A Hét, 1973. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-12 / 2. szám
4 t ■Mi M !«vio IRODALOM ~ A munkásság 1919 után, az új társadalmi és politikai helyzetben is hű maradt Petőfi szelleméhez és forradalmi hagyományaihoz. A kommunista és a szociáldemokrata mozgalomban Petőfi és Ady az irodalom s gyakran a politikai tüntetések zászlaja. A húszas években ugyan nem rendezhetnek Petőfi-ünnepségeket, a szocialista sajtó és más kiadványok azonban rendszeresen közölnek Petőfi-verseket és a forradalmár költőt idéző cikkeket. A háború utáni első romániai magyar publikációk egyike, az 1920- as évre kiadott Erdélyi Munkás Kaptára nem véletlenül jelenteti meg A nép című költeményt — forradalmi időkben mozgósító ereje van az olyan soroknak, mint: „Haza csak ott van, hol jog is van, / S a népnek nincs joga." A Temesvárt megjelenő Banater Arbeiter-Kalender 1920-as kötete német fordításban közli A kutyák dalát. A román nyelvű szociáldemokrata lap, az Adevărul erősen cenzúrázva közli Az apostolt, egy másik szocialista kiadvány, a Tribuna Socialistă 1923-as naptára pedig a Falu végén kurta kocsma fordítását nyújtja a román munkásoknak. A kommunista irányítás alatt álló Egységes Szakszervezetek Kultúrtanácsának kiadásában megjelent 1928. évi Országos Munkás Naptár a Legendát közli, s jegyzetben így mutatja be Petőfit: „A feudális Magyarország szabadság és függetlenségre törő népköltője. Társadalmi ideálja a világszabadság internacionális gondolata". A Szocialista Párt könyvkereskedése 1925-ben adta ki a Proletárok verses könyvét, amelynek célja, hogy szavalásra alkalmas verseket juttasson el a munkáskultúra ápolóihoz. A mintegy ötven verset tartalmazó kis antológia Petőfi és Ady, Coşbuc és Neculuţă, Morris Roselfeld és Walt Whitman, Kassák Lajos és Komjáthy Jenő, Csizmadia Sándor és Farkas Antal, Peterdi Andor és Vanczák János, Salamon László, Erdélyi Lajos, Halász József, Kádár Imre és mások verseit közölte. A kötet — miként az előszó írója megjegyzi — fontos feladatot teljesít, mivel „elvtársaink megtalálnak benne szavalásra alkalmas verseket csakúgy, mint a proletariátus legszebb dalainak szövegét, a proletariátus mindennapi és ezernyi változattal teli életének egy-egy megnyilvánulását csakúgy, mint harcos és lelkesítő verseket." Nemcsak a magyar nyelvű szocialista sajtó közli Petőfi verseit, de neve mind gyakrabban tűnik fel az ország minden részében a román nyelvű szocialista lapokban is. 1919-ben a bukaresti Tineretului Socialist, 1920-ban a Turnu Severinben megjelenő Cuvintul Socialist, 1921- ben a ploieşti-i Lupta Socialistă közöl Petőfi forradalmi verseiből. Az apostol Kolozsvárt a Tribuna Socialistéban is a cenzúrától megcsonkítva jelenik meg. A Tribuna Socialistă 1923-as naptára Eminescu, Coşbuc, Goga, E. Isac és Neculuţă mellett Petőfi-verset közöl irodalmi összeállításában. A szakszervezeti lapok: a Typograph, Metalurgistul, Constructorul, a Grafica Gălăţeana szintén reprodukálják Petőfi forradalmi verseit. A szocializmussal rokonszenvező folyóiratok közül a húszas években a Nagyváradon megjelenő Aurora, a harmincas években a kolozsvári Societatea de Miine közöl Petőfi-verseket Corneliu Albu és Axente Banciu fordításában. A harmincas évek második felében a fasizmus agresszív politikája következtében növekszik a háborús veszély. Romániában a fasiszta erők terrorakciói szintén fokozódnak. Cuza és Goya pártjának antiszemita kilengéseit a vasgárdisták támadásai követik a legális szociáldemokrata otthonok ellen. Demokratikus lapokat égetnek, könyvmáglyákat raknak egyes helyeken, merényleteket követnek el. Ezzel párhuzamosan magyar értelmiségi körökben is érezhető jobbra fordulás, különösen az olasz fasizmus s az osztrák típusú klerikális fasizmus irányába. 1936 után az illegalitásban működő kommunista s a legális keretek közt tevékenykedő szociáldemokrata szervezetek a harc új formáit keresik a fasizmus és háborús veszély ellen. A gazdasági és politikai harccal párhuzamosan megélénkül a kulturális tevékenység is. Petőfi a zászló ismét s az is marad a fasizmus elleni küzdelem éveiben. A Szociáldemokrata Párt központi közlönye, az Előre, 1937. augusztus elsejei számában Jordáky Lajos cikkét közli Petőfi és a szabadság címmel, melynek központi gondolata a nemzeti és társadalmi harc szoros szimbiózisa, elválaszthatatlan egysége: „Magyar nemzeti öntudat és az elnyomott osztályok felszabadulásának gondolata egyetlen nagy szintézisben állanak előttünk Petőfi műveiben. Az ő nemzeti öntudata ugyanis népi öntudat. Nem más nemzetek visszaszorításában, de minden nemzet megbecsülésében áll. Mindenek fölé helyezni a nincstelen parasztot és városi szegény réteget. Valóban forradalmár, a 48-as időknek Táncsics mellett egyetlen népi forradalmára ... Nem véletlen, hogy ... 1937-ben csak szocialisták és polgári radikálisok mernek nyíltan állást foglalni Petőfi mellett. Az sem véletlen, hogy az uralkodó osztály sajtója és irodalmi társaságai Petőfiből épp azt akarják végérvényesen kihagyni, ami benne a népi realitásokból ered. Parasztot felemelő nemest kigúnyoló, republikánus és szabadság-forradalmi verseit." A cikk végezetül a kisebbségi dolgozók Petőfi-szemléletét, illetve annak időszerű tanulságait fogalmazza meg: „Kisebbségi sorsunk gazdasági és szellemi elnyomást jelent ma még, de küzdelmeink révén kivívhatjuk magunknak a szociális egyenlőséget és azon keresztül a nemzetiségi egyenlőséget. Következetes kisebbségi politikát kíván azonban meg mindenkitől ez a sors. Nem követelhetünk jogokat és nem kacsingathatunk a tekintélyuralmi rendszerek felé egyidőben. Belső demokratikus nevelést az erdélyi magyarságnak, bátor kiállást a demokrácia mellé, nyíltan elítélni minden szabadságfosztó kormányrendszert az egész világon, ez a magyar sajtó és a becsületes magyarok kötelessége, ha egyenjogúságot akarnak. És ne feledkezzünk meg még egy dologról. Minden esetben együttműködni a román néppel, a kizsákmányolt osztályokkal a szociális felszabadításért ... Ezeket a futó gondolatokat váltotta ki belőlünk ez az emlékezés. Ezért hajtjuk meg ezen augusztus elsején a szocializmus vörös zászlóját Petőfi Sándor és szabadságharcos társai előtt." Petőfi- és Eminescu-, Ady- és Coșbuc-ünnepélyek követik egymást 1937 és 1940 között Kolozsváron, Nagyváradon és más erdélyi városokban. A népek testvériségének s a szabadság követelésének jegyében zajlanak le a magyar és román munkások közös ünnepségei. A segesvári Petőfi-ünnepségeken 1938-ban megjelennek a kommunista és a szociáldemokrata párt képviselői is. Az Előre 1938 október közepén közli Böszörményi Emil cikkét, amely ezekkel a szavakkal fejeződik be: „A Petőfi hitében megerősödött proletariátus szilárd meggyőződéssel halad az új idők felé, amelyekben a szocializmus mint az emberi értelem és erő megnyilatkozása, a szabadság megtestesítője és a megtisztult kultúra hordozója — akarásainak és törekvéseinek beteljesedését jelenti." Nagyvárad szervezett munkásságának október 22- én tartott Petőfi-ünnepélyén Böszörményi Emil még részt vesz, de alig tíz nap múlva a vasgárdisták meggyilkolják. 1939 nyarán, Petőfi halálának 90. évfordulója alkalmából, országos emlékünnepségeket szerveztek. A kezdeményező Józsa Béla volt, s az akciót a kommunista párt tömegszervezetének, a MADOSZ-nak a lapja az Erdélyi Magyar Szó népszerűsíti. A lapban közölte július elején azt a felhívást is, amely a helyi ünnepségek mellett országos felvonulást javasol a fehéregyházi ünnepségre. A felhívás előtti napokban jelent meg Józsa Béla füzete Petőfiről, amely néhány hónap alatt két kiadásban, húszezer példányban kelt el. Józsa Béla tanulmányában felvázolta az 1848 óta eltelt kilenc évtized történetét, majd az új idők új feladataival foglalkozott. „Kilencven év után a segesvári síkon újra tömegek gyűlnek letenni az emlékezés koszorúját a szabadság halott hősei számára — írta. — Ott lesznek a gyárak, műhelyek munkásai, a Gábor Áron utódai, a harisnyás székelyek s a Petőfi szellemét átérző magyar szellemi ifjúság. De Erdély magyarsága mellett ott kell legyenek román társaink is, akikkel évtizedek küzdelme forrasztott össze a gyárakban s a szervezetekben". Az Erdélyi Magyar Szó felhívása visszhangra talált mindenfelé. Elsőnek a brassói székely alkalmazottak szervezete jelentette be, hogy lépéseket tett egy nagy Petőfi-ünnepély rendezésére. Hasonló előkészületek folytak Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Bukarestben. A lap július közepén már jelzi, hogy Kolozsváron Petőfiemlékünnep-bizottság alakult, amely nagyszabású népünnepélyt készít elő július végére, így érkezett el július harmincadika. Az Erdélyi Magyar Szó ünnepi számot ad ki. Az igazi Petőfi szellemét Szabó Árpád, a lap később mártírhalált halt főszerkesztője és Nagy István idézte fel. Közli Petőfi forradalmi verseit: Egy gondolat bánt engemet, A konzervatívok, Palota és kunyhó, A XIX. század költői, Az országgyűléshez, Buda várán újra német zászló. Tiszteljétek a közkatonákat!, Háború volt... Az Előre Kibédi Sándor cikkét közli, aki Petőfi, a szabadság költője című cikkében méltatja a szabadságharcos költőt. A július 30-i ünnepségek Petőfi forradalmiságának jegyében zajlottak le Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmáron, Segesváron, Bukarestben és más városokban. A riporter így számol be a kolozsvári gyűlésről: „A reggeli napfény arany csíkokat fest az utcák köveire. Az ósdi házak közül egyszerű emberek igyekeznek a Magyar Színház felé. Arcukon várakozás és elfojtott előlegezett öröm tükröződik. A Petőfi-ünnepségre jönnek, amelyet a nagy költő halálának 90 éves fordulója alkalmából a kolozsvári munkások, kisiparosok, földművesek és értelmiségiek Petőfi-emlékünnep-bizottságba tömörült csoportja készít elő ..." (Erdélyi Magyar Szó, 1939. augusztus 6.) A lap ezután beszámol a nagyszabású ünnepségről. Talpalatnyi hely sem maradt üresen a Magyar Színházban. Az első felszólaló: Asztalos Sándor, a Magyar Népközösség nevében beszélt. A magyar munkásság nevében Nagy István és Jordáky Lajos beszéltek. „Ha Erdély népei megértik Petőfit ezekben a napokban — mondotta Nagy István —, egymásra találva egy nagy testvéri fogadalommal mehetünk el majd a százéves évforduló napján, magyar, román és mindenféle náció a fehéregyházi emlékműhöz"... „Petőfi nemcsak a mi költőnk... — kezdte beszédét Jordáky. — A parasztoké és a munkásoké, a kispolgároké és haladó értelmiségieké, nemzeteken felül az egész emberiségé, mindenkié, aki elnyomott, akinek útmutatóra és gyámolítóra van szüksége... Magyarok vagyunk, e föld szülöttei, amint román testvéreink is e föld szülöttei. Jogokat, egyenlőséget akarunk". Surdu Mihail nyomdász a román munkások nevében rótta le hódolatát: Petőfi és 1848 román és magyar forradalmárainak „példája kell útmutatóul és egyben buzdításul szolgáljon a jövőben az egymás megértésében és a békés együttélésben ..." — hangsúlyozta. Végezetül Szabó Árpád, a lap főszerkesztője beszélt Petőfi politikai szerepéről. Közben szavalatok, az ifjúmunkás szavalókórus, énekszámok és dalárda tarkította az ünnepség műsorát. A nagyváradi Petőfi-ünnepségen Bányai László tartott előadást, kiemelve Petőfi harcát a függetlenségért és a népjogokért. A szatmári ünnepségen Méliusz József méltatta Petőfi forradalmiságát és aktualitását: „Több ez az országszerte zajló ünnepély, mint csupán ünnepség, a jogainkért, a nép jogaiért való új és nagyarányú harc kezdetét kell jelentenie Petőfi szellemében. Az eszmék, amit mi Petőfi vezérletével követünk, a francia forradalom eszméi, melyek lehetővé teszik a testvérnépekkel való hátsó gondolat nélküli találkozást. Ideje, hogy a néppel vallomást tegyünk, miként vagyunk magyarok, mi a magyarságunk. Ez nem lehet más, mint Petőfi magyarságai" Az összes jelentős városok szakszervezeteiben tevékenykedő kommunista és szociáldemokrata munkások küldöttei Fehéregyházán is megjelentek. Udvarhely, Marosvásárhely, Szászrégen, Brassó, Kolozsvár és Bukarest munkássága koszorút helyezett el az emlékműre. A román munkások koszorúját Tina Francisc szászrégeni munkás vezetésével delegáció hozta el. A munkásság nevében Józsa Béla tartott rövid megemlékezést: „Nem árultuk el Petőfi szellemét! Nem árultuk el 48—49 hagyományait, bennünk izzik a szláv ősű Petőfi izzó magyarsága, amely most, 90 esztendő után is korbácsként vág végig a megveszett fajkutatókon, a Duna völgyében s itt sorainkban is. Valljuk a magyar testvériséget a román nép fiaival, akik mellettünk a gyárakban, a műhelyekben, a szakszervezetekben küzdöttek és küzdenek sokszor megszűkített jogaikért és az egyenlőségért." A Petőfi-ünnepségek tanulságait Bányai László vonta le. „A lefolyt erdélyi Petőfi-ünnepségek megmutatták, hogy kik azok, akik kihúzni igyekeznek ezt a sorstól megvert szekeret, és kik azok, akik visszavisszarántják. Kik azok, akik Petőfivel, népünk megtestesült szabadság- és életakarásával tartanak, és kik azok, akik nem akarják ismerni, elismerni őt, sőt ellene törnek. (Erdélyi Magyar Szó, 1939. augusztus 6.). A Petőfi-ünnepségekről részletesen beszámol a korabeli román sajtó is. A haladó lapok kiemelték jelentőségét, a reakciós sajtóorgánumok „baloldali" veszélyről beszéltek. Az Erdélyi Magyar Szóban cikket írt Mihai Beniuc is, Petőfi emléke az erdélyi román ifjúság között címen. Az apostolból vett idézettel kezdi, majd a szabadságért küzdő Petőfi példázatával folytatja. „Nekünk, románoknak azért drága Petőfi emléke — írja Beniuc —, mert szelleme rokon a mi, szabadságért élő-haló lelkünkkel... És azok csudájára, akiknek ősei engesztelhetetlen ellenségei voltak hajdan a költőnek, ma a népek az ő szellemének nyújtják ki védelmi összefogásra kezeiket, s Petőfi, kinek jelszava a »Világszabadság« volt, áldását adja a mi szándékainkra is, és óriássá nőtt szellem alakja bizonyára ott fog harcolni soraink között." (1939. augusztus 13.). Mihai Beniuc kiállása határozott szocialista állásfoglalás. Párhuzamosan az Erdélyi Magyar Szóban közölt cikkével, a haladó fiatal román értelmiségiek lapjában, a Ţara Nouában közli a Buda várán újra német zászló fordítását, amelyet az ugyancsak Kolozsvárt megjelenő Muncitorul című lap is átvesz. A vers fordítása és közlése 1939 őszén bátor antifasiszta tett volt, tiltakozás mind a hitlerizmus, mind a belső fasiszta erők ellen. A július 30-i ünnepségek után augusztus 6-án Költőn emlékeztek meg Petőfiről a költői és környékbeli parasztság, nagybányai munkások s más városokból jött munkásküldöttségek jelenlétében. A kolozsvári munkásság nevében Józsa Béla helyezett el koszorút, s beszédében Petőfi szavaival és szellemében ítélte el azokat, akik „faji megkülönböztetések alapján akarják az egysorsú embereket elválasztani egymástól". (Erdélyi Magyar Szó, 1939. augusztus 13.). A Petőfi-kultuszhoz tartozik az az ünnepség is, amelyet a kolozsvári Munkás-Athenaeum rendezett 1939 október közepén a Magyar Színház helyiségében. Az ünnepség jövedelmét a munkanélküliek segélyezésére kívánták fordítani. A cenzúra azonban törölte A kutyák dalát és A farkasok dalát. A júliusi ünnepségeken az ifjúmunkás szavalókórus oly erővel adta elő e verseket és olyan tömegtüntetést váltottak ki, hogy az októberi ünnepségen már nem engedték előadni őket. A kolozsvári Munkás-Athenaeum 1940. március 17-én tartotta meg nagy tömeg előtt márciusi emlékünnepét. Az ünnepi gyűlést az egykori sajtójelentések szerint Surdu Mihail nyomdász nyitotta meg román és Scheng Ferenc vasmunkás magyar nyelven. Az 1848-as évek forradalmi eseményeiről és Petőfi szerepéről Jordáky Lajos emlékezett meg. Józsa Béla Táncsics Mihály szerepéről és jelentőségéről beszélt. Kovács Katona Jenő pedig az írók forradalmi szerepéről tartott előadást. JORDÁKY LAJOS Részünk minden nyomor... Petőfi az erdélyi munkásmozgalomban n. !'cs-r.virs » A HÉT, IV. ÉVF., 2. SZÁM