A Hét, 1973. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-06 / 27. szám
Kis kalauz — nagy hibákkal A Turisztikai Könyvkiadó Városok és Fürdőhelyek sorozatában kis útikalauz jelent meg nemrég Marosvásárhelyről — magyar nyelven. (Szerzője Onisie Hossu.) Noha erre vonatkozóan nincs semmi utalás, a magyar szöveget románból fordította — valaki. Elismerést érdemel a kiadó hasznos, helyes kezdeményezéséért. Egy ilyen könyvecskét nemcsak a hozzánk látogató vendégek vesznek kézbe érdeklődéssel; mi, az idevalósiak is sokat megtudhatunk belőle. Még mindig nem készült el a Marosvásárhely múltját és jelenét átfogóan, hitelesen bemutató monográfia, noha ennek szükségességét senki sem vonja kétségbe. A fiatalabb nemzedékek alig-alig ismerik a város múltját, művelődési hagyományait. Persze, egy kis útikalauz fölöttébb vázlatosan tárgyalhatja ezeket a kérdéseket, éppen csak dióhéjban foglalhatja öszsze a legfontosabb tudnivalókat. Jelen kötet szerzője arra törekedett, hogy ennek az igénynek a lehetőségek határai között eleget tegyen. A történeti összefoglalásból és az azt követő részletesebb tájékoztatóból nem hiányoznak a Marosvásárhely nevezetességeire vonatkozó utalások. Hiányzik azonban néhány jelentős művelődéstörténeti mozzanat és kiemelkedő személyiség említése. Sehol nem esik szó például Aranka Györgyről, hiányzik Tolnai Lajos, a Kemény Zsigmond Társaság ... Amikor a város környékét, sőt a távolabbi Segesvárt is bemutatja a szerző, még utalás sem történik Fehéregyházára, Petőfire. Holott mellékesebb eseményeket ismételten hangsúlyoz. A részletező monografikus tárgyalást, persze, nem kívánhatjuk az effajta kiadványoktól. Helyénvaló lett volna azonban legalább a történelmi-művelődéstörténeti tényanyagot arányosabban csoportosítani. Kiváló szakemberek nyújthattak volna segítséget ilyen tekintetben; Farczády Elek vagy Bözödi György, esetleg mások közreműködésére, úgy hiszem, minden hasonló esetben számítani lehet. Valamennyi útikalauz elsősorban a vendégek megnyerésére törekszik. Azaz, előadásmódjával, kivitelezési formájával is hívogat, bizalmat kelt, jó értelemben vett „propagandát csinál“. Biztos azonban, hogy a meghökkentő, már-már groteszk és fülsértő stílusfordulatok a legkevésbé alkalmasak ennek a nemes célnak a szolgálatára. Mert joggal csóválhatja a fejét a Vásárhellyel ismerkedő turista, ha azt olvassa ebben a kis kalauzban — a képtárak, régi házak, egyéb érdekességek felsorolása után —, hogy végre a főtér „közepén valami igazán művészt készteti megállani az arra haladót: a virágóra...“ És mit szóljon a somostetői állatkerthez, „amelynek oroszlánjai különleges ketreceikből már messziről köszöntik bőgőjükkel a látogatót“. (Én mindenesetre visszariadnék ezen ketrecek megközelítésétől...) Megtudható aztán, hogy Eminescu miként emlékezett meg Déda vidékéről a „lírikus írásaiban“. Megtudható, hogy a Művelődési Palota előcsarnokának festményei „antifeudális célzatúak“. Olvashatunk itt a hőskölteményről, „amelynek számokban kifejezett szóképei“ vannak. Tárgyi tévedések is előfordulnak: a kis kalauz szerint az Orvosi és Gyógyszerészeti Főiskolán, valamint a Pedagógiai Főiskolán „magyar az előadási nyelv“. (Helyesen: román és magyar.) Az „Országos Írószövetség“ ismeretlen fogalom; a városban nem Írószövetség, hanem Írói Egyesület működik. Olvasunk itt „az 1972-ben rendeltetésének átadott új marosvásárhelyi színházról“, — mely 1973 júniusában még megközelíthetetlen a látogató — és a vásárhelyi közönség — számára. („Az Apolló-palotától jobbra szélesen és levegősen tárul elénk a municípium legutóbbi városrendészeti remeke: a Színház-tér..." Helyénvalóbb lett volna jövő időt használni.) A görög-keleti székesegyházat pedig nem a század negyvenes, hanem harmincas éveiben építették. S a Várban nem római katolikus, hanem református templom áll. Ha arra gondolunk, hogy egy útikalauz legfőbb erénye a megbízhatóság szokott lenni, ezek a felületességek, bizony, kellemetlen benyomást keltenek a tájékozódásra vágyó látogatókban, és nem csupán bennük. Aligha lehetünk elégedettek az ismeretlen fordító munkájával; következetlenségei, felületességei sok zavart okoznak. Nincs ezúttal tér az összes ilyen hibák elősorolására; csak mutatóban említek pár példát. Véleményem szerint helytelen — megengedhetetlen — az olyan történelmi fogalmak „átfordítása“, mint Mihai Viteazul neve. (Több ízben Vitéz Mihályként szerepel, sőt „Vitéz Mihály negyed“ről is tudomást szerezhetünk. Ugyanakkor „Mátéi Corvin-tér“ -ről történik említés, amit viszont nyugodtan Korvin Mátyás térnek lehetett volna fordítani. Senki sem tudná megmondani Marosvásárhelyen és környékén, hogy merre terül el a „Vasman erdő“. (Ha csak nem a Vácmány erdőt kell sejteni e titkozatos név mögött.) Szovátán, ugyebár, a Patakmajor név közismert, kár volt legalább zárójelben nem említeni. Üdvös, ha megtudja a turista, hogy Vásárhelyt „a görögök Agropolisnak (Gabonavásárhely), s végül a magyarok Marosvásárhelynek nevezték“, de az sem haszontalan, hogyha egy kiadvány, amellyel vendégeket hívogatunk és látogatókat tájékoztatunk, pontosgondos szövegével nyeri meg minden olvasója bizalmát. A Turisztikai Könyvkiadó bizonyára folytatni kívánja Városok és Fürdőhelyek sorozatának megjelentetését. Remélhetőleg napvilágot látnak itt más magyar nyelvű útikalauzok, egyéb hasznos, szükséges könyvek is. Ezek szövegének tisztaságára azonban feltétlenül több gondot kell fordítania ezentúl. A névtelen tollnokok még soha semmilyen ügynek nem tettek jó szolgálatot. NAGY PÁL NAPIRENDEN Kérdőív Ki ne hallott volna Zilahon a Verőfény dombról. Ki hallott Zilahon kívül a Verőfény dombról ? Ki hallott arról, hogy a zilahi verőfény dombon kivágták a régi szőlőtőkéjcet és gyümölcsfákat ültettek helyükbe ? Van-e különösebb hagyomány Zilahon ? Ha van, mi az, amit érdemes rejtekéből a fényre újra kicsalogatni ? H a nincs helyébe, mit lehet teremteni ? ...Dűli Magdáék házának ablakáig hatol a kisvárosi szürkület. Különös azonban, hogy itt bent a holt anyag elevensége szabadít meg mindenfajta merevségtől, szorongástól, a legzavarosabb színű szürkületből is képes kimenteni a felvillanó gondolatokat. Itt e lakásban — bár a varrottasokkal, kancsókkal, tányérokkal, dobozokkal, faragott székekkel csuda módon megférnek — nagyobb meglepetést okoztak ezek a „gyökerű szobrok, mintha először kiállításon pillantottam volna meg őket. A megilletődés csak a hangerőt tompítja, a szenvedélyt nem. Visszatér a megválaszolatlan (megválaszolhatatlan ? !) kérdés : ki hogyan temetgeti, vagy támasztgatja a hajdani kisvárosi napokfényét", zamatot ? Él a régi kisiparosgárda Zilahon, s hovatovább nemcsak a Szilágyságban nő a híre a csizmadiáknak, fazekasoknak, tímároknak, szabóknak. De emlék már a szőlőtőke és szőlőlével, hiányzik a savanykás lé s az andalító árnyék. Sehogysem ízlik a hagyományos hétvégi találkozás így, üzleti bor mellett, hiszen csak emlékekkel ámít... Dali Magda úgy emlékezik, hogy továbbképzel. Pontosabban: beleképzeli az anyagba, amit átélt, amit érez. Emlékei sokban megegyeznek a szőlőtőke-sorok közelében felnőtt sok zilahiéval; a szobrok anyaga sem gyökér miójában, legtöbbször öreg töke. „Apám szőlősgazda volt; amikor kivágták a tőkéket, akkor készült el az első munkám: a halál és az élet megszemélyesítése. Tulajdonképpen emlék — tőle és neki." öreg megcsonkult alak — s vele egy tőről fakadt nyers fölfeleivelés! Az élet megy tovább... Nem szubujkálás a fában, nem menekülés, meddő kesergés nála ez a kényszerré vált munka, inkább néma beszéd, gondolkodás a fával, a fa segítségével. Nem minden fa tartós anyag hát még a halott szőlőtőke — mondhatná valaki. Az ő válasza : „Számomra minden szőlőtőke egy darab képzelet.“ Mégsem halott szőlőtőkéről van hát szó, a földből kihajtott hajdani végtag épp azáltal kapott életerőre, hogy megcsonkították, kivágták. Egy arasznyi csak a távolság e két szobor között, mégis ott feszül közöttük a mozdulatlanságtól a mozgásig fokozott vágy, a felmérhetetlen végtelen. Egy másik kísérlet puszta csontváz csupán, mióta elhullatta díszes tollazatát, vagy talán letépték róla — a páva az elpusztíthatatlan büszke méltóság tartásába merevedett. Szomszédságában a forgó nőalak már erő, szinte szárnyalás, ám földön (nemcsak földközelből). Múlt és jövő közt villámló remény. De súlyos, hűség terhét hordó, akár a szőlőtőke. Nem könnyű, kitalált lebegés. Ki hallott Zilahon Dali Magdáról 7 Ki látta a nem gyökérből készült „gyökér"-szobrokat ? Ki nem nézte meg.. .7 És ki nem látta. . . !A hiányos kérdések tetszés szerint kiegészíthetők.) LÁSZLÓFFY CSABA KI A HIBÁS? A Hét azon olvasói közé tartozom, akik általában elolvasnak minden cikket, így jutottam el Rónai Istvánnak A Hét 26. számában Tréfáljuk meg a komputert? című cikkéhez, mely tollragadásra késztetett, annál is inkább, mert némileg szakmabeli is vagyok. Szerintem a számítógépet ért támadás igazságtalan. Abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy egy számítógép csakis olyan feladatokat tud megoldani vagy végrehajtani, melyet matematikailag meg lehet fogalmazni, s ennélfogva be lehet programozni az illető számítógépnek, könnyen le lehet vezetni, hogy ha egy feladatot a számítógépünk nem tud kielégítően megoldani, ebben egyáltalán nem ő a hibás, hanem az ember. Az ember, aki tervezte és készítette, vagy az ember, aki programozta. Hogy miért?! Azért, mert a számítógép — bár egyesek természetfeletti tudományos csodának tartják — csak emberkészítette eszköz, mely az ember segítsége nélkül semmire sem képes. Ha az ember majd eljut oda, hogy be tudja programozni saját képességeinek összességét, akkor majd a számítógép is végre tudja hajtani ugyanazt, amit az ember, csak némileg gyorsabban. Egy ilyen számítógép a szükséges adatok birtokában másodpercek alatt old meg a cikkben említett vagy ahhoz hasonló feladatokat. FELMERI PETER : Jó VICC1 A Hét 26 os számában közölt Tréfáljuk meg a komputert? című cikk késztetett írásra. Jó vicc megtéveszteni egy számítógépet, csak éppen az a kérdés, mi ebből a haszon? Nekem a cikkben lírt tréfa egy nebulót juttat eszembe, ki szörnyen büszke, hogy sikerült becsapni az ősz hajú, pápaszemes tanítóbácsit. Ez a „tréfás“ oldala a cikknek, de van egy ennél komolyabb is. Elég elterjedt vélemény a számítógépről, hogy egy csodálatos, mindent tudó valami, amire misztikus tisztelettel és félelemmel kell nézni. Ez feltehetőleg a sci-fi műfaját művelő írók lelkén szárad. De mi történik akkor, ha a számítógép hibázik? Felháborodás áradata zúdul a számítógépre: „lámlám mégsem olyan tökéletes ez a szupermasinéria“. Az még elmegy, ha a számítógép a hibás, de mi igazolja a felháborodást, ha a számítógépet szánt szándékkal tévesztik meg? Mindezt attól eltekintve, hogy a számítógép nem lehet „hibás“. Hogy miért nem? Azért, mert emberek tervezik, kivitelezik és programozzák. Ha a szerszám nem tökéletes, azért nem a szerszám, hanem az alkotója a hibás. De tekintsünk el a fentiektől és ajánlok egy kísérletet, amin el lehet gondolkozni. Adva van egy, a zenei tudományok terén teljesen tudatlan, egyébként jó intellektuális képességekkel rendelkező ember és egy üres memóriájú számítógép. Mindkettőnek ugyanazokat az adatokat bocsátják rendelkezésére, zeneszerzők stílusáról Az információk feldolgozása után fel kell ismerniük különböző zeneszerzők műveit. Az a kérdés, ki ad pontosabb válaszokat. Én a számítógép mellett szavazok. BÍRÓ LÁSZLÓ HANGOK A CSÚSZÓS PÁLYÁN... „Esik az eső, süt a nap. Ez majdnem naponta ismétlődik.“ Kár! Minden megragyásodik. „Az első fél év utolsó hónapjának első harmadában vagyunk ...“ Vagy egy hónappal később, mondjuk, 1973. július 5-én. Amely dátum még így írható: a huszonegyedik előtti század második felének első fele utolsó előtti évének eggyel előbbi évében a második fél év első hónapjának első tizedében az ötödik napon vagyunk. ..Cs. I. megbízhatósága inkább akkor vevődne észre, ha valami okból hiányozna.“ Hiányozzon egyszer. Megéri. „A színházteremben zsúfolt ház tapsolt..." Bement a ház az ablakon ... „A hangot egy pohár savanykás borral hamarabb be lehetett olajozni, mint az emlékezetet. Előfordult, hogy a melódia nem találta a szavakat.“ Mert megcsúszott az olajos pályán. ..S a gépek is. . . kerülgetik az éneklő kalászokat.“ No, csak bátran belevágni, nincs most idő enyelegni! Laptársakból szemelgette: RÉTHY ISTVÁN „TETSZETT* Olvasók Írják a múlt heti szám képes első oldaláról . A közvéleménykutatáskor azt írtam, hogy a lap első része nem tetszik. A mai lapról azt írhatom, hogy kb. így képzeltem el. Szeretném, ha folytatnák ezt az újítást, hogy az első oldalt kitölti egy művészi fényképfelvétel Állandó olvasójuk: KOMÁROMI ERNŐ Szeretnék gratulálni az ötlethez, hogy lapnagyságú művészfotót közöltek a 26- os számban. Ezzel a lap grafikája nyer és a fotóművészet iránti figyelem is nő. A kezdeményezést nem kellene abbahagyni, hiszen sok fotóművész van... csak „edző“ nincs. BARTNA ÁRPÁD De így nem. Mert a megjelent kép — a gyatra nyomdatechnikai kivitelezésnek „köszönhetően“ — az eredeti gazdagon árnyalt természeti képből vajmi keveset árul el. Maradt hát az ötlet és a szándék, amelynek megvalósítása — ebben egyetértünk a levélírókkal — megéri a további újító fáradozást. (Szerk.) M. L. a trónon Az (becsületszavunkra) még nem lenne baj, hogy M. L. (a váradi Fáklyában) nem tudja. Kosciuszkót nem Kosciuskónak írják az azonban már kissé kínos, hogy szerinte a tévé magyar műsorának Cantemir-filmje „az ország és Európa kapcsolatának bonyolult kapcsolataira“ mutatott rá. Valamint magára Cantemirre, aki „egész életében a népet szolgálta... Tette ezt a trónon (sic!) és száműzetésben egyaránt .. Még ez sem lenne baj , ha M. L. eldöntené magában, miért akadályoznák a nyelvbotlások az egysíkúságot. Mert tessék csak idefigyelni, mit ír a műsor egyik riporterének filmjéről: „Gyermekegészségügyi problémákra figyelmeztetett, kissé egysíkúan, amiben a nyelvi, fogalmazási botlások is AKADÁLYOZTAK.“ Ezért M. L.-t az egysík-futási akadályverseny győztesének kiáltja ki a HETES A HÉT, IV. ÉVF., 27. SZÁM