A Hét, 1980 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-29 / 9. szám
Offenzív-e az intenzív terápia? Gondolatébresztő cikksorozatot olvashatunk A Hét 1979. évi 49—50-es számaiban Dóczy Pál orvosprofesszor tollából. Olyan szaktekintély vetette papírra a gyógyító ember dilemmáját, akire nem lehet oda nem figyelni. Magam többször is elolvastam a szóban forgó két cikket és különösen sokszor azokat a részeket, amelyekben arról van szó, hogy „a technika befészkelte magát a tudományos orvosi gyakorlatba“. „A technika alkalmazását úgy lehet és kell irányítani, hogy az emberségnek, az egymáson való segítésnek is maradjon hely a gyógyításban . . .“ — olvassuk a továbbiakban. Lehet-e orvos, aki ezt a komoly figyelmeztetést meg ne szívlelné?! Leginkább az gondolkoztatott meg és adta a tollat a kezembe, amit Dóczy professzor Rabelais-t idézve, annak gondolati folytatásaként megállapít: „Uraim, mindent kövessenek el, hogy természetes halállal haljak meg!“ — hangzik az idézet. A következő sorban ezt olvassuk: „Nagyot ugorva az időben, citáljuk ide azt a bizonyos Szimbolikus Idegent, nézzen körül egy jól felszerelt intézet intenzív osztályán. Rövidesen annak az illúziónak a hatása alá kerülne, hogy a tudományos alapokra helyezett orvoslás manapság sem mindig defenzív, nem annyira óvja, kíméli a beteget, mint inkább töméntelen gyógyszerrel felfegyverkezve, leleményesen konstruált gépi apparátusát felhasználva offenzívvá vált.“ Bármennyire igyekeztem is az idézett részeket a cikksorozat mondanivalójával, célkitűzésével és a magam jóhiszemű gondolataival összeegyeztetni, nem sikerült. Azért talán, mert orvosi tevékenységem elválaszthatatlan az intenzív osztály gyakorlatától. Mint ilyen, nem száműzhettem az ide tolakodó gondolatot, hogy az „offenzív“ szóhoz hozzáfűzzem magyar megfelelőit (támadó, kíméletlen stb.), ahogy azt Dóczy professzor az a defenzív kifejezéssel tette („nem annyira óvja, kíméli a beteget“). Az említett kiegészítéssel a szerzők lényegében arra a megállapításra jut, hogy az intenzív terápia offenzívvá, azaz támadóvá, kíméletlenné, betegellenessé vált. • Ezzel a véleménnyel nem érthetek egyet. Nem tagadható, hogy az orvosi tevékenység kockázattal jár mind a beteg, mind pedig az orvos szempontjából, amint az elég Szemléltetően kiderül a cikkből, de azt sem lehet kétségbe vonni, hogy az intenzív terápia éppenséggel sokat vállalt magára e kockázatokból. A továbbiakban csak hézagosan megpróbálom felvázolni, mit is vállalt magára az intenzív terápia. Gondolatban a Rabelais-i idézethez visszakanyarodva ide kívánkozik ez is: „Az embernek nemcsak az élethez, de ugyanígy a halálhoz is joga van“ — írja e súlyos kérdésről egy jeles szakértő. Nem hihetem, hogy akadna orvos, aki az embernek, a beteg embernek ezt a jogát és jogos óhaját elvitatná. Jól tudjuk azonban, hogy ez a jogos óhaj nem mindig valósulhat meg. A felsorolására sem vállalkozhatunk azoknak a körülményeknek, amelyek az embert és különösen a beteg embert olyan helyzetbe sodorják, ahonnan tudatos, energikus orvosi beavatkozás nélkül elkerülhetetlen a lecsúszás a mély kómán át a klinikai, és onnan a végleges biológiai halálba. Elméleti és gyakorlati orvosi szempontból igen fontos az a felismerés, hogy a végleges biológiai halálhoz vezető út — az elhalálozás — olyan folyamat, amelynek egyes fázisai még reverzibilisek, ahonnan visszavezethet az út a felépüléshez és a gyógyuláshoz. Ha nem tévesztjük szem elől, hogy az elhalálozás még reverzibilis folyamatában leggyakrabban a légzés vagy keringés elsődleges vagy másodlagos, részleges vagy teljes kiesése a leggyakoribb, érthető, hogy az intenzív terápia mindent elkövet az élet megtartásáért. Olyan eljárásokkal rendelkezünk, amelyek mind a légzést, mind a keringést hoszszabb időn át képesek pótolni és azok öntevékenységét ismét megindítani. A reanimáció és az intenzív terápia modern módszerei emberek ezreinek az életét tartották fenn, illetve adták vissza. Az elmondottak ismeretében, megismételve a címben feltett kérdést: „Offenzív-e az intenzív terápia?“, határozott igennel válaszolhatunk: offenzív, mert támadást indított és küzdelmes harcot folytat a betegség és halál olyan hadállásai ellen, amivel a defenzív orvoslás nem birkózhatott meg. Megnyugtatásként még azt szeretném megjegyezni, hogy bár mindennapi munkájához az intenzív osztályon is dolgozó aneszteziológus sok bonyolult készüléket használ — és szívesen használna még többet is — ezt anélkül teszi, hogy az orvos és beteg közötti emberi, mély lelki kapcsolat, vagy a kezelés és ápolás humánuma kárát vallaná. KOVÁCS PÉTER Egy nemes árcsalás“ történetéhez Nem tudom (sajnos az Orvostudományi Lexikon sem tudja!), hogy a placebo mióta használatos a kísérleti orvostudományban. És azt sem tudom, ki adta ezt az elnevezést annak a semmilyen hatóanyagot nem tartalmazó (tulajdonképpen pszichoterápiás) anyagnak, amelynek azonban döntő szerepe van egy gyógyszer hatásfokának lemérésében. De, hogy a placebo egyik legelső alkalmazója a Budapesten nemrég elhunyt Issekutz Béla (1886—1979) professzor, akadémikus volt, az kétségtelen. Issekutz régi erdélyi örmény családból származott. A kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait és első nemzetközi értékű kutatásait. Károlyi Mihály kormánya figyelt fel rendkívüli adottságaira, és igen fiatalon, 33 éves korában professzorrá nevezte ki. A szegedi, később a budapesti egyetemen tanított. Neve az 1931-ben megjelent Gyógyszerrendelés című zsebkönyvével vált fogalommá. Akinek valami köze volt az orvosi-egészségügyi problémákhoz, annak ez a könyvecske bibliájává lett. Issekutznak már ebben az első kiadásban sikerült a gyógyszertant, gyógyszerismeretet, gyógyszerrendelést, dietetikát stb. olyan tömören és világosan — háromszáz oldalon! — összefoglalnia, hogy annak idején az a mondás járta, akinek a „kis Issekutz“ a zsebében (talán inkább a fejében) van, annak már csak a réztábla hiányzik az ajtajáról, és megnyithatja rendelőjét. Azután növekedésnek indult a könyvecske, és tizenöt év múlva, negyedik kiadásában, 2600 (!) oldalas háromkötetes művé vált. Issekutz professzor nagyon szigorú, pontos és végtelenül aprólékos volt. Számon tartotta, ismerte és kísérletileg ellenőrizte a világ bármilyen táján megjelent majd minden gyógyszer hatékonyságát. Ha jónak találta, ő is szintetizálta. Szó sincs azonban arról, hogy egyszerűen „leutánozott“ volna arra érdemes preparátumokat! Az ő készítménye gyakran jobb és olcsóbb volt (ami egyáltalában nem lényegtelen!), mint a megfelelő külföldi gyógyszer! Így lett naggyá és került világviszonylatban is élvonalba a magyar gyógyszeripar (először a Chinoin-gyár). Sokoldalúságára jellemző, hogy az „egyszerű“ vegyi gyógyszerektől a legkomplikáltabb hormonkészítményekig, minden téren került ki valamilyen kitűnő gyógyszer az ő laboratóriumából. Világszerte ismertek és közhasználatúak voltak pajzsmirigy, kombinált higanyos vizelethajtó, barbitur, jód és ópium összalkaloida készítményei. Az általa először szintetizált homatropin (az atropin helyett) a mai napig használatos (novatropin). Erről a puritán hivatalnok megjelenésű emberről alig volt elképzelhető, hogy éjt nappallá téve dolgozik, kutat és élete javát a laboratóriumban tölti. Becsületére vált, hogy munkatársait mindig a legfiatalabbak közül válogatta. Tudatosan nevelte a gyógyszerkutató utódokat. (Egyetlen szórakozása a tenisz volt, amit késő öregségében is szorgalmasan gyakorolt.) Különlegesen messze előrelátó kutató volt. Sok gyógyszerhatástani elmélete ma is érvényes. Kísérletei során előzetes kivizsgálás után bennünket, önként jelentkező hallgatóit is felhasznált. (Az 1930-as években például a nitroglicerin preparátumát próbálta ki így.) A jelentkezők különböző csoportjának más és más formában és módon kellett a tablettát lenyelni, elszopogatni vagy oldat formájában cseppenként bevenni stb. stb. Azután 10—20—30—60 perc múlva mindenkinek írásban kellett kérdéseire válaszolni közérzetét illetően, az érvelés, vérnyomás stb. ellenőrzése mellett. Utólag jegyezte meg: „Be kell vallanom, egy csoportot bizony becsaptam, az nem kapott gyógyszert, csak ahhoz külsőleg hasonlatos valamit. De talán éppen az innen kapott eredmény lesz a leghasznosabb!“ — Mindennek, akkor nem sok értelmét láttuk . . . Ma a kísérleti orvostudománynak elengedhetetlen módszere ez, és placebónak, illetőleg vakkísérletnek hívják! A háromkötetes „nagy Issekutz“ a Gyógyszerek és gyógyítás (egyes túlhaladott részlete ellenére) most is nélkülözhetetlen könyve a magyar nyelvű szakirodalomnak. Nem egy román ajkú orvos íróasztalán is ott található, és kopott fedele tanúskodik arról, hogy nem a szobadísz szerepét tölti be. Issekutz Béla 93 esztendeig élt és dolgozott. Ma már nemcsak tanítványának, de még tanítványa tanítványának lenni is dicsőség! SZILÁGYI ISTVÁN REJTVÉNY Tévétechnika VÍZSZINTES: 1. Az a „test“, amely teljes mértékben elnyeli a ráeső sugárzást, felületéről nem veri vissza a fényt. 12. Bizonyít vmit. 13. Réteges tészta. 14. Nagy közösség. 15. Xenon és nitrogén vegyjele. 16. Nyolckarú, puhatestű tengeri állat. 18. Hangtalanul síró. 19. Fél disznó. 20. Tyúk, tájszóval. 21. Londoni tagadás. 22. Nagy pontosságú képvisszaadó készülék, amellyel a felvett kép minőségét ellenőrzik. 24. Pakolás kellős közepén fordul elő! 25. Fellahokat. 27. Pénzegység Jugoszláviában. 28. Kellemetlen ügyek. 29. . . . Andor, hazai humorista. 30. Mohamedán pap. 31. Menéssel kapcsolatos (dolog). 33. Ház. 34. Képbontócső, amelyik amely félvezető tulajdonságát használja fel a fényerősséggel arányos nagyságú elektromos jelek előállítására. 35. Zamat. 36. ... szarvas. 37. Hímállat. 38. Női köszönés. 39. Ökör, régiesen. 41. Mezőn dolgozik. 42. Nagyváradi sportegyesület volt, röv. 43. Ügy cserbenhagyása. 45. A Revizor írójára vonatkozó. 47. . . . sugárzás, elektromágneses hullámok, amelyeknek hullámhossza a mikrohullámok és a látható vörös fénysugárzás hullámhossza között van. 48. A görög mitológiában Zeusz szerelmese, akit a főisten kénytelen volt fehér tehénné változtatni. FÜGGŐLEGES: 2. Rágcsáló. 3. Részesül. 4. Közelre mutató szó. 5. A szervezetbe jutott baktériumok termelte méreg, többes sz. 6. Elbukik. 7. Város volt Mezopotámiában. 8. Szöveget rögzít. 9. Rossz kívánság. 10. Román, spanyol és luxemburgi autók jelzése. 11. Mente jelzője. 12. Erősítők esetében az az állapot, amikor nem kívánt pozitív visszacsatolás következtében a rendszer önrezgővé válik. 17. Elektromágneses hullámban az elektromos és mágneses térerősség irányának elrendeződése. 19. Labdával teszem. 20. Régen: szlovák. 22. ősi eredetű, Közép-Amerikában élő indián népcsoport. 23. Nem vall be. 24. Kárörvendő. 26. Zűr. 27. Osztálybútorok. 29. Kékespiros bogyójú szőlő és ennek bora. 31. Ilyen nem is van. 32. Drótkötélpálya. 34. . . . Béla, 1945-ben elhunyt kiváló etnográfus, műfordító (Kalevala). 36. Bottal játszott labdajáték. 38. „Balek“. 40. Lutécium és nitrogén vegyjele. 42. Sürgető szó. 44. Svéd és osztrák autójelzés. 46. G. Ö. Zárt betűk: F, S, O, V — T, S, Z. Készítette: KERESZTES ZOLTÁN A 2. számunkban megjelent keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes: 2. Hunyad. 7. Borsa. 27. Körös. 52. Krasznaköz. Függőleges: 17. Háromszék. 29. Erdőhát. 1 2 3 4 57 8 9 10U□ 12 PL■ 14 Jrr 17 :nW Jr ■ ' n w 25 21 Jl 21 JLi ■ 29 23 JfL 23 Jj 25m 1 jrJ W 40 |t wi 4.1 44 44 1’ H L A pszichiátria válsága? A Hét 4. számában megjelent „Gyógyítható-e a pszichiátria?“ című írást véleményem szerint inkább a „Menekülő Józan ész“ cím illetné meg (lásd Karinthy), mivel nemhogy eloszlatná az orvostudomány ezen ága körül kialakított téves elképzeléseket, hanem azokat szaporítani igyekszik. Mindenekelőtt az említett cikk esetleg a pszichoanalízis válságára és főleg az amerikai pszichoanalitikusok kiúttalan helyzetére vonatkozhat, így megállapításai nem lehetnek érvényesek az egész pszichiátriára, még az amerikaira sem, de különösképpen érvénytelenek a nálunk honos pszichiátriai gyakorlatra. Az a megállapítás pedig, hogy a pszichiátria „modern alkímia“ nemcsak túlzott, hanem alaptalan, sőt káros. A cikk írója (Tréger Enikő) anélkül, hogy az olvasó számára a legszükségesebb ismereteket közölné a pszichiátria mai állásáról, az ún. antipszichiátriai irányzat nihilista álláspontjáról híres Thomas Szász kijelentéseit idézi. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez az amerikai professzor az elmebetegség mítoszáról beszél azonos című könyvében. Azt pedig, hogy az elmebetegség kegyetlen valóság, úgy vélem, egy laikusnak sem kell sokáig bizonygatni. Ami pedig a pszichiáter fölöslegessé válását illeti, ez sajnos a közeljövőben nem valósulhat meg, tekintettel az elmebetegségek számának napról napra észlelhető növekedésére. A pszichofiziológia legújabb eredményei (lásd memóriakutatás, motivációkutatás, neurotranszmiterek stb.) pedig egy tudományosan jól megalapozott terápiás optimizmust tesznek lehetővé. Sajnos az átlagolvasó és főleg a beteg tudatában egy meglehetősen sötét kép él az elmekórházak szerepéről, valamint az elmebetegség megbélyegző jellegéről. Az elmebetegségek bizonyos fokú misztifikálása mellett sajnos a művészet sem tett mindig hasznos szolgálatokat a pszichiátriának. Az olyan regények, mint például a „Száll a kakukk fészkére“ vagy a nemrég bemutatott „Vészes szorongás“ című film hamis képet festenek erről a tudományról. Azután meg itt van az elmebetegségek egyfajta félelemmel vegyes különös tisztelete és nem utolsósorban a kezelhetetlenségükről alkotott téves meggyőződés. Hely hiányában csak annyit kívánok megjegyezni, hogy az elmegyógyászat is legalább annyi betegséget tud meggyógyítani, mint például a belgyógyászat. Ami az említett tényeknél is talán fontosabb, az a szemléletváltozás, amelyet az utolsó két-három évtized hozott korunk elmegyógyászatában. A pszichiáterek figyelme ma már az ún. intrapszichikus történésektől inkább a szociális faktorok vizsgálata felé fordult. Ez vezetett az ún. „nyitott ajtó“elv bevezetéséhez a modern elmeosztályokon, a bezártság kiküszöböléséhez és a kezelési körülmények emberségesebbé tételéhez. Egyébként korunk egyik jeles pszichiátere szerint az elmebetegek ápolása és gondozása mindig az adott társadalom kultúrájának hű tükörképe. A lerövidített és intenzív kórházi kezelést adott esetben egy hosszabb idejű ellenőrzés és ambuláns kezelés követi, melynek célja a beteg mielőbbi és minél tökéletesebb beilleszkedése a társadalomba. Ezeket a célokat valósítja meg hazánkban is az ideggondozó intézetek (Laborator de sănătate mintală) egyre terebélyesedő hálózata. Amint a fent vázoltakból is kitűnik, e tudományág válságáról elhamarkodott volna beszélni. Kötelességünk viszont szólni gondjainkról és megoldandó problémáinkról. A mi körülményeink között elsősorban a kórházi viszonyokon van még sok javítani való. A nyakon van még sok javítanivaló. A sok múlik a jelenlegi zsúfolt, zárt kórházak mielőbbi felszámolásában, a valóban korszerű, nyílt és más kórházi osztályoktól semmiben sem különböző terápiás miliő megvalósításában. Ugyanolyan lényeges volna a társadalom optikáján is változtatni, amennyiben, sajnos,a beteg társadalmi beilleszkedését sikeres kezelés után nem utolsósorban a környezet előítéletei, visszautasító vagy éppen megbélyegző magatartása nehezíti meg, vagy teszi éppen lehetetlenné. Ezzel a néhány sorral pusztán vázolni próbáltam a hazai pszichiátria néhány égető kérdését, amelyek nem egy misztifikáló áltudomány, sem egy a vallás egykori helyét elfoglalni igyekvő „státus-szimbólum“ válságát jelzik (amint azt az olvasó az említett cikk alapján joggal hihetné), hanem az orvostudomány egyik legkomplexebb és legdinamikusabban fejlődő ágának jelenlegi gondjait és feladatait tükrözik. CSIKY CSABA Első ízben sikerült a felszíni vagy repülőgépes módszerekével megegyező pontosságú domborzati térképet készíteni mesterséges hold segítségével. Az amerikai GEOS—3 tizenkilenc átrepülés során végzett radaros méréseket a dél-kaliforniai San Joaquin-völgy fölött, 840 kilométeres magasságból. A 40 000 négyzetkilométert átfogó új domborzati térkép és a hagyományos módszerekkel készült térképek értékei között legfeljebb 1 méter a magassági eltérés. A szerkesztőség megjegyzése: Tréger Enikőnek a szerző által említett írása, mint a cikk első soraiból ki is derül, pusztán egy, a Time 1979. április 2-i számában megjelent anyagot ismertette, s így nem volt célja a pszichiátria helyzetének körültekintőbb , elemzése, még kevésbé a hazai pszichiátriáé. tudomány-----------------------------------------------------aszre