AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 18. évfolyam (1976)

1976 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - FÜGEDI ERIK: Számítógépes agrártörténeti kutatások a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban és a KSH Könyvtára Történeti Statisztikai Kutatóhelyén

116 SZÁMÍTÓGÉPES AGRÁRTÖRTÉNETI KUTATÁSOK után, érthető módon, a polgári történetírók által elhallgatott vagy elferdített paraszti osztályharc felé fordult elsősorban; ami a mezőgazdasági termelés történetét illeti, vizsgálódásai jószerével a pozitivistáktól már összeszedegetett adathalmaz korszerű kiaknázására s a polgári elődök eredményeinek újra­értékelésére korlátozódtak. Látni kellett azt is, hogy agrármúltunkból leg­inkább a Mohács előtti századok s azután a Rákóczi-szabadságharcig terjedő idő eseményei kötötték le az első világháború előtt működött polgári történet­írók érdeklődését. Wenzel Gusztáv, mindmáig egyedüli kiadott s tudományos alapokkal rendelkező mezőgazdaság-történelmünk szerzője úgy vélte: az újkori fejlődést már nem kell részletesen vizsgálni, hiszen közelebb áll a ma embe­réhez. Mária Terézia ideje óta a fejlődés különben is sokkal egyszerűbb [!], tényezőinek sokoldalú tanulmányozására nincs többé szükség — jellemző, ha általánosnak éppen nem is mondható felfogás. S az újabb kor, kivált az 1848-at követő idők agrármúltjának a korábbi polgári történetírás részéről való elhanyagolása természetes módon járt együtt azzal, hogy a fejlődés számszerű jellemzői elsikkadtak. A pozitivizmus nemze­déke legjobbjainak figyelmét ugyan nem kerülte el, milyen fontos hely illeti a statisztikai feldolgozásra, kvantitatív megállapításokra alkalmas kútfőket az agrártörténetírásban, ám általában véve megmaradtak a követelmény han­goztatásánál, csupán az említett uradalomtörténetek fordítottak gondot a termelés s a jövedelem számszerű adataira. E felismerésekből az alábbi következtetések önként adódtak. A múltban rendszertelenül összevillázott adatokon való kérődzés helyett (bocsánat a kifejezésért!) új forrásokra kell alapoznunk Magyarország agrár­történetének modern, marxista módszerű feldolgozását. Egyrészt, mert a már ismert, zömükben szórványos-töredékes adatok bajosan illeszthetők nagyobb összefüggésbe, s a fejlődésnek akkor is csak csekély részére vethetnek világos­ságot. Másrészt, mert vannak még más, ráadásul bőven ömlő forrásaink is, melyekből addig csupán itt-ott, szűkkörű felhasználásra merítettek kutatóink. Mégpedig olyanok, melyekből nem széthulló részadatok bukkannak találomra elő, hanem amelyek mondanivalójuknak szerves, kerek egybetartozása révén az agrárélet belső összefüggéseinek feltárását teszik lehetővé. Ezeket kell számba vennünk, különös figyelemmel a mezőgazdasági termelést megvilágító kútfőkre — ami természetesen nem jelent annyit, mintha a kutatómunka csakis a termelés kérdéseire irányulna, elszakítva azokat a társadalmi problé­máktól. S amint egyszer a termelés menetét s eredményeit tükröző források a kutatás gyújtópontjába kerültek, nyilvánvalóan bővebb lehetőség nyílik kvantifikációs módszerek alkalmazására. A kútfők megválasztása során orvoslást kívánt az a mellőzés is, melyben a korábbi agrártörténetírás az újabbkori fejlődést részesítette. Ez a szempont annál nagyobb súllyal esett latba, mivel napjaink agrárhelyzetének teljes át­érzéséhez, a jelen problémáinak megoldásához éppen a közelebbi előzmények, a mához vezető út földerítésére van leginkább szükség. Más szóval: nagyobb távlatban a kapitalizmus korának agrárfejlődése tarthat számot legtágabb érdeklődésre. Amikor tehát abban kívántunk állást foglalni, főképp mely századokra vonatkozólag kívánatos új forrásanyag bevonása, nemcsak azt kellett mérlegelni: mikortól fogva hagy leginkább cserben az előző kor agrár­történetírása. Azzal is számolni kellett, meddig nyúlnak vissza mai agrár­életünk közvetlen előzményei, kitapintható gyökérszálai. Ebben a vonatkoz

Next