AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 40. KÖTET (A MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei, 1981)

1981 / 2-4. sz. - ERDÉSZETI ÉS FAIPARI TUDOMÁNYOS ÜLÉS - FAFELDOLGOZÁSI SZEKCIÓ - Lengyel László: A ragasztott vasúti talpfák használatának tapasztalatai

506 LENGYEL LÁSZLÓ években ezen a téren folytatott kísérletek eredményesnek bizonyultak. Sike­rült elérni ugyanis, hogy a ma is használt előfeszített betonaljak hazai gyártása ez idő tájt lendületesen beindult, és néhány éven belül több mint 200 000 db alj legyártásra, illetve beépítésre került. Ugyanakkor továbbra is a legnagyobb nehézséget jelentette a MÁV-nak a választékos faanyagot igénylő váltófák és híd­gerendák beszerzése, illetve pótlása más anyagokkal. A fennálló nehézségek áthi­dalására egyetlen megoldás látszott: a kisebb keresztmetszetű és értékű, vagy eddig is alárendeltebb célra alkalmas faanyagok ragasztás útján történő felhasználása. A Magyar Tudományos Akadémia Faipari Albizottsága — amely a talpfa­ragasztási kutatásban a két intézet munkáját koordinálta és irányította — segítségével megállapítást nyert, hogy a kitermelhető faanyagból aránylag kevés az optimális méretű és minőségű felhasználható faanyag. A nagy kereszt­metszetű 15x25 és 15x30 cm és 2,60—4,40 m hosszú talpfák és váltófák rönkökből történő kitermelésénél jelentős melléktermék, hulladék keletkezik. Becslés alapján megállapítható volt, hogy hazánkban ez idő tájt a 15x20 cm átmérőjű rönkök a legkevésbé kihasználtak az ipar szempontjából és ezért a talpfa­ragasztás céljára leginkább figyelembe vehetők. A körülmények mérlegelése, a felhasználható faanyag ismerete alapján a két intézet 1954-ben hozzákezdett azokhoz a kísérletekhez, amelyek a rendelke­zésre álló eszközökkel elvégezhetők voltak és amelyek a nagy igénybevételnek kitett ragasztott talpfák előállításához alapvető fontossággal bírtak. Ezek között kívánom megemlíteni annak a ragasztóanyagnak kiválasztását, amely a melegragasztásos eljáráshoz megfelelőnek mutatkozott. A sokféle ragasztó­anyag közül a talpfaragasztás céljára legmegfelelőbbnek mutatkozott a fenol­metaparakrezol-formaldehid alapanyagú műgyanta, amelyet akkor házilag kellett előállítani. Az alkalmazott műgyanta kiválasztása fizikai és kémiai jellemzőinek meghatározása, majd ennek alapján a kísérleti üzemi gyártástechnológiájának kidolgozása során a Faipari­ Kutató Intézet munkatársai elévülhetetlen eredmé­nyeket értek el néhai Szilassi Károly osztályvezető irányítása mellett. Ezeknek a több mint két éven át tartó vizsgálatoknak kiemelkedő eredményei között említhetjük azt a tényt, hogy hazánkban a fai­va­rral megismertethették a műgyan­tákat. Mindehhez az is hozzájárult, hogy fáradságos munkával sikerült tisztázni a faragasztás elméletének néhány szakmai szempontból is alapvető kérdését. Sikerült ugyanis meghatározni a ragasztószilárdság értékének változását a fa szálirányának és a ragasztás síkja által bezárt szög nagyságának függvényében, a fafelület előkészítése (csiszolás, gyalulás, fogazás) és a ragasztószilárdság közötti összefüggések törvényszerűségeit, nem utolsó sorban pedig az egyes műgyanta edzőtípusok befolyásának a ragasztószilárdságra gyakorolt hatását. A statikus vizsgálatokat (hajlító, ütő, nyíró, brinnel) kezdetben 1 , 5 méretre kisebbített, a különböző fafajokból (tölgy, bükk, akác, cser, fenyő)

Next