AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 18. évfolyam (1976)

1976 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - FÜGEDI ERIK: Számítógépes agrártörténeti kutatások a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban és a KSH Könyvtára Történeti Statisztikai Kutatóhelyén

117 SZÁMÍTÓGÉPES AGRÁRTÖRTÉNETI KUTATÁSO­­ zásban a következő tény tartott számot megfontolásra. Magyarország mai területének legnagyobb része, csupán északnyugati és északkeleti szögletét kivéve, török uralom alá, ill. a végvárak mentén húzódó, kétfelé adózó hódolt­sághoz tartozott egykoron. A török világban s az azt lezáró felszabadító háború során, majd részben a Rákóczi-szabadságharc alatt is ez a terület pusztult el leginkább, itt kellett az agráréletet új alapokon felépíteni. Ha tehát azt tekint­jük, honnan vezetett az agrárfejlődés töretlen ívben a jelenkorig, legcélszerűbb a XVII. és a XVIII. század fordulójáig visszamennünk, így került sor az 1715. és az 1720. évi, majd pedig az 1828-i országos ösz­szeírás agrártörténeti szempontból való feltárására. Miért éppen országos összeírásokéra? Egy előnye ennek a választásnak első pillantásra nyilvánvaló: nem szétszórt, kiragadott adatokhoz jutunk ilyenformán, hanem nagyjából egységes szempontok szerint az egész országról készült helyzetfölvétel tükré­ben rajzolódnak ki a paraszti gazdálkodás főbb összetevői. De megszívlelést kívánt egy másik körülmény is. Ha valahol, a mezőgazdaságban érvényesül leginkább a táji tényezők alakító, nemegyszer meghatározó erejű hatása. Amíg a gazdálkodás lényegében önellátásra irányult, agrártájaink kialakításában a természeti adottságoknak jutott a fő szerep, az árutermelés kibontakozásával viszont a piac s a hozzá kapcsolódó közlekedés tájalakító hatása lépett elő­térbe. De hogy melyek voltak egy-egy adott időszakban az ország agrárrégiói, s nagyjából hol kell megvonnunk a fejlődés során változó határaikat, annak tisztázására csupán országos vagy hasonló méretű fölmérések forrásanyaga adhat megnyugtató alapot. Ez óvhat meg attól a veszélytől is, mellyel a múltban feltárt szórványos, gyakran más-más területről való s az idő dimen­ziójában is hézagokat mutató adatok erőltetett összekapcsolása szükségképp együtt jár, hiszen az így konstruált, általánosnak feltüntetett fejlődéssor egyes elemei valójában eltérő, a táji sajátosságoktól meghatározott fejlődésfolyama­tokat képviselhettek, s azoknak is előhaladottabb vagy elmaradottabb stá­diumait. Röviden ennyiben vázolhatók azok a meggondolások, melyek a mondott összeírások agrártörténeti szempontból való rendszerezett kijegyzéséhez vezettek. Az 1715-i és az 1720-i a török kor utáni új alapvetésre vet világos­ságot, az 1828. évi pedig azt a fundamentumot hivatott feltárni, melyre épülve a kapitalista gazdálkodás kibontakozott. Az előbbiek községenként a jobbá­gyokat és a zselléreket számlálják elő név szerint szántóföldjükkel, rétjükkel s — ha van — szőlőjükkel és irtványukkal együtt, majd szöveges megjegyzé­sek formájában elmondják: milyen a helység fekvése, talaja, a szántóföld megművelhetősége, termékenysége, milyen művelési rendszerben hasznosít­ják, milyen a rét hozama, jellemzik a legelőt, az erdőt, kitérnek a bortermésre, említést tesznek az odatartozó pusztákról, a malmokról s más ipari berende­zésekről, a piaci lehetőségekről, elsorolják a helység lakosaira nézve előnyös és hátrányos körülményeket. Az 1828-i összeírás ezenfelül rovatos részében a házak számáról, a paraszti háztartáshoz tartozó felnőtt személyek számáról és megoszlásáról, az állatállományról, a családfők ipari stb. tevékenységéről is tájékoztat, a leíró részben pedig földesúr és jobbágy viszonyát, a trágyázást, a talajművelés módját, a megművelési költséget, a terményekért a legközelebbi piachelyen kapható árat, a szántóföld, rét, szőlő és tehéntartás tiszta jöve­delmét, a kereseti lehetőségeket stb. is részletezi. Mindez lehető teljességgel (csupán az 1720-i összeírással tételenként egybedolgozott 1715-i esetében elégedve meg a művelési ágak kiterjedésének helységenkénti összegével) került

Next