A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-11 / 7. szám
Helló, Halley! Bár még négy év választ el a nagy csillagászati eseménytől, a sajtó hasábjain egyre gyakrabban olvasni a Halley-üstökösről. A szakemberek izgalommal várják 1985—86 telét, amikor ismét Földünk közelébe kerül. De miért is van pont ennek a csóvás égi vándornak ekkora hírneve? 1705- ben Edmund Halley angol csillagász, a Newton által kifejlesztett matematikai módszereket alkalmazva, ezzel az üstökössel mutatta ki, hogy ezek az égi jelenségek nem légköri tünemények, mint ahogy azt addig hitték, hanem a Nap körül az égi mechanika törvényei szerint keringő égitestek. Halley kiszámította az 1758—59 telére történő viszszatérését is, amit az angol királyi csillagász sajnos már nem érhetett meg. Számításai azonban halhatatlanná tették Halley nevét is felejthetetlenné is, hiszen az égitest két feltűnése között alig egy „emberélet-hossz“ telik el, így nagyszüleink nemzedékéből sokan — bár sajnos egyre kevesebben vannak — még emlékeznek a Halley-üstökös 73 évvel ezelőtti feltűnésére. A Brassóban élő Lukász Irén festőművésznő például, aki nyolcévesen látta a Halley-üstököst (az adatok közlésére ő maga hatalmazott fel, amit ez úton is köszönök), a következőképpen emlékszik a csodálatos látványra: „Brassó belvárosi parkjának szélén állott a mi csoportunk, alig ötven lépésnyire a lakásunktól A park melletti széles út összeköti a Hosszú utcát a Kolostor utcával. (...) A Kolostor utca végén van a Főtér, ezen túl van még egy, a belvároshoz tartozó épülettömb, s tőle balra a Fekete-templom. Mögötte fekszik Brassó régi román negyede, Bolgárszeg, fölötte — a templom tornyától jobbra — láttam meg a Halleyüstököst, hosszú csóvájával, az üstökös „teste“ zöldes-kékes színben izzott. Időpont: délfelé; irány: délkelet. Hogy mennyi ideig (napig) volt látható, arra már nem emlékszem. Megjelenése előtt általában a félelem, a bizonytalanság érzete volt az uralkodó hangulat, de volt tettetett közöny, cinikus jóslás , mint rossz előjel, világvége, közelgő háború, nagy hangú szavak dobolása. (...) Az emberek azt beszélték, hogy háború lesz, mégpedig azzal az országgal, amely felé az üstökös csóvája mutat. Végeredményben félelemmel telített, feszült várakozás volt. (...) Nekem azonban vizuális élményem is van. Gyermeklelkemben az üstökös a csodavárás érzését erősítette. Annyira hatott reám ez az élmény, hogy még ma is teljes egészében bármely pillanatban fel tudom idézni. Szeretném, ha 1986-ban újra láthatnám az üstököst, mert nem kicsiség kétszeri megjelenése között egy életet leélni.“ 1910-ben tehát vészjóslóan lebegett a világ felett naprendszerünknek ez a híres égiteste, mivel ebben az évben olyan közel került Földünkhöz, hogy még nappal is látható volt. S tekintettel arra, hogy a Halley-üstökös négy ével az első világháború előtt tűnt fel Földiünk közelében, ez tápot adott annak a babonának, miszerint az üstökös megjelenése „égi jel“ volt, az eljövendő nagy világégést „hirdette.“ Míg a szakembereknek ritka csillagászati eseményt, csemegét jelentett az üstökös feltűnése, addig az emberiség nagy része tehát félelemmel szemlélte hátborzongatóan csodálatos jelenését. A világvége-hangulatot pedig csak fokozta akkor a csillagászoknak az a megállapítása, hogy bolygónk feltehetően keresztezi az üstökös csóváját, amelyről előzetesen kimutatták, hogy mérgező ciánvegyületeket is tartalmaz. A pánikhangulatot kihasználva kevesek állítólag az üstökös mérgező hatását semlegesítő gyógyszert kezdtek gyártani. .. .1986-ra az emberiség várja a nagy találkozást. Természetesen nem az üstökös fog találkozni a Földdel (világvége ismét elmarad!), hanem három űrszonda készül a Halley elé sietni. 1984 telén startol a Vega szovjet űrszonda, amely 1986 márciusában közelíti majd meg a híres üstökös massát. Előtte azonban a Vénusz mellett elhaladva egy műszercsomaggal ellátott leszálló egységet küld bolygószomszédunk felszínére, majd kihasználva az Esthajnalcsillag gravitációs terét, a szonda továbbrepülő elysége rááll a Hallév-üstökös felé vezető pálvára.A szonda neve a Vénusz és a Hallév szavak orosz megfelelőinek — Venvera és Gallei — első betűiből származik. Különben a Lyra csillagkén legfényesebb csillaga a Vega.) A másik két űrszonda az 50 kilogramm tömegű nouen+német Glotto, valamint a mindössze 10 kilogrammos japán Planétt A. S mivel feltételezzük, hogy az üstökösmagok őrzik a naprendszerünk kialakulása kori ősi állapotokat, joggal reménykedünk abban, hogy az űrszondák üstökösfotói újabb fátylat lebbentenek majd fel a nagy titokról: hogyan keletkezhetett bolygócsaládunk. Az égi mechanika törvényei segítségével mindig meg tudjuk határozni, hogy a Halley-üstökös éppen hol tartózkodik, vagyis az égbolton milyen irányban van, melyik csillagképben kószál. De még a legérzékenyebb földi műszereink is csak akkor tudják észlelni, amikor éppen közeledik vagy távolodik pályájának napközel-pontjáhozpontjától — ez esetben a Földet tekintve annak —, hisz máskor naprendszerünk központi égitestétől oly nagy távolságban van, hogy az üstökösmag igen kis felülete nem képes távcsöveinkkel érzékelhető napfényt visszaverni. Mert az üstökösök csak a Nap közelében csodálatos csóvás égitestek, távolabb mint piszkos hólabdák róják Napunk gravitációs tere szabta pályájukat. Tekintettel arra, hogy az 1986-os esztendő igen közel van — csillagászati mértékkel mérve a „következő pillanatban“ —, már több mint egy éve Földünk „legélesebb szemei“, vagyis a legtökéletesebb műszerek, az óriástávcsövek kutatják az égnek azt a szegmentumát, ahol az üstökösnek tartózkodnia kell. 1981. december 18-án a Palomar-hegyi ötméteres távcsővel — amelynek érzékenysége 24 magnitúdó — felvételek készültek az éggömbnek arról a részéről, ahol az üstökösnek lennie kellett. A fényképeken azonban nyoma sem volt a Halley-nek! A nagy amerikai csillagász és pályaszámító B. G. Marsden akkori számításai szerint az üstökös fényrendje csak 26 magnitúdó lehetett, tehát a legnagyobb amerikai műszer sem észlelhette. Marsden akkormegkockáztatta azt a kijelentést is, hogy a Halley-üstököst csak majd 1983 végétől lehet folyamatosan észlelni. Ez még mindig jobb, mint Robert Roosen számításai, aki szerint csak 1984 végén észlelik majd az óriástávcsövek az objektumot. Marsden társai azonban nem hagyták magukat, és — újabb és újabb módszereket alkalmazva — tovább folytatták az üstökösvadászatot. Igaz, közben az égitest is közeledett felénk pályáján. A szinte egyéves hajsza után 1982. október 16-ának éjjelén sikerült lencsevégre kapni a Halley-t! Pontosan az előre kiszámított helyen tartózkodott, a hiba mindössze nyolc ívmásodperc volt. A számítógépes módszerrel készült felvételeken az üstökös 24,2 magnitúdós, alig észlelhető halvány kis pontként jelentkezett, a fényképeken hatalmas fényfoltokként megjelenő 7—21 fényrendű csillagok társaságában. Mindjárt az első éjjelen hét felvétel készült, ezek egy bemásolása adta azt a képet, amelyen azonosítani lehetett a Halley-üstököst: az égitest láthatóan elmozdult a környező csillagokhoz képest. De más módszerrel is igazolták a Palomar-hegyi csillagászok, hogy az objektum, amit látnak, minden kétséget kizáróan a várva várt üstökös. Olyan felvételt készítettek, amelynél a fényképezés ideje alatt a távcső óraműve segítségével követte az üstökös számította pályát. Az eredmény az lett, amit vártak: a környező csillagok elmozdultak a látómezőben, az üstökös képe azonban pontszerű maradt. A megfigyelések egyben felső határt is szabnak az üstökös magjának méretére; annak átmérője feltehetően nem nagyobb 3 kilométernél. Ugyanakkor az égitest fényességének folyamatos észlelése rengeteget elárul majd az üstökösmagon uralkodó felszíni viszonyokról, az üstökös anyagának összetételéről. Nagyszüleink még látták. Mi már sajnos nem fogjuk látni az üstököst. 1986-ban egész jelentéktelen objektumként fog feltűnni, s nem is az északi, hanem a déli égbolton. És ezen még az északi félteke legjobb távcsövei sem tudnak segíteni. A Halley ennek ellenére az üstökösök üstököse marad. DÁNÉ TIBOR KÁLMÁN Csodálták és rettegték Született 4,6 milliárd éve... Európai megfigyelések szerint időszámításunk előtt 86-tól 1910-ig huszonhét alkalommal volt látható. Kínai észlelések i. e. 240-ig követik visszatéréseit. „A görögök magasztalják Anaxagoraisz Klazomenészt, aki a 78. olimpiai játékok idején (i. e. 467) (...) megjósolta a napot, amelyiken egy szikla fog a Napból lehullni (...) Ugyanakkor egy lángoló üstököst is láttak így ír Plinius A természet históriája második könyvében. Lehet, hogy ez a Halleyüstökös volt? „A Halley“ 66. évi megjelenését szintén Plinius említi. trA mi időnkben akkor tűnt fel nagy szélvész közepette egy hosszú életű üstökös, amikor Claudius császárt megmérgezték majd Pomitius Nero idejében, aki őt a trónon követte.“ Az első francia feljegyzés 837-es ittjártát mondja el, ekkor Kegyes Lajos uralkodott. Egy akkori krónikás, akit csillagásznak neveztek, a következő szavakkal emlékezik meg róla: „A húsvét szent napjainak közepén egy mindenkor szomorú, gyászt hozó jelenség tűnt fel az égen. Midőn az uralkodó, aki igen figyelmes volt az ilyen tünemények iránt, észrevette, nem volt neki többé nyugta. Változás az uralkodásban és egy hercegnek halála van ezáltal jósolva — mondá nékem. 1066 áprilisában az üstökös ismét megjelent, s ennek hatására a normannok Hódító Vilmos vezérletével gyorsan bevonultak angolhonba. Matild, Vilmos felesége naiv módon örökítette meg ezt a Janus-arcú vándort egy 62 méter hoszszú szőnyeg egyik részletében; a szőnyeg ma a franciaországi Hayeux-ben látható. (Sokáig élt az a hit, hogy ez a legrégibb üstökösábrázolás az emberiség történelmében. Amikor Julius Caesart halála után az istenek sorába iktatták, Augustus Octavianus emlékérmét készíttetett, amelynek egyik oldalán egy üstökös látható. Az első ünnepi játékok idején tudniillik, amelyeket Augustus rendezett Caesar tiszteletére, délután öt óra felé egy üstökös jelent meg, és hét éjjelen át egyfolytában ragyogott az égen. Ennél korábbi üstökösrajz is előkerült már, a morvaországi Lhanicéből. Ha e neolitkori kődarabon látható rajz valóban 5—8 ezer éves, akkor ez a legidősebb!) Az 1301. évi hideg telet szintén a Halley-üstökös „okozta“. Sőt, az első világháborút is a Halley „robbantotta ki“. Érthető is ez a logika, hiszen amikor Európába el-ellátogatott egy üstökös, nagy valószínűséggel éppen valami járvány, háború közepébe csöppent, jó vagy rossz hatással a küzdő felek hadiszerencséjére. 1456-ban például Nándorfehérváron Hunyadi számára „döntötte el“ kedvezően a Halley a csata sorsát. „A képzelődésnek éles szeme van“ — írja Camille Flammarion, a nagy francia csillagász-költő. Valóban, a Halley-t a keresztény szemek jatagánnak, a törökök pedig keresztnek látják.A krónika szerint valójában két üstökösről van szó, a jatagán két évvel megelőzte a keresztet. Üstökös haladt át az 1301-i nyárutó éjszakai egén, ragyogó fejrésze csillogó, fehéren izzó magot övezett, mintha lángnyelvet öltött volna a Nappal ellentétes irányba — a megfigyelőket megint a Halley ejtette ámulatba. Az ikonográfia kivétel nélkül csillagként mintázta a betlehemi csillagot, Giotto szakított ezzel a hagyománnyal. Az Eadwine-féle zsoltárkönyvben egy üstökös stilizált alakja látható, rózsa formájú sziromdíszítéses fejrészét négy széttartó, hullámzó görbületű csóva követi. (A vázlatnak egyébként semmilyen kapcsolata sincs a felette olvasható szöveggel.) Eadviine barát lejegyzése összefügg a Halley-üstökös 1145-ös viszszatérésével. 1684-ben, Cambridge-ben (Anglia) Isaac Newtonhoz, korának legnagyobb fizikusához egy 27 éves fiatalember, bizonyos Edmond Halley állított be. Halley (ejts: hélli) látogatása és rábeszélése nyomán a Newton Íróasztalában már jó ideje szunnyadó Principia-kézirat három évvel később nyomtatásban is megjelent. Halley úgy emlékezik meg barátjáról, mint akit „a Világegyetemben a legjobban tisztel“. Edmond Halleyt 1686-ban megválasztották az angol Királyi Csillagász Társaság segédtitkárává. (A megszokott Edmund helyett helyesebb az Edmond névírás.) A kitűnő technikai, műszaki tehetséggel rendelkező csillagász tíz esztendeig dolgozott az 1705-ben megjelent Synopsis of the Astronomy of Comets (Az üstökösök asztronómiájának foglalata) című munkáján. 24 üstökösről állított össze táblázatot, amelynek elkészültével alkalom nyílott arra, hogy az egyes, különböző időben megjelent üstökösök pályaelemeit összevetve következtetéseket lehessen levonni. Sikerült is egy nagyszerű megállapítást végezni: kiderült, hogy az 1531., 1607. és az 1682. évi fényes üstökösök pályái nagyon hasonlítanak egymásra. Bebizonyította, hogy ugyanazon üstökösről van szó. Némileg zavarta Halley-t, hogy az üstökös periódusára egyik esetben 76, a másikban viszont csak 75 év adódott. Ezt az eltolódást később a két óriásbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz pályamódosító hatásának tulajdonította. Számításai szerint úgy vélte, 1758-ban újra meg fog jelenni az üstökös. Ezt írta erről: „Ha az üstökös a jelzett időben valóban visszatér, az utókor bizonyára belátja, hogy ezt már egy angol ember megjósolta ..Az üstökös valóban megjelent, Halley azonban akkor már nem élt (102 éves lett volna) ■— viszont róla nevezték el. Óriási eredmény volt az üstökös jövetelének előrejelzése. Az üstökösök nagy része zárt (ellipszis) pályán mozog, ez a felfedezés tette Halley-t leginkább halhatatlanná, a pályaszámításokat a newtoni mechanika segítette elő. Az üstökös kilépett a sötét babonák homályából, kiszámítható útvonalú égitestté vált. A következő alkalommal 1835. november 16-án került napközelbe a Halley. A perihélium (napközelpont) idejének kiszámításában két francia csillagász jeleskedett, Lamoiseau és Pontecoulant — előbbi a Torinói Akadémia, utóbbi a Párizsi Akadémia által kitűzött magas díjat nyerte el. A csillagvilág tudósai jó előre megjövendölték a csóvás vendég legutóbbi érkezését. 1910-ben sok millióan mentek ki a szabad ég alá, arcukat a csillagos ég felé fordítva csodálták puszta szemmel a csillagmezőben éjszakáról éjszakára mind hosszabb csóvát kibontó üstököst. A babona árnya, sajnos, nem foszlott szét teljesen. Az évezredes félelem újból felütötte a fejét. „A csillag oly nagy borzadályt keltett, hogy némelyek a rémülettől szörnyethaltak, mások megbetegedtek ...A csillag régiben meggörbült kezet vettek észre, amely nehéz kardot tart és úgy látszott, mintha őket akarná leszúrni“ — idéz egy régi orosz krónikából a maga is kitűnő üstökösvadász szovjet csillagász, Voroncov-Veljaminov. Az üstökös csóvája keresztezte bolygónk pályáját, de semmi sem történt, csak — olykor tragikumba fulladó — komikus vakrémület. A csóvaanyag elántartalma miatt páni félelem tört ki. Párizsban például kellő mennyiségű oxigénnel látták el magukat az emberek. Nagy forgalmat bonyolítottak le a zálogházak Olaszországban, a lakosok minden holmijukat pénzre váltották, elmulatták. Chicagóban az asszonyok bezárkóztak, a kulcslyukakat is betömték az esetleg beszivárgó cián elől. Sztambulban megteltek a mecsetek, zsúfolásig töltődtek a föld alatti folyosók — oda menekültek az emberek a mérges gázoktól. Egy külvárosi jámbor müezzin megölte gyermekeit és feleségét, szörnyű kétségbeesésében. A valóság sokszor több a látszatnál. A Halley-üstökös csóvájának óriási térfogatában viszonylag rendkívül kis menynyiségű anyag oszlik el. Voroncov-Veljaminov igen találékony hasonlattal él: „Végy egy búzaszemet, porlaszd szét azt a legeslegfinomabb porrá és fújd szét egy színházteremben.“ Az emberek aggodalma tehát alaptalan volt. A Halley-üstökös jelenleg még közel kétmilliárd kilométerre van a Naptól, az Uránusz bolygó pályáján belül. A pillanatnyilag fej és csóva nélküli sziklatest lassan közeledik naprendszerünk belseje felé. És most lássuk, miként látta Halley-t egy ma száznégy éves szemtanú — nyugdíjas háromszéki gyógypedagógus, Gáspár Árpád: „— Láttam, pontosan! Ez, történt kérem, kilencszáztíz május 14-én, lehetett reggel öt-hat óra között. Kérem, az rettenetes volt, riasztó volt, hosszú volt... Nem lehet elfelejteni! Megfigyeltem a madarakat, nagyon ijedezően szálltak jobbra-balra. A legelésző tehén is felfigyelt rá. A kis dédunokám azt mondja, csak ’86-ban jelenik meg újra.“ KÓSA-KISS ATTILA A Palomar-hegyi teleszkópra szerelt fényelektromos érzékelő segítségével készült képen a bekarikázott parányi pont az első felvétel a Nap felé közeledő Halley-üstökösről 11 A HÉT 1983. február 11. Istimirant Stella — csodálják a csillagot. A Halley-üstökös a bayeus-i szőnyegen TUDOMÁNY