A Hét, 1981 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-02 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Fejlődésünk gondja, öröme Nem, két hajdani Csíkszeredai telelésem alatt senki sem dohogott a szerelőkre, hogy a laza pakolás miatt csöpög a fűtőtest, vagy a hőközpont ügyeletesére, hogy el­szundított és elfelejtette megnézni a kinti hőmérőt, mert az derekasan alásüllyedt és . . . Nem, mert akkoriban az egész vá­rosban csak két-három középületben mű­ködött központi fűtés. A város fa tűjénél fűtözött , a mind nehezebb beszerzés, a vágatás, a tűzgyújtás, a kályhatakarítás gondja, terhe, mocska valamennyi háztar­tásra ránehezedett. Ma már Csíkszeredá­ban — és nemcsak ott — több a távfű­téses lakás, mint amekkora az egész lakás­­állomány volt jó két évtizeddel ezelőtt. És ez így természetes. Ez a fejlődés velejáró­­ja. A fejlődés, egy társadalom fejlődése mérhető, összehasonlítható előző szintek­kel, a nagyvilág állapotával. Mérhető az egy főre eső nemzeti jövedelemmel vagy ipari termeléssel, az egy főre eső hús- és gyümölcs-, lábbeli és fogkefefogyasztással, az ezer lakosra jutó kórházi ágyak, sze­mélygépkocsik és tévékészülékek számá­val, a négyzetkilométerre viszonyított asz­­faltúttal. Azzal, hogy egy mezőgazdasági munkás hány ember élelmét termeli meg. És szociológusok, közgazdászok a meg­mondhatói, hogy mi mindennel még. Új évtizedbe lépve elsősorban eredmé­nyeinket vesszük számba, mert erre a szám­vetésre alapozzuk azt, hogy hogyan és mer­re tovább. Eredményeink az a szilárd pont, amelyre támaszkodva előrébb mozdíthat­juk ezt a mi világunkat. Az év s az öt év eredményeinek számbavétele folyik. A si­kereket joggal minősítette Nicolae Ceausescu elvtárs nagyszerűeknek. Természettudósaink körében közhely, hogy minden megválaszolt kérdés újabb, megválaszolásra váró kérdéseket szül. Ez — mutatis mutandis — a társadalmi jelensé­gek területén nagyjából a fejlődés gond­jaival egyértelmű. Nicolae Ceaușescu elv­társ többször is figyelmeztetett: „utunk nem lesz könnyű, nehéz utat választottunk, a munka útját, igen magasra szeretnénk el­jutni, magas csúcsokat meghódítani. De legyünk eltökéltek, gyűrjünk le minden je­lentkező nehézséget a kommunizmus ma­gas csúcsai felé vezető úton! A kommuniz­mus útjára léptünk, óriási vívmányokat ér­tünk el, de voltak és még vannak nehéz­ségeink. Még hosszú út vár ránk." Ennek az útnak egy szakasza lezárult, egy újabb szakaszt avató ötéves tervbe lép­tünk. „A sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom megteremtéséről szóló program végrehajtása első szakaszának előirányza­tai sikeresen megvalósultak minden tevé­kenységi területen" — összegezte a párt­főtitkár az eredményeket. És miközben a továbblépésre biztatott, arra is figyelmez­tetett, hogy „egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy könnyebb gyárakat építeni, hogy könnyebb biztosíta­ni a gazdasági fejlődést, mint azt, hogy teljes mértékben felszámoljuk az emberek tudatából­ a különböző maradi nézeteket." A babonákat, a soviniszta és nacionalis­ta megnyilvánulásokat említette, a kárté­kony bürokratizmust és nemtörődömséget, amelybe oly gyakran belebotlunk, amely annyiszor léket üt honpolgári közérzetün­kön, s annyiszor köti meg cselekvésre kész kezünket és elménket. Az egyik üzemóriás főkönyvelője lelke­sen számolt be arról, hogyan kísérletezték ki az új gazdasági mechanizmust, szinte sajnáltam, hogy szakmailag megalapozott magyarázatait csak én hallom, mikor azok nyilvánosságra méltóit. Később egy gyár­­igazgató mérgesen mesélte, hogy a legje­lentéktelenebb dolgokban is meg van köt­ve a keze, még azt sem ő dönti el, hogy hány seprűt vásároljon a munkacsarnokok takarítására. Aztán az év végi központi bi­zottsági plenárisoknak kellett elkövetkez­niük ahhoz, hogy megtudjuk: megkésett az új mechanizmus jogi szabályozóinak kidol­gozása. S ezt a párt főtitkárának kellett megsürgetnie. Kezdi hát az ipar az új esz­tendőt a túlhaladott, beszűkült jogkörrel, s felkészült rá, hogy menet közben ferdít egyet a kormánykeréken. A fejlődés gond­ja ez, mert ha korábban fogalmazzák meg és hagyják jóvá azokat a szabályozókat, akkor is menet közben kell alkalmazni ő­­ket, hiszen a kalendárium egyezményes választóvonalakkal tagolja csupán az időt, az valójában egységes, megszakítatlan fo­lyamat. „Az új gazdasági mechanizmus, az ön­igazgatás és az önálló gazdálkodás nem egyszerű jelszó — mondotta Nicolae Ceausescu elvtárs —, hanem a nemzet­gazdaság-vezetés alapelvévé és alapvető formájává kell hogy váljon." Következetes alkalmazása vízválasztó lesz. Minden bi­zonnyal lemorzsolódnak azok a gazdasági vezetők, akik leszoktak az önálló gondol­kozásról, és eddig halogatásaikat jutalmaz­ták a felettes szervek. A fejlődés gondja­­öröme lesz, ha ezután nagyobb becsben részesül a kezdeményezés, az önálló gon­dolkozás. Megnő a vezető testületek fele­lőssége is. S ki tudná jobban, mint ők, hogy hol mit lehet tenni? S hogy az átmenet nem lesz zökkenő­­mentes, hogy előre nem látható nehézsé­gek is támadhatnak, ezzel az 1981-es költ­ségvetési terv is számol, amikor a bevéte­lek 6,3 százalékos és a kiadások 5,1 szá­zalékos növekedésével mintegy 32 milliárd lejes tartalékot irányoz elő. A tervezett ki­adások összhangban állnak a fejlesztési tervvel, amely az ipari termelés két-, a me­zőgazdasági termelés több mint ötszáza­lékos növelését irányozza elő, az oktatás, a művelődés és az egészségügy kiadásai 5,6 százalékkal, a tudományos kutatásra for­dított összegek 11,7 százalékkal növeked­nek, miközben a főleg adminisztratív kiadá­sok négymilliárd lejjel lesznek alacsonyab­bak, mint a múlt évben. A területfejleszté­si politika keretén belül Beszterce-Naszód, Szilágy és Vaslui megye 300 milliónál töb­bet kap költségvetése kiegyensúlyozására. A már említett tartalék figyelembe veszi a külkereskedelem új alapokra helyezésé­vel támadó gondokat is. Gyakran volt szó­beszéd tárgya a külkereskedő, aki úgy ren­dezte üzleti útjait, hogy két-három kiszál­lásra legyen szüksége egy kereskedelmi ügylet lebonyolítására. S közben kapta a valuta­napidíjat — aztán valamit csak si­került eladnia. Nos, ahogyan a pártfő­­titká­r már korábban közölte, s azóta a tö­r­vény meg is fogalmazta, a külkereskede­lem egyetlen mércéje a hatékonyság. Ak­i pedig pályát tévesztetten csapódott ehhez a szakmához, átképezheti magát. .. Kül­kereskedelmünk 10 százalékos növekedése, s ezen belül az export 21 százalékos meg­emelése nem a legkönnyebb feladat, de rá­termett, saját fejükkel gondolkozó szakem­berek számára nem kivihetetlen. Hány, de hány gond tornyosul még elénk a fejlődés újabb szakaszát nyitó új esz­tendő feladataiban. Másképp kell viszo­nyulnunk például a beruházásokhoz. Nem terpeszkedhetnek többé félkész-háromne­­gyedkész üzemek az ipartelepeken, csak­­ olyan alaposan előkészített beruházásokat szabad eszközölni, amelyek kivitelezési ha­tárideje a nemzetközi mércéhez igazodik. Vagy az anyagok, alkatrészek újrafel­használása. Hogy a legköznapibb példá­val szemléltessük: mennyi bosszúságot oko­zott évek hosszú során, hogy sehol sem vál­tották be az üres üvegeket. Nos, ez a kér­dés megoldódott. De hány ócska, üzemké­pes hűtőszekrény rozsdásodik még mindig az udvarmélyeken, mennyi papír kerül még szemétbe . . . 700—800 millió dollárra be­csülte a párt főtitkára az évente újrafel­használható anyagok értékét. Apróságok volnának ezek? Ha valaki an­nak tekintené, akkor szolgáltassunk más példával: jó néhány termék, gép még min­dig súlyfölöslegben „szenved", legalább 20 százalékkal meghaladja „ideális testsú­lyát". A fémfogyasztás húszszázalékos csök­kentése pedig már semmiképpen sem in­tézhető el kézlegyintéssel. És az sem, hogy bizonyos termékek nálunk két-háromszoros munkaidő-ráfordítással készülnek el, mint az illető iparágak reprezentatív üzemeiben. A párt ennek az állapotnak a felszámo­lását is az 1981-es munkanaptár feladatai közé iktatta. Megszoktuk, és joggal, hogy az eredmé­nyeknek örvendjünk. Ám vannak olyan em­berek is, akiket elsősorban az okos felada­tok lelkesítenek. Vannak eredményeink, amelyekre büszkék lehetünk. Mozgósítani azonban csak testreszabott feladatok ké­pesek. Ilyen feladatokat várunk 1981-től, a fejlődést szolgáló feladatokat, a fejlődés gondjaiból támadt tennivalókat. Ezeket ö­­röm teljesíteni. VAJNOVSZKI KÁZMÉR A TARTALOMBÓL Az öntő művészete -3 Diáki hétköznapok. Szerepkeresés és szerepvállalás• Újévi humor 7-8-9 Andrássy Zoltán üdvözlete (A szerkesztőségünkbe érkezett üdvözlő lapokból) A SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSI ÉS NEVELÉSI TANÁCS TÁRSADALMI — POLITIKAI — MŰVELŐDÉSI HETILAPJA ....—­....— ■ ■ — .........- Ara­­­lat

Next