A Hét, 1980 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-29 / 9. szám

Offenzív-e az intenzív terápia? Gondolatébresztő cikksorozatot olvasha­tunk A Hét 1979. évi 49—50-es számaiban Dóczy Pál orvosprofesszor tollából. Olyan szaktekintély vetette papírra a gyógyító ember dilemmáját, akire nem le­het oda nem figyelni. Magam többször is elolvastam a szóban forgó két cikket és különösen sokszor azokat a részeket, a­­melyekben arról van szó, hogy „a tech­nika befészkelte magát a tudományos or­vosi gyakorlatba“. „A technika alkalma­zását úgy lehet és kell irányítani, hogy az emberségnek, az egymáson való segí­tésnek is maradjon hely a gyógyítás­ban . . .“ — olvassuk a továbbiakban. Lehet-e orvos, aki ezt a komoly figyel­meztetést meg ne szívlelné?! Leginkább az gondolkoztatott meg és adta a tollat a kezembe, amit Dóczy pro­fesszor Rabelais-t idézve, annak gondo­lati folytatásaként megállapít: „Uraim, mindent kövessenek el, hogy természetes halállal haljak meg!“ — hangzik az idé­zet. A következő sorban ezt olvassuk: „Nagyot ugorva az időben, citáljuk ide azt a bizonyos Szimbolikus Idegent, néz­zen körül egy jól felszerelt intézet inten­zív osztályán. Rövidesen annak az illúzió­nak a hatása alá kerülne, hogy a tudomá­nyos alapokra helyezett orvoslás manap­ság sem mindig defenzív, nem annyira óvja, kíméli a beteget, mint inkább tö­méntelen gyógyszerrel felfegyverkezve, leleményesen konstruált gépi apparátusát felhasználva offenzívvá vált.“ Bármennyire igyekeztem is az idézett részeket a cikksorozat mondanivalójával, célkitűzésével és a magam jóhiszemű gon­dolataival összeegyeztetni, nem sikerült. Azért talán, mert orvosi tevékenységem elválaszthatatlan az intenzív osztály gya­korlatától. Mint ilyen, nem száműzhettem az ide tolakodó gondolatot, hogy az „of­fenzív“ szóhoz hozzáfűzzem magyar meg­felelőit (támadó, kíméletlen stb.), ahogy azt Dóczy professzor az a defenzív kife­jezéssel tette („nem annyira óvja, kíméli a beteget“). Az említett kiegészítéssel a szerzők lé­nyegében arra a megállapításra jut, hogy az intenzív terápia offenzívvá, azaz táma­dóvá, kíméletlenné, betegellenessé vált. • Ezzel a véleménnyel nem érthetek e­­gyet. Nem tagadható, hogy az orvosi tevékeny­ség kockázattal jár mind a beteg, mind pe­dig az orvos szempontjából, amint az elég Szemléltetően kiderül a cikkből, de azt sem lehet kétségbe vonni, hogy az intenzív te­rápia éppenséggel sokat vállalt magára e kockázatokból. A továbbiakban csak hézagosan meg­próbálom felvázolni, mit is vállalt magára az intenzív terápia. Gondolatban a Rabe­­lais-i idézethez visszakanyarodva ide kí­vánkozik ez is: „Az embernek nemcsak az élethez, de ugyanígy a halálhoz is joga van“ — írja e súlyos kérdésről egy jeles szakértő. Nem hihetem, hogy akadna orvos, aki az embernek, a beteg embernek ezt a jogát és jogos óhaját elvitatná. Jól tud­juk azonban, hogy ez a jogos óhaj nem mindig valósulhat meg. A felsorolására sem vállalkozhatunk azoknak a körülmé­nyeknek, amelyek az embert és különösen a beteg embert olyan helyzetbe sodorják, ahonnan tudatos, energikus orvosi beavat­kozás nélkül elkerülhetetlen a lecsúszás a mély kómán át a klinikai, és onnan a vég­leges biológiai halálba. Elméleti és gyakorlati orvosi szempont­ból igen fontos az a felismerés, hogy a végleges biológiai halálhoz vezető út — az elhalálozás — olyan folyamat, amelynek e­­gyes fázisai még reverzibilisek, ahonnan visszavezethet az út a felépüléshez és a gyógyuláshoz. Ha nem tévesztjük szem e­­lől, hogy az elhalálozás még reverzibilis folyamatában leggyakrabban a légzés vagy keringés elsődleges vagy másodlagos, részleges vagy teljes kiesése a leggyako­ribb, érthető, hogy az intenzív terápia min­dent elkövet az élet megtartásáért. O­­lyan eljárásokkal rendelkezünk, amelyek mind a légzést, mind a keringést hosz­­szabb időn át képesek pótolni és azok ön­­tevékenységét ismét megindítani. A re­­animáció és az intenzív terápia modern módszerei emberek ezreinek az életét tartották fenn, illetve adták vissza. Az elmondottak ismeretében, megismé­telve a címben feltett kérdést: „Offen­zív-e az intenzív terápia?“, határozott igennel válaszolhatunk: offenzív, mert támadást indított és küzdelmes harcot folytat a betegség és halál olyan hadállá­sai ellen, amivel a defenzív orvoslás nem birkózhatott meg. Megnyugtatásként még azt szeretném megjegyezni, hogy bár mindennapi mun­kájához az intenzív osztályon is dolgozó a­­neszteziológus sok bonyolult készüléket használ — és szívesen használna még többet is — ezt anélkül teszi, hogy az orvos és beteg közötti emberi, mély lelki kapcsolat, vagy a kezelés és ápolás hu­mánuma kárát vallaná. KOVÁCS PÉTER Egy nemes árcsalás“ történetéhez Nem tudom (sajnos az Orvostudomá­nyi Lexikon sem tudja!), hogy a pla­­cebo mióta használatos a kísérleti or­vostudományban. És azt sem tudom, ki adta ezt az elnevezést annak a semmi­lyen hatóanyagot nem tartalmazó (tu­lajdonképpen pszichoterápiás) anyag­nak, amelynek azonban döntő szerepe van egy gyógyszer hatásfokának lemé­­résében. De, hogy a placebo egyik leg­első alkalmazója a Budapesten nem­rég elhunyt Issekutz Béla (1886—1979) professzor, akadémikus volt, az kétség­telen. Issekutz régi erdélyi örmény család­ból származott. A kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait és első nemzetkö­zi értékű kutatásait. Károlyi Mihály kormánya figyelt fel rendkívüli adott­ságaira, és igen fiatalon, 33 éves korá­ban professzorrá nevezte ki. A szegedi, később a budapesti egyetemen tanított. Neve az 1931-ben megjelent Gyógyszer­­rendelés című zsebkönyvével vált fo­galommá. Akinek valami köze volt az orvosi-egészségügyi problémákhoz, an­nak ez a könyvecske bibliájává lett. Is­­sekutznak már ebben az első kiadásban sikerült a gyógyszertant, gyógyszeris­meretet, gyógyszerrendelést, dietetikát stb. olyan tömören és világosan — há­romszáz oldalon! — összefoglalnia, hogy annak idején az a mondás járta, akinek a „kis Issekutz“ a zsebében (talán in­kább a fejében) van, annak már csak a réztábla hiányzik az ajtajáról, és meg­nyithatja rendelőjét­. Azután növeke­désnek indult a könyvecske, és tizenöt év múlva, negyedik kiadásában, 2600 (!) oldalas háromkötetes művé vált. Issekutz professzor nagyon szigorú, pontos és végtelenül aprólékos volt. Számon tartotta, ismerte és kísérletileg ellenőrizte a világ bármilyen táján meg­jelent majd minden gyógyszer haté­konyságát. Ha jónak találta, ő is szinte­tizálta. Szó sincs azonban arról, hogy egyszerűen „leutánozott“ volna arra ér­demes preparátumokat! Az ő készítmé­nye gyakran jobb és olcsóbb volt (ami egyáltalában nem lényegtelen!), mint a megfelelő külföldi gyógyszer! Így lett naggyá és került világviszonylatban is élvonalba a magyar gyógyszeripar (elő­ször a Chinoin-gyár). Sokoldalúságára jellemző, hogy az „egyszerű“ vegyi gyógyszerektől a legkomplikáltabb hor­monkészítményekig, minden téren ke­rült ki valamilyen kitűnő gyógyszer az ő laboratóriumából. Világszerte ismertek és közhasználatúak voltak pajzsmirigy, kombinált higanyos vizelethajtó, barbi­­tur, jód és ópium összalkaloida készít­ményei. Az általa először szintetizált homatropin (az atropin helyett) a mai napig használatos (novatropin). Erről a puritán hivatalnok megjele­nésű emberről alig volt elképzelhető, hogy éjt nappallá téve dolgozik, kutat és élete javát a laboratóriumban tölti. Becsületére vált, hogy munkatársait mindig a legfiatalabbak közül válogatta. Tudatosan nevelte a gyógyszerkutató u­­tódokat. (Egyetlen szórakozása a tenisz volt, amit késő öregségében is szorgal­masan gyakorolt.) Különlegesen messze előrelátó kutató volt. Sok gyógyszerha­­tástani elmélete ma is érvényes. Kísér­letei során­­ előzetes kivizsgálás után bennünket, önként jelentkező hallga­tóit is felhasznált. (Az 1930-as években például a nitroglicerin preparátumát próbálta ki így.) A jelentkezők külön­böző csoportjának más és más formá­ban és módon kellett a tablettát lenyel­­n­i, elszopogatni vagy oldat formájában cseppenként bevenni stb. stb. Azután 10—20—30—60 perc múlva mindenkinek írásban kellett kérdéseire válaszolni közérzetét illetően, az érvelés, vérnyo­más stb. ellenőrzése mellett. Utólag je­gyezte meg: „Be kell vallanom, egy cso­portot bizony becsaptam, az nem kapott gyógyszert, csak ahhoz külsőleg hason­latos valamit. De talán éppen az innen kapott eredmény lesz a leghasznosabb!“ — Mindennek, akkor nem sok értelmét láttuk . . . Ma a kísérleti orvostudo­mánynak elengedhetetlen módszere ez, és placebónak­, illetőleg vakkísérletnek hívják! A háromkötetes „nagy Issekutz“ a Gyógyszerek és gyógyítás (egyes túlha­ladott részlete ellenére) most is nélkü­lözhetetlen könyve a magyar nyelvű szakirodalomnak. Nem egy román ajkú orvos íróasztalán is ott található, és ko­pott fedele tanúskodik arról, hogy nem a szobadísz szerepét tölti be. Issekutz Béla 93 esztendeig élt és dol­gozott. Ma már nemcsak tanítványának, de még tanítványa tanítványának len­ni is dicsőség! SZILÁGYI ISTVÁN REJTVÉNY Tévétechnika VÍZSZINTES: 1. Az a „test“, a­­mely teljes mértékben elnyeli a rá­eső sugárzást, felületéről nem veri vissza a fényt. 12. Bizonyít vmit. 13. Réteges tészta. 14. Nagy közös­ség. 15. Xenon és nitrogén vegyje­­le. 16. Nyolckarú, puhatestű ten­geri állat. 18. Hangtalanul síró. 19. Fél disznó. 20. Tyúk, tájszóval. 21. Londoni tagadás. 22. Nagy pon­tosságú képvisszaadó készülék, a­­mellyel a felvett kép minőségét el­lenőrzik. 24. Pakolás kellős köze­pén fordul elő! 25. Fellahokat. 27. Pénzegység Jugoszláviában. 28. Kellemetlen ügyek. 29. . . . Andor, hazai humorista. 30. Mohamedán pap. 31. Menéssel kapcsolatos (do­log). 33. Ház. 34. Képbontócső, a­­melyik amely félvezető tulajdonsá­gát használja fel a fényerősséggel arányos nagyságú elektromos jelek előállítására. 35. Zamat. 36. ... szarvas. 37. Hímállat. 38. Női kö­szönés. 39. Ökör, régiesen. 41. Me­zőn dolgozik. 42. Nagyváradi sportegyesület volt, röv. 43. Ügy cserbenhagyása. 45. A Revizor író­jára vonatkozó. 47. . . . sugárzás,­­ elektromágneses hullámok, ame­lyeknek hullámhossza a mikrohul­lámok és a látható vörös fénysugár­zás hullámhossza között van. 48. A görög mitológiában Zeusz szerelme­se, akit a főisten kénytelen volt fe­hér tehénné változtatni. FÜGGŐLEGES: 2. Rágcsáló. 3. Részesül. 4. Közelre mutató szó. 5. A szervezetbe jutott baktériumok termelte méreg, többes sz. 6. Elbu­kik. 7. Város volt Mezopotámiá­ban. 8. Szöveget rögzít. 9. Rossz kí­vánság. 10. Román, spanyol és lu­xemburgi autók jelzése. 11. Mente jelzője. 12. Erősítők esetében az az állapot, amikor nem kívánt pozitív visszacsatolás következtében a rendszer önrezgővé válik. 17. E­­lektromágneses hullámban az elekt­romos és mágneses térerősség irá­nyának elrendeződése. 19. Labdával teszem. 20. Régen: szlovák. 22. ősi eredetű, Közép-Amerikában élő in­dián népcsoport. 23. Nem vall be. 24. Kárörvendő. 26. Zűr. 27. Osz­tálybútorok. 29. Kékespiros bogyó­­jú szőlő és ennek bora. 31. Ilyen nem is van. 32. Drótkötélpálya. 34. . . . Béla, 1945-ben elhunyt kiváló etnográfus, műfordító (Kalevala). 36. Bottal játszott labdajáték. 38. „Balek“. 40. Lutécium és nitrogén vegyjele. 42. Sürgető szó. 44. Svéd és oszt­rák autójelzés. 46. G. Ö. Zárt betűk: F, S, O, V — T, S, Z. Készítette: KERESZTES ZOLTÁN A 2. számunkban megjelent keresztrejtvény megfej­tése: Vízszintes: 2. Hunyad. 7. Borsa. 27. Körös. 52. Krasznaköz. Függőleges: 17. Háromszék. 29. Erdőhát. 1 2 3 4 5­­7 8 9 10U□ 12 PL■ 14 Jr­­­r 17 :nW Jr ■ ' n w 25 21 Jl 21 JLi ■ 29 23 JfL 23 Jj 25m 1 jrJ W 40 |t wi 4.1 44 44 1’ H L A pszichiátria válsága? A Hét 4. számában megjelent „Gyó­gyítható-e a pszichiátria?“ című írást véleményem szerint inkább a „Mene­külő Józan ész“ cím illetné meg (lásd Karinthy), mivel nemhogy eloszlatná az orvostudomány ezen ága körül kialakí­tott téves elképzeléseket, hanem azokat szaporítani igyekszik. Mindenekelőtt az említett cikk esetleg a pszichoanalízis válságára és főleg az amerikai pszicho­­analitikusok kiúttalan helyzetére vonat­kozhat, így megállapításai nem lehetnek érvényesek az egész pszichiátriára, még az amerikaira sem, de különösképpen érvénytelenek a nálunk honos pszichi­átriai gyakorlatra. Az a megállapítás pedig, hogy a pszichiátria „modern al­kímia“ nemcsak túlzott, hanem alapta­lan, sőt káros. A cikk írója (Tréger E­­nikő) anélkül, hogy az olvasó számára a legszükségesebb ismereteket közölné a pszichiátria mai állásáról, az ún. an­­tipszichiátriai irányzat nihilista állás­pontjáról híres Thomas Szász kijelen­téseit idézi. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez az amerikai professzor az elme­­betegség mítoszáról beszél azonos című könyvében. Azt pedig, hogy az elmebe­tegség kegyetlen valóság, úgy vélem, egy laikusnak sem kell sokáig bizony­gatni. Ami pedig a pszichiáter fölösle­gessé válását illeti, ez sajnos a közeljö­vőben nem valósulhat meg, tekintettel az elmebetegségek számának napról napra észlelhető növekedésére. A pszi­­chofiziológia legújabb eredményei (lásd memóriakutatás, motivációkutatás, neu­­rotranszmiterek stb.) pedig egy tudo­mányosan jól megalapozott terápiás op­timizmust tesznek lehetővé. Sajnos az átlagolvasó és főleg a beteg tudatában egy meglehetősen sötét kép él az elmekórházak szerepéről, valamint az elmebetegség megbélyegző jellegé­ről. Az elmebetegségek bizonyos fokú misztifikálása mellett sajnos a művé­szet sem tett mindig hasznos szolgála­tokat a pszichiátriának. Az olyan regé­nyek, mint például a „Száll a kakukk fészkére“ vagy a nemrég bemutatott „Vészes szorongás“ című film hamis ké­pet festenek erről a tudományról. Azu­tán meg itt van az elmebetegségek egy­fajta félelemmel vegyes különös tiszte­lete és nem utolsósorban a kezelhetet­­lenségükről alkotott téves meggyőződés. Hely hiányában csak annyit kívánok megjegyezni, hogy az elmegyógyászat is legalább annyi betegséget tud meggyó­gyítani, mint például a belgyógyászat. Ami az említett tényeknél is talán fontosabb, az a szemléletváltozás, a­­melyet az utolsó két-három évtized ho­zott korunk elmegyógyászatában. A pszichiáterek figyelme ma már az ún. intrapszichikus történésektől inkább a szociális faktorok vizsgálata felé for­dult. Ez vezetett az ún. „nyitott ajtó“­­elv bevezetéséhez a modern elmeosztá­lyokon, a bezártság kiküszöböléséhez és a kezelési körülmények emberségesebbé tételéhez. Egyébként korunk egyik je­les pszichiátere szerint az elmebetegek ápolása és gondozása mindig az adott társadalom kultúrájának hű tükörképe. A lerövidített és intenzív kórházi keze­lést adott esetben egy hosszabb idejű el­lenőrzés és ambuláns kezelés követi, melynek célja a beteg mielőbbi és mi­nél tökéletesebb beilleszkedése a társa­dalomba. Ezeket a célokat valósítja meg hazánkban is az ideggondozó intézetek (Laborator de sănătate mintală) egyre terebélyesedő hálózata. Amint a fent vázoltakból is kitűnik, e tudományág válságáról elhamarko­dott volna beszélni. Kötelességünk vi­szont szólni gondjainkról és megoldan­dó problémáinkról. A mi körülménye­ink között elsősorban a kórházi viszo­nyokon van még sok javítani való. A nyakon van még sok javítanivaló. A sok múlik a jelenlegi zsúfolt, zárt kór­házak mielőbbi felszámolásában, a va­lóban korszerű, nyílt és más kórházi osztályoktól semmiben sem különböző terápiás miliő megvalósításában. U­­gyanolyan lényeges volna a társadalom optikáján is változtatni, amennyiben, sajnos,a beteg társadalmi beilleszkedé­sét sikeres kezelés után nem utolsósorban a környezet előítéletei, visszautasító vagy éppen megbélyegző magatartása nehe­zíti meg, vagy teszi éppen lehetetlenné. Ezzel a néhány sorral pusztán vázol­ni próbáltam a hazai pszichiátria né­hány égető kérdését, amelyek nem egy misztifikáló áltudomány, sem egy a val­lás egykori helyét elfoglalni igyekvő „státus-szimbólum“ válságát jelzik (a­­mint azt az olvasó az említett cikk alapján joggal hihetné), hanem az or­vostudomány egyik legkomplexebb és legdinamikusabban fejlődő ágának je­lenlegi gondjait és feladatait tükrözik. CSIKY CSABA Első ízben sikerült a felszíni vagy repülőgépes módszerekével megegyező pontosságú domborzati térképet készí­teni mesterséges hold segítségével. Az amerikai GEOS—3 tizenkilenc átrepü­­lés során végzett radaros méréseket a dél-kaliforniai San Joaquin-völgy fö­lött, 840 kilométeres magasságból. A 40 000 négyzetkilométert átfogó új domborzati tér­kép és a hagyományos módszerekkel készült térképek értékei között legfeljebb 1 méter a magassági eltérés. A szerkesztőség megjegyzése: Tréger Enikőnek a szerző által említett írása, mint a cikk első soraiból ki is de­rül, pusztán egy, a Time 1979. április 2-i számában megjelent anyagot ismertette, s így nem volt célja a pszichiátria helyze­tének körültekintőbb , elemzése, még ke­vésbé a hazai pszichiátriáé. tudomány-----------------------------------------------------aszre

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék