart. Tehát a birtokosok addig várhatnak az utalványaikra. Jó reggelt, Brazovics úr! Brazovics úr egy szót sem tudott szólni erre. Ugyan kinek juthatott volna eszébe, hogy mikor már minden miniszter meg van hódítva, még egy Staatstath is legyen a világon, s mikor mindenkinek érdekében van az államon eret vágni, egyvalaki lehessen, aki a saját érdeke ellen vádaskodjék? Ez ellen nem volt semmi segedelem! A bizonyosra várt százezer forint odavan, de oda még azonkívül a másik százezer forint 16 A DUNÁNÁL 2002. február is, amely haszontalan, keresetlen parlag szőlőföldekbe lett belepocsékolva, amik ez órában érdektelenné váltak. S e remény füstté váltára Brazovics úr minden fellegépítményét összeroskadni látta. A pompás emeletes úrilak, a Dunán evező terhes hajók, a kivilágított templom a fényes násznéppel, mind délibáb csak, mely a monostori vár ködképével együtt csak egy szellőre vár, mely azt szétfújja, csak egy felhőre, mely a napot eltakarja, s semmi sincs belőle többé! Brazovics úrnak úgy tetszett, mikor a kormányzó szobájából kilépett, mintha az ott álló silbaknak két csákó volna a fejében, két puska a karján, mintha a pavilon ablakai táncolnának, s az a hosszú folyó ott meredek hegyi lejtőnek magasodnék fel előtte, s a falak rá akarnának dűlni... * ...odakinn a teremben ijedelmes hangok hallatszanak, minőkben az elfojtott elszörnyedés hal el. - Nézze meg ön, mi baj van? - szól Athalie vőlegényének. A titkolt, fojtott rémsuttogás odakinn egyre növekedik. A vőlegény visszaérkezik. A kinyitott ajtóban megáll, s onnan szól a menyasszonyának: - Brazovics úr meghalt!... A DUNÁNÁL 17 2002. február