A Hét, 1973. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 2. szám

4 t ■Mi M !«v­io­ IRODALOM ~ A munkásság 1919 után, az új társadalmi és politikai helyzetben is hű maradt Petőfi szelleméhez és forradalmi hagyományaihoz. A kommunista és a szociáldemokrata mozgalomban Petőfi és Ady az iro­dalom s gyakran a politikai tünteté­sek zászlaja. A húszas években u­­gyan nem rendezhetnek Petőfi-ün­­nepségeket, a szocialista sajtó és más kiadványok azonban rendsze­resen közölnek Petőfi-verseket és a forradalmár költőt idéző cikke­ket. A háború utáni első romániai magyar publikációk egyike, az 1920- as évre kiadott Erdélyi Mun­kás Kaptára nem véletlenül jelen­teti meg A nép című költeményt — forradalmi időkben mozgósító ere­je van az olyan soroknak, mint: „Haza csak ott van, hol jog is van, / S a népnek nincs joga." A Temesvárt megjelenő Banater Ar­beiter-Kalender 1920-as kötete né­met fordításban közli A kutyák da­lát. A román nyelvű szociáldemok­rata lap, az Adevărul erősen cen­zúrázva közli Az apostolt, egy má­sik szocialista kiadvány, a Tribuna Socialistă 1923-as naptára pedig a Falu végén kurta kocsma fordítá­sát nyújtja a román munkásoknak. A kommunista irányítás alatt álló Egységes Szakszervezetek Kultúrta­­nácsának kiadásában megjelent 1928. évi Országos Munkás Naptár a Legendát közli, s jegyzetben így mutatja be Petőfit: „A feudális Ma­gyarország szabadság és független­ségre törő népköltője. Társadalmi ideálja a világszabadság interna­­cionális gondolata". A Szocialista Párt könyvkereskedése 1925-ben ad­ta ki a Proletárok verses könyvét, amelynek célja, hogy szavalásra alkalmas verseket juttasson el a munkáskultúra ápolóihoz. A mintegy ötven verset tartalmazó kis antoló­gia Petőfi és Ady, Coşbuc és Ne­­culuţă, Morris Roselfeld és Walt Whitman, Kassák Lajos és Komjáthy Jenő, Csizmadia Sándor és Farkas Antal, Peterdi Andor és Vanczák János, Salamon László, Erdélyi La­jos, Halász József, Kádár Imre és mások verseit közölte. A kötet — miként az előszó írója megjegyzi — fontos feladatot teljesít, mivel „elvtársaink megtalálnak benne sza­valásra alkalmas verseket csakúgy, mint a proletariátus legszebb dalai­nak szövegét, a proletariátus min­dennapi és ezernyi változattal teli életének egy-egy megnyilvánulását csakúgy, mint harcos és lelkesítő verseket." Nemcsak a magyar nyelvű szo­cialista sajtó közli Petőfi verseit, de neve mind gyakrabban tűnik fel az ország minden részében a ro­mán nyelvű szocialista lapokban is. 1919-ben a bukaresti Tineretului So­cialist, 1920-ban a Turnu Severin­­ben megjelenő Cuvintul Socialist, 1921- ben a ploieşti-i Lupta Socia­listă közöl Petőfi forradalmi verse­iből. Az apostol Kolozsvárt a Tri­buna Socialistéban is a cenzúrától megcsonkítva jelenik meg. A Tri­buna Socialistă 1923-as naptára E­­minescu, Coşbuc, Goga, E. Isac és Neculuţă mellett Petőfi-verset közöl irodalmi összeállításában. A szak­­szervezeti lapok: a Typograph, Me­talurgistul, Constructorul, a Grafica Gălăţeana szintén reprodukálják Petőfi forradalmi verseit. A szocia­lizmussal rokonszenvező folyóiratok közül a húszas években a Nagyvá­radon megjelenő Aurora, a harmin­cas években a kolozsvári Societa­tea de Miine közöl Petőfi-verseket Corneliu Albu és Axente Banciu fordításában. A harmincas évek második felé­ben a fasizmus agresszív politikája következtében növekszik a háborús veszély. Romániában a fasiszta e­­rők terrorakciói szintén fokozódnak. Cuza és Goya pártjának antiszemi­ta kilengéseit a vasgárdisták táma­dásai követik a legális szociálde­mokrata otthonok ellen. Demokrati­kus lapokat égetnek, könyvmáglyá­kat raknak egyes helyeken, me­rényleteket követnek el. Ezzel pár­huzamosan magyar értelmiségi kö­rökben is érezhető jobbra fordulás, különösen az olasz fasizmus s az osztrák típusú klerikális fasizmus irányába. 1936 után az illegalitásban műkö­dő kommunista s a legális keretek közt tevékenykedő szociáldemokra­ta szervezetek a harc új formáit ke­resik a fasizmus és háborús ve­szély ellen. A gazdasági és politi­kai harccal párhuzamosan megélén­kül a kulturális tevékenység is. Petőfi a zászló ismét s az is ma­rad a fasizmus elleni küzdelem é­­veiben. A Szociáldemokrata Párt központi közlönye, az Előre, 1937. augusztus elsejei számában Jordá­­ky Lajos cikkét közli Petőfi és a szabadság címmel, melynek köz­­ponti gondolata a nemzeti és tár­sadalmi harc szoros szimbiózisa, el­választhatatlan egysége: „Magyar nemzeti öntudat és az elnyomott osztályok felszabadulásá­nak gondolata egyetlen nagy szin­tézisben állanak előttünk Petőfi műveiben. Az ő nemzeti öntudata ugyanis népi öntudat. Nem más nemzetek visszaszorításában, de minden nemzet megbecsülésében áll. Mindenek fölé helyezni a nincs­telen parasztot és városi szegény réteget. Valóban forradalmár, a 48-as időknek Táncsics mellett e­­gyetlen népi forradalmára ... Nem véletlen, hogy ... 1937-ben csak szo­cialisták és polgári radikálisok mernek nyíltan állást foglalni Pe­tőfi mellett. Az sem véletlen, hogy az uralkodó osztály sajtója és iro­dalmi társaságai Petőfiből épp azt akarják végérvényesen kihagyni, ami benne a népi realitásokból e­­red. Parasztot felemelő nemest ki­gúnyoló, republikánus és szabad­ság-forradalmi verseit." A cikk végezetül a kisebbségi dolgozók Petőfi-szemléletét, illetve annak időszerű tanulságait fogal­mazza meg: „Kisebbségi sorsunk gazdasági és szellemi elnyomást jelent ma még, de küzdelmeink ré­vén kivívhatjuk magunknak a szo­ciális egyenlőséget és azon keresz­tül a nemzetiségi egyenlőséget. Következetes kisebbségi politikát kíván azonban meg mindenkitől ez a sors. Nem követelhetünk jogokat és nem kacsingathatunk a tekin­­télyuralmi rendszerek felé egyidő­­ben. Belső demokratikus nevelést az erdélyi magyarságnak, bátor kiállást a demokrácia mellé, nyíl­tan elítélni minden szabadságfosz­tó kormányrendszert az egész vilá­gon, ez a magyar sajtó és a be­csületes magyarok kötelessége, ha egyenjogúságot akarnak. És ne fe­ledkezzünk meg még egy dologról. Minden esetben együttműködni a román néppel, a kizsákmányolt osztályokkal a szociális felszaba­dításért ... Ezeket a futó gondola­tokat váltotta ki belőlünk ez az em­lékezés. Ezért hajtjuk meg ezen au­gusztus elsején a szocializmus vö­rös zászlóját Petőfi Sándor és sza­badságharcos társai előtt." Petőfi- és Eminescu-, Ady- és Coșbuc-ünnepélyek követik egy­mást 1937 és 1940 között Kolozsvá­ron, Nagyváradon és más erdélyi városokban. A népek testvériségé­nek s a szabadság követelésének jegyében zajlanak le a magyar és román munkások közös ünnepsé­gei. A segesvári Petőfi-ünnepsége­­ken 1938-ban megjelennek a kom­munista és a szociáldemokrata párt képviselői is. Az Előre 1938 október közepén közli Böszörményi Emil cikkét, a­­mely ezekkel a szavakkal fejeződik be: „A Petőfi hitében megerősödött proletariátus szilárd meggyőződés­sel halad az új idők felé, amelyek­ben a szocializmus mint az embe­ri értelem és erő megnyilatkozása, a szabadság megtestesítője és a megtisztult kultúra hordozója — a­­karásainak és törekvéseinek betel­jesedését jelenti." Nagyvárad szer­vezett munkásságának október 22- én tartott Petőfi-ünnepélyén Bö­szörményi Emil még részt vesz, de alig tíz nap múlva a vasgárdisták meggyilkolják. 1939 nyarán, Petőfi halálának 90. évfordulója alkalmából, országos emlékünnepségeket szerveztek. A kezdeményező Józsa Béla volt, s az akciót a kommunista párt tömeg­szervezetének, a MADOSZ-nak a lapja az Erdélyi Magyar Szó nép­szerűsíti. A lapban közölte július elején azt a felhívást is, amely a helyi ünnepségek mellett országos felvonulást javasol a fehéregyházi ünnepségre. A felhívás előtti napokban jelent meg Józsa Béla füzete Petőfiről, a­­mely néhány hónap alatt két kia­dásban, húszezer példányban kelt el. Józsa Béla tanulmányában fel­vázolta az 1848 óta eltelt kilenc év­tized történetét, majd az új idők új feladataival foglalkozott. „Kilencven év után a segesvári síkon újra tö­megek gyűlnek letenni az emléke­zés koszorúját a szabadság halott hősei számára — írta. — Ott lesz­­nek a gyárak, műhelyek munkásai, a Gábor Áron utódai, a harisnyás székelyek s a Petőfi szellemét át­­érző magyar szellemi ifjúság. De Erdély magyarsága mellett ott kell legyenek román társaink is, akikkel évtizedek küzdelme forrasztott össze a gyárakban s a szervezetekben". Az Erdélyi Magyar Szó felhívása visszhangra talált mindenfelé. Első­nek a brassói székely alkalmazot­tak szervezete jelentette be, hogy lépéseket tett egy nagy Petőfi-ünne­­pély rendezésére. Hasonló előké­születek folytak Nagyváradon, Ma­rosvásárhelyen, Kolozsváron és Bu­karestben. A lap július közepén már jelzi, hogy Kolozsváron Petőfi­­emlékünnep-bizottság alakult, a­­mely nagyszabású népünnepélyt készít elő július végére, így érkezett el július harmincadi­­ka. Az Erdélyi Magyar Szó ünnepi számot ad ki. Az igazi Petőfi szel­lemét Szabó Árpád, a lap később mártírhalált halt főszerkesztője és Nagy István idézte fel. Közli Petőfi forradalmi verseit: Egy gondolat bánt engemet, A konzervatívok, Pa­lota és kunyhó, A XIX. század köl­tői, Az országgyűléshez, Buda vá­rán újra német zászló. Tiszteljétek a közkatonákat!, Háború volt... Az Előre Kibédi Sándor cikkét közli, aki Petőfi, a szabadság köl­tője című cikkében méltatja a sza­badságharcos költőt. A július 30-i ünnepségek Petőfi forradalmiságána­k jegyében zajlot­tak le Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmáron, Segesváron, Bukarest­ben és más városokban. A ripor­ter így számol be a kolozsvári gyű­lésről: „A reggeli napfény arany csíkokat fest az utcák köveire. Az ósdi házak közül egyszerű embe­rek igyekeznek a Magyar Színház felé. Arcukon várakozás és elfoj­tott előlegezett öröm tükröződik. A Petőfi-ünnepségre jönnek, amelyet a nagy költő halálának 90 éves fordulója alkalmából a kolozsvári munkások, kisiparosok, földműve­sek és értelmiségiek Petőfi-emlék­­ünnep-bizottságba tömörült cso­portja készít elő ..." (Erdélyi Ma­gyar Szó, 1939. augusztus 6.) A lap ezután beszámol a nagyszabású ünnepségről. Talpalatnyi hely sem maradt üresen a Magyar Színház­ban. Az első felszólaló: Asztalos Sándor, a Magyar Népközösség ne­vében beszélt. A magyar munkás­ság nevében Nagy István és Jor­­dáky Lajos beszéltek. „Ha Erdély népei megértik Petőfit ezekben a napokban — mondotta Nagy Ist­ván —, egymásra találva egy nagy testvéri fogadalommal mehetünk el majd a százéves évforduló napján, magyar, román és mindenféle ná­ció a fehéregyházi emlékműhöz"... „Petőfi nemcsak a mi költőnk... — kezdte beszédét Jordáky. — A pa­rasztoké­­ és a munkásoké, a kis­polgároké és haladó értelmiségie­ké, nemzeteken felül az egész em­beriségé, mindenkié, aki elnyomott, akinek útmutatóra és gyámolítóra van szüksége... Magyarok va­gyunk, e föld szülöttei, amint román testvéreink is e föld szülöttei. Jo­gokat, egyenlőséget akarunk". Sur­­du Mihail nyomdász a román mun­kások nevében rótta le hódolatát: Petőfi és 1848 román és magyar for­radalmárainak „példája kell útmu­tatóul és egyben buzdításul szolgál­jon a jövőben az egymás megérté­sében és a békés együttélés­ben ..." — hangsúlyozta. Végezetül Szabó Árpád, a lap főszerkesztője beszélt Petőfi politikai szerepéről. Közben szavalatok, az ifjúmunkás szavalókórus, énekszámok és dalár­da tarkította az ünnepség műsorát. A nagyváradi Petőfi-ünnepségen Bányai László tartott előadást, ki­emelve Petőfi harcát a függetlensé­gért és a népjogokért. A szatmári ünnepségen Méliusz József méltatta Petőfi forradalmiságát és aktualitá­sát: „Több ez az országszerte zaj­ló ünnepély, mint csupán ünnepség, a jogainkért, a nép jogaiért való új és nagyarányú harc kezdetét kell jelentenie Petőfi szellemében. Az eszmék, amit mi Petőfi vezérletével követünk, a francia forradalom esz­méi, melyek lehetővé teszik a test­vérnépekkel való hátsó gondolat nélküli találkozást. Ideje, hogy a néppel vallomást tegyünk, miként vagyunk magyarok, mi a magyar­ságunk. Ez nem lehet más, mint Pe­tőfi magyarságai" Az összes jelentős városok szak­szervezeteiben tevékenykedő kom­munista és szociáldemokrata mun­kások küldöttei Fehéregyházán is megjelentek. Udvarhely, Marosvá­sárhely, Szászrégen, Brassó, Kolozs­vár és Bukarest munkássága koszo­rút helyezett el az emlékműre. A román munkások koszorúját Tina Francisc szászrégeni munkás veze­tésével delegáció hozta el. A mun­kásság nevében Józsa Béla tartott rövid megemlékezést: „Nem árultuk el Petőfi szellemét! Nem árultuk el 48—49 hagyományait, bennünk iz­zik a szláv ősű Petőfi izzó magyar­sága, amely most, 90 esztendő után is korbácsként vág végig a meg­veszett fajkutatókon, a Duna völ­gyében s itt sorainkban is. Valljuk a magyar testvériséget a román nép fiaival, akik mellettünk a gyárak­ban, a műhelyekben, a sza­kszerve­­zetekben küzdöttek és küzdenek sokszor megszűkített jogaikért és az egyenlőségért." A Petőfi-ünnepségek tanulságait Bányai László vonta le­. „A lefolyt erdélyi Petőfi-ünnepségek megmu­tatták, hogy kik azok, akik kihúzni igyekeznek ezt a sorstól megvert szekeret, és kik azok, akik vissza­visszarántják. Kik azok, akik Pető­­fivel, népünk megtestesült szabad­ság- és életakarásával tartanak, és kik azok, akik nem akarják is­merni, elismerni őt, sőt ellene tör­nek. (Erdélyi Magyar Szó, 1939. au­gusztus 6.). A Petőfi-ünnepségekről részlete­sen beszámol a korabeli román saj­tó is. A haladó lapok kiemelték je­lentőségét, a reakciós sajtóorgánu­mok „baloldali" veszélyről beszél­tek. Az Erdélyi Magyar Szóban cik­ket írt Mihai Beniuc is, Petőfi emlé­ke az erdélyi román ifjúság között címen. Az apostolból vett idézettel kezdi, majd a szabadságért küzdő Petőfi példázatával folytatja. „Ne­künk, románoknak azért drága Pe­tőfi emléke — írja Beniuc —, mert szelleme rokon a mi, szabadságért élő-haló lelkünkkel... És azok csu­dájára, akiknek ősei engesztelhe­tetlen ellenségei volta­k hajdan a költőnek, ma a népek az ő szelle­mének nyújtják ki védelmi összefo­gásra kezeiket, s Petőfi, kinek jel­szava a »Világszabadság« volt, ál­dását adja a mi szándékainkra is, és óriássá nőtt szellem­ alakja bi­zonyára ott fog harcolni soraink kö­zött." (1939. augusztus 13.). Mihai Beniuc kiállása határozott szocialista állásfoglalás. Párhuza­mosan az Erdélyi Magyar Szóban közölt cikkével, a haladó fiatal ro­mán értelmiségiek lapjában, a Ţara Nouá­ban közli a Buda várán újra német zászló­ fordítását, amelyet az ugyancsak Kolozsvárt megjelenő Muncitorul című lap is átvesz. A vers fordítása és közlése 1939 őszén bátor antifasiszta tett volt, tiltako­zás mind a hitlerizmus, mind a bel­ső fasiszta erők ellen. A július 30-i ünnepségek után au­gusztus 6-án Költőn emlékeztek meg Petőfiről a költői és környékbeli parasztság, nagybányai munká­sok s más városokból jött munkás­küldöttségek jelenlétében. A kolozs­vári munkásság nevében Józsa Bé­la helyezett el koszorút, s beszédé­ben Petőfi szavaival és szellemében ítélte el azokat, akik „faji megkü­lönböztetések alapján akarják az egysorsú embereket elválasztani egymástól". (Erdélyi Magyar Szó, 1939. augusztus 13.). A Petőfi-kultuszhoz tartozik az az ünnepség is, amelyet a kolozsvári Munkás-Athenaeum rendezett 1939 október közepén a Magyar Színház helyiségében. Az ünnepség jövedel­mét a munkanélküliek segélyezésé­re kívánták fordítani. A cenzúra a­­zonban törölte A kutyák dalát és A farkasok dalát. A júliusi ünnepsége­ken az ifjúmunkás szavalókórus oly erővel adta elő e verseket és olyan tömegtüntetést váltottak ki, hogy az októberi ünnepségen már nem engedték előadni őket. A kolozsvári Munkás-Athenaeum 1940. március 17-én tartotta meg nagy tömeg előtt márciusi emlékün­nepét. Az ünnepi gyűlést az egyko­ri sajtójelentések szerint Surdu Mi­hail nyomdász nyitotta meg román és Scheng Ferenc vasmunkás ma­gyar nyelven. Az 1848-as évek forra­dalmi eseményeiről és Petőfi szere­péről Jordáky Lajos emlékezett meg. Józsa Béla Táncsics Mihály szere­péről és jelentőségéről beszélt. Ko­vács Katona Jenő pedig az írók for­radalmi szerepéről tartott előadást. JORDÁKY LAJOS Részünk minden nyomor... Petőfi az erdélyi munkásmozgalomban n. !'cs-r.v­ir­s » A HÉT, IV. ÉVF., 2. SZÁM

Next