A Hét, 1989 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1989-01-01 / 1. szám

Nicolae Ceausescu elvtárs november 28-i expozéjában világosan kifejtette: „abból az elvből indultunk ki, hogy a ve­zetési, tervezési, pénzügyi formák nem egyszer s mindenkorra adottak, hanem a termelőerők, a tudomány és a kultúra fej­lődése, a műszaki-anyagi alap aránya­, bár és abból kiindulva, hogy növelni kell a dolgozók, a demokratikus keretek szere­pét az egész gazdasági-társadalmi tevé­kenység vezetésében, szüntelenül tökéle­tesítenünk kell őket­. Ezt pártunk főtitká­ra a gazdasági-pénzügyi mechanizmus, az önigazgatás és önálló gazdálkodás elvei­nek határozott alkalmazásával kapcsolat­ban mondotta, amely minden vállalatot, gazdasági szervezetet újításra, állandó megújulásra ösztönöz, hiszen csak így le­het eredményesen megvalósítani a párt stratégiai célkitűzésének egyik lényegi összetevőjét, az új minőséget, az intenzív fejlődést. Ezzel kapcsolatban Nicolae Ceausescu elvtárs még áprilisi expozéjá­ban egyértelműen fogalmazott: „Állandó­an emelnünk kell a minőség, a hatékony­ság színvonalát, mindazzal együtt, amit ezek tartalmaznak." A sokoldalúan fejlett szocialista társa­dalom építésének gazdasági követelmé­nyeit pártdokumentumok, főtitkári beszé­dek egész sora megfogalmazta — világos, tudományosan kidolgozott gazdasági stratégiáról van tehát szó. S ennek meg­valósításában kulcsszerepet játszanak az egyes iparágak és vállalatok körültekintő­en kidolgozott programjai. Az újítás, a megújhodás ugyanolyan követelmény manapság, mint az alapvető cél — a tervelőirányzat — teljesítése. Érdemes hát ebből a szempontból szemü­gyre venni, mit is jelent napjainkban a vállalati stra­tégia. A hagyományosan dolgozó vállalat rit­kán vagy egyáltalán nem újít. Azzal ál­tatja magát, hogy ami ma jó, jó lesz holnap is, továbbra is lesznek majd meg­rendelők és fogyasztók, nem változik a forgalom, a piaci igény stb. Mondhatni, a tehetetlenségi erő következtében halad előre, nem észleli a környezetében bekö­vetkezett változásokat. Legfőbb célja, hogy egyre többet termeljen, abban a re­ményben, hogy a terméktömeggel arányo­san növekedik a bevétele. Megpróbálja ugyan tökéletesíteni gyártmányait, de ez nem lényegi, hiszen óvakodik a gyökeres változásoktól. Egyáltalán nem vagy csak nagyon keveset költ műszaki és gazdasági kutatásra, ezért nem ismeri a termékek és a vállalat életciklusát, a ciklus egyes szakaszainak sajátosságait stb. Ezzel szemben az újító vállalat abból indul ki, hogy minden termék — bár­mennyire jó vagy tökéletes is — előbb­­utóbb hanyatlásnak indul, fizikailag vagy erkölcsileg elkopik, és akkor újjal, jobbal, tökéletesebbel kell helyettesíteni. Ezért mindenkor valami újat kíván termelni, hogy a túlhaladottat, az elavultat idejé­ben behelyettesíthesse. Így nemcsak azt re­méli, hogy megőrzi a pia­cot, a bevételt és a nyereséget, hanem fokozza is. A környezet állandó és mélyreható kutatása alapján, megbízható piaci információk birtokában pontosan meg tudja állapíta­ni a termékek hanyatlásának bekövetkez­tét, így minden erőforrást elvon azok tö­kéletesítéséről, és az új, esélyesebb ter­mékek támogatására fordítja, biztosítva a gyártmányfejlesztés magas ütemét, az újítás, a kreativitás állandó táplálását. Az újító vállalat másik működési alap­elvét így fogalmazhatjuk meg: a jövőt s­em tervezhetjük meg, ha csak a múltból indulunk ki. Ezért kutató-fejlesztő, termelő és kereskedelmi tevékenységének beüte­­mezésekor az ilyen vállalat nemcsak a jelenlegi környezettel, piaccal, vevőkkel stb. számol, hanem állandóan szem előtt tartja mindezeknek a potenciális, jövőbe­ni alakulását. Így fokozatosan kialakítja a magas alkalmazkodási képesség összes feltételeit, és lépéselőnyre tesz szert Nem becsüli le ugyan a kis újításokat, de cél­ja a nagy, forradalmi újítás. Nem elég­szik meg újabb és újabb termékek piac­ra dobásával, hanem időközönként új te­vékenységi területek kialakítására össz­pontosít, állandóan bővítve mozgásterét. A kreatív vállalat újítási potenciálját mindenkor a még ki nem elégített, a bő­vülő piacszegmensek felé orientálja, és idejében lemond a fokozatosan összeszű­külő piacú termékekről. A jelenkori tu­dományos-műszaki forradalom korszaká­ban az átlagosnál sokkal gyorsabban bő­vül a csúcságazatok, illetve csúcstermékek piaca. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki­nek át kellene állnia, például számító­gép-termelésre, hiszen ez műszaki és gaz­dasági képtelenség lenne. De minden ágazat, alágazat és vállalat törekedik rá, hogy termékeibe beépítse a számítógé­pet, a mikroprocesszort, alkalmazza a ru­galmas automatizálást, a robottechnikát stb., és ezáltal lépést tartson a korral, forradalmasítsa saját tevékenységét és piacát. A szakirodalom az újításnak két válto­zatát tartja számon: a követő (vagy után­zó) és a kreatív újítást. Az első más cé­gek eredményeinek átvétele útján valósul meg. Ezt a lehetőséget nem szabad alá­becsülni, hiszen a jelenkorban a tudo­mányos-műszaki kutatás és fejlesztés te­rületén is egyre inkább elmélyül a társa­dalmi és a nemzetközi munkamegosztás, következésképpen erőteljesen és hatéko­nyan fejlődik a kutatási ötletek, az ered­mények stb. országos és nemzetközi ke­reskedelme. Kétségtelen, hogy ma már egyetlen cég, sőt egyetlen ország sem te­kinthet el az ilyen kereskedelem előnyei­től. A legfejlettebb országok és cégek is hatalmas összegeket költenek például licencvásárlásra. Egyes időszakokban bi­zonyos ágazatok vagy vállalatok számára a vásárlás a nemzetközi szintre való fel­futás fontos eszköze lehet. Kitűnő példa erre Japán második világháború utáni két évtizeden át érvényesülő stratégiája. Mind­ennek ellenére, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kreatív újításnak, amikor egy vállalat saját erejéből, saját erőfe­szítései alapján tör fel az élvonalba, és tartja vezető szerepét Az eredményes újítás megköveteli a dolgozók, a különböző munkaalakulatok kreativitásának állandó bátorítását, ösz­tönzését Ebben meghatározó szerepe van az anyagi elismerésnek, különösen ha az arányos az újítás értékével. Szükséges továbbá felkutatni, idejében felismerni és kiküszöbölni az újítást fékező tényezőket illetve az újító, kreatív embereket hátrá­nyosan megkülönböztető bürokratikus, ri­deg kereteket. „Ebben az időszakban — fejtette ki Nicolae Ceaușescu elvtárs november 28-i expozéjában — bevezettük és tökéletesí­tettük minden gazdasági és társadalmi egység önigazgatásának, önfinanszírozá­sának, önálló gazdálkodásának rendsze­rét." Ebbe a politikai vonulatba tartozik, hogy a kollektív vezető szervek alapvető kötelessége minden feltételt megteremte­ni minden új bevezetésére, minden újítás azonnali alkalmazására, ugyanis minden újítást csak akkor szabad lezártnak te­kinteni, miután az bevált a termelésben, és a társadalom befogadta az újítást hor­dozó terméket vagy szolgáltatást. Minden emberi tevékenység bizonyos kockázattal jár. A szocializmus első év­tizedeiben nem volt szokás kimondani, le­írni, a tervszerű gondolkodással kapcso­latba hozni ezt a fogalmat. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a gazdasági koc­kázat megszűnt volna létezni. Az utóbbi évtizedekben a fogalmat ismét használ­hatjuk, de nem beszélhetünk számottevő lépésekről a kockázatkutatás területén. Egyes szakemberek még ma is inkább a tőkés gazdasággal hozzák kapcsolatba, a gyakorlatban pedig a vállalatvezetés ritkán számol a kockázattal. Nicolae Ceausescu elvtárs expozéja — társadalomalakító és -építő munkaprogram Az újítást vállalni kell! LIVIU SUHAR Bőség ANDRÁSY ZOLTÁN Épitők Kommunista jövőnk köztársasága (Folytatás az első oldalról) gyakorlati tevékenységéhez, és a minő­ségi átalakulásokban testet öltő lendü­let jellemzi. A nagy forradalmi átala­kulásoknak ezt a korszakát a Román Kommunista Párt által kidolgozott ere­deti megoldások jellemzik. Népünk ép­pen ezért nevezi jogos hazafias büszke­séggel a IX. kongresszus óta eltelt, nagy forradalmi átalakulások időszakát Nicolae Ceaușescu-korszaknak. Pártunk főtitkárának merész, erede­ti eszméi döntően meghatározzák pár­tunk stratégiáját, általános politikai irányvonalát, meghonosították egész társadalmi életünkben az alkotó, újító szellemet, megszabták a termelőerők gyors növekedését, a társadalom szer­vezésének és vezetésének, a társadalmi viszonyoknak az állandó tökéletesítését. A párt következetes politikája nyomán a szocialista Románia minden területen jelentős sikereket ért el. Románia, a világgazdasági válság ne­héz körülményei között és bizonyos szektorok elmaradása ellenére jelentős előrehaladást tanúsított a gazdasági­társadalmi fejlődés, az egész nép anya­gi és szellemi életszínvonala emelése­­ terén. Pártunk főtitkárának kezdeményezé­sére és közvetlen irányításával a tudo­mányfejlesztés rendkívül fontos távla­ti programjait dolgozták ki. Doktor Elena Ceausescu mérnök akadémikus elvtársnő szakszerű vezetésével kima­gasló eredmények születtek a legfon­tosabb tudományos területeken, elmé­lyült a termelés, kutatás és oktatás im­már szükségszerű együttműködése. Az ország gazdasági fejlődésével egy­idejűleg Nicolae Ceausescu elvtárs kez­deményezésére és vezetésével intézke­dések egész sorát foganatosítottuk a társadalom szervezésének és vezetésé­nek tökéletesítésére, a tömegek szocia­lista társadalmunk fejlesztési program­jának elfogadásában és megvalósításá­ban való cselekvő részvételére. Állan­dóan tökéletesedett a forradalmi mun­kásdemokrácia rendszere, amely kiter­jesztette hatókörét a gazdasági, társa­dalmi, művelődési és oktatási egysé­gektől az országos szervekig és szerve­zetekig. Szocialista demokráciánk rend­szerében, pártunk és főtitkára elvi alapállásának megfelelően, az állami szervek feladatköre, a párt vezetésé­vel, összefonódik a tömeg- és társa­dalmi szervezetekével, a Szocialista De­mokrácia és Egység Frontjának kere­tein belül. Az egész nép cselekvési egy­sége és erkölcsi-politikai kohéziója a Román Kommunista Párt, a nemzet él­tető központja körül, hatalmas mozga­tóerő szocialista társadalmunk fejlődé­sének felgyorsításában. A román nép történelmi megvalósí­tásai az új, szocialista társadalom épí­tése során ragyogóan domborítja ki azt a tényt, hogy kommunista pártunk si­kerrel teljesíti történelmi küldetését, hogy a szocializmus és a kommuniz­mus, a szabadság és a függetlenség út­ján vezesse nemzetünket. Ezek a sike­rek a munkásosztály, a szev­­­ezeti pa­rasztság, az értelmiség, az egész nép odaadó munkájának gyümölcsei, annak a bizonyítékai, hogy népünk teljes egy­ségben, a párt és főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs v vezetésével teremt magának új életet. A párt XIII. kongresszusának hatá­rozatai értelmében a jelen ötéves terv alapvető célkitűzése a sokoldalúan fej­lett szocialista társadalom építése har­madik szakaszának megvalósítása, vagyis az áttérés a fejlődő ország álla­potából a közepesen fejlett ország ál­lapotába. Az évszázad végére pedig hazánk sokoldalúan fejlett szocialista ország lesz, amelyben mind erőtelje­sebben érvényesülnek a munka és az élet kommunista elvei. Ennek a lelkesítő célkitűzésnek a megvalósítása megköveteli — ahogyan Nicolae Ceausescu elvtárs rámutatott —, hogy az egész tudományosan meg­szervezett tevékenység homlokterében az új műszaki-tudományos forrada­lom, az új agrárforradalom megvalósí­tása álljon, az áttérés minden téren az intenzív fejlesztésre, a munka és az élet új minőségére. Pártunk és annak főtitkára nézete szerint ez egyértelmű a saját nyers­anyag és energetikai bázis fokozott fej­lesztésével, a nyersanyag- és az energia­­fogyasztás csökkentésével, a technoló­giák tökéletesítésével és a termelés korszerűsítésével, a munkatermelé­kenység növelésével, a termelésszerve­zés tökéletesítésével, a felelősségtudat, a rend és a fegyelem erősítésével, a ku­tatás, a tudomány és a korszerű tech­nológia eredményeinek gyors alkalma­zásával. „A szocializmus és a kommü- 1989. január 1 . HÉT 4

Next